A kötet a szintén kiadónknál megjelent Menekülés a szabadság elől c. mű folytatása. A szerző jelen kötetében azt próbálja bemutatni, hogy az élet a 20. századi demokráciában sok szempontból csak egy másfajta menekülés a szabadság elől. Ennek a könyvnek a nagy része ezt az újfajta menekülést elemzi, melynek középpontjában az elidegenedés fogalma áll. Az ember alapvető szenvedélyei nem ösztönös szükségleteiben gyökereznek, hanem az emberi lét sajátos feltételeiben; abban az igényben, hogy új kötődést kell találni az ember és a természet között, miután elveszett a legősibb szakasz elsődleges kötődése. Az Út az egészséges társadalom felé konkrét javaslatokat tesz egy egészségesebb társadalom működésére. Lényege, hogy mindenféle előrelépés csak akkor lehetséges, ha a változások egyszerre valósulnak meg a gazdaságban, a társadalomban, a politikában és a kultúrában, hogy a bármilyen egyetlen területre korlátozott haladás pusztítóan hat minden terület haladására.
Utak egy egészséges társadalom felé 8 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1955
Enciklopédia 26
Szereplők népszerűség szerint
Spinoza · Karl Marx · Arisztotelész · Adlai Stevenson · David Riesman · Henri Bergson · Max Scheler
Kedvencelte 2
Most olvassa 1
Várólistára tette 17
Kívánságlistára tette 34
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Zseniális kórkép a társadalmunkról, jövőre lesz épp hatvan éve, hogy megjelent ez a könyv. Mindenkinek el kellene olvasnia, hogy megtudja, mit akar tenni, illetve tesz velünk ez a civilizáció, attól a pillanattól kezdve, hogy megszülettünk. Hogyan válunk gépekké (Philip K. Dick megfogalmazásában szimulákrumokká), amelyként már csak külsőleg vagyunk emberek. Gépekké váltunk, amelyek csak olyan értéket hordoznak, mint az összes többi tárgy. Csak abban térünk el egymástól, hogy egyikünk luxusautó, a másikunk csak egy filléres kenyérpirító, vagy akár szemét, amennyiben a tárgyiasító gépezet – amely nem más, mint a közoktatás –, kudarcot vall velünk. Ha sikerül az átalakítás, azért leszünk boldogtalanok, mert ebben az állapotban nem létezik sem szabadság, sem szeretet, sem értelmes élet, csak pénzkeresés és fogyasztás, majd még több pénzkeresés és még több fogyasztás. Ha pedig nem sikerül az átalakítás, akkor azért leszünk boldogtalanok, mert nem tudtunk beállni a sorba, mert értéktelennek tartanak minket (és ezért magunkat is annak tartjuk).
A lehetséges jövő, amit felvázolt, nemhogy nem közeledik felénk, hanem egyre távolabb kerül. (Nem beszélve arról, hogy Fromm megoldási javaslata is vérszegény sajnos.) Az általa említett kommunák feloszlanak, eltűnnek, vagy éppen stagnálnak, az új ökovíziók pedig elkövetik azt a szarvashibát, hogy nem változtatnak meg mindent, hanem csak valamit, amivel egy-két generáció alatt visszacsúsznak oda, ahonnan elindultak. Így hát nincs remény? Véleményem szerint globálisan nincs. Hiszen egy olyan gépezetben vagyunk, amelyik már saját magát vezérli, amelyben az ember többé nem irányít, csupán egy alkatrész, legyen politikus, milliárdos vagy szalagmunkás. A különbség sokkal inkább külső, semmint lényegi, ahogy azt gondolnánk.
Egy dolgot lehetne tenni, azt, hogy olyan kis közösségeket létrehozni, ahol mindent radikálisan megváltoztatunk annak érdekében, hogy autentikus, szabadságban, szeretetben és alkotásban /teremtésben, a környezetet megóvóan, az állatok jogait is figyelembe véve éljünk, ahol nincs pénz (a közösségen belül), nincs (kényszerű) munkamegosztás, ahol a föld és a termelőeszközök a közösség tulajdonában vannak, mutualista módon szerveződik, és ahol senkit nem nyomhat el sem egy kisebbség, sem a többség. Álom ez? Igen, mert nincsenek olyan emberek, akik képesek lennének erre. Mert egy kis új világot is csak új emberek építhetnek fel. És nincsenek ilyen emberek. De válhatunk új emberekké? Azt hiszem, lehetséges, de ez korántsem egyszerű. Személy szerint szeretném, ha olyanok vennének körül, akik szintén új emberekké kívánnának válni. Mert ez csak együtt lehetséges.
Nem semmi, nem semmi, örültem és bólogattam nagyokat, mert annyira jól meg van írva ez a könyv! Tökéletesen bemutatja hogyan kellene boldogan és emberi módon élni, az ellenpéldáikkal együtt – amit most csinálunk és ami felé folyamatosan haladunk, az elidegenedés és az érzelem- és értelemmentes robottá válás felé, a szabadság és az emberhez méltó, kreatív, szabad élet helyett. Mesteri és tökéletesen érthető az én laikus fejemmel is, mindenkinek el kellene olvasnia!! Hiába írta 1955-ben, teljesen aktuálisnak tartom ma is minden szavát! Ízelítőt ld. az idézeteknél! :)
Az a könyv lényege, hogy az ember nem lehet soha eszköz egy cél eléréséhez, még önmaga kezében sem, valamint, hogy a modern ember elidegenedett (elveszítette kapcsolatát önmagával, csak intelligenciája van, értelme alig, azaz, csak az adatokat dolgozza fel egyre jobban, amik ahhoz kellenek, hogy jól tudja céljaira felhasználni a világot, de egyre kevésbé lát az adatok mögé és nem szűrödnek át érzékelései saját lelki világán).
A szovjet kommunizmusról és az amerikai konzumerizmusról éppúgy megvan a szerző véleménye, mint az elidegenedett emberekre épülő, és ezért beteg társadalmakról. Leszögezi, hogy fontos különbség, hogy nyugaton nem terrorral, hanem „csak” manipulációval és kondicionálással törik konformizmusba az embereket, valamint hogy szabad a rendszer kritikája, nemúgy, mint keleten, de nagyon érdekes, hogy az amerikában élő baloldali Fromm számára az 1950-es évek közepén úgy nézett ki, hogy a szovjet gazdasági rendszer is egyre fejlettebb lesz és így egyre kevésbé terrorisztikus, mert egyre inkább tudja majd pont úgy kondicionálni fogyasztó robotokká az embereket, mint a nyugati társadalmak.
Nagyon hibáztatja Fromm Marxot és Engelst amiatt, hogy azt hitték, csak a tulajdonviszonyokat kell átrendezni, miközben az elidegenedettség lelki probléma is, és tévedésükből vezeti le a sztálini kommunizmus szörnyűségét.
A könyv pár részénél úgy gondoltam, hogy ma lehetne a feltétel nélküli alapjövedelem melletti érvként is idézni, főleg ott, amikor arról van szó, hogy borzalmas, hogy huszonkevés éves kor után már nem támogatjuk az emberek tanulását, ami így el is marad, mert nincs idő megállni tanulni a munkások anyagi függése miatt a fizetéstől. Ebből is az látszik, hogy a társadalom eszközként és nem célként tekint az emberre és fejlődésére.
Olyan szempontból hiányérzetem maradt, hogy nem derül ki, hogyan lehet egyszrre haladni minden úton az egészséges társadalom felé, miközben azt mondja Fromm, hogy egyszerre kell lelkileg, gazdaságilag, politikailag, kulturálisan megváltoztatni a társadalmat ahhoz, hogy kikecmeregjen az olyan torz képződményekvől az ember, mint a fogyasztói kapitalizmus és a szovjet kommunizmus.
Igaz, hogy az eredeti 1955-ben jelent meg, de érdekes megvilágítását adja egyes aktuális hazai történéseknek (többek között, mert sok más minden is van benne, például a szerelem és a szeretet mibenléte).
Népszerű idézetek
A pszichológia és a pszichiátria feladata alapjaiban változik. A delphoi jósda „Ismerd meg önmagad!” felszólításától kezdve Freud pszichoanalitikus terápiájáig a pszichológia szerepe az volt, hogy felfedezzük az ént, megértsük az egyént, rábukkanjunk „az igazságra, amely szabaddá tesz”. Ma fennáll annak a veszélye, hogy a pszichiátria, a pszichológia és a pszichoanalízis az ember manipulálásának eszközévé válik. E területek szakértői elmondják, hogy néz ki a „normális” személy, és ennek megfelelően, mi nem stimmel velünk; módszereket találnak ki, melyek segítenek beilleszkedni, boldognak, normálisnak lenni. […] Az újságok, a rádió, a televízió örökös ismétlései végzik el a kondicionálás nagy részét. De a manipuláció csúcsteljesítménye a modern pszichológia. […] Számos kivétel van ez alól, a pszichiáterek, a pszichológusok és a pszichoanalitikusok körében, de egyre világosabban megkezdődött az a folyamat, amelynek következtében ezek a szakmák komoly veszélyt jelentenek az ember fejlődésére, és válnak gyakorlói a szórakozás, a fogyasztás és az én-vesztés új papjaivá, a manipuláció mestereivé, az elidegenedett személyiség szószólóivá.
155. oldal
Azzal, hogy állandóan fényképeket készít, ő maga valójában semmit sem lát, csakis a fényképezőgépen keresztül. A fényképezőgép lát helyette, így az „üdülés” eredménye egy halom fénykép, amelyek olyan élményt helyettesítenek, amelyet megélhetett volna, de nem tette.
128. oldal
Ha a boldogságot ellentétével akarjuk definiálni, akkor nem a szomorúsággal, hanem a depresszióval kell szembeállítanunk.
Mi a depresszió? Képtelenség az érzésre, olyan, mintha meghaltunk volna, miközben testünk még él. Képtelenség az örömre és a szomorúságra. A depressziós ember kifejezetten megkönnyebbülne, ha képes lenne a szomorúságra. […] Ha a boldogságot a depresszió ellentéteként kívánjuk definiálni, akkor közelítjük Spinoza öröm- és boldogságmeghatározását, amely ezt olyan erős vitalitásérzés állapotának tartja, amelyben összeolvad az a törekvésünk, hogy megértsük embertársainkat, és hogy egyek legyünk velük. […] A boldogság azt jelenti, hogy behatolunk a valóság legmélyére, hogy felfedezzük önmagunkat, és egyszerre érezzük magunkat másokkal egynek és tőlünk különbözőnek. A boldogság az intenzív belső aktivitás állapota, és a növekvő életerő élménye, amely úgy valósul meg, hogy produktívan kötődünk a világhoz és saját magunkhoz.
183. oldal
Az élet célja, hogy intenzíven éljük, hogy teljesen megszülessünk, hogy egészen tudatunkra ébredjünk. Hogy túllépjünk az infantilis mindenhatóság-érzet eszményén, és eljussunk a bizonyosságig az ember valós, bár korlátozott erejében; hogy képesek legyünk elfogadni azt a paradoxont, hogy minden egyes ember a legfontosabb dolog a világegyetemben, ugyanakkor nem fontosabb egy légynél vagy egy fűszálnál.
Hogy képesek legyünk szeretni az életet, ugyanakkor rettegés nélkül fogadjuk el a halált; eltűrni a bizonytalanságot a legfontosabb kérdésekben, amelyekkel az élet szembesít bennünket; és egyúttal bízni gondolatainkban és érzéseinkben, amennyiben azok valóban a sajátjaink.
Hogy képesek legyünk önmagunkban lenni, ugyanakkor egyesülni a szeretett személlyel, valamint minden embertársunkkal a földön, és mindennel, ami él. Hogy kövessük lelkiismeretünk szavát, azt a hangot, amely önmagukra ébreszt bennünket, ugyanakkor ne gyűlöljük meg magunkat, ha a lelkiismeret hangja nem volt elég erős ahhoz, hogy meghalljuk és kövessük azt.
A lelkileg egészséges ember az, aki szeretettel, értelemmel és bizalommal él, aki tiszteli saját és embertársai életét.
184-185. oldal
Tegyük fel, hogy nyugati kultúránkban csupán négy hétre leállnának a mozik, a rádiók, a televíziók, a sportesemények és az újságok. E fő menekülési útvonalak lezárulása vajon milyen következményekkel járna az embereknél, akik így ismét saját erőforrásaikra lennének utalva? Semmi kétségem afelől, hogy még ebben a rövid időben is több ezren kapnának idegösszeomlást, több ezer másik embernél pedig akut szorongásos állapot alakulna ki, amely gyakorlatilag megegyezik a klinikai „neurózisként” diagnosztizált kórképpel. Ha a társadalmi mintává vált hiány elleni ópiumot megvonnánk, a betegség nyilvánvalóvá válna.
25. oldal
Azt, hogy a modern ember egyik jellegzetessége, hogy mohón vágyik a dolgokra, és képtelen elhalasztani a kívánságok kielégítését, olyan jelentős gondolkodók is hangsúlyozták, mint Max Scheler és Henri Bergson. Aldous Huxley fejezte ezt ki a legérzékletesebben a Szép új világban. A legfontosabb szlogen azok közül, amellyel a Szép Új Világban a kamaszokat kondicionálják, így hangzik: „ Nyúlj ki minden öröm után, ne halaszd holnapra bután .” […]
A kívánságoknak ezt az azonnali kielégülését boldogságnak érzik. A Szép Új Világ egy másik jelmondata, hogy „ manapság mindenki boldog”; az emberek „megkapják, amit akarnak, és sohasem akarják azt, amit nem kapnak meg”.
Az áruk azonnali elfogyasztásának és a szexuális vágyak azonnali kielégítésének ez az igénye ugyanúgy együtt jár a Szép Új Világban, mint a sajátunkban. Erkölcstelennek minősül, ha valaki egy „szerelmi” partnert viszonylag rövid időn túl is megőriz. A „szerelem” rövid életű szexuális vágy, amelyet azonnal ki kell elégíteni.
[…]
A vágyak korlátozásának ez a hiánya ugyanahhoz az eredményhez vezet, mint a nyílt tekintély hiánya – bénultsághoz, és végül önpusztításhoz.
151-152. oldal
| → |
|---|
Miből is áll ez a szórakozás? Moziba járásból, bulizásból, sportolásból, rádióhallgatásból és televízió-nézésből, autós kiruccanásból, szexből, a hétvégi reggeli ágyban maradásból, és az utazásból azoknak, akik ezt megengedhetik maguknak. Ha választékosabban fejezzük ki magunkat, akkor mondhatjuk a „szórakozás” és a „kellemes időtöltés” helyett, hogy a boldogság számunkra az örömmel egyenlő. Visszaemlékezve a fogyasztás problémájával kapcsolatos eszmefuttatásunkra, ezt a „boldogságot” kissé találóbban a korlátlan fogyasztás, a gombnyomogatás és a lustaság örömeként határozhatjuk meg.
182. oldal
Manapság találkozhatunk olyan emberrel, aki úgy cselekszik és érez, mint a robot; aki soha semmit nem tapasztal meg sajátjaként; aki teljes mértékben úgy éli meg saját magát, hogy ő az a személy, akinek lennie kell; akinek mesterkélt mosolya pótolja a valódi nevetést; akinek értelmetlen fecsegése a gondolatközlő beszéd helyébe lépett; akinek tompa kétségbeesése felváltotta a valódi fájdalmat.
Erről a személyről két állítás fogalmazható meg. Az egyik az, hogy a spontaneitás és az egyéniség gyógyíthatatlannak látszó zavarával küzd. Ugyanakkor azt is elmondhatjuk, hogy lényegében nem különbözik több millió másik embertől, aki ugyanebben a helyzetben van. A legtöbbjük számára a kultúra olyan mintákat kínál, amelyek lehetővé teszik, hogy együtt éljenek defektusukkal anélkül, hogy megbetegednének.
24-25. oldal
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Máté Gábor – Máté Dániel: Normális vagy 94% ·
Összehasonlítás - Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal 91% ·
Összehasonlítás - Alice Miller: A test kiáltása 90% ·
Összehasonlítás - Anne Dickson: A teljes jogú nő 91% ·
Összehasonlítás - Thibaut Meurisse: Urald az érzelmeidet 84% ·
Összehasonlítás - Simone de Beauvoir: A második nem 86% ·
Összehasonlítás - Brené Brown: A tökéletlenség ajándéka 86% ·
Összehasonlítás - Brené Brown: Élj szívvel-lélekkel 81% ·
Összehasonlítás - A pszichológia nagykönyve 96% ·
Összehasonlítás - Máté Gábor: A test lázadása 93% ·
Összehasonlítás