Három ​ember a hóban 93% 278 csillagozás

Klasszikus könnyed, félreértéseken alapuló komédia a XIX. századi vérbeli úriemberek világából (de könnyen jött még mindig a “múlt századi” kifejezés!). Az arisztokrata világ eleganciája, távolságtartása és végletekig menő ragaszkodása az illemszabályokohoz az egyik gyengém, és bár a brit sznobságot semmi sem múlhatja felül, ebből a regényből megtudtam, a németek mennyire hasonlóak tudnak lenni. Hiába, az ember csak ember! :-)
    Az alapötletről Kästner az előszóban azt meséli, egy barátjával megosztottak maguk közt egy vonatúton hallott témát, ő regényt, a barát színdarabot írt belőle. Persze ez is mese habbal, hisz Kästner láthatóan kettő az egyben-szerűen írta meg a regényt, igen színmű-ízű lett, minimális energiaráfordítással átalakítható. spoiler
    Nem utolsó sorban pedig meghozta a kedvem ismét Kästnert olvasni. Aki az írót kedveli, semmiképp ne hagyja ki!

Ui.: Azóta szóltatok, hogy a XX. század elején játszódik, valamikor a 30-as években, köszönöm a pontosítást!

Félreértések sorozata, fergeteges humor. Mintha egy bohózatot néztem volna a „belső vetítőmőn”. S az egész történet mögött a szívbemarkoló szándék : szert tenni bár csak egyetlen igaz barátra ! Tiszta szándékok, nemes szívek, könnyezésig kacagtató helyzetek.
Csak látszólag ilyen könnyed a történet. A kulisszák mögött rejtve vannak a csúnya emberi tulajdonságok : a kapzsiság, a sznobizmus, az előítéletek, a félrelépések. Mintha Erich Kastner egy kétoldalú tükröt tartana elénk, és azt mondaná, ember, nézz bele ebbe a tükörbe.
Kínos az egész helyzetben az, hogy a tükröt forgatja. Hol a „normál” oldala van felénk, (Ilyenkor mutatkoznak a nemes emberi tulajdonságok.) hol a „nagyítós” fele. ( Lásd a torz valóságot is! )
Mialatt kitűnően szórakoztat, kegyetlen őszinteséggel tárja fel az ember igazi valóját .A baj az, hogy mi, emberek a nagyítós oldalról tudomást sem akarunk venni, csak a normálisban szeretünk tetszelegni, amelynek pedig eléggé híjával vagyunk. A nagyított rész már kiböki a szemünket, mégsem akarjuk észrevenni. Jóval több ez a mű mint szórakoztató olvasmány, éppen ebben rejlik a kiválósága.

Ez az a könyv, amit az író tuti jókedvében írt.
Nagyon sablonos a történet: mindenki más, mint akinek mutatja magát, de a helyzet- és jellemkomikumot annyira jól kihasználja Kästner, hogy az ember csak vihog és a térdét csapkodja a röhögéstől.
Remekül szórakoztam, ha kell egy kis vidámság, ez tökéletes választás!

Bár az író legismertebb ifjúsági regényei nem tartoztak a kedvenceim közé, ez a műve viszont egyszerűen zseniális.
A sok félreértésből adódó helyzetkomikum, és az, hogy az ebben résztvevő szereplők mindegyike kibírta mindezt hangos nevetés nélkül, már eleve dícséretre méltó. De az igazán zseniális az, ahogy az író egyre jobban tudta fokozni ezeket, anélkül, hogy túlzásokba esne, viszont így szerezve könnyes nevetést okozó kellemes perceket az olvasónak.
A kiadást díszítő grafikák is nagyon hangulatosak, és jól visszaadják egy-egy jelenet adott pillanatát.

Nagyon tetszett. Elragado, bajos, vicces, szivmelengeto tortenet. Nagyon olvasmanyosan van talalva, en nagyon sokat mosolyogtam rajta, de ugyanakkor nagyon meghatott az az emberi szeretet, megertes ami a foszereploket osszekototte. A foszereplok mindegyike szivemhez nott. Egyik sem volt tul tokeletesitve…. nagyon emberiek voltak. A szituaciok meg nagyon sokszor mosolyt csaltak az arcomra. Nem volt egy felesleges mondat a konyvben.
Mindenkinek nagyon ajanlom aki kikapcsolodasra vagyik. Nekem ez egy ujraolvasos konyv lesz…. Telen is szeretnem elolvasni, de igy nyar elejen is nagyon feludito olvasmany volt. :o)

Igazán szórakoztató olvasmány minden évszakban, minden korosztálynak. Bár a szerző szerint a milliomosok már kimentek a divatból, valahogy úgy érzem, mégis köztünk élnek. Nemkülönben a sznobok és az állástalan, doktori fokozattal rendelkező szakemberek. Akár egy színpadi bohózat is lehetne Molnár Ferenc tollából, de szereplői Wodehouse-nál is megállnák a helyüket, különösen a humorukat tekintve. Adott még egy puccos Grand Hotel az Alpokban, szikrázóan fehér hótakaró, napsütés és különböző beöltözések: minden ideális a kavarodáshoz. Kästner ezúttal sem hibázott: szatirikus, ironikus, vicces művet kerekített a vonaton hallott sztoriból. Kiszámítható persze, de a végén azért ott a csattanó.

„A boldogság nem szégyen – mondta Schulze – csak ritkaság.”

Egy hosszú nap után ez a könyv várt az asztalomon, egy kedves kollégám tette nekem oda. És ezért nagyon hálás vagyok neki. :)
Kästner műveit kedveltem mindig is, ezért amint lehetett, nyomban belekezdtem. És nem csalódtam. Megnevettetett, jól esett, könnyed volt, és jól szórakoztam. Épp aktuális is volt: kipillantva a téli tájra a vonatablakból – könnyen odaképzeltem magam a Grand hotel környékére. A szerelmi szál, a szereplők – csupa-csupa báj és szerethetőség. Nálam 5/5.

Most nézem, eredeti megjelenés éve: 1934 – „a boldog békeidők”, vagyis egy csudát: a nagy gazdasági világválság kellős közepe, és egy évvel Hitler hatalomra kerülése után.

Talán cinikus lettem és kiábrándult: gyerekként csak a tündérmesét láttam volna, hogy van a tehetséges Szegény Legény, aki végül a tiszta szívéért elnyeri jutalmát, a biztos állást és a Világszép Királykisasszony kacsóját, mert akkor is barátkozott a Mindanható Királlyal, amikor annak hóbortjában álruhában támadt kódorogni kedve, így téve próbára alattvalóit; most meg alig bírtam elvonatkoztatni a kortól, amelyben íródott. Csak talán mert újraéljük. Arra gondoltam, hogy milyen szerencsétlen már ez a Fritz – és abszolúte önhibáján kívül –, hogy sok éve nem talál munkát, pedig már vagy 7 pályázatot is elnyert, de közben meg milyen szerencsés, hogy a nyugdíjas édesanyja azért képes eltartani. Ráadásul reklámszakember! Hát az fix, hogy alig volt munka abban az időben.

Mégis, józan eszem padlására és pincéjébe dugdosva a realitás folyton zavaró gondolatait annyira tudtam örülni ennek a bűbájos mesének! Olyan jó volt arra gondolni, azt érzékelni áradni a könyv lapjairól, hogy létezik a világon szívjóság, szeretet, humor, könnyedség, még amikor a hócsipkés hegyeneken és Kazimir tojásdad fején kívül szinte minden feketének tűnik, akkor is.

Háromszoros ‘Vivát!’ Erich Kästnernek, ennek a nagy varázslónak!

Ezt itt kérem szépen kőkemény humor, a kuncogós-kacagós fajtából, ami szívet melenget, stresszet old és kivarázsolt a nyűgös hétköznapokból. Végig olyan érzésem volt, mintha Wodehouse-t olvasnék, csak arisztokraták nélkül.
Adott egy pályázaton második milliomos, aki közember szeretne lenni pár napig, de azért az inasát viszi magával. Adott a pályázat győztese, aki a klasszikus szegénylegény, akit mindenki szeret, de nincs egy vasa sem, mégis milliomosként kezelik. Ők hárman találkoznak a hóban. Az inas néha fejjel lefelé élvezi azt. Elkészítik Kazimirt, akinek még barátokat is szereznek és ők is összebarátkoznak, sőt családilag is összebonyolódnak. A főszereplők álruhában mennek álarcosbálra (ez a fejezet a legjobb, az összes többi mellett) és pukkasztják a a gazdagokat, akikről nagyon kellemes-csípős kritikákat is olvashatunk.
Sokszor szoktak viccelődni, hogy nincs német humor. Ez a könyv bizonyítja, hogy igenis van!
Kell egy saját példány otthonra antidepresszánsnak!

Nos, mondhatnám azt, hogy ejj de jól szórakoztam. De nem. Mert konkrétan a könyv harmadik oldalán jól felrántottam magam egy „poénon”. Íme:" Én a magam részéről igazán kitűnő tanácsot adtam barátomnak erre vonatkozóan. Ha megszívlelte volna, olcsóbban megússzuk. De hát nem szívlelte meg. Azt mondta,esküvő előtt nem illik megverni az asszonyt. Elavult álláspont, bárki beláthatja, de ő ragaszkodott hozzá. És végtére is az ő menyasszonyáról volt szó, nem az enyémről.
Így hát elmentünk Bambergbe. Már e helyütt szeretném előrebocsátani, hogy Elfriede,a kitűnő művészettörténész távollétünkben eljegyezte magát egy fogorvossal. Az illető egyébként szintén nem ismerte a bambergi lovast. Ellenben egy pofont utalt ki Elfriedének. Gondolom, ezt nevezik lelki kompenzációnak. Tény, hogy Elfriede erre nyomban a fogorvos nyakába borult. Ilyenek a nők. Ámde ezt akkor még nem tudtuk."
Nem mondanám magam harcos feministának (csupán feministának), de azért ennél a pontnál kirántottam lelki csatabárdomat és laza suhintással megtaláltam Kastner nyakkendőjét. Szóval nekem ez az indítás épp elég volt ahhoz, hogy végig távolságot tartsak a könyv történetétől, a szereplőktől és a humorától. És most lehet mondani, hogy dehát 1934-ben íródott regényről van szó. Nem érdekel.
Azért a rossz élményért kár, mert a történet csupa báj, teli helyzet- és jellemkomikummal, a figurák szerethetők. És enélkül a humorosnak szánt megjegyzés nélkül én is határozottan szerettem volna ezt a regényt.