Felmerült a kérdés, miért nem emigrált más írókhoz hasonlóan, ehelyett betiltott szerzőként a Hitler-rezsimben, önmagát állandó veszélynek kitéve, Németországban maradt, Erich Kästner. Kötelességének tekintette, hogy a Harmadik Birodalom borzalmait feljegyezze, s az utánajövők, az utódok figyelmeztetése érdekében megörökítse.
A Notabene 45, amelyet 1961-ben adtak ki, Erich Kästnernek ezekből a feljegyzéseiből utólag összeállított Naplója, amelyet az író maga szerkesztett kötetté, s amely izgalmas és drámaian érdekes egységben rögzíti sok részlet-tudósítás révén a Harmadik Birodalom életét, hétköznapjait az utolsó háborús évben.
Az így keletkezett skiccek/vázlatok és „élettől vett jelenetek”, jellemző epizódok mozaikkockákként illeszkednek össze egy többrétű, sokszínű képpé, kaleidoszkóppá. Kästner, a moralista e Napló-jával ez alkalommal inkább korának krónikásaként és korfestő írójaként vállalta magára az alkotói felelősséget, semmint az ekkor már… (tovább)
Notabene 45 16 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1961
Enciklopédia 29
Szereplők népszerűség szerint
Helyszínek népszerűség szerint
Innsbruck · koncentrációs tábor
Várólistára tette 26
Kívánságlistára tette 16
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Nofene ’45.
Kell-e többet mondanom, minthogy 24 idézetet írtam ki egy alig 200 oldalas könyvből, és a maradék nagy részét is csillagoztam? (Nem, de fogok.) Olvasás közben is éreztem, de így utólag idézgetés által megemésztve kellett rájönnöm, mennyire nagyszerű ez a könyv. Erich Kästner egy kincs volt: már a gyerekkönyvei miatt is, de ezt eddig is tudtuk. Fontos viszont azt is megjegyeznünk (NB!), abban az őrültekházában, amit hitleráj korának, második világháborúnak, illetve holokausztnak hívunk tudvalevőleg baromi kevés ember őrizte meg a mentális egészségét. Ráadásul, mint arra a szerző ebben és a Mi újság volt tegnap? c. kötetében rámutat, a normálisan gondolkodó értelmiség, írók zöme inkább emigrált, mintsem, hogy üldöztetésben, feketelistában legyen része, valamint elméjének esetleges megbomlását vagy a halált reszkírozza. A propos, olvasás közben meg azóta is azon morfondírozom, hogyan lehetséges, hogy Kästner – aki nem volt hajlandó emigrálni, ugyanis hazafias kötelességének érezte, hogy szemtanúja legyen a világégésnek – végül is elérte célját, és túlélte a Harmadik Birodalmat? A második világháború számtalan csodája közül ez az egyik.
Ez a könyv számomra egy felbecsülhetetlen értékű kordokumentum egy olyan időből, amikor meglepően kevés volt a tiszta hangú krónikás, aki úgy merte-tudta volna bemutatni az aktuális eseményeket, hogy közben az eszénél volt. Mindezt őszintén, érzékenyen, humorosan és stílussal tette, élvezet olvasni.
Van még valami. Nekem a második világháború, vagy ahogy a családomban mondták: „A Háború” – történelem. Mindig is az volt. Mint egy rossz minőségű fekete-fehér híradófilmtekercs. Nem is emberek éltek akkor, hanem kétdimenziós, villogó fekete-fehér celluloid papírmasék. Hát egy túrót. Az a nap, amikor Erich Kästner írt, már a 20. 21. század. A felvilágosult intelligencia, a hanyag elegancia, a kispolgári extravagancia megtestesítője ő. :)


Szokatlan volt a háborúról ilyen személyes vallomás olvasni. Itt nem a hivatalos történelem volt a lényeg, hanem az utolsó hónapokat átélő, megélő emberek érzései, gondolatai. Hogy hogyan élte meg Kastner ezeket a hónapokat. Nagyon köszönöm @bagie molynak, hogy olvashattam a könyvet. Sok gondolkodnivalót adott a könyv – és a könyvön keresztül az író.


Van egy nagyon tankönyvszagú válasz arra a kérdésre, hogy mi történt Németországgal/Németországban a II. világháború utolsó napjaiban, illetve közvetlenül a háború lezárása után.
És van egy nagyon ember(i)ségközeli válasz erre a kérdésre Erich Kästnertől, aki gyorsírásos jegyzeteit naplóformába gyúrva átadta az örökkévalóságnak azokat a hónapokat, hogy mind okuljunk belőle. Reméljük a legjobbakat.


Igaza van Kästnernek, a napló vonzereje abban rejlik, hogy a nagy eseményeket ["a történelmet"] váltakozva közli az apró napi történésekkel, örömökkel, bosszúságokkal (a korból következően túlnyomórészt az utóbbiakkal). Itt például egy (nem tudom milyen jelzőt írjak …a kiváló/nagyszerű/ragyogó furcsán hangzik ebben az összefüggésben … szóval egy) érdekfeszítő beszámolót olvashatunk a II. VH végéről, belülről, egy német szemével.


Hiába szögezte le már az elején, hogy háromszor fogott naplóírásba, és háromszor is hagyta abba nagyon hamar, hiába tudta már a kezem, hogy ez itt vége, hiába lapoznék tovább, nincs itt más, csak a borítólap, olvasnám még tovább.
Mert tudni akarom, nem, nem is akarom, tudnom kell, hogy mi történt ezután, és mi történt azután, és hogyan esett aztán, és mi lett a vége!
Pedig nem is történt semmi a lejegyzett fél év alatt.
Illetve ez nem igaz: minden ez alatt a fél év alatt történt.
Ideje volt már, hogy megismerkedjek az igazi, emberi Kästnerrel is, ne csak a regényeivel.


Az első 50 oldal után azt hittem, hogy nem is annyira tetszik nekem ez a könyv, aztán észrevettem, hogy addig is átlag másfél oldalanként cetliztem a kiírandó részeket. Nagyon érdekes volt megismerni azt, hogy emberként, ráadásul háborúban hogyan viselkedett, élt az az író, akinek hatalmas része van abban, hogy szeretek olvasni. A két Lotti volt az első könyv, amit egyben felzabáltam kb. 8 évesen, és azóta is hálás vagyok Kästner bácsinak. Megint sokat tanultam, szóval újfent köszönöm neki.
Népszerű idézetek




Meg kell értenünk önmagunkat, és meg kell értenünk másokat is. De ez a megértés még nem jelent egyetértést! Mindent megérteni és mindent megbocsátani semmi esetre sem jelentik egy és ugyanazt a fogalmat! De aki nem cinikus, képmutató farizeus vagy elvakult ítész, annak nem csak a történtek mikéntjével kell tisztában lennie, hanem a hogyanjával is. Nem csak azt kell tudnia, hogy mi az, ami megtörtént, hanem azt is, hogy hogyan történhetett meg az, ami megtörtént. Aki igazságosan akar ítélkezni, annak át kell hangolnia a gondolkodásmódját, …
140. oldal (PolgArt, 1998)




A le nem győzött múlt olyan, mint a nyughatatlan kísértet, amely éjjeleinken és nappalainkon föl-alá bolyong, és ősrégi kísértetszokás szerint arra vár, hogy ránézzünk, hogy megszólítsuk, hogy meghallgassuk.
12. oldal




Micsoda félelmetes dolgokat tud ez a Nietzsche saját magától kérdezni, és még a választ is tudja rá!
70. oldal




A gyilkosok állatok voltak, akik embernek tartották magukat, az áldozatok pedig emberek voltak, akiket állatoknak tartottak. A történtek nem történelemkönyvbe, hanem a sátán zsoltárának lapjaira valók. A lágerek az őrültekházához hasonlítottak azzal a különbséggel, hogy nem a bennlakók voltak az őrültek, hanem a személyzet.
186. oldal (Schliersee, 1945. augusztus 2.)




Ahogy van Senkiföldje, úgy van Senkiideje is. Ez a Senkiideje a „Már nem”-től a „Még nem”-ig terjed.
129. oldal




A propaganda rá akar engem valamire beszélni, de megengedi nekem, hogy kételkedjem benne. A hipnózis ezzel szemben meg akar győzni valamiről, és meg is fog győzni arról a valamiről.
122. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Kádas Mária: Kurgáni napló 90% ·
Összehasonlítás - Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Megalázottak és megszomorítottak / Feljegyzések a holtak házából 92% ·
Összehasonlítás - Claire Tomalin: Jane Austen élete 90% ·
Összehasonlítás - Tóth Attila: A vasfüggönytől Schengenig ·
Összehasonlítás - Zenker Katalin: Színeváltozás ·
Összehasonlítás - Vecsey József: A szószék üzenete ·
Összehasonlítás - Mikes Kelemen: Az idő jól eltöltésének módja ·
Összehasonlítás - Borisz Akunyin – Ljudmila Ulickaja – Borisz Sztrugackij – Mihail Hodorkovszkij: Harcolok a szabadságért ·
Összehasonlítás - Michel Le Bris: Az aranyláz ·
Összehasonlítás - Sinkó Ervin: Optimisták ·
Összehasonlítás