Hiába ​futsz 26 csillagozás

Erich Maria Remarque: Hiába futsz Erich Maria Remarque: Hiába futsz Erich Maria Remarque: Hiába futsz

Két halálra ítélt bújik egymáshoz: Lillian a súlyos tüdőbeteg, egy svájci szanatóriumból menekült el, Clerfayt autóversenyző, világháborús roncs, akinek az állandó kockázat az ópiuma. Boldogságuk a pillanaté, illúzió, amelyet az egymásra találás mámora változtat rövid valósággá. Még egyszer felszikrázik nekik az élet, belemerülnek, habzsolják, és közben pontosan tudják, hogy számukra nem sok nap a világ, nekik az idő múlása a tévedhetetlen végzetet jelenti…

Eredeti cím: Der Himmel kennt keine Günstlinge

Eredeti megjelenés éve: 1961

>!
Fabula, Budapest, 1996
284 oldal · ISBN: 9636540829 · Fordította: Nemes László
>!
Fabula, Budapest, 1992
284 oldal · ISBN: 9637885501 · Fordította: Nemes László

Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Bla IP
Erich Maria Remarque: Hiába futsz

Viszonylag nemrég került csak kezembe a szerző e műve.
Kedvelem Remarguet. Pedig nem felemelő élmény őt olvasni, inkább lehangoló, kiábrándító.
E regény sem nyújt más élményt. Adott a II.VH után egy megcsömörlött katona, aki autóversenyzéssel keresi kenyerét és kockáztatja életét, valamint egy tüdőbeteg fiatal nő, akit már 4 éve szanatóriumban tartanak, amelyet börtönnek érez. Érzéseik egymás iránt fellángolnak, miközben mindketten szabadulni szeretnének kötöttségeiktől. E lángoló szerelem adja azt az illúziót- időlegesen persze – hogy törekvéseik sikerülnek, de az ÉLET nem adja meg számukra e lehetőséget. Az üzenet: a mindennél rosszabb háború által tönkretett lélek, valamint az egészsége érdekében keveset tevő szellem bukása determinált.
Tipikus Remarque regény, mondhatni megszokott hangulat, alkoholos mámor, haláltánc – s közben meggondolandó, hogy a háború nyomán a háttérben százmilliók álmodni sem tudnak hasonló életről…Nem korszakalkotó munka, csak egy jó könyv…

>!
Ildó P
Erich Maria Remarque: Hiába futsz

     Befejeztem az olvasást, és nehezen megy, hogy bármit is írjak róla. Ennyire komor történetet is meg lehet írni csodálatosan.
     Két megtört lélek egymásra talál, és egymásban keres vigaszt, kalandot, vagy azt, amire épp szükségük van, de arra csak későn jönnek rá, hogy igazából egymásra van szükségük. De nem csak a halál árnyéka áll az útjukba, hanem a saját önfejűségük, és valamennyire az önzőségük is.
     Olyan nyomasztó az egész hangulata, hogy még a szerelem is nyomasztó. Egy háborút megjárt férfi, egy szanatóriumbeli élet, hogy mindenki elveszít valakit, vagy valamit, minden annyira lehangoló. Bennem, olvasóban is ott bujkált a félelem, hogy mikor fog bekövetkezni az az elkerülhetetlen, ami elől bárki is hiába fut.

>!
Veronika_Szakács
Erich Maria Remarque: Hiába futsz

Régebben valahogy jobban szerettem Remarque-ot olvasni… Így felnőtt fejjel nehézkesebb, fájóbb szembesülni azzal az élettel a lapokon, amiről az író már lehántotta az illúziók puha héját. Így minden megírt pillanat éles, karcol, és fáj.
Lillian tragédiája borítékolható, Clerfayt-é épp csak meglepő… A Hollman-nal kapcsolatos csavar pedig kiszámítható iróniája az egésznek.
Ha azt kellene megfogalmaznom, miről is szól ez a történet, azt mondanám, arról, hogy senki sem akar egyedül meghalni, és hogy élete utolsó heteiben-napjaiban még a legvadabb, leginkább lázadó szellemű ember is alázatossá válik.
Az igazi dráma nem is feltétlenül az a rengeteg halál, melyekkel ebben a regényben szembesülhetünk, hanem az, hogy Boris miként áldozza idejét, pénzét, energiáját egy olyan emberre, aki ezt az áldozatot becsülni képtelen.
Szomorú korrajz, szomorú regény. Az utolsó oldal után nem sok más marad az olvasóban, csak a végtelen kiábrándultság.

>!
judienn
Erich Maria Remarque: Hiába futsz

Egyik kedvencem. Nagyon szeretem Remarque „romantikázását”. Nem idealizálja a szerelmeket,az aztán biztos!!

>!
Dengezik
Erich Maria Remarque: Hiába futsz

Jó, kis szokásos Remarque, már túl az igazán nagy regényeken, de azokból még felvillantva a jobb pillanatokat, a jól megszokott fordulatokat, amiért igazán lehet szeretni – az egyik szereplő szerint szalonfilozófikus párbeszédekkel együtt.
A sztori maradt a régi, a díszletek változtak: adott egy férfi és egy nő, állandó kellékként egy orosz és valaki meghal, de addig még gyorsan és sokat élnek, töprengenek, szeretnek egy sort és közben elgondolkodtatnak engem is.

>!
Near
Erich Maria Remarque: Hiába futsz

Én… én tényleg szeretni akartam! Megpróbáltam! Komolyan! Nem igazán sikerült… Le kell szögeznem, hogy egészen biztos vagyok benne, ez egy jó könyv. Csak sajnos nem nekem való. Száz oldal környékén jártam, amikor váltottam és csak úgy nagyjából olvastam, mert egyszerűen nem kötött le. Akkor jöttem rá, hogy ez nekem kevés. Értem én, szenvednek, jönnek-mennek, elmélkednek őrült sokat, majd még többet, meg jönnek a nagy közhelyekkel, aztán még jobban szenvednek, de azért boldogok, mert szerelmesek.
…és ennyi…
Értem, hogy miről szól, hogy van értelme, de nekem ez… ez nem.


Népszerű idézetek

>!
Bla IP

– Fiacskám, az ember nem mindig azt teszi, ami helyes – mondta. – Még akkor sem, amikor tudja. Talén éppen ebben rejlik olykor az élet bája. Meg vagyok értve?

8. oldal

>!
Ildó P

Én azt javaslom, hogy nevessünk; ha nem ezt tennénk manapság olykor-olykor, akkor ebben a mi nagyszerű évszázadunkban bizony belefulladnánk a könnyeinkbe.

>!
Ildó P

Van mindig rosszabb is, mint az ember saját baja.

>!
Bla IP

Ágnes egy évvel ezelőtt nevetve, bundákkal és virágokkal érkezett a szanatórium főbejáratához, most pedig titokban, a cselédség ajtaján hagyja el a házat, mintha kifizetetlen számlával távozna. Hat héttel ezelőtt még Lliannal együtt szőtték az elutazásuk terveit. Az elutazás: az az ábrándkép, az a fata morgana, amely sose jött el.

23. oldal

>!
shellyme

– Mit tehetek? Egy árnyék ellen kell harcolnom, az ellen, aki nincs is itt, és ezáltal sokkal inkább van jelen, aki erősebb nálam, mert nincs itt, akinek semmi hibája sincs, mert nincs itt, akit dicsőítenek, mert nincs itt, aki a távollét szörnyű előnyével rendelkezik, ami ezernyi fegyvert ad a kezébe ellenem, miközben én itt vagyok a szemed előtt, és olyannak látsz, amilyen vagyok, kivetkőzve önmagamból, bánom is én, talán igaztalanul, kicsinyesen, ostobán…és ezzel szemben ott van az a hatalmas, eszményi kép, aki semmit sem csinálhat rosszul, mert semmit sem csinál, mert hallgat, és az ember semmit sem tehet ellene, mint ahogyan egy halott emléke ellen sem lehet semmit tenni!

1 hozzászólás
>!
Pszilvy

Ha az ember valahol akar élni, az mindig olyan, mintha meghalni akarna ott.

>!
Pszilvy

És féltékenységében mennyire vak! Hát elfelejtette, hogy sohasem egy másik az, aki tönkretesz valamit, hanem mindig csak mi magunk?

>!
Near

Ha sehol sincs otthon az ember, bárhová mehet.

181. oldal

>!
cassiesdream

Hát nem, gondolta, ezt nem akarom, ennek a szerelemnek a börtönét, amely ellen nincs tiltakozás, amely elől csak menekülni lehet! A tűzijáték véget ért; az ember ne kotorásszon a hamujában.

252. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Thomas Mann: A varázshegy
Michael Schophaus: Az égben várnak a fák…
Esther Kietz: Élettánc
Ruth Olshan: Minden, ami szép
Brigitte Riebe: A Sienai bűnös
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok
Karl Bruckner: Szadako élni akar
Stephen King: Tortúra