Pszichoanalízis ​és vallás 2 csillagozás

Erich Fromm: Pszichoanalízis és vallás

Erich ​Fromm e műve keletkezését Dwight H. Terry alapítványának köszönhette. Ennek célja az volt, hogy támogatásával előadásokat tartsanak és könyvek szülessenek „a vallásról a tudomány és a filozófia fényében” a keresztény szellemiség erősítésére a tudomány segítségével – az emberiség hasznára. Erich Frommot 1949-ben hívták meg az ún. Terry-előadások megtartására a Yale Egyetemre. Előtte olyan nagyságok jártak itt, mint John Dewey, John Macmurray és Carl Gustav Jung. A Pszichoanalízis és vallás adott Frommnak első ízben alkalmat arra, hogy összefoglalja nézeteit a vallásról, melyekre rányomta bélyegét a pszichoanalízis, de ugyanígy találkozása a nem etikai alapú vallásokkal és különböző misztikus áramlatokkal. A műből egyértelműen kirajzolódik Erich Fromm nem teisztikus humanista hitvallása, ahogy másutt ő fogalmazta, nem istenhívő vallásossága. Ebben az igazságosság és a szeretet jelentik az alapvető normákat. Ez az, ami vörös fonálként húzódik végig mindenfajta elhatárolódásán,… (tovább)

>!
Akadémiai, Budapest, 1995
92 oldal · ISBN: 9630569442 · Fordította: Szigeti Miklós G.

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

>!
Equimanthorn
Erich Fromm: Pszichoanalízis és vallás

Van e kompetenciája egy pszichoanalitikusnak a vallás témakörében való vizsgálódáshoz? Igen, van, bár szigorúan csak egy szűk keresztmetszetben, és annak ellenére mondom ezt , hogy nagyon is átfogó képet kaphatunk ebből a könyvből az emberiség vallási orientálódásainak hátteréről. Fromm alapvetően két vallási formát határoz meg, a tekintélyelvűt és a humanisztikusat , ám felhívja a figyelmet, hogy ezek a formák világi értelemben is jelen vannak életünkben, még ha azokat nem is nevezzük, vagy tekintjük vallásos jellegűeknek. Fromm egyértelműen a humanisztikus vallási forma mellett teszi le a voksot, ami pontosabb megfogalmazásában: egy nem teisztikus humanista hitvallás, ebben az igazságosság és a szeretet jelentik az alapvető normákat. „Ez az, ami vörös fonálként húzódik végig mindenfajta elhatárolódásán, és ez egyben az, ami az összekötő láncszemet jelenti a pszichoanalízissel.” Álláspontja meglehetősen radikális, ám végső konklúziójában igyekszik az egész kérdéskört átalakítani, ha lehet még emberközpontúbbá tenni:

„Sajnos, a vallással kapcsolatos viták a felvilágosodás óta elsősorban az Istenben való hit megerősítése vagy tagadása körül forognak, és nem bizonyos emberi magatartásformák igenlésére vagy tagadására összpontosítanak. A "Hisztek-e Isten létezésében?” kérdése vált a hívők leglényegibb kérdésévé, és az egyházat támadók Isten tagadását állították a középpontba. Nem nehéz felismerni, hogy számos magát istenhívőnek tartó személy emberi megnyilvánulásait tekintve bálványimádó, míg számos olyan lángoló „ateista” van, aki életét az emberiség léte jobbításának szenteli, cselekedeteit a testvériség és a szeretet megvalósítása vezérli, és mély vallásosságról tesz tanúbizonyságot. Ha a vallási viták lecövekelnek Isten szimbólumának elfogadásánál vagy tagadásánál, ez hátráltatja annak megértését, hogy a vallás problematikája emberi probléma, és akadályt gördít az olyan emberi magatartás kialakulása elé, melyet humanista értelemben joggal nevezhetünk vallásosnak."

Ezek a gondolatok ugyan segíthetnek sok vitán túllépni, mégis pont ettől – a nagyon is emberivé tételtől – marad a hitvallása túlságosan is „ezen” az oldalon. Erre utaltam a szűk keresztmetszettel, mert úgy vélem, a Metafizikai realizáció igenis túlmutat a hétköznapi értelemben vett létezésen, ezért nem lehet mindent emberi problémává zsugorítani.

Ajánlom ezt a könyvet, hiszen segít tisztázni sok zavart a téma hátterét illetően, de azt is figyelembe kell venni, hogy – bármilyen magasrendű értékeket is hangoztat – ez nem „csak” az ember világrendbe való beilleszkedéséről szól, hanem sokkal, de sokkal többről.

3 hozzászólás
>!
Lara
Erich Fromm: Pszichoanalízis és vallás

„A kérdés nem az, hogy legyen-e vallás, vagy sem, hanem, hogy milyen az a vallás – elősegíti-e az ember fejlődését, sajátosan emberi képességeinek felfedezését, avagy akadályozza azt.” (27. o.) Ennek az elvnek szellemében Fromm megkülönböztet tekintélyelvű és humanisztikus vallásokat; az előbbi egy láthatatlan hatalomnak való feltétel nélküli behódolást jelenti (ilyen pl. a középkori kereszténység vagy a kálvinizmus); az utóbbi célja az, hogy az ember képes legyen fejleszteni értelmi képességeit, megérteni önmagát, felismeri az igazságot mind korlátai, mind lehetőségeit tekintve, beteljesíti embertársai iránti szeretetét, megérti önmaga világegyetemben betöltött szerepét (ilyen pl. a korai buddhizmus, de ide sorolja többek között Szókratész, Spinoza emberi értelembe vetett hitét is). Fromm úgy tartja, hogy isten az ember szeretet iránti szükségletének (is) jelképe. Ezt úgy érti, hogy isten az ember által létrehozott alak, akihez ragaszkodhatunk, szerethetjük és aki nem kiszámíthatatlan, olyan értelemben, hogy nem esik az emberi következetlenség és ingatagság hibájába.
Felhívja a figyelmet arra, hogy Lao-ce, Buddha, Szókratész, Spinoza, Jézus, a próféták és a megvilágosodás filozófusai tanításainak közös alapja van, amely egy humanisztikus vallásként, akár egy nem istenhívő vallásosságként is értelmezhető. (Fromm megfogalmazása erről a közös alapról: http://moly.hu/idezetek/159677)
Ezen kívül egyedien és új látószögből értelmez fogalmakat, ezeknek gyakran új jelentésréteget is adva (pl. a bálványimádás fogalma), de beszél az incesztuózusról is, amely témában kiegészíti Freud gondolatait, (egyébként is sokat idézi Freudot, pl. értelmezi Freud „a vallás mint kollektív neurózis” kijelentését is), és még sok minden mást, tehát rendkívül érdekes és tartalmas a könyv, viszonylagos rövidsége ellenére.

12 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Equimanthorn

Ha arra teszünk kísérletet, hogy képet alkossunk Lao-ce, Buddha, a próféták, Szókratész, Jézus, Spinoza és a megvilágosodás filozófusainak gondolkodásmódja mögött meghúzódó emberi magatartásformákról, meglepődve tapasztalhatjuk, hogy a jelentős különbségek ellenére a gondolatok és a normák lényege mindegyik tanításban közös. Ezt a közös alapot – körülbelül a következőkben fogalmazhatjuk meg. Az embernek törekednie kell az igazság megismerésére, és csak abban a mértékben válhat teljes emberré, amennyiben sikerrel jár ezen feladat teljesítésében. Függetlennek és szabadnak kell lennie, kell lennie saját céljának, és nem válhat belőle eszköz mások céljai megvalósítására. Embertársaihoz fűződő viszonyát a szeretet jegyében kell kialakítania. Ha nincs benne szeretet, nem más, csak üres hüvely, még ha birtokában van is minden hatalom, gazdagság és értelem. Az embernek ismernie kell a jó és a rossz közötti különbséget, meg kell tanulnia hallgatni lelkiismerete hangjára, és tudnia kell követni azt.

61. oldal ( A pszichoanalitikus mint a "lélek orvosa")

>!
Equimanthorn

Az emberek templomba járnak, szentbeszédeket hallgatnak a szeretetről és a könyörületességről, miközben ugyanezen emberek legalábbis bolondnak tartanák magukat, ha haboznának rátukmálni valakire egy terméket csupán csak azért, mert az illető vevő nem engedheti azt meg magának.

10. oldal

>!
Equimanthorn

Az igaz, hogy az ember függésben él; ki van téve a halálnak, az öregedésnek, a betegségeknek – és még ha képes lenne hatalmában tudni, teljesen saját szolgálatába állítani a természetet, ő és az általa lakott Föld akkor is porszem maradna a világegyetemben. De a függőség és korlátozottság felismerése egyáltalán nem azonos a függőségben való alámerüléssel, a fensőbb erők imádásával. A bölcsességnek és érettségnek egyik ismertetőjele, hogy józanul és reálisan felismerjük képességeink korlátozottságát, míg e sors istenítése mazochista és önsorsrontó megnyilvánulás. Az előbbi alázatosság, míg a másik megalázkodás.

46. oldal ( A vallásos élmények néhány típusának vizsgálata)

>!
Equimanthorn

Ha az ember testtelen intellektus lenne, céljai egy átfogó eszmerendszer által teljesülnének. De mivel testtel és értelemmel egyaránt felruházott entitás, nem csupán gondolkodásban, hanem életmódjában, érzelmeiben és cselekedeteiben is reagálnia kell létezésének kettősségére.

26. oldal ( A vallásos élmények néhány típusának vizsgálata)

>!
Equimanthorn

Beilleszkedés alatt azt kell értenünk, hogy az ember képes úgy viselkedni, ahogy az adott társadalomban a többség. Ebben a tekintetben a társadalom és a kultúra által hitelesített létező magatartásminták jelentik a mentális egészség mércéjét. E mércét nem az általános emberi normák alapján kell megítélni, az sokkal inkább az adott társadalmi relativizmust fejezi ki, amely a „helyénvalót” minden további nélkül elfogadja, s az attól eltérőt visszásnak, tehát egészségtelennek tekinti. Az a terápia, amely kizárólag a társadalmi beilleszkedést célozza, csak arra alkalmas, hogy a neurotikus elviselhetetlen szenvedését a sémákhoz való igazodással együttjáró átlagos szenvedési szintre csökkentse.

60. oldal ( A pszichoanalitikus mint a "lélek orvosa")

>!
Equimanthorn

A „beilleszkedett” egyén olyan megalapozottságot és határozottságot nélkülöző használati cikket csinált magából, ami megfelelési szükségletén és szerepváltásra való készségén kívül mással nehezen jellemezhető. Mindaddig, amíg sikeres ezirányú erőfeszítéseiben, élvez bizonyos biztonságot. Ám fensőbb énje, az emberi értékek elárulása belső kiüresedést és bizonytalanságot teremt, s ez felszínre kerül, amikor veszít a sikerért vívott harcában. És ha nem is veszít e küzdelemben, gyakran fizet gyomorfekéllyel, szívbántalmakkal, vagy más pszichés eredetű betegséggel az emberi értékek elhanyagolásáért.

61. oldal ( A pszichoanalitikus mint a "lélek orvosa")

>!
Equimanthorn

A modern ember külsőségei mögött a vallás megszámlálhatatlanul sok individualizált, primitív formáját fedezhetjük fel. Ezek jelentős részét neurózisnak nevezzük, de akár bizonyos vallásokkal is azonosíthatjuk őket: ilyenek az ősök kultusza, a totemizmus, a fetisizmus, a ritualizmus, a tisztaságimádat stb.

29. oldal ( A vallásos élmények néhány típusának vizsgálata)

>!
Equimanthorn

Miközben tudjuk, hogy az egyistenhiten kívül számtalan vallási forma létezett és létezik, a vallással kapcsolatos elképzelést egy olyan rendszerrel hozzuk összefüggésbe, mely mégis az Isten és a természetfeletti erők körül forog; hajlamosak vagyunk arra, hogy az egyistenhitet tekintsük általánosan érvényes vonatkoztatási alapnak a többi vallás megértésében és értékelésében is. Így kétségessé válik, hogy az Isten nélküli vallások – mint amilyen a buddhizmus, taoizmus, konfucianizmus – valóban vallásoknak nevezhetők-e.

24. oldal ( A vallásos élmények néhány típusának vizsgálata)

>!
Equimanthorn

Az olyan kérdéseket, mint a világ végtelensége vagy végessége, a világegyetem örökkévalósága és az ehhez hasonlókat – amely kérdések Nyugaton kíméletlen vitákhoz és üldöztetésekhez vezettek – a hinduizmus és a buddhizmus mindig is finom humorral és halk iróniával kezelte: Amikor Buddhát tanítványai ilyen kérdésekről faggatták, újra és újra így válaszolt: „Nem tudom és nem is érdekel, mert bármi legyen is a válasz, nem segít az egyetlen lényegi problémának, az emberi szenvedés enyhítésének megoldásában.” Ugyanezen lelkiséget jeleníti meg az egyik Rigvéda:

Megtudtak-e mást is, akik kutattak?
A titkot bejárni volt-e szent ész?
S ha istenek is csak azóta vannak,
ki mondhatja meg mi volt a teremtés?

Ő, akitől van, aki a világra
őrködve néz, aki a maga őre,
Ő, aki csinálta vagy nem csinálta
Ő tudja! tudja!…Vagy nem tudja Ő se?

82. oldal ( Veszélyezteti-e a pszichoanalízis a vallást)

>!
Equimanthorn

Eltekintve az olyan kivételes gondolkodóktól mint Nietzsche és Kierkegaard, a tudósok veszni hagyták azt a hagyományt, amely szerint a pszichológia valaha a lélekkel, az ember erényeivel és boldogságával foglalkozó tudomány volt. Az akadémikus pszichológia, utánozva a természettudományokat, a mérések és számítások laboratóriumi éljárásait, mindennel foglalkozott, csak a lélekkel nem.

12. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

John M. Heaton: Wittgenstein és a pszichoanalízis
Carl Gustav Jung: A filozófusok fája
Ignace Lepp: A modern ateizmus pszichoanalízise
Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia
Heller Ágnes: Az álom filozófiája
Szummer Csaba – Erős Ferenc (szerk.): Filozófusok Freudról és a pszichoanalízisről
Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi
Slavoj Žižek: A törékeny abszolútum
A pszichológia nagykönyve
Irvin D. Yalom: Szerelemhóhér és más pszichoterápiás történetek