Győztesek ​és legyőzöttek (Nyugaton a helyzet változatlan 2.) 59 csillagozás

Erich Maria Remarque: Győztesek és legyőzöttek Erich Maria Remarque: Győztesek és legyőzöttek

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ki ne olvasta volna a „Nyugaton a helyzet változatlan” című könyet? A nagy sikerre való tekintettel Remarque megírta a „Győztesek és legyőzöttek” című regényét, amely szerves folytatása az ismert történetnek. Tomboló járványok közepette, kétségbeejtő helyzetben hátrálnak a német csapatok. a lövészárkok gázzal beterítve, ez az a hely, ahol a halál mindennapos vendég… Kevés a lőszer, nincs élelem a század mégis hősiesen helytáll. És a végső összeomlás előtt végre – talán – elhallgatnak a fegyverek

…és azután címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1931

>!
Alexandra, Pécs, 2018
270 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634470632 · Fordította: Benedek Marcell
>!
Fátum-Ars, Budapest, 1996
316 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638367237 · Fordította: Benedek Marcell
>!
Fátum-Ars, Budapest, 1994
316 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638367237 · Fordította: Benedek Marcell

Enciklopédia 2


Kedvencelte 8

Most olvassa 2

Várólistára tette 51

Kívánságlistára tette 43


Kiemelt értékelések

Mollika >!
Erich Maria Remarque: Győztesek és legyőzöttek

Egy igazán megrendítő könyv, mély érzelmekkel, érzésekkel. Remarque gyönyörűen bánt a szavakkal, és a háborús események realista bemutatásán túl az érzések, és a környezet, természet képi megjelenítései is nagyon hatásosak.
A könyv bemutatja a háború egyéni és társadalmi következményeit.
Megmutatja, hogy a háború mennyire tönkreteszi testileg, de leginkább lelkileg a fronton harcoló katonákat, és a harcokat túlélő, majd hazatérő katonák társadalomba való visszailleszkedése mennyire nehézkes.
A történet szereplőin keresztül betekintést kaphatunk arról, hogy a háború mennyire megváltoztatja a katonák látásmódját, a hétköznapi élethez való hozzáállásukat, mennyire gépiessé teszi őket, mennyi belső démonnal kell megküzdeniük, és, hogy a hétköznapi társadalom szemében mennyire lelketleneknek és feleslegesnek tűnnek, holott életüket kockáztatták a hazáért, az otthon maradottakért.
Szerintem igazán őszinte és örökérvényű dolgokat fogalmaz meg a könyv a háborúval, illetve annak utóéletével kapcsolatban.

A történet első részéhez (Nyugaton a helyzet változatlan) Remarque által írt felvezetés erre a részre is abszolút igaz, sőt, még jobban!
“Ez a könyv nem vád és nem vallomás. Csak beszámoló szeretne lenni egy nemzedékről, amelyet a háború elpusztított
– elpusztított még akkor is, ha a gránátok megkímélték.”

Zöldövezet>!
Erich Maria Remarque: Győztesek és legyőzöttek

Egyáltalán nem érződik a regényen, hogy évekkel a Nyugaton a helyzet… után íródott, pont ugyanabba a hangulatba és lelkiállapotba érkeztem vissza, mint amilyet az előzményben átéltem. Remarque most is E/1-ben írt, spoiler Ernst gondolatait azonban ugyanolyan megrázó volt olvasni, mint korábban Paulét. Egy szemtanú, egy résztvevő fejében lenni, az ő szemével látni a világot lényegében egyet jelentett személyes drámáinak átélésével, ebből a feszültségből pedig az író most is kihozta a maximumot.
Egy biztos: itt nem voltak győztesek, ha csak az nem számít annak, aki nem bolondult bele abba, hogy véget ért a háború. Jóformán elképzelhetetlen és szürreális, hogy a frontot megjárt katonák egy részének majdhogynem érzelmileg biztonságosabb a lövészárkok, bombatölcsérek, szétszaggatott testek világa, mint a családi kör és a fűtött szoba. A hétköznapi események életidegen, kezelhetetlen helyzetekké váltak, amelyekre nem tudtak megfelelően reagálni, nem tudtak létezni bennük. Nem tudtak mit kezdeni a békével, ami önmagában rémisztő felismerés. Ez hatalmas frusztrációt szült több szereplőben, ami csak úgy sütött minden lapról. Egy nagy, zaklatott érzelemtömegnek éltem meg az egész könyvet: túláradónak, fojtogatónak, kétségbeesettnek, amelynek a mélyén már félig kihunyva pislákolt csak a remény fénye. Ernst és társai csapdába estek a múlt és a jövő között. Keresték a helyüket a senki földjén, ami már nem a háború, miközben a nagy világégés előtti élet emlékcserepei szilánkokra törtek a jelen valóságában. A szerencsések találtak valamit, amibe kapaszkodni tudtak, miközben bizonyosságot nyert, hogy bár meghalni sem könnyű, olykor még sokkal nehezebb élni. Minden szempontból méltó párja a világhírű első résznek.

Ildó>!
Erich Maria Remarque: Győztesek és legyőzöttek

     Oly sok könyv szól a háború borzalmairól, de olyan nem akad túl sok, ami a háború végével kezdődik, és azt helyezi középpontba, amikor a katonák hazatérnek. Ez a könyv ezt teszi, és elég hatásos módon.
     Amikor még csak rebesgetik a fronton, hogy vége a háborúnak, vagy legalább is hamarosan vége. Aztán egyszer csak valóban vége lesz, elhallgatnak a fegyverek, szokatlanná válik a hirtelen csend. Tényleg a békét jelenti? El lehet ezt hinni. Majd hazafelé tartva elkezdenek rájönni, hogy valóban béke van, és kezdik újra meglátni a szépet, amit a béke tesz lehetővé. A szembesülés azzal, hogy hiába történt meg azelmúlt néhány év, hiába haltak meg a harctéren, akiért harcoltak elárulta, cserbenhagyta őket, elmenekült, leírhatatlan. Hazaérkeznek Németországba, de elmarad a várt köszöntés, igaz ők már nem az első hazatérők, már megszokottá vált a látvány az emberek számára. Harc a helyekért a vonatokon, akár az életük árán is. Pedig már béke van. De most tényleg el kell válni a bajtársaktól? Akikkel eddig együtt éltek, túléltek? Mihez fognak kezdeni egymás nélkül? Később majd meglátogatják egymást. Otthon várják őket. Átlépik az otthon küszöbét. Folynak a könnyek észrevétlenül, de miről mesélhet egy frontról hazatérő katona a szüleinek, testvéreinek? Hogyan találja meg helyét a régi életében? Miközben a szobája mit sem változott. Valami mégsem stimmel. Visszahúzza a szíve a bajtársakhoz. Ők jelentik az egyensúlyt, nélkülük minden elmosódik, bizonytalanná válik.
     Hogyan lehet elvárható tőlük, hogy visszaüljenek az iskolapadba, mikor túl sok mindent láttak már a világból, túl sok szörnyűséget? Változnak a körülmények, változnak az elvárások, már nem szabad ölni. Minek kell történnie, hogy megtalálják a saját útjukat, személyes céljukat? Megváltoztak, más szemmel látnak bizonyos dolgokat, a túl sokat látottak szemével. De mire taníthatják ők a következő generációt? Mert valamit, valamiből tanulniuk kell, hogy ne vesszenek el ők is.

Andrée>!
Erich Maria Remarque: Győztesek és legyőzöttek

Nagyon jó írás, merem állítani, hogy az előző résznél is jobb.
Érdekes történet arról, hogy mi történik, ha hirtelen kitör a béke. Az egyik nap még harcolók hirtelen azzal találják szembe magukat, hogy a háború véget ért és…és hogyan tovább?
Vissza a háború előtti életbe, vissza a „normál” világba. Igaz az az élet, az a világ már nem létezik. Még ha a háborút ők is nyerték volna, akkor is más lenne a világ is és már ők is.
Hát még így, hogy a háborút is elvesztették és őket is megváltoztatta az a sok minden amin keresztül mentek.

Нори I>!
Erich Maria Remarque: Győztesek és legyőzöttek

Huhh…
Ez regény a legpacifistább mű, amit valaha olvastam. Nagyon-nagyon szerettem. Minden sorát, minden szereplőjét. Remarque elképesztően ért ahhoz hogyan legyen egyszerre gyomorforgatóan nyers és nagyon lírai. Öröm olvasni a sorait már nyelvi esztétikai értelemben is. Néha meg kellett állnom, hogy kicsit ízlelgessem a mondatokat, hogy teljesen átadhassam magam a regény hangulatának.
Fájdalmasan egészíti ki azt a történtet, amit a Nyugaton a helyzet változatlan elkezdett, de ez a könyv talán jobban szíven ütött, mint az előbbi. A háborúról magáról olvasni is megrázó, a Nyugaton pedig az egyik legerősebb könyvélményem, de a háború utáni állapot, a kiúttalanság, elveszettség érzése valahogy rettenetesebb. Ernst és egykori bajtársai képtelenek beilleszkedni a hétköznapi életbe, és mindegyikük más módon harcolja meg a maga belső háborúját. Vannak, akik bármit túléltek a lövészárokban, de elvesznek a béke világában. Spoilerek nélkül nehéz lenne mélyrehatón elemezni ezt a könyvet, azt viszont biztosan állíthatom, hogy annak, akit érdekel az első világháború, annak kötelező darab, de egyébként is fontos mű, és számomra különösen azért, mert megmutatja, miként tett tönkre a háború egy félvilágnyi generációt. És bár aláírták a békét, már ott lappangott egy új háború előszele.

ThePaleEmpress P>!
Erich Maria Remarque: Győztesek és legyőzöttek

Közelébe sem ér a nagy elődnek, sajnos. Mellette szól, hogy Remarque gyönyörűen tudott leírni, csodásan bánt a betűkkel. Értem azt is, hogy miről szól a könyv. Egy tönkretett generáció fáradtságos útkeresése, ott már nem kellenek, itt sincs már helyük. De valami olyan borzasztóan unalmas és zagyva volt, hogy mea culpa, de a 287. oldalnál becsuktam.

Scarlet_Rose>!
Erich Maria Remarque: Győztesek és legyőzöttek

Pár óràja fejeztem be a könyvet.
Nemrég olvastam az első részt(a méltán híres Nyugaton a helyzet vàltozatlan..)
Az a könyv is mély hatással volt ràm.
Mindkét könyv fantasztikusan megvan írva.
Ez a rész talàn (vagy bizonyosan) nyomasztóbb ès szívbemarkolóbb volt,ahogy iskolàs, fiatal fiúk túlèltèk a háborút.. de nem tudnak mit kezdeni az èletükkel, nem tudnak megküzdeni az emlèkekkel.

Bobe0402 >!
Erich Maria Remarque: Győztesek és legyőzöttek

Nagyon nehéz erről a könyvről írni. Bár nem ütött mellbe annyira, mint a Nyugaton a helyzet változatlan, azért elég erőteljes.
A történet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Még tart az 1. világháború, de már az utolsó csaták, utolsó ütközetek folynak, bármelyik percben bejelenthetik a békét. De a harc még tart, és az utolsó pillanatig vannak áldozatai.
Aztán egyszer csak vége. Elcsendesülnek a fegyverek, a katonák elindulnak hazafelé. Kimerülten, lerongyolódva, sebesülten, üresen.
És tulajdonképpen erről szól a regény. A kiégett, kiüresedett, leszerelt katonákról, akik gyerekfejjel, évekkel ezelőtt magukra vették az egyenruhát, és akiktől a polgári lakosság, a család, a város elvárná, hogy üljenek vissza az iskolapadba, fejezzék be a tanulmányaikat. Vagyis illeszkedjenek vissza a polgári életbe, folytassák az életüket onnan, ahonnan annak idején felálltak.
De hogy ez miért nem valósítható meg, miért nem lehet csak úgy folytatni a régi életet egy háború után, 20 évesen, leszerelt katonaként, ezt csak ők tudják. Ők, akik évekig voltak a fronton, akik mellől kidőltek a bajtársaik, akik épp-hogy-csak túléltek.
Vagy van, akinek mégis sikerül? Igen, van. És ez érthetetlen. Hiszen mindenki megváltozott. Így vagy úgy, de senki sem ugyanaz már, mint a háború előtt.
A környezet és a szülők, a tanárok, a politikusok, a barátnők, feleségek ezt nem nagyon értik. De hát hogyan is érthetnék meg? Ezt csak ők értik. Ők. Kosole, Bethke, Willy, Rahe, Ludwig, Albert és a többiek, na és természetesen Ernst.
Ernst, aki elmegy egy kis faluba tanítani, és a gyerekeket látva olyan gondolatokat fogalmaz meg, ami szerintem a könyv egyik legfőbb mondanivalója.
„… itt állok előttetek, s úgy kellene, hogy tanítótok és vezetőtök legyek. Ugyan mire tanítsalak? Azt mondjam nektek, hogy húsz esztendő alatt kiszáradtok és elnyomorodtok, megcsonkítják legszabadabb ösztöneiteket s könyörtelenül tucatáruvá préselnek benneteket? Elmondjam nektek, hogy minden műveltség, minden kultúra és tudomány csak borzalmas gúny, amíg az emberek gázzal, vassal, puskaporral és tűzzel harcolnak egymás ellen Isten és az emberiség nevében? Mire tanítsalak hát titeket, apró teremtések – titeket, akik egyedül maradtatok tisztán ezekben a szörnyű esztendőkben?
Mire taníthatlak? Megmondjam nektek, hogy kell a kézigránátot felszakítani s emberekre hajítani? Megmutassam, hogyan kell valakit szuronnyal ledöfni, puskatussal agyonütni, ásóval lemészárolni? Eljátsszam nektek, hogyan kell a puska csövét egy olyan felfoghatatlan csoda felé irányítani, mint egy lélegző mell, egy lüktető tüdő, egy eleven szív? Elmondjam nektek, mi az a tetanuszbénulás, mi az a szétszakított gerincvelő, mi az a letépett koponyacsont? Leírjam nektek, milyen a szétfröccsenő agyvelő, milyenek a szétzúzott csontok, vagy a kibuggyanó belek? Előadjam nektek, hogyan nyög a haslövéses ember, hogyan hörög a tüdőlövéses, hogyan fütyül a fejlövéses? Többet nem tanultam!
Odavezesselek ahhoz a zöld és szürke térképhez, végigjártassam rajta az ujjamat s elmondjam nektek, hogy itt meggyilkolták a szeretetet? Megmagyarázzam nektek, hogy a kezetekben tartott könyvek csupa hálók, amikkel gyanútlan lelketeket a frázisok bozótjába s a meghamisított fogalmak drótsövényei közé csalogatják?
Itt állok előttetek én, bemocskolt, bűnös ember, s meg kellene kérnem titeket: maradjatok, amilyenek vagytok, s ne engedjétek, hogy a gyermekkor meleg fényét a gyűlölet szúrólángjává aljasítsák! Homlokotok körül ott van még az ártatlanság lehelete – hogy is taníthatnálak én titeket! Engem még üldöznek a múlt véres árnyai – hogy merészkedhetem én közétek? Nem magamnak kellene előbb ismét emberré válnom?”

Csanat>!
Erich Maria Remarque: Győztesek és legyőzöttek

Ez egy nagyszerű és egyben nagyon szomorú, lélektani, háborúellenes regény. Sokrétűen bemutatja a ma már PTSD néven ismert betegséget többek között és azt a szörnyű társadalmi kirekesztést amivel szembesültek a német katonák a vesztes és egyben értelmetlen háború után. Érdekes milyen módon befolyásolta egyesek sorsát az, hogy társadalomban hol is helyezkedett el és hogy ez mennyire nem számított amikor a lövészárokban egymásra voltak utalva. Mennyire nem ért semmit az élet és milyen szoros kötelékek alakultak ki, ami sokszor erősebb volt egy szülői vagy testvéri köteléknél is. Messze eltörpülnek a mai problémák ahhoz képest amit az első világégés okozott.

3 hozzászólás
Joxer>!
Erich Maria Remarque: Győztesek és legyőzöttek

Érdekes és tanúlságos történet volt a „Nyugaton a helyzet változatlan” életben maradt szereplőinek közvetlenül a háború utáni életéről és útkereséséről.
Szinte nem volt két egyforma sors:
– voltak, akik elvégezték a tanárképzőt és munkát kaptak vidéken
– volt, aki beházasodott egy hentescsaládba
– volt, aki nem találta otthon a helyét, és visszament a harctérre
– volt, aki az otthoni tétlenségbe bolondult bele, és inkább öngyilkos lett
Civilben már nem maradt meg mindenkinél az összetartás, amit a hadszíntéren, a kényszerű egymásrautaltságban megszoktak. Sajnos ekkor már kiütköztek a származásból, neveltetésből és anyagi helyzetből adódó különbségek, és a közös hangot sem mindig találták meg.
Voltak, akik gyorsan túl tudtak lépni a háború borzalmas emlékein, de sokakat tovább kísértettek a halott bajtársak emlékei.
Az viszont elkeserítő volt, hogy a környezetük sokukat lenézte, és meg sem próbálta segíteni a visszailleszkedésüket és a boldogulásukat, annak ellenére, hogy életüket és vérüket kockáztatták a hazáért és az otthonmaradottakért.


Népszerű idézetek

Mollika >!

Azt hittük, a jövőt szolgáljuk. Pedig megöltük a jövőt. A jövőnk meghalt, mert meghalt az ifjúság, amely a hordozója volt. Mi csak maradványai vagyunk.

Rémálom P>!

Talán csak azért van mindig újra meg újra háború, mert egyik ember sohasem tudja egészen átérezni azt, amit a másik szenved.

33. oldal

Mollika >!

Valami, ami ma rosszul hangzik főhadnagy úr: jóság és szeretet. Abban is van hősiesség.
– Nem – feleli gyorsan Heel, mintha már régóta gondolkodott volna ezen s ránc rándul meg a homlokán –, abban csak mártírság van, s az egészen más. A hősiesség ott kezdődik, ahol az ész sztrájkolni kezd.

dr_Eminens>!

Azt hittük, a jövőt szolgáljuk. Pedig megöltük a jövőt. A jövőnk meghalt, mert meghalt az ifjúság, amely a hordozója volt.

201. oldal

ThePaleEmpress P>!

Kevesek hősiességéért túlságosan drága ár milliók nyomorúsága.

47. oldal

Ildó>!

Előttem áll ez az öregasszony aggódó, gondgyötörte arcával, összekulcsolta két kezét – fáradt, agyondolgozott kezek. Puha, ráncos bőrük alól kékesen dagadnak ki az erek – ez a két kéz érettem vált ilyenné.

115. oldal

1 hozzászólás
Rémálom P>!

S most látnunk kell: ami a halálnak nem sikerült, az sikerült az életnek: elválaszt bennünket.

186. oldal

Rémálom P>!

[…] s ha két ember már annyira jutott, hogy beszélniök kell, akkor sohasem beszélhetnek eleget, hogy rendbe hozzák a dolgot. Beszélni jó, ha boldogság áll a beszéd mögött, ha könnyen és eleven folyik a szó, de mit segíthet az olyan változékony, könnyen félreérthető dolog, mint a szó, ha szerencsétlen az ember? Csak növeli a bajt.

261. oldal

ThePaleEmpress P>!

Valami, ami ma rosszul hangzik, főhadnagy úr: jóság és szeretet. Abban is van hősiesség.

46. oldal

Ildó>!

Ezen az éjszakán sokkal kevesebb ember hal meg, mint akármikor az utolsó négy esztendőben.

37. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Robert Merle: Mesterségem a halál
Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula…
Kertész Imre: Sorstalanság
Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Dallos Sándor: A nap szerelmese
Thomas Keneally: Schindler bárkája
Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő / Édes Anna
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Thomas Keneally: Schindler listája