A ​katedrális és a bazár 18 csillagozás

Egy botcsinálta forradalmár gondolatai a Linuxról és a nyílt forráskódú programokról
Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár

Csodák ​pedig vannak… Ahhoz képest, hogy tíz évvel ezelőtt a Linux nem volt egyéb, mint vájtfülű programozók titokban dédelgetett szörnyetege, manapság egyre kevesebb olyan ember jár az utcán, aki ne hallott volna róla. Ez leginkább azért meglepő, mert a Linux úgynevezett `szabad szoftver`, vagyis nem áll mögötte jelentős tőke, semmiféle óriásvállalat, sőt jószerével stabil fejlesztőgárdája sincs. Kezdettől fogva profi programozók fejlesztik `csak úgy` a maguk örömére. Ellentétben a többi hasonló rendszerrel ezt bárki szabadon letöltheti, használhatja, és ha van hozzá kedve no és persze szaktudása, akár át is írhatja, hiszen a forráskódja is nyilvános. Mindezek tudatában joggal merülhet fel bárkiben a kérdés: hogyan fejlődött a szoftveróriások árnyékában jelentős piaci tényezővé egy olyan operációs rendszer, ami közvetlenül soha senkinek nem hozott egyetlen fillér hasznot sem, hiszen nem hogy nem lehet, egyenesen tilos a hagyományos módon eladni. Aki kíváncsi a válaszra, olvassa el… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Kiskapu, Budapest, 2004
244 oldal · ISBN: 9639301795 · Fordította: Rézműves László

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
grus
Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár

Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár Egy botcsinálta forradalmár gondolatai a Linuxról és a nyílt forráskódú programokról

Már egy ideje érintett voltam szabad szoftveres témákban, nagyon érdekes volt olvasni. Laikusoknak is ajánlom.

A dolog pikantériája, hogy véletlenszerűen futottam bele a könyvbe Hacktivity konferencián, ahol 20%-os áron árulták.

>!
kovacsja
Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár

Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár Egy botcsinálta forradalmár gondolatai a Linuxról és a nyílt forráskódú programokról

Annak ellenére, hogy 10 éve írták, a megállapításai még mindig érvényesek és tanulságosak. Kötelező olvasmány mindenkinek, aki érdeklődik a programozás és a számítógépes kultúra iránt.

>!
Vaszilij
Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár

Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár Egy botcsinálta forradalmár gondolatai a Linuxról és a nyílt forráskódú programokról

Időnként előtör belőlem a geek, és szeretek informatikáról szóló könyveket olvasni. Mivel nemrég Linuxra váltottam, a netes olvasgatások során botlottam bele ebbe a könyvbe, mint alapműbe a nyílt forrású szoftverek világához, majd mivel észrevettem, hogy a Molyboltban gyakorlatilag ingyen adják, beszereztem belőle egy példányt.

Bár a könyv nem friss, hazánkban 2004-ben került kiadásra, így is sok érdekes gondolatot tartalmaz, és ugyan nem naprakész, a történeti áttekintése hasznos és érdekes olvasmány. Sok mindenre rávilágít a nyílt források világával kapcsolatban, és alaposan elemzi ezek üzleti, társadalmi, tudományos hatását. Nekem rengeteg újdonságot tartalmazott a könyv. Annak ellenére, hogy bár elsősorban laikusoknak szánták, és viszonylag kevés technoblabla van benne, azért némi alapismeretet feltételez az olvasótól, aminek én sem voltam minden esetben a birtokában, de ha valaki még mélyebbre akarja ásni magát a témában, kiindulásnak nagyszerű lehet.

>!
pingween
Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár

Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár Egy botcsinálta forradalmár gondolatai a Linuxról és a nyílt forráskódú programokról

ez már nem is szoftveres könyv, hanem kőkemény szociológia.

>!
gsuveg I
Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár

Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár Egy botcsinálta forradalmár gondolatai a Linuxról és a nyílt forráskódú programokról

ha szeretned megerteni a szabadszofverek lenyeget, esetleg te is reszt akarsz venni benne, kotelezo olvasmany.

>!
Bence AP
Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár

Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár Egy botcsinálta forradalmár gondolatai a Linuxról és a nyílt forráskódú programokról

Szociológiai mélységekbe menő tanulmányok a nyílt forrás témaköréből. A címadó írás a legjobb, de a többit is érdemes.

>!
Ézsiás_Béla
Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár

Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár Egy botcsinálta forradalmár gondolatai a Linuxról és a nyílt forráskódú programokról

Programozóknak kötelező olvasmány.


Népszerű idézetek

>!
worsi ASP

A nagyok egyik fontos erénye a konstruktív lustaság.

36. oldal, A katedrális és a bazár - A postának mennie kell

Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár Egy botcsinálta forradalmár gondolatai a Linuxról és a nyílt forráskódú programokról

>!
alma

A tökéletességet (a tervezésben) nem akkor érjük el, amikor már nincs mit hozzáadni, hanem amikor már nincs mit elvenni. /Antoine de Saint-Exupéry /

A popclientből fetchmail lesz

Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár Egy botcsinálta forradalmár gondolatai a Linuxról és a nyílt forráskódú programokról

>!
Blackice

A nyílt forrás ideáját az Internet lelkes őslakó partizánjai harminc éve követik és hirdetik: ők azok, akik büszkén hívják magukat „hackereknek” – nem abban az értelemben, ahogy az újságírók tévesen használják (számítógépes bűnöző), hanem a szó valódi, eredeti értelmében, vagyis rajongót, művészt, ezermestert, problémamegoldót, szakértőt értve alatta.

12. oldal, Bevezetés - Miért fontos ez nekünk?

Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár Egy botcsinálta forradalmár gondolatai a Linuxról és a nyílt forráskódú programokról

Kapcsolódó szócikkek: hacker
>!
alma

Az emberi lények általában akkor élveznek egy feladatot, ha az egyfajta optimális kihívási zónába esik, nem elég egyszerű ahhoz, hogy unalmas legyen, de nem is túl nehéz megvalósítani.

A vezetésről és a Maginot-vonalról

Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár Egy botcsinálta forradalmár gondolatai a Linuxról és a nyílt forráskódú programokról

>!
Blackice

Gondjaim vannak a Windowsommal. Segítenél?

Igen. Nyissunk egy DOS-ablakot, és írjuk be: „format C:”. Az észlelt problémák perceken belül megszűnnek.

213. oldal, A függelék: Hogyan válhatunk hackerré?

Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár Egy botcsinálta forradalmár gondolatai a Linuxról és a nyílt forráskódú programokról

>!
alma

Ha falba ütközöl a fejlesztés során, ha úgy érzed, hogy nem vagy képes túljutni a következő javításon, akkor gyakran nem azt a kérdést kell feltenned, hogy vajon van-e jó válaszod, hanem azt, hogy egyáltalán jó-e a kérdés. Talán új keretbe kell helyezni a problémát.

A popclientből fetchmail lesz

Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár Egy botcsinálta forradalmár gondolatai a Linuxról és a nyílt forráskódú programokról

>!
alma

…gyakran nem is érted a problémát egészen addig, amíg először nem készítesz rá megoldást. A második alkalommal talán már eleget tudsz ahhoz, hogy jól csináld. Ha tehát jól akarod csinálni, készülj fel arra, hogy legalább egyszer újra kell kezdened.

A levélnek át kell jutnia

Eric S. Raymond: A katedrális és a bazár Egy botcsinálta forradalmár gondolatai a Linuxról és a nyílt forráskódú programokról


Hasonló könyvek címkék alapján

Nicholas Petreley – Jono Bacon: Linux asztali gépen
Szabó Bálint: Linux az otthoni PC-n
Henczi Béla – Molnár Hajnalka: Tanuljunk Linuxot!
Mátó Péter – Rózsár Gábor – Őry Máté – Varga Csaba Sándor – Zahemszky Gábor: 20/80 – Unix és Linux alapismeretek rendszergazdáknak
Torma László: Az Ubuntu világa
Büki András: Unix/Linux héjprogramozás
Pere László: Unix – GNU/Linux – Programozás C nyelven
Tony Bautts – Terry Dawson – Gregor N. Purdy: Linux hálózati adminisztrátorok kézikönyve
Bill von Hagen – Brian K. Jones: Linux bevetés közben – Második küldetés
Michael D. Bauer: Szerverek védelme Linuxszal