„Olyanok ​lesztek, mint az Isten” 2 csillagozás

Amikor egy hatéves gyermek így szól anyjához: „Szeretlek", akkor a „ szeretet" szót saját, hatéves kori tapasztalatainak megfelelően használja. Amikor a gyermek tovább növekedik és férfivá érik, és ugyanezeket a szavakat mondja a szeretett nőnek, szavainak más a jelentése. Ebben további terület nyílik meg, a nagyobb mélység, a nagyobb szabadság és aktivitás jut kifejezésre, s ez különbözteti meg a férfiszeretetet a gyermekétől. Azonban ha más is a gyermek tapasztalata, amelyre a „szeretni" szót vonatkoztatja, mint a férfié, mégis mindkét esetben ugyanaz a dolog magja, amennyire különbözik a férfi a gyermektől, ugyanannyira hasonlatos is hozzá.

16. oldal

Üresnek lenni – ez nem a passzivitás, hanem a nyitottság kifejezése. Ha valaki nem képes az ürességre, hát hogyan tudhat reagálni a világra? Hogy képes látni, hallani, érezni, szeretni, ha teljességgel ki van töltve saját én-jével, ha csak saját vágyait űzik?

43. oldal

Ha az emberiség eljut a szolidaritáshoz és a békéhez, már az egyetlen Isten közös tisztelete sem szükséges.

38. oldal

Bárki – legyen az hívő vagy nem hívő –, aki legfelsőbb érték gyanánt átélte az X-értéket, és megkísérelte annak megvalósítását a maga életében, nem kerülhette el annak felismerését, hogy ipari társadalmunkban a legtöbb ember nem ez után az érték után törekszik, még akkor sem, ha azt állítja. Serény, de belülről üres és izolált fogyasztók ők, akiket untat az élet, és krónikus depressziójukat kényszeres fogyasztással igyekeznek elletételezni. Olyan emberek ők, akik inkább vonzódnak dolgokhoz és a technika játékszereihez, mint az élethez és a növekedéshez, és akiknek az a céljuk, hogy sokat bírjanak és sok dolognak vegyék hasznát, mintsem hogy sokak legyenek.

158. oldal

Számomra a Biblia nem „Isten szava", és nem pusztán azért nem, mert a történeti kutatás megmutatta, hogy ezt a könyvet emberek írták, egészen különböző emberek, akik más-más korban éltek, hanem azért is, mert én magam nem vagyok istenhívő. Ennek ellenére számomra egészen rendkívüli könyvnek számít, amelyben számtalan, évezredeken át érvényben levő norma és alapelv fogalmazódott meg. Olyan könyv ez, amely az ember számára egy, még ma is érvényes látomást ígért, és ennek beteljesedése még mindig várat magára. Nem egyetlenegy ember írta, és nem is Isten diktálta; sokkal inkább annak a népnek a géniuszát fejezi ki, amely nemzedékeken át harcolt az életéért és a szabadságáért.

9-10. oldal

A bálvány az ember legfőbb szenvedélyét jeleníti meg: vágyát, hogy visszatérjen az anyaföldhöz, valamint a törekvését a tulajdonszerzésre, a hatalomra és hírnévre. A bálványok képviselte szenvedély jelenti egyben az emberi értékrendszeren belül a legfőbb értéket. Csak a bálványimádás története lenne képes felsorolni és elemezni az emberi szenvedélyeket és vágyakat megjelenítő, százszámra fellelhető bálványokat. Legyen itt elegendő az a megállapítás, hogy az emberiség története mind a mai napig elsősorban a bálványimádás története, a primitív, agyagból és fából formált bálványoktól egészen az államról, vezérről, termelésről és fogyasztásról alkotott modem idolokig, amelyekre egy bálvánnyá változtatott Isten adja áldását.

32. oldal

Ma a nyugati társadalomban átéljük a humanizmusnak ezt a megújulását a katolicizmus, a protestantizmus és a zsidóság követői között, de a marxista szocializmus hívei között is. Ez kettős reakció az emberiséget fenyegető veszélyre: az atomfegyver általi megsemmisülés veszélyére és arra, amely az embert egy gépezet alkatrészévé váitoztatja. Az, hogy vajon tovább él-e a próféták szelleme és az ő reménységeik, ez az új humanizmus erejétől és életrevalóságától függ.

159. oldal

Valaha a bálványok állatok, fák, csillagok avagy férfiak vagy nők alakjában jelentek meg. Baalnak vagy Astarténak nevezték őket, és ezerféle más nevet adtak még nekik. Ma ezt tisztelgés, zászló, állam, anya, család, hírnév, temelés, fogyasztás és még sok más névvel illetik. Ám minthogy Isten a hivatalos tisztelet tárgya, a bálványokat nem annak ismerik el, amik, azaz az emberi imádat reális tárgyának. Ezért van szükség „idológiára", mely egy-egy korszakra vonatkozóan azt vizsgálja, melyek a befolyással rendelkező bálványok, miféle a nekik adózó tisztelet, a nekik szánt áldozat, s hogyan kerül ez összhangba Isten tiszteletével, valamint azt, hogyan változik át bálvánnyá maga az Isten is bizony gyakorta a legfőbb bálvánnyá, aki aztán áldását adja a többire is. Valóban akkora a különbség, mint ahogy azt feltételezzük, a között az emberáldozat között, amelyet az aztékok hoztak isteneiknek és a modern emberáldozat között, amelyet háború idején mi hozunk a nacionalizmus és a szuverén állam idoljának?

35. oldal

Amennyiben más oldalról azt a kérdést akarnánk feltenni, hogy vajon halott-e a tapasztalás, akkor – ahelyett hogy azt kérdeznék, halott-e Isten – azt kéne megtudakolnunk, vajon halott-e az ember. Úgy tűnik ugyanis, hogy a huszadik századi ipari társadalom emberének ez a legfőbb gondja. Fennáll annak veszélye, hogy dolog válik belőle, aki szem elől veszíti az emberi létezés valódi gondjait, és nincs is benne érdeklődés ez iránt mint probléma iránt. Amennyiben az ember továbbra is ezen az úton jár, ő maga lesz halott, és többé már nem okoz gondot az a kérdés, hogy Isten képzet-e, avagy a legfőbb érték költői szimbóluma.

158. oldal

Akkor, amikor az embernek töredékes tudása volt arról a lehetőségről, hogy az emberi lét problémáját az emberi képességek teljes kifejlesztése révén tudhatja megoldani, amikor az volt az érzése, hogy úgy juthat el a harmóniához, hogyha a szeretetet és az értelmet tökéletesíti, ahelyett hogy azzal a tragikus kísérlettel próbálkozna, hogy visszaszálljon a természethez és kioltsa az értelmet, sokféle nevet adott ennek az új látomásnak, ennek a nagy X-nek: Brahma, Tao, Nirvána vagy Isten. Ez a folyamat az i. e. 1550 és 500 közötti ezer esztendőben az egész világon lezajlott, Egyiptomban, Palesztinában, Indiában, Kínában, Görögországban (lásd Karl Jaspers „Aschenzeit„-jét). Hogy ezek a különböző képzetek milyen arcot öltöttek, az az illető kultúra gazdasági, társadalmi és politikai alapjaitól és a társadalmi osztályoktól, valamint az ebből adódó gondolkodási modellektől függött. Azonban az X, a cél gyorsan abszolútummá változott; a rendszer e körül formálódott, és a köztes területek sok fiktív feltevéssel töltődtek ki egészen odáig, míg a látomás együttese csaknem teljesen eltűnt a rendszerek mindegyikében produkált fiktív „hozzátétek” súlya alatt.

18-19. oldal