Sötét ​Angyalok (Ammerúnia) 16 csillagozás

Eric Muldoom: Sötét Angyalok

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Északon javában dúl a második Holdháború; ork-, manó- és holdelf seregek borítják vértengerbe az emberek királyságait, üszkös romokat, halálhörgést hagyva maguk után. Távol a káosz keserű forgatagából Shagyrban, a sötét elf birodalom szívében feltűnik a titokzatos Opálváros, az Istenek Temetője. Az itt rejtező tiltott misztériumok és a temérdek kincs megszerzésének reményében akontinens legbefolyásosabb varázslórendjei szállnak harcba egymással a város birtoklásáért.
A Farkasok Hava Kullgan'O'Branardot, a Lutarnita Egyház főpapját, a Boszorkány Lovagrend nagymesterét is útban találja az Opálváros felé. Kullgan egy sötét elf varázsló, egy hodon lovag és egy ember kardművész társaságában vág neki az ismeretlennek. Kényszerűségből teszi ezt; egyházát megátkozták, valamennyi hívét kardélre hányták, leghűbb paplovagjait máglyára vetették. Saját életét válthatja meg azzal, ha eljut az Opálvárosig…

Átdolgozva, kibővítve Boszorkánylovag címen is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1999

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvek Cherubion

>!
Cherubion, Budapest, 1999
246 oldal · ISBN: 9639110353

Kedvencelte 3

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

fekiyeti79 P>!
Eric Muldoom: Sötét Angyalok

Soha nem volt szerencsém élőben szerepjátékhoz, úgyhogy ilyen téren nincs viszonyítási alapom, de nem is állt szándékomban „szakértői véleményt” alkotni, egyszerű, mezei olvasóként ültem neki a könyvnek.
Eric Muldoom (Berke Szilárd) Ammerúniával egy igencsak összetett és sokszínű világot teremtett, melyben érdekesebbnél érdekesebb helyszíneket és furcsábbnál furcsább lényeket vonultat fel.

A történet nem bonyolult; Kullgan 'O' Branardot, a Lutarnita Egyház főpapját az Inkvizíció halálra ítéli, de mivel főpap, kap egy választási lehetőséget; vagy a halál, vagy pedig szépen elmegy és a tullúr sereget segítve, elfoglalja Opálvárost, ami a sötételf birodalom szívében található, az Istenek Temetőjeként emlegetik és valami miatt mindenkinek arra fáj a foga.
Természetesen ezt az opciót választja, de hogy ne egyedül vágjon neki az útnak, társakat is adnak mellé;
Ereni ri Medini, a női nemet képviselő, ember kardművész,
Aldyr non Ameth, a sötételf varázsló
és Holló Zollfún, a hodon (sziklaelf) lovag személyében.
A kötelező, nem túl hosszú bemutatkozó kört lefutva, a csapat egy kocsmában összeáll és megkezdődik a fél világon átívelő kaland és hentelés…

Ereni, a csapat vezetője, gyönyörű de titokzatos, szinte az egész történetben meglehetősen elutasítóan és távolságtartóan viselkedik a többiekkel szemben, ami a rejtegetnivalói mellett annak is köszönhető, hogy nem csak a vezetés a feladata, hanem az Inkvizíció megbízottjaként felügyelnie is kell arra, hogy a díszes társaság garantáltan az Opálvárosba menjen.

Kullgan, a főszereplő – és egyben a mesélő is, lévén az események az ő szemszögéből, E/1-ben vannak prezentálva –, nem kicsit öntelt, nagyképű, csak a saját érdekeit tartja szem előtt, ennek köszönhetően eleinte nem is szimpatikus figura, viszont kiváló harcos – harcos pap –, aki istennője támogatását is élvezi.

A sötételfekkel való kapcsolatom eddig kimerült Sötétpenge Malus történetében, amiből az jött le, hogy kegyetlenek, gőgösek, más fajokkal szemben abszolút ellenségesek – amolyan „aki nincs velünk, az vagy ellenünk van, vagy szolgál minket” mentalitással –, szóval kimondottan ellenszenves népség. Ezzel szemben Aldyr meglepetést okozott, mert amellet, hogy eleinte egy kicsit magának való, nem igazán érezhető, hogy bármi baja lenne a társaival, a végére pedig igazi csapatjátékossá válik.

Zollfún, azon felül, hogy Branagor lovagja, születése (faji hovatartozása) okán* is a bajtársiasság megtestesítője, egyébként egy drabális „állat”, akit a harc éltet és a tétlenséget nagyon nehezen viseli.

Engem teljesen magával ragadott a történet, beszippantott ez a világ. Külön örültem annak – ami nem mindenkinek nyerheti el a tetszését –, hogy egy teljesen lineáris, gondolkodást nem igénylő, pörgős, amolyan „megyek-ölök-megyek-ölök” stílusú cselekményt olvashattam, mert teljesen ki tudtam kapcsolni, viszont maximálisan lekötötte a figyelmemet.
A megfelelő mennyiségű, abszolút nem erőltetett humor pedig csak még dobott egy lapáttal a hangulatomra, úgyhogy a szövegbeli hibákon kívül egyáltalán nem tudok rosszat mondani a regényről.
spoiler
Számomra tökéletes!

* A hodonokról és egyéb érdekességekről bővebben itt: spoiler

15 hozzászólás
donzella P>!
Eric Muldoom: Sötét Angyalok

A leírást tekinthetjük előszónak is, mert a könyv ott kezdődik, hogy a főpapunk (akiről először nem igazán lehet eldönteni, hogy jogosan vagy csak úgy meg van magával és a képességeivel elégedve) börtönben van, és ha élni akar, akkor annak komoly feltétele van.
Bekerül egy válogatott csapatba és útnak indul – egy nagyon véres, koszos küldetéssel a nyakában.
Az elején gyanúsan szemlélik egymást, de a közös szívás mindig összehozza az embereket, mint szokták mondani, abból pedig akad bőven. A szereplők jelleme, szembemegy a sztereotípiákkal. Könyvekből, filmekből számos tulajdonságot kapcsolunk az egyes fajokhoz, még akkor is, ha egy történet nem megy bele a részletekbe.
Itt viszont a csapattagok személyisége felülírja a várakozásokat. Jó értelemben emberiek, és emberségesek is egymással – természetesen, megy az adok-kapok, de ez először a kényszeredett bajtársiasságnak, később pedig már csak megszokásnak köszönhetjük.
Ezt már csak váltott szemszöggel lehetett volna fokozni. :D

Maga a történet nem bonyolult, és egyszerű megoldásokat alkalmaz, mindenkinek van legalább egy olyan – eltitkolt – képessége, amely mindenkit kiránt a bajból, csellel vagy épp anélkül.
Hatalmas nagy összeesküvések és titkok sincsenek – ami van, arról pedig még időben azért kapnak információt, így szépen kimarad, a háromszor megcsavart és nyakatekert filozofálgatás és nagy rádöbbenés, de itt nem is lenne helye.

Ó, na és a vége… hogyan lehetett ilyen véget írni (utolsó 2-3 oldal)? Mondjuk már gyanús lehetett volna, hogy Timártész, a tréfák és mulatságok istene fogadja hőseinket… A mitológiában is csak az ilyen istenek humorérzékét nem értékeli senki…

Ugyanakkor az is felmerült már a regény közepén, hogy van az, hogy egyébként egy ilyen kerek történet, ha napjainkban jelenne meg, szinte biztos lenne vagy 500 oldal, és a történethez összeségében nem tudna többet hozzátenni, a 90-es években kiadott könyvek viszont 300 oldalt táncolják körbe és mégsem hiányosak.

3 hozzászólás
Allanon>!
Eric Muldoom: Sötét Angyalok

Újabb kedvencet avattam. Imádtam. Izgalmas és csihi-puhiban gazdag olvasmány egy csipet jófajta humorral fűszerezve. Rengeteg számomra újszerű lény teszi színesebbé a környezetet valamint a helyszínek sokfélesége tette letehetetlenné a könyvet. No meg persze az író stílusa és megfogalmazása. Néhány annyira megtetszett, hogy ki is idéztem őket. Nagyon élveztem az olvasását biztos vagyok benne, hogy be kell szereznem az író többi könyvét is. Pár ötletet le is nyúltam m.a.g.u.s. kaland készítéséhez.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

fekiyeti79 P>!

(…) nem mindennap lát az ember sötét elfet rókázni egy repülő hal hátáról a shagyri őserdő felett…

197. oldal, Negyedik rész, A Necrodóm / I.

1 hozzászólás
fekiyeti79 P>!

(…) Hogy változtassunk a tarthatatlan helyzeten, először abban maradtunk, hogy a hodon egyáltalán nem evez, csak kormányoz. Ez egy darabig ment is, de a hodon elunta magát és énekelni kezdett. Sose hallottam még nekiereszteni a hangját. Most majd megsüketültem a recsegő baritontól. Kérésünkre felhagyott a dalolással és sértődötten elhallgatott. Alig haladtunk tovább, amikor szórakozásból utánozni kezdte a mocsárban kurjongató madarakat meg egyéb láthatatlan lényeket. Mit mondjak. Istenien utánozta a hangjukat, teljesen élethűen. De amikor az ember fülébe állandóan béka kuruttyol, vagy sivolkó kerreg meg ezeregy énekesmadár trillázik, hamar elmegy az életkedve.

135. oldal, Harmadik rész - A gyötrelem mocsara / IV.

2 hozzászólás
Allanon>!

A fejünk felett sötét nászban ölelkeztek a fák; szerelmük neszezését borzongató északi szél tolmácsolta, vadul rázva a susogó lombokat.

Allanon>!

Hátrapislantottam a városközpont felé. A Csonttornyot már rég magunk mögött hagytuk. Nem sok minden látszik belőle, csak valami homályos tömeg egy dombon, ami lehetne akár egy fekete, vádló ujj is, ami a fellegek felé mutat.

Allanon>!

A kerítés falat növesztett, a legtetején már rozsdás vasszuronyok is éktelenkedtek.

Allanon>!

A savanyú föld előbb lankás dombokat, majd sziklás kaptatókat fialt előttünk.

Allanon>!

A fejünk felett még mindig egymást hajtották a fekete fellegek, de a hajnal bíbor pírja már ott ólálkodott a látóhatáron.


Hasonló könyvek címkék alapján

A. O. Esther: Megbocsátás
Gaura Ágnes: Attila koporsója
J. Goldenlane: Pokoli balhé
Vivien Holloway: Végtelen horizont
Hestia Potter: Legendary – Szövetség
A. O. Esther: Frigg rokkája V.
Róbert Katalin: Keresd az igazit!
Bessenyei Gábor: A feledés folyója
Gabriel Wolf: A napisten háborúja
Patrick J. Morrison: A Holló hatalmában