Szegények ​háborúja 84% 76 csillagozás

Megint csak idézetekkel vagyok kénytelen értékelni, mert ha elfog a szenvedély, akkor néha elfogy a szó. Azt a szerzőt és azt a könyvet meg aztán tényleg bármikor olvasnám, amelyik például ilyen mondatkapcsolatokkal írja le a tomboló zűrzavar képeit: Egy kutya rohan a napsütésben, egy asszony megbolondul, és mindenkit megcsókol, egy oktalan állat megöli a gazdáját, a szenteltvíz megégeti egy gyermek arcát. Londonban pedig kitör a pánik. Szerintem zseniális. Egyszerű, meghökkentő, felkavaró. Mi kell még…?
Csupán annyi, hogy néhány banálisnak tűnő, szimpla szókapcsolatban összefoglalja Münzer mozgalmának szinte egészét. Például így (itt már Frankenhausen alatt állunk): Münzer nyilván izzó lánggal égett e néhány nap során, hatalmas zenebonát csapott, teli torokból üvöltötte a hitvallását, és falkába terelte a nyomort, a haragot, az elkeseredést és a reményt.
Egyébiránt az egész kisregényből süt az izzó harag, a dacos vakhit, a gyűlöletvezérelt fanatizmus. Mégis, valahogy minden mocska ellenére is van benne valami fennkölt, tiszta hit, a paraszti egyszerűség apoteózisa.

S ennek a kompakt kis remekműnek a végén Vuillard azt is könyörtelenül egymondatosítja, hogy miért kellett mindennek így történnie (itt nem történetelméleti tudományoskodásba bonyolódva, csupán Münzer végzetét sommázva): Mert olyan rosszul tudott gyűlölni, mert önmagától annyira eltávolodva kereste létezése okát, és mert keserű hitté alakította át a gyűlöletét, mert olyan határozottan érezte az egyenlőségjel erejét, és mert az ember csak akkor jut több kenyérhez vagy szabadsághoz, ha erőszakkal szerzi meg, végül a vérpadon találta magát.

Remélem, a szerző beváltja majd a zárszóban megfogalmazott fenyegetését: A mártíromság csapda az elnyomottak számára, egyedül a győzelem kívánatos. Ezt is elmesélem majd egyszer.

Történettudományok oktatása mellé ilyen könyveket nyomnék az ifjúság kezébe. Szenvedélyes, de nem pártos. Sokatmondó, de nem szószátyár. Történelemnek álcázott szép irodalom.

Már az általam éppen egy éve olvasott Goncourt-díjas alkotása, a Napirend is meggyőzött arról, hogy a francia Éric Vuillard egy kimondottan színvonalas, és ami legalább ennyire fontos, roppant egyedi hangvétellel is rendelkező szerző, és ezt a meggyőződésemet csak tovább mélyítette a Nemzetközi Booker-díjra is jelölt, friss hazai megjelenésű kötete, a Szegények háborúja, amely ezúttal a 20. század helyett a középkorba és a kora újkorba röpíti vissza olvasóit.

Vuillard ezúttal is egy falatnyi (talán ha nettó nyolcvanoldalnyi, nagy betűmérettel szedett szöveggel van dolgunk) kötetet írt, és ezúttal is egy fontos és óriási terjedelmű témát dolgozott fel úgy, hogy bár mindössze alig egy-két óra az olvasási idő, de mégis mindvégig érezzük, hogy kimondottan mélyre hatolunk a reformáció megszületését követő fegyveres harcok témájában és időszakában.

Bár a Szegények háborúja a Münzer Tamás fémjelezte 1525-26-os német parasztháborúját dolgozza fel, de ahogy az előző köteténél is láthattuk, a gall szerző nem rest ennél jóval mélyebbre ásni, így Münzer gyermek-, fiatal- és felnőttkorának leírását meg-megszakítják az olyan első, a majdani reformációhoz vezető események, mint például a John Ball és Wat Tyler-féle angliai parasztlázadás, mely során követelményként megfogalmazódott a korabeli hűbéri viszonyok (így a papság kiváltságainak is az) eltörlése, vagy a szintén angol John Wycliff ötlete, mely szerint a saját, nemzeti nyelvekre kellene lefordítani a Bibliát, hogy azt mindenki megérthesse, vagy éppen a cseh Husz János tanai, amelyek szintén lázadáshoz, háborúkhoz és vérfürdőhöz vezettek a fennálló rend ellenében.

Vuillard ezúttal is rövid fejezetekkel, rövid bekezdésekkel, pergő, már-már filmszerű cselekménnyel dolgozik, melyet egy látszólag dísztelen, szinte tőmondatos, ám nagyon is költői nyelven (Tótfalusi Ágnes remekbeszabott fordítása) tár elénk. A francia – ahogy a Napirendben, úgy itt is – ki-kiszól a szövegből, hogy tudatosítsa olvasóival az anyaggyűjtés menetét és sikerességét, illetve sikertelenségét, vagy azt, hogy az ő értelmezése csak egyféle és nem megkérdőjelezhetetlen olvasata ennek a 16. századi történetnek.

A Szegények háborúja lapjain tehát a szerzői képzelet, a sokszor elfogult korabeli történetírások és a máig fennmaradt, Münzer saját kezűleg írt levelei segítségével körvonalazódik meg előttünk a rövid életű prédikátor, reformátor, harcos és lázadó alakja, amely egy pszichológiai esettanulmány témájának is beillene. Egy olyan ember ő, aki jogosan lázad a fennálló rend és állapotok ellen, és ráadásul olyan karizmatikusan, hogy egyetlen szavára nyomorgó, nélkülöző és reményre váró emberek tízezrei indulnak meg, de ugyanakkor egy olyan is, aki magát Isten prófétájának és szószólójának tartja, és egy pillanatig sem érdekli, hogy a szavai hová is fognak vezetni…

Ha a két könyv, a Napirend és a Szegények háborúja közül választanom kellene, akkor az első mellett tenném le a voksom, de az biztos, hogy a most bemutatott művet sem véletlenül jelölték egy olyan rangos díjra, mint a Booker, mert nemcsak bátran és mélyrehatóan nyúl egy fajsúlyos témához, de roppant eredetin is. Remélem, a 21. Század Kiadó jövőre újra jelentkezik a francia valamely kötetével, én biztosan olvasni fogom.

Miért van az, hogy a szegények istene különös módon a gazdagok oldalán áll, a gazdagokkal tart, mindig, de mindig? Miért éppen azoknak a szájával üzeni, hogy adjuk oda mindenünket, akik mindent megszereztek maguknak?

OMG!
Nem hittem volna, hogy ez a kis könyv ennyi információt foglal magába és ilyen részletgazdag. Mondanom sem kell, hogy a borító miatt vettem meg a kötetet, hiszen csodálatos érzés csak rátekinteni is. Ellenben mikor megláttam a vallás címkét itt az oldalon, már lankadni látszott ez a lelkesedés, hiszen nem rajongok ezért a tematikáért.

Tény, hogy a refomáció és Isten útja egy hatalmas ereje ennek a regénynek. Sok szenvedés, rengeteg halál, mégis fontos üzenetekkel szolgál. Az elnyomás alól fel kell szabadítani magunkat, hittel, erővel és sok áldozattal.

A történet vers formában íródott, ami igen sajátos stílust teremtett. Eddig nem sok ilyen kötettel találkoztam, de kimondottan vonzott és talán pont ezért is volt olvashatóbb a számomra.

Bár még mindig tartózkodom a fent említett témakörtől, de a történelem és a szerző stílusa megadta azt a löketett, hogy még olvasni szeretnék más munkáját is a szerzőnek.
Tény nem lett kedvenc és cseppet töménynek éreztem, mégis úgy gondolom, hogy érdemes kézbe venni.

Egy olvasásnak tökéletesen megfelelt.

Ha a reformációról van szó, általában a legtöbb embernek Luther vagy Kálvin tevékenysége jut az eszébe. Ez a vékonyka kötet Münzer Tamás tevékenységén keresztül az anabaptisták irányzatát és a német parasztháborút mutatja be érdekes stílusban. A francia szerző, röviden, tömören, amolyan eposszerűen mutatja be az eseményeket, amelyből az előzményeket sem hagyja ki. A kezdés is amolyan eposznak megfelelő, láthatjuk amint a kis Münzer Tamás édesapját megölik, majd bemutatja Zwickaut, a mozgalom bölcsőjét, és ezután az előzményekre tér rá. Elég részletesen kitér az angliai John Wycliff mozgalmára, amely a Wat Tyler vezette parasztfelkelésbe torkollott és olvashatunk Husz János tevékenységéről is. Végül rátér Mönzer vallási tevékenységére, még egy pillanatra meg is említi, hogy miben különböznek Luthertől. Nagyon részletesen bemutatja a parasztháború megszervezését és természetesen a mindent eldöntő csatát, Münzer kivégzésével együtt. A csataleírások rendkívül részletesek és kegyetlenek, szinte filmszerűek Maga a szöveg rendkívül tömör, a lényegre törekszik és abszolút nincs benne mellébeszélés. Ugyanakkor olvasmányos is, köszönhetően a Houellebecq kötetek fordítását is végző Tótfalus Ágnesnek. Olykor a szerző ironikusan kiszól a történetből. A kötet a rövidsége ellenére rendkívül informatív, aki eddig csak történelemórám tanult szőrmentén Münzer Tamásról és a német parasztháborúról, az ebben a 90 oldalban szinte mindent megtudhat róla és természetesen az előzményeket is megismerheti. Bátran ajánlható minden olvasónak, aki a reformáció története iránt érdeklődik!

„A legmélyebb igazságoknak mindenkihez kell szólniuk.”

Milyen különös kis könyv ez! Karcsúsága, főleg témája felől nézve, igen meglepő. Eric Vuillardot igazságszerető, lényegre törő gondolkodónak képzelem, mert a Szegények háborúja tömör, szinte rituálisan mozgóképszerű alkotás.

Vuillard minden kétséget kizáróan feltételezi, hallottunk már az 1525-26-ban lezajlott parasztháborúról ezt-azt, és Münzer Tamás neve sem cseng számunkra ismeretlenül. Nem fecsérli tehát az időt magyarázkodásra. Kemény kijelentéssel indít, mely akár egy film kezdőképe is lehetne. Az imagináció váratlan és éles: egy foszlott gúnyát viselő férfi az akasztófán leng. A hatás nem marad el, azonnal érezzük a történet súlyát.

Rohamtempóban, tőmondatokban szaladunk végig a fontosabb eseményeken, neveken. A szerző előszeretettel idéz Münzertől, és élénk képzelete segítségével megfesti szavaival, milyen ember lehetett. Szenvedélyes, dühös prédikátor alakja sejlik fel előttünk, egy szent őrülté. Vuillard modora érces, gunyoros, hangneme közvetlen. Nem fél csúfolódni, cinikus élceket elsütni. Úgy ír, mintha forgatókönyvet írna, és nem kisregényt.

Lendületes, lazán szedett sorai között vaskos ősigazságokat és patináns szépségű, nehéz gondolatokat találunk. Egyetemes valóság, amit ezzel az energikus, szárnyaló, lehengerlő stílussal elénk tár. Az ötszáz évvel ezelőtti események keserű utóízt hagynak a szánkban. A társadalmi egyenlőtlenségek azóta sem simultak el, mi több, áthághatatlan kanyonok hasadtak ember és ember közé.

A Szegények háborúja nem csak egy tragikus sorsú, lángoló lelkű szabadgondolkodónak állít méltó emléket, de röpke megidézése egy vad indulatokkal terhes korszaknak, és egyben epés, markáns figyelmeztetés a modern kor embere számára. Egyedi érzelmi és hangulati világa van, rövidsége okán könnyen és gyorsan olvasható. Élénk, pergő, fanyar gondolatisága kiemelkedő. Pazar élményt nyújt olvasójának.

Eredeti bejegyzés a blogomban:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2021/11/eric…

Münzerről – szégyen ide, szégyen oda – nem sokra emlékszem a sulis töriórákról. Régen volt már, na…

Először is a könyv, mint tárgy:
Valaki csapjon nyakon, ha legközelebb ilyen vékony könyvet papíron akarok megvenni! Gyönyörű, tisztességes iparos munka, azzal nincs semmi gond. Méltó a kiadó híréhez, az biztos.
De hatalmas felelőtlenségnek tartom, hogy keménytáblásban került ki a nyomdából ez a 96 (!) oldal. Én b.sztam el, mert nem néztem meg, mennyi is az annyi. Csak elolvasni akartam, mikor megláttam, hogy meg fog jelenni. Hát sikerült.

Rövidsége ellenére egy alapos, összeszedett és komplett történet, ami mindenképp megérdemli, hogy a szerző sikerként könyvelhesse el.
A szerkezet érdekes, rendhagyó, szinte egy szűkszavú forgatókönyvhöz hasonlítható, mégis „beszédes”. Az apró képekkel meséli el a reformáció korának történéseit, gondolatait. Megmutatta a szegények nehézségeit, illetve, hogy hogyan küzdöttek az egyházzal és a korabeli gondolkodással szemben a kor emberei.

Vuillard szemléletmódja és stílusa annyira szimpatikus lett ebben a pár oldalban, amit véletlenül sem neveznék regénynek, maximum egy novellának, hogy kedvet kaptam a Napirend című másik magyarul megjelent munkájához is.

Hú, de nem szerettem ezt a szeletét a történelemnek a gimiben. Pedig csodálatos tanárunk volt, de ez valahogy sose érdekelt, hogy ki és miért lázadt és milyen eredménnyel.
Ez a kis füzet viszont nagyon lelkesen és érthetően adta át az információt, bár néha zavart olvasás közben az író pátoszos fogalmazása.

Kétszer olvastam el egymás után.
Egészen különleges kis kötet.
Nem ismertem az írót, de meggyőzött.
Költészettel oltotta be a történelmet, és ezzel szinte új műfajt teremtett.
Münzer Tamás és a német parasztháború története Vuillard előadásában dióhéjba zárt feszültség: izzó parázs, sosem hamvadó üszök, kitörni készülő indulat, kérlelhetetlen lobogó hit, felkorbácsolt, igazság után vágyakozó és gyűlöletté sűrűsödő harag.

És mennyivel többet mond el ez az alig száz oldalnyi sűrű szöveg az emberről és a hitről, az elnyomottakról és a hatalomról, a célokról és a felelősségről, mint egyik-másik több száz oldalnyi monstrum!

Értjük és érezzük a megnyomorítottak haragját, együtt lobogunk Münzerrel, kívánjuk a győzelmét, miközben elborzadunk mindazon, amit előidéz. Az író pedig kiváló érzékkel szól közbe, teszi helyre ironikus beszólásaival az olvasót.

Mindössze 90 oldal, szellősen, nagy betűkkel szedve. A fele történelmi kronológia: helyek, évszámok, adatok. Közte viszont olyan költői mondatok hangzanak el, hogy beleborzong az ember. És átéljük az emberiség örök küzdelmét a szabadság, egyenlőség, testvériség megvalósulásáért.

Szimpátiánk bukásában is Münzeré.
De lehet-e gyűlölettel a szívben testvériséget teremteni?

A reformáció kapcsán legtöbbször Luther Márton, Kálvin János jut eszembe és Husz János, no meg Münzer Tamás.
Az ő életéről mesél a regény, nem a megszokott formában. Nem lehet biztosan tudni, milyen volt a gyermekkora, milyen olvasmányok vezetettek nézete kialakulásához.
Ezt a lehetőséget ragadja meg a szerző, hogy kitekintsen a Münzer előtti mozgalmakra, főleg az angol parasztfelkelésekre.
Bármerről is nézem, mindegyik történetnek három kulcsszava van: pénz, erő, hatalom. Münzer pont ezt a hármat utasítja el, áll ki a szegények és kiszolgáltatottak mellett. Németül szólítja meg híveit, akik fegyvert fognak a súlyos adók miatt, főleg egy emberibb élet reményében.
A felkelés elbukott, győzött a pénz, az erő és a hatalom.

Ha esetleg bárkiben felmerülne a kétség a motivációmmal kapcsolatban, akkor megkönnyítem a dolgot, és rögtön a lényegre térek: igen, teljesen beleszerelmesedtem a meseszép borítóba, azért vettem meg. Mentségemre mondom, hogy kihasználtam a kiadó szépséghibás akcióját (egyébként szinte semmi nem látszik rajta), mert azért a teljes árát sokallnám egy ilyen karcsú és szellős könyvért, de 490 Ft-ot bőven megért. Csak a borítót is megvettem volna ennyiért.

Egy kicsit azért tartottam tőle a vallási téma miatt, ami nem a szívem csücske; a reformációról és Münzer Tamásról is nagyjából annyit tudtam, ami a történelemórákba belefért, de szerencsére annyira jól van megírva, hogy teljesen befogadható és olvasmányos. A tömörsége ellenére is kellő részletességgel ismerteti a reformáció folyamatát, Münzer és elődei törekvéseit, valamint a társadalmi egyenlőtlenségeket és az egyház romlottságát. Rengeteg fontos, sajnos ma is aktuális gondolatot fogalmaz meg, és durva volt szembesülni vele, hogy bizonyos dolgok milyen keveset változtak ötszáz év alatt.

Éric Vuillard stílusáról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Gyönyörű, lírai, képszerű és szellemes. Általában idegesíteni szokott, ha az író kiszól a szövegből, mert szerintem megtöri a szöveg lendületét, de ő olyan nagyszerűen csinálja, hogy épp ellenkezőleg, kifejezetten tetszettek a megjegyzései.

Egy óra alatt el lehet olvasni, de nagyon tartalmas és nyelvileg is csodálatos könyv, ami biztosan sokáig fog még a gondolataim között motoszkálni. Eddig teljesen hidegen hagyott az író másik magyarul megjelent könyve, a Napirend mert nem ilyen szép, de most már mindenképpen el szeretném olvasni. Ilyen gyönyörködtetés után jöhet bármi, ami Vuillard.