A ​szeretet művészete 88% 228 csillagozás

Szeretném újraolvasni a következő hetekben (és jegyzetelni közben), mert most egyszerűen csak kavarog ez az egész még bennem. Nem is nagyon akarok, illetve nem is nagyon tudok most itt bővebben írni erről. Elöljáróban ezért most csak annyit, hogy nekem ez (összességében) nagyon-nagyon-nagyon tetszett

„Erich Fromm örök érvényű monográfiája, A szeretet művészete a páciens és a terapeuta számára egyaránt hasznos olvasmány. Az érett, felnőtt ember szerelme véleményem szerint a másik ember létezésének és boldogságának szeretete…”

(Irvin D. Yalom: A terápia ajándéka)

Nem csak én mondom, hogy kötelező elolvasni. :)

Hú, amilyen rövid, annyira minőségi, intelligens Fromm műve!
Hogy a szeretet olyan, mint valamiféle művészeti ág, ami fegyelmezett gyakorlással, kitartással tökélyre fejleszthető – hát, ez meghökkentő, sőt egyenesen idegen gondolatnak tűnt. Megismerkedve azonban Fromm szeretetfelfogásával – ami köszönőviszonyban sincs a romantikus filmekből jól ismert, túlcsorduló, váratlanul elborító érzelemhullámmal –, értem és megértem, miért tekinti a szeretet helyes megnyilvánulási és kifejezési módját művészetnek. Szerencsére a szó általános értelmében vett tehetség nem kell a műveléséhez, az elkötelezettség és egy sor fontos tulajdonság „kifejlesztése” viszont igen – így látni fogjátok majd, hogy igaziból szeretni nem is olyan egyszerű… De talán megéri próbálkozni, ha már egyszer a másik út (a kapitalista szemléletű, korrektnek tűnő adok-kapokon alapuló) nem vezethet tartalmas, boldog élethez…

Nem annyira élveztem, mint amennyire készültem erre a könyvre.
(Sok kedves figyeltem, akiknek számít az értékelése 4,5-5 csillagosra értékelte – talán túl nagy elvárást támasztott ez így bennem a könyv iránt.)

Néhány mondata megragadt, de többségében inkább untam, és úgy éreztem, hogy túl akarja magyarázni a szeretet szükségességét. Véleményem szerint nem kell művészetté emelni, és műértővé válni, hanem valahogy zsigerből kell szeretni. Igyekszem gyakorolni, bár nem mondom, hogy mindig megy – ez utóbbira viszont nem értettem ki belőle a jó gyakorlatot.

Nem tudnám jelenleg röviden és tömören összefoglalni, mekkora „többletet” adott a könyv. Helyette talán beszédesebbek az idézetek…

„Azoknak, akik komolyan veszik a szeretetet mint az egyetlen racionális választ az emberi lét kérdésére, arra a következtetésre kell tehát jutniuk, hogy társadalmi struktúránkban fontos és radikális változásokra van szükség ahhoz, hogy a szeretet merőben individualisztikus, marginális jelenségből társadalmi jelenséggé váljon."
„Szeretni annyi, mint feltétel nélkül rábízni magunkat valakire, teljesen odaadni magunkat abban a reményben, hogy szeretetünk majd szeretetet hoz létre a szeretett személyben is."

Köszönjük a könyvet Fromm, szinte érezhető a szeretet, amellyel minden egyes sora íródott.

18-20 éves korom között olvastam, akkor nagyon új volt. Sok dolog belém ivódott.

Hűha, nagyon egzakt volt és nagyon igaz.
1956-ban jelent meg, de gondolom eltartott egy ideig, amíg összerakta.
Az ilyen több mint félévszázados műnél (amikor már a tömegszórakoztatás és média éppen jelen volt) mindig meglep az, hogy a mai napig is mennyire jellemzőek a meglátások, pedig akkoriban ezek a témák még eléggé gyerekcipőben jártak.
Amikor múltkor Huxley folytatását olvastam, és most is Frommnál, (vagy éppen Konrad Lorenz könyvére is igaz lehetne) az jutott eszembe, hogy miként reagálnának mai napság ezek az írók, filozófusok a napi szintű hülyítésre? Szerintem már belebolondultak, eret vágtak volna.
A könyv, ahogy az elején ígéri is, nem receptkönyv, nem fog választ adni arra, hogy hogyan kell szeretni, de azt biztonsággal megmondja, hogy melyik/milyen út a rossz és miből nem lesz szeretet, illetve hogy mik a szeretet jellemzői; vagy hogy aki meleg szívvel, figyelemmel, jól szeret egyvalakit, az az egész világot, minden embert szeret – és ez a tudás, ha valakinek új vagy elfelejtett, az már nagyon nagy segítség.

Egy újabb művészeti ágat ismerhettem meg, még jobban…Egy olyat amiben végre én is érvényesülhetek :)
Ebben ugyan nem lehet világraszóló sikereket elérni, de megvan a maga “jutalma”. Ugyanúgy hathatunk másokra, de csak egy viszonylag szűk körben, pont ott ahol a legtöbb tennivalónk lenne, legalábbis nekem biztos.
Eddig is emígyen láttam a világot, de nem olyan rossz érzés, ha jön a megerősítés, hogy vannak hasonlóan gondolkodó emberek.
Talán a legfontosabb végre leírodott gondolatok, hogy a szeretet nem egy állapot, hanem cselekvés, tett. És szintúgy mint a többi művészet, gyakorlást igényel. Szóval lehet fejlődni :)

Főiskolás éveim pszichológia és pedagógia alapozó vizsgáinak meghatározó olvasmányaként emlékszek erre. Annyira belém ivódott, hogy az egyik legfontosabb alaptételeket tartalmazó könyvnek tartom, emberi életünk érzelmi oldalának meghatározásához.

Egy örök érvényű könyv. 1956-ban íródott, de mit sem vesztett értékéből, sőt! Az író a szeretet kiteljesedésének gátló tényezőjében a kapitalista, fogyasztói társadalmat (is) látja. Mivel itthon (Magyarországon) a fogyasztói társadalmat 1989 utántól számíthatjuk, így nekünk, magyar olvasóknak tartalmat és értelmet éppen ma, a jelenkorban ad e mű.
Rövid, de tartalmas könyv, mondhatnám kötelező olvasmány.