A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2022/11/erica-bauermeis…
Az elmúlt időszakban észrevettem magamon, hogy már nem elégszem meg azzal, ha egy könyv kellőképp szórakoztató. Azzal sem érem be, ha mélyebb mondanivalót foglal magába, nem, ennél többre van szükségem. A tartalom mellett fontossá vált a megvalósítás és a környezet megjelenése is, hiszen ahogy ránk is, a karakterekre is hatással vannak a külső tényezők. A hétköznapi dolgokban keresem a különlegest és az egyediségben a mindennapok monotonitását. Az illatok őrzője az utóbbi kategóriában képviselteti magát.
A történet három nagyobb részre van osztva. Mindegyik egység sajátos jellemmel bír, mely a főszereplő Emmeline életének különböző szakaszait mutatja be. Az első részben a szigeten lévő életet járja körül a szerző, hogy édesapjával ketten hogyan éltek évekig a külvilágtól elszigetelve. A szerző nagyon jól felfestette egy alternatív verzióját annak, milyen lehet a civilizációtól mentesen megtapasztalni a körülvevő környezeti sajátosságokat gyerekként, s hogy milyen érzések uralkodhatnak benne. Különösképp megragadott az a gondolat, hogy más emberek léte pont annyira reális és egyben meseszerű, mint a sellők és a kalózok. Akár igaz is lehet, de az is megeshet, hogy mindössze a képzelet szüleménye. Az itteni események nagyon jól megalapozzák a további részeket. Kellőképp felcsigázza az olvasót, aki élvezettel ízlelgeti a keserédes események végeláthatatlan sorát, miközben óvatosan megismerkedik az illatok jelentőségével és sokszínűségével.
Ezt követi az öbölbeli mindennapok mattszínű valósága. Emmeline életében felfoghatatlan változás áll be. A teljes létét és az összes megalkotott tézisét újra kell építenie, ami közel sem egyszerű feladat. A szigeten szerzett alkalmazkodóképessége és a szűk körű támogatói közeg hatására egyre inkább felveszi a való élet fonalát. Az előző egységhez hasonlatosan itt is egyfajta kiteljesedés történik, amelynek a végén egy újabb problémakört tár fel és ont a karakterekre a szerző, amelyt követően egyenes út vezet a harmadik egységbe, ahol a városi élet lehetőségeit mutatja be. Érzelmi szinten a történelem újra megismétli önmagát. Emmeline az új tudásának birtokában belekóstol egy új illattal rendelkező világba. Ebben a részben teljesedik ki igazán, hiszen a múlt tapasztalatai és a jelenkori vívmányok mind az ő segítségére vannak, s mindennek ellenére ugyanazokkal a problémákkal szembesül, mint korábban – ám innen már nincs menekvés, szembe kell néznie a magában lakozó félelmekkel és traumákkal.
Egyfelől minőségi kikapcsolást nyújt az Illatok őrzője. A mondatszerkezetek szépen vannak megalkotva, a környezet varázslatos, a történet érdekes és az illatokhoz tartozó különleges kötődés magába foglalja az egyediség esszenciáját is. Másfelől a tartalom mellett sem lehet szó nélkül elmenni. A beszűkült világ kitágulásával járó nehézségek, a gyermek és szülő kapcsolat szépségei és nehézségei, a pillanat, amikor először veszíti el az ember a szeretett személy iránt érzett bizalmát, az önhibáztatásból fakadó bizonytalanság és jellembeli torzulás és a tettek következményének csontropogtató fájdalma, amit évekig hurcolunk magunkkal, mire szembenézünk velük és képessé válunk a feldolgozásra mind hozzátesz ahhoz, hogy egy igazán értékes történet elevenedjen meg az olvasó szeme előtt. Valóban nem hétköznapi a lezárás sem. Amikor becsuktam a könyvet, magam is hiányosnak éreztem, de ez csupán a fejillat volt. Később, ahogy egyre inkább forgattam magamban az egészet, egységként kezelve, úgy teljesedett ki bennem az alapillat, ami hosszantartó hatásával megerősített abban, hogy igen, ezt a történetet tényleg eddig kellett elmondania a szerzőnek, a többi felesleges szócséplés lett volna.