Menekülés ​a szabadság elől 25 csillagozás

Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől

Az ​1933-ban a nácizmus elől menekülni kényszerült német társadalomtudós, Erich Fromm 1941-ben adta közre e munkáját – angol nyelven, Amerikában. A mű hű tükre azoknak a sors- és eszmei-szakmai fordulatoknak, amelyeken szerzője következetes tudományos gondolkodása és a külső események hatására szükségszerűen átesett.
Az addig közkeletű pszichoanalitikus szükséglet- és libidóelmélettel szemben Fromm a szabadság egzisztenciális problémáját állította művének középpontjába. Az ember karakterét, személyiségét – mondja – nem az ösztönös szükségletek kielégítésének mikéntje határozza meg, hanem a szabadsághoz való viszony. Így például az autoriter személyiség kialakulását torz menekülési mechanizmusokként értelmezi, amelyekkel az egyén megpróbál megszabadulni az elidegenedéstől, a magánytól, a számára elviselhetetlen „negatív szabadságtól”.
A kétféle, negatív és pozitív szabadság megkülönböztetése olyan rendezőelvvé vált e műben, amely lehetővé tette, hogy nagy történelmi… (tovább)

Eredeti cím: Die Furcht vor der Freiheit

Eredeti megjelenés éve: 1941

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hermész Könyvek Akadémiai

>!
Napvilág, Budapest, 2002
206 oldal · ISBN: 9639082619 · Fordította: Bíró Dávid
>!
Akadémiai, Budapest, 1993
260 oldal · ISBN: 9630565730 · Fordította: Bíró Dávid

Enciklopédia 19

Szereplők népszerűség szerint

pszichiáter


Kedvencelte 4

Most olvassa 9

Várólistára tette 81

Kívánságlistára tette 100

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Morpheus>!
Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől

Azzal akartam kezdeni, hogy mindenkinek ajánlom olvasásra, de belátom, hogy ezt kijelenteni nagy butaság lenne. Mert nem ajánlhatom azoknak, akik valamilyen lutheránus vagy kálvinista egyház tagjai, nem ajánlhatom azoknak, akik szadomazochista, szimbiotikus (pár vagy szülő-gyerek) kapcsolatban élnek (amiről azt hiszik, hogy szeretet), nem ajánlhatom azoknak, akik teljesen elmerültek a konformitásba, feladva személyiségüket, nem ajánlhatom azoknak, akik hatalommániásak vagy hatalomfüggők, nem ajánlhatom azoknak, akik kétségbeesetten a múltba menekülnének, nem ajánlhatom a (politikai) szélsőségekben gondolkodóknak sem.
Akkor mégis ki maradt, akinek viszont el kell olvasnia? Hát nem sokan. Egyrészt azoknak ajánlom, akik ragaszkodnának a személyiségükhöz, de belecsúsztak valamiféle neurózisba, pszichés betegségbe, de szeretnének abból úgy kimászni, hogy ne kelljen feladniuk önmagukat. És ajánlom azoknak, akik szabadon, szeretetben, spontánul, teremtő-alkotó-kreatív tevékenységekkel foglalkozva akarják az életüket leélni, és ezért hajlandóak mindent megtenni, ami szükséges. Ha kell tanulni, ha kell, megváltozni, ha kell, akkor gondolkodni, ha kell, akkor dönteni. És közben nem engedni, hogy hülyévé, automatává, munkamániás termelő-fogyasztó hazugsággépé váljon. És ez nem könnyű. Sőt. De mindenkinek sok sikert kívánok hozzá, aki ezt az utat választja.
Ennek a könyvnek méltó helye lesz a Zarathusztra mellett!
Fromm mellett még ajánlom Yalom és Frankl munkásságát is!

9 hozzászólás
vargarockzsolt>!
Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől

Liberálisoknak alapmű, az antiliberálisoknak kell menekülni előle, mint ördögnek a tömjénfüsttől. Inkább filozófia, mint pszichológia, vannak benne logikai bakugrások is, de olyan eszmék mellett tesz hitet, melyekért az életemet is áldoznám (de mosogatni akkor sem fogok).

5 hozzászólás
selfmadehell>!
Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől

Máig érvényes dolgokat mond, kiegészítésképp ajánlott olvasmányok: Aldous Huxley – Visszatérés a szép új világhoz; Konrad Lorenz – Ember voltunk hanyatlása; A civilizált emberiség nyolc halálos bűne; Mentsétek meg a reményt; Az agresszió.
Fromm nem látta előre (mindenesetre nem hangsúlyozta eléggé), hogy a gépesítéssel nem egyre kevesebbet, hanem épp egyre többet kell dolgozni az embernek – már aki munkához jut . Úgy tűnik nekem, hogy hitt abban, hogy az emberek anyagi lébiztonsága (akarom mondani: léTbiztonsága) automatikusan előhozza a „nekem ennyi elég, jusson másnak is” viselkedést.
Egyébként ezt a könyvet is tanítani kellene az iskolákban.

tuuli>!
Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől

Nagyon érdekes könyv volt, bár kicsit nehezen olvasható, így lassabban haladtam az olvasásával. De éppen a nehézsége miatt, mindenképpen újra elolvasom majd. Sok mindenben segített, hogy megértsem az országunkban most zajló folyamatokat.


Népszerű idézetek

Morpheus>!

Az önzés nem az önszeretettel, hanem annak szöges ellentétével azonos. Az önzés egyfajta mohóság, és mint minden mohóság, telhetetlenség is, melynek következtében az egyén sohasem igazán elégedett. A mohóság feneketlen gödör, amely elcsigázza az erőfeszítések végtelen sorozatát megtevő, ám kielégülést mégsem találó személyt.
…az önző személy állandóan magáért aggódik, sohasem elégedett, mindig nyugtalan, és az a félelem hajtja, hogy nem kap eleget, lemarad valamiről, vagy megfosztják valamitől.
…ezek az emberek alapjában véve nem fogadják el saját magukat.

88. oldal

Kapcsolódó szócikkek: önzőség
Morpheus>!

…saját énem is éppúgy a szeretet tárgya lehet, mint egy másik személy. Saját életem, boldogságom, gyarapodásom és szabadságom igenlése abból fakad, hogy megvan-e bennem az elfogadásnak és igenlésnek ez az alapvető készsége és képessége. Ha az individuumban megvan ez a készség, akkor azt saját magával kapcsolatosan is érvényesíti, ám ha csak másokat képes „szeretni”, akkor semmiféle szeretetre nem képes.

87. oldal

Kapcsolódó szócikkek: individuum
2 hozzászólás
formanella>!

Kifejtettük, hogy a negatív szabadság önmagában csak elszigetelt lénnyé teszi az egyént, s ezért világgal való kapcsolatára a távolságtartás és a bizalmatlanság a jellemző: énje gyenge, és állandó veszély fenyegeti. A spontán tevékenység az egyetlen eszköz, amellyel az ember a magány rettenetét leküzdheti, mégpedig úgy, hogy mindeközben nem áldozza fel integritását. Az én spontán megvalósítása során ugyanis az egyén újra egyesül a világgal, az emberekkel, a természettel és önmagával. Ennek a spontaneitásnak a legfőbb alkotóeleme a szeretet. Nem az a szeretet, amelyben az én feloldódik egy másik személyben, s nem is az, amely a másik személy birtoklását igényli, hanem az a szeretet, amely spontánul igenli a másikat, az a szeretet, amelyben énünk integritását megőrizve egyesülünk másokkal. Éppen ebből a kettősségből ered a szeretet dinamikus jellege. Abból a kettősségből, hogy a szeretet az elkülönültség vágyának leküzdéséből fakad, s bár egyesüléshez vezet, az individualitás nem szűnik meg. A spontaneitás másik eleme a munka, de nem a kényszerből végzett munka, amelyet csak azért végzünk, hogy megszabaduljunk a magánytól. De nem is az a munka, amely a természethez csak úgy képes viszonyulni, hogy igába hajtja, s ezért az ember saját keze által létrehozott produktumok imádat tárgyává válnak, és leigázzák létrehozóikat. Nem, a másik összetevő az igazi munka mint alkotótevékenység, amelynek során az ember az alkotás aktusában eggyé válik a természettel. Ami igaz a valódi szeretetre és a munkára, az érvényes a spontán tevékenységre is [akár az érzéki örömök megvalósulásáról, akár a közösség politikai életében való részvételről van szó]. A spontaneitás megerősíti az én inidvidualitását, s ugyanakkor egyesíti az ént a többi emberrel és a természettel. A spontán tevékenység a szabadság feszítő, alapvető belső ellentmondását – az individualitás létrejöttét és a magány kínját magasabb szinten oldja fel.

A spontán cselekedet annyit tesz, hogy az ember magába fogadja a világot. Énje eközben nem csupán sértetlen marad, hanem megerősödik, megedződik. Az én ugyanis csak aktivitása mértékében erős. A birtoklás önmagában – akár anyagi javak, akár szellemi tulajdonságok vagy érzelmek és gondolatok birtoklásáról van szó – nem igazi erő. Nem erő az sem, ha tárgyakat használunk vagy manipulálunk. Pusztán azért, mert használunk valamit, még nem a miénk. Miénk csak az lehet, amivel alkotótevékenységünk során igazi kapcsolatba kerülünk, akár személy az, akár élettelen tárgy. Csak a spontán cselekedeteinkből fakadó s ezáltal az én integritását megalapozó tulajdonságok adnak az énnek erőt. A kisebbrendűség és a gyengeség érzésének gyökere a spontán tevékenységre, igazi gondolataink és érzéseink kifejezésére való képtelenség, illetve – ennek szükségszerű következményeképpen – az, hogy másoknak és önmagunknak hamis ént mutatunk. Akár tudatában vagyunk enne, akár nem, semmit sem szégyellünk jobban, mint ha nem vagyunk azonosak önmagunkkal, és semmi sem tölt el nagyobb büszkeséggel és örömmel bennünket, mint ha azt gondolhatjuk, érezhetjük és mondhatjuk, ami saját magunkból fakad.

Kapcsolódó szócikkek: emberek · közösség · spontaneitás · szabadság · szeretet
1 hozzászólás
Morpheus>!

Az a szeretet, amely csak egyetlen személyre irányul, éppen ezen okból nem valódi szeretet, hanem szadomazochista kötődés.

87. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
Morpheus>!

…a jól alkalmazkodó, normális személy az emberi értékek tekintetében gyakran kevésbé egészséges, mint a neurotikus.

102. oldal

Morpheus>!

[…] a társadalom működése szempontjából azt a személyt tekinthetjük normálisnak vagy egészségesnek, aki képes megfelelni az adott társadalomban rá kiszabott szerepeknek. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy képes úgy dolgozni, ahogy a társadalom elvárja tőle, és részt vesz a társadalom továbbélésében, azaz képes a családalapításra.
[…] az individuum szempontjából azt tekintjük egészségesnek és normálisnak, ha optimális az egyén fejlődése és boldogsága.

101. oldal

Kapcsolódó szócikkek: individuum · társadalom
Morpheus>!

Az én egyedisége semmiképpen nem áll ellentétben az egyenlőség elvével. Az az alapállítás, hogy az emberek egyenlőnek születtek, azt jelenti, hogy mindannyian ugyanazokban a lényegi emberi képességekben osztoznak, hogy sorsuk alapvetően azonos a többi emberével, s hogy mindannyiunknak egyformán elidegeníthetetlen joga van a szabadságra és boldogságra. S ez egyben azt is jelenti, hogy az emberek közötti kapcsolatokat a szolidaritásnak, nem pedig az uralkodásnak és alávetettségnek kell jellemeznie. Az egyenlőség fogalmából azonban nem következik, hogy minden ember egyforma.

182-183. oldal

Kapcsolódó szócikkek: egyenlőség
Carmilla >!

[…] Számtalan hasonló példát hozhatnánk fel a mindennapi életből arra, hogy az emberek csak látszólag döntenek s akarnak valamit így vagy úgy, holott valójában annak a külső nyomásnak engedelmeskednek, hogy ezt vagy azt „kell” tenniük. Az egyéni döntéseket vizsgálva meghökkenve tapasztaljuk, milyen gyakori, hogy az emberek tévesen a „sajátjuknak” tartják azokat a döntéseket, amelyek valójában a konvenciónak, a kötelességnek vagy csupáncsak a kényszernek való engedelmességet példázzák.

Kapcsolódó szócikkek: kényszer · kötelesség
Chöpp >!

Az embert és a jelenlegi viszonyokat tanulmányozó gondolkodók előtt egyre világosabb: a legnagyobb nehézség abból fakad, hogy az egyén értelmi képességének fejlődése messze megelőzte érzelmi fejlődését.

12. oldal

Morpheus>!

Napjaink kulturális és politikai válsága nem abból fakad, hogy túl sok az individualizmus, hanem abból, hogy kiüresedett az, amit individualizmusnak gondolunk. A szabadság csak akkor diadalmaskodhat, ha a demokrácia olyan társadalommá alakul, amelyben az individuum fejlődése és boldogulása a kultúra legfőbb célja és értelme, s amelyben az életet nem kell sikerrel vagy bármi egyébbel igazolni. Olyan társadalommá tehát, amelyben az egyén nincs alávetve fölötte álló hatalmaknak, és nem manipulálja senki – sem az állam, sem a gazdaság masinériája –, olyan társadalommá, amelyben a lelkiismeret és az eszmények nem azonosíthatók a külső követelmények belsővé tételével, hanem valóban az egyénből erednek, és az „ő” saját egyediségéből fakadó céljait fejezi ki.

187. oldal

Kapcsolódó szócikkek: individuum

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Eric Hoffer: A fanatizmus természetrajza
Simone de Beauvoir: A második nem
Eric Hoffer: A változások kínjai
Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne
Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés
Rutger Bregman: Emberiség
R. D. Laing: A meghasadt én
Sally Hines: Mi a gender?
Jess Hill: Mert kihozod belőlem az állatot
Melanie Joy: Hatalomarchia