Éjféli ​erdő 41 csillagozás

Eric Muldoom: Éjféli erdő

Vakmerő kalandozók kísértik a szerencséjüket e kötet lapjain! Barbár harcosok, boszorkányok és varázslók, elfvadászok és zsoldosok, ravasz tolvajok kutatnak elfeledett vagy sosem étezett kincsek után.

Egyesek titokzatos örökségüket keresik, másokat a bosszúvágy fűt, vagy épp saját démonaik elől menekülnek…

Az elátkozott erdőségek mélyén vámpírok és lidércek rejtőznek, a sötét tündérmágiával átitatott földeken élőholtak és csontlovagok bolyonganak, vérfalók és ördögök állnak lesben…

E különleges gyűjteményben tizenhárom történetet válogattunk ki Eric Muldoom legjobb klasszikus- és dark fantasy elbeszéléseiből, izgalmas és emlékezetes kalandozásra invitálva a Tisztelt Olvasót!

Eredeti megjelenés éve: 2013

Tartalomjegyzék

>!
Delta Vision, Budapest, 2013
358 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155314537
>!
Delta Vision, Budapest, 2013
358 oldal · ISBN: 9786155314667

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 47

Kívánságlistára tette 40


Kiemelt értékelések

Tarja_Kauppinen IP>!
Eric Muldoom: Éjféli erdő

Igen szórakoztató és tökös olvasmány. Houellebecq, Bukowski és Ellis rajongójaként már viszonylag nehéz pírt csalni az arcomra, úgyhogy tárt karokkal fogadtam és vígan lakmároztam ezt a rengeteg aljasságot, kegyetlenséget, romlottságot és erkölcstelenséget, mivel fantasy ide vagy oda, meggyőződésem, hogy szép új világunk az emberi természet lényegét és a társadalom mozgatórugóit tekintve pont ilyen. Vannak ám azért itt örömre okot adó fordulatok is: a főhősök mindig jutnak nőhöz. Kell is, kortárs magyar szépirodalmon edződött lelkemnek jólesett, hogy ha másban nem is, egy numerában azért mindig reménykedhetnek a szereplők (lásd az értékelésem elején említett urakat). Ez illik a világképbe, másban úgysincs értelme reménykedni. Egy romlott világ ábrázolásához egyébként is elengedhetetlen a szex, és nem a női regények naiv és romantikus formájában.

A Szüzek vacsorára a kedvencem a kötetből, az életszerűen genya főhős miatt, aki annyira emberi, hogy igazán megszerettem. Codric és Atara végjátéka meg olyan volt sötét és cinikus kis lelkemnek, mint egy falat kenyér.

Igazán üdítő élmény volt ez a könyv, mely egy pillanatig sem hazudja azt, hogy a világ jó, az élet szép, az ember pedig nem romlott a velejéig. Maximálisan tudok azonosulni ezzel a szemlélettel, és ezért (is) remekül szórakoztam.

5 hozzászólás
Popovicsp87 P>!
Eric Muldoom: Éjféli erdő

A kötet borítója igazából már megnyert magának. Ez a ködös erdőben mászkáló „rémlovag” nagyjából jól összegzi, hogy mit is várhat az olvasó az Éjféli erdőtől.
Elöljáróban megemlíteném, hogy az írások nagyon változatosak, az igazi dark fantasy-tól kezdve a humorosabbakig található köztük minden. Egyes írásoknál még tanulság is felfedezhető.
Az írások egy része Ammerúnián és Worlukon játszódik, de többet nem sikerült beazonosítani.

A kötet három nagyobb egységből áll.
A címadó Éjféli erdő történetei adják a dark fantasy írásokat. Sötétek, borúsak és a környezetük is eléggé kegyetlen.
– Lovag a ködből: engem ez a történet a tábortüzeknél mesélt rémtörténeteket juttatta az eszembe. Többet nem is írnék róla, mert viszonylag rövid.
– Vérhold: vámpíros rövid történet, de semmi extra. Kicsit befejezetlennek éreztem.
– Hollók: egy férfi bosszút akar állni családjáért, ezért meggondolatlan lépésre szánja el magát. Ennek az írásnak nagyon jó hangulata volt, kellően sötét és a fordulata is meglepett, bár nem ért váratlanul.
– Fekete Óriások: szintén bosszútörténet, főszerepben egy zombival. inkább a hangulatával fogott meg.
– Fagyboszorkány: északra kalandozunk, a hóelfek birodalmába, ahol a főhős mentőakcióra indul, és szembekerül a címadó rettenettel. Ez inkább a kilátástalanság off és a reménytelenség érzését keltette bennem, nagyon szorítottam a főszereplőért.
– Láncok csörögnek: leginkább mongol, vagy sztyeppei nép ihletésű történet a bosszúról, és ismét a határokat feszegetjük. Szépen fel van építve, jól ki van dolgozva. Érdekes történet volt.
– Jégmadár: szerelmi szenvedés a fagyboszorkányi északon, csak kicsit távolabb a hóelfek birodalmától. Itt előkerül a rasszizmus, a színtiszta gonoszság, és a remény.

A Kalandozók útján négy története off kalandozó történetek.
– A legendák könyve: az árnyelf Aldyr egy legendás varázskönyvet kutat, szörnyek elől menekül. Nagyon olvastatta magát, a csattanóján pedig jót nevettem. :D
– A Görbe Torony: ez is egy humorosabb rövid írás. Pár oldal az egész.
– Szüzek vacsorára: Tanmese, hogy a hazugok és a csalók mindig megjárják. A főszereplője egy igazán undorító figura, szerencséje megkapja a jussát. Viszonylag hosszú, úgyhogy lehet szurkolni ellene. A végén viszont egy-két dolgot nem igazán értettem.
– Lidellé Tornya: Conan, a barbár – Arnold Schwarzenegger ammerúniai kalandja. Kullgannak volt pár jó beszólása, de a kalandja számomra nagyon hosszú és unalmas volt.

Végezetül az Elátkozott földek két története kellemes levezetése volt a kötetnek.
– A Varjú története: ember elfvadászok kihúzzák a nemes népnél a gyufát. Jó kis harcolós történet.
– Démonlovasok: Codric kincseket és a démonlovasokat keresi, közben csapdába esik. Ezt a történetet sem bírtam nevetés nélkül. spoiler

Aki szereti a klasszikusabb fantasy történeteket és nem vár semmilyen újítást, az tegyen vele egy próbát, mert nagyon szórakoztató a kötet.

>!
Delta Vision, Budapest, 2013
358 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155314537
3 hozzászólás
trombitang>!
Eric Muldoom: Éjféli erdő

„A pusztaság az ellenségükké vált, és ők csak egy apró sziget voltak a sötétség hatalmas tengerén, amely körbeölelte őket, és a halál százféle arcáról suttogott a fülükbe.”

Az ilyen, és ehhez hasonló szövegek miatt szeretek olvasni. Én egy irodalmi műtől – legyen az szép- vagy szórakoztató irodalom – el is várom, hogy ne legyen se trendi, se faék egyszerű, már ami a szöveget illeti.
Mai silány beszédünket, fantáziátlan mondatalkotásunkat hallhatom, láthatom nap mint nap eleget. Elég kimenni az utcára, elmenni a munkahelyre, elég végiggörgetni a facebookot, vagy az über gagyi online sajtó bármely produktumát. A televíziót már ne is említsük..
Szóval maradnak a könyvek, az irodalom. A szórakoztató irodalom, és azok a szerzők, akik amellett, hogy szórakoztatni akarnak a történeteikkel, arra is odafigyelnek, hogy ezt milyen minőségű szöveggel teszik.
Eric Muldoom pedig pont egy ilyen író. Nagy bizonyossággal állíthatom ezt, mert már a Boszorkánylovag című regényénél is feltűnt, hogy szerzőnk odafigyel az ilyesmire, ha úgy tetszik megválogatja a szavait, sőt, mint a fenti példa mutatja, valósággal fest a szavakkal.
Jelen kötet első része, a címadó Éjféli erdő hét novellája pedig egyenesen bővelkedik az ilyen „festményekben”.
Nagyon nagy hatást gyakoroltak rám ezek a borongós, néhol rémisztő, szép-szomorú történetek, melyekben mintha a cselekménynél is fontosabb lenne a hangulatkeltés, egy érzés vagy egy gondolat kiváltása. Pont, mint egy festménynél.
A következő rész a Kalandozók útján.
Négy novella alkotja, köztük egy Aldyr és egy Kullgan sztorival (Kullganról végre megtudhatjuk, hogyan lett barbár harcosból boszorkánylovag). Értelemszerűen ezekben már abszolút a kaland van fókuszban, és teljesen más az írások hangulata is. Kicsit könnyedebbek, de természetesen a kiontott vérnek itt sem vagyunk híján.
A harmadik rész, mely az Elátkozott földek címet kapta, mindösszesen két novellából áll. Az első egy igen pazar bosszútörténet, a másik pedig egy szabadulós trash horror, melynek szereplője Muldoom ikonikus figurája, Codric. Az egész kötetben itt ért egyedül némi csalódás. Na nem a történet miatt, mert azt simán a helyén tudtam kezelni. Viszont Codric számomra olyan semmilyen volt, ami azért furcsa, mert a Muldoom hősök közül talán az ő nevével találkozni a legtöbbször. Véleményem szerint Fekete Kullgan coolabb, Aldyr érdekesebb, és Maccul Coll, aki számomra üde színfoltja volt a kötetnek, árnyaltabb. Apropó, mi lesz Maccul Collal a továbbiakban?

Végezetül szeretném üdvözölni Eric Muldoom azon gyakorlatát, miszerint ahelyett, hogy mindenféle manapság divatos és már-már elvárt elemekkel, fogásokkal „újítgatná” a zsánert, ő megmarad az elődök nyomdokain, és saját hangján meséli el a saját történeteit, a saját világán. Gratulálok! Én ezekre mindig vevő leszek.

14 hozzászólás
Navi>!
Eric Muldoom: Éjféli erdő

Olyan jó kis nosztalgikus hangulatom van :) Még bőven az aktív molyos időszakom előtt, kb. 10 éve rengeteg fantasyt olvastam David Gemmel, Robert Jordan, Margaret Weis – Tracy Hickmann, R. A. Salvatore és társaik tollából. Imádtam ezeket a világokat, a nyelvezetet, a hősöket. Muldoom írásai ezt a világot hozták vissza :) Voltak kidolgozottabb, hosszabb és rövidebb történetek is. Például a Vérholdnál ott lapozgattam bőszen, hogy ennek hiányzik a többi része!!! Aztán láttam, hogy nem :( A Jégmadár és A legendák könyve volt a kedvencem :) A Jégmadárnak megírtad a folytatását @Szilárd_Berke?? :)

2 hozzászólás
mezei P>!
Eric Muldoom: Éjféli erdő

Bajban vagyok a könyv értékelésével. Mert alapvetően tetszett. Egyik novellán sem unatkoztam, nagyon jó leírásai voltak, szó szerint éreztem a szél süvítését, ahogy a jeget az arcomba fújja, féltem a sötétben, láttam a démonokat és azt a sok szörnyű mészárlást. Szóval tetszett. Mégis hiányzott valami belőle, ami miatt most fognám magamat, és rohannék egy másik Eric Muldoom (Berke Szilárd) könyvet venni.
Az egyik kedvenc novellám a könyvből A Jégmadár, ami egy gyönyörű mese a reményről, a kitartásról, bátorságról és a szerelemről. A másik kedvenc a Démonlovasok, ami annyira „beteg”, hogy már nagyon jó.

2 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Eric Muldoom: Éjféli erdő

Ugye mindenkinek ismerős a „kigyúrt barbár, csábos varázslónő, rémes csontlovag” Robert E. Howard óta népszerű sword & sorcery koncepciója? Képzeljétek el ugyanezt a XXI. században kiadva. Nekem elsőre furcsának tűnik – mármint, hogy valaki ilyen klasszikus stílusban akar manapság még érvényesülni –, de semmiképpen sem tűnik elvetendő ötletnek. Létjogosultsága talán megkérdőjelezhető, az viszont nem, hogy tulajdonképpen Muldoom jól csinálja. Szórakoztat. Márpedig nálam ez siker.
Érzelmes elfektől bizarr pókfajzatokon át dühöngő fúriákig akad itt minden, az olykor dark fantasy-be hajló sötét hangulat pedig gondoskodik arról, hogy egy pillanatig se unatkozzunk. A szerző ugyanis nagyon ért a szuggesztív, már-már hatásvadász, de még épp nem túl manipulatív jelenetekhez, a kötet első felébe mintha a kifejezetten ilyen novellák kerültek volna bele – különösen akkor lesz nagyon szórakoztató, amikor a karakterek is jobban előtérbe kerülnek (a „Jégmadár” c. alkotás volt talán a legjobb a könyvben).
Az antológia második felében valamelyest vidámabb légkörű (vagy legalábbis kegyetlenségükben komikus) írások uralkodtak, hogy aztán a végére két emlékezetes novellával záruljon ez a válogatáskötet (az utolsó olyan régiesen „ponyvás”, hogy az már szatirikus).
Úgyhogy összességében ez egy érdekes kötet; élvezetes – de mintha a XX. század elején érezném magam tőle. Érdemes megismerni, aki kíváncsi az ilyesmire.
Bővebben az ekulturán.

Shanara>!
Eric Muldoom: Éjféli erdő

„Egy hangulatában nagyon erős, színvonalas és emlékezetes írásokat tartalmazó kötetet olvashattam, amelynek fő ereje a hangulatteremtésben, illetve az általa elért hatásban keresendő. Nekem főleg a gyönyörű leírások által kiváltott borzongás, illetve a természetfeletti lények alattomos cselszövései, halandókból kicsikart felelőtlen ígéretek következményei voltak igazán a kedvemre valók. A novellák között mindenki megtalálhatja azt, ami neki szól – természetesen csak akkor, ha kedveli a komor és baljós hangulatot, a mágiával, csatákkal és különleges lényekkel benépesített történeteket. Fantasy rajongóknak szerintem kötelező olvasmány – főleg, ha valaki kedveli a borzongást.”
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2015/11/eric-muldoom-ejf…

Lovas_Lajosné_Maráz_Margit P>!
Eric Muldoom: Éjféli erdő

Remek fantasy novellák voltak, élvezettel olvastam mindet. Gratulálok az írónak, aki álnéven író hazánk fia.
Mindegyik csodálatosan megírt, kerek egész történet volt, némelyik egészen rövidke, de velős, mások hosszabbak. Mindenféle szerzet volt bennük, vámpírok, boszorkányok, démonok, tündérek, elfek, és néha más hátborzongató kreatúrák.
A magával ragadó, egzotikus tájak és azok leírása szinte költői volt, élvezettel olvastam minden sorát. Szinte klasszikusnak mondható a történetek írásmódja, sok-sok allegóriával fűszerezettek. Le vagyok nyűgözve ettől a könyvtől.
Először az egyszerű, szürkés és mégis csodálatos borító ragadott meg és nem is figyeltem fel, hogy ez novellás kötet, de nagyon örültem, mikor rájöttem. Nem sokszor olvastam novellás köteteket idáig, de azt hiszem ezek után többször fogom keresni az efféle könyveket is.

2 hozzászólás
ftamas>!
Eric Muldoom: Éjféli erdő

Klasszikus sword & sorcery, de mégsem érzem, hogy eljárna felette az idő, mert a hangulat igen fontos és az van neki. A hangulata amúgy eléggé sötét, már-már negatív felhangú, annyira, hogy lehetne dark fantasynak is címkézni. A könyv első felében 1-2 novella kicsit befejezetlennek tűnt, vagy én gondoltam neki más véget. Néha a főhős lehetne Conan is, bár ebben a regényben a főhősök korántsem olyan pozitív emberek. Az író remekül bánik a csata- és harcjelenetekkel és nem sajnálja a karaktereit. A borító jól jellemzi a könyv hangulatát.
Összességében tetszett, egész jó novellák vannak benne!

Habók P>!
Eric Muldoom: Éjféli erdő

Sötét, baljós, véres, félelmetes. Többnyire. (Mert azért van néhány vidámabb hangvételű – ámbár nem kevésbé véres és félelmetes…) Viszont muszáj olvasni, merthogy annyira jól vannak megírva. Néhányat lezártnak érzek, néhánynak viszont szívesen olvasnám a folytatását; pl. a Jégmadár vagy a Fagyboszorkány – és talán ezért lettek ezek a kedvenceim is. De nagyon jót mosolyogtam a Görbe torony ügyetlen kis varázslóján is.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

NewL P>!

Most halálra vált tekintettel bámultak negyedik társukra, az idegenre, aki az éjszaka beköszöntével, a tejszerűen szétterülő köddel érkezett koromfekete paripáján, rozsdaette páncéljában, mint valami kísértő éji szellem.
Meglehet, az is volt talán: ráncoktól barázdált arca sápadt fényben fürdött, dús hajába pókháló és avartörek ragadt, gondozatlan szakálla a mellkasát verdeste. A páncéljára maratott, valaha fényesen csillogó címerdísz réges-rég megfakult már, csizmái minden lépésnél fájdalmasan csikorogtak, kardjának vasmarkolatán századévek hagytak rozsdálló penészfoltokat.
A vértezet alatt talán nem is volt élő hús és bőr, csak lelkének halott, jeges darabjai, mivel körötte megfagyni látszott a levegő, s zúzmara lepte el a fák ágait.
– Nem kell félnetek tőlem! – bizonygatta halk, színtelen hangon a jelenés, miközben helyet foglalt a tűz mellett, s bátorítóan rámosolygott az eltévedt kincsvadászokra. Egy veszett farkas mosolyog így, vagy egy vérszagtól megrészegült vadászeb.

7. oldal, Lovag a ködből (Delta Vision, 2013)

Popovicsp87 P>!

Núm rogyassza szét a májamat – sivatagban vagyok!

224. oldal, Lidellé Tornya (Delta Vision, 2013)

Popovicsp87 P>!

– Hozd elém a lányt, rögvest! Még a végén az összes vért kiszipolyozod belőle, büdös moslékagyú! – ripakodott a torzszülöttre.

90. oldal, Fagyboszorkány (Delta Vision, 2013)

>!

Nocsak! Még a Diszciplínákhoz is ért a tetvese!

>!

A tanonc ijedt vércserikoltással veti bele magát a szökőkút zavaros vizébe.

Shanara>!

Az Erdőjáró Nép szikkadt-vénséges szószólója – hosszú haja a ló hátára vetett díszes takarót verdesi – bár csúnyán megtréfálja korával a várromot környező komor tölgyeket, hátasát még mindig nyereg nélkül üli meg. Tartása, szemének villanása hatalomban eltöltött századévekről tanúskodik, akárcsak a kezében szorongatott csontfehér – csúcsában sólyom alakjára megformázott – hosszúbot, rangjának és tudásának jelképe. A Sólyomszárny legöregebbje – aunh'at –, bölcs a bölcsek között, hatalmas a hatalmasok között.
Varázsló.

319-320. oldal - A Varjú története (Delta Vision, 2013.)

NewL P>!

Egyáltalán nem érzett semmit sem. Kivéve a bűzt.
Elfintorodott, körbejártatta tekintetét a környező hullákon, majd önmagát vizsgálgatta. A színeket nem volt képes megkülönböztetni; csupán fehér és fekete színárnyalatokban látta a világot, viszont különösen élesen.
A teste hűvös és nyirkos tapintású volt, és teljesen érzéketlen: a mellkasán kéttenyérnyi széles nyílt seb tátongott, amibe beletúrt az ujjaival. Fájdalomra számított, de csalódnia kellett. Halott hús…
Ekkor megmozdult benne valami, mélyen, legbelül. Így is jónéhány percébe telt, mire öntudata foszlányaival felfogta az irtózatos valóság súlyát. Él, holott a teste halott! Halott. Halottabb már nem is lehetne.
Nem kezdett el őrjöngeni, ordítani. Sírt, a szeme mégis száraz maradt. Úgy tűnt képtelen erre is, mint ahogy levegőt sem bírt venni. Egy hullának minek is, kacagta fülébe valahonnan egy képzeletbeli hang, mire térdre zuhant. Hosszan rázta a száraz, könnytelen zokogás.
Amikor görnyedt testtartásából felemelkedett, éles vonású arca már rezzenetlen volt. Szobormerev, mindenfajta érzelemtől mentes. Idegen akarat munkálkodott már a fejében. A gondolatai letisztultak, kikristályosodtak.

37. oldal, Fekete Óriások (Delta Vision, 2013)

>!

– Nos, nézzük inkább azt a madárkát ott fent! Látod? Azon az apró ágon!
– Igen! Egy mézcinke!
– Nahát! nincs más dolgod, mint idecsalogatni, hogy aztán megkínálhassuk kedves eleségével!
A szemöldökök egybefonódnak, suttogás, halk parancsszavak. A madárka felszáll, néhány apró kört ír le az akácillatú levegőben. Aztán könnyű kunkort lejt Fauz márványból faragott mására, valami gyanús színű anyaggal illeti a tiszteletre méltó fejet… Majd, mint aki jól végezte dolgát, trillázva tovaszáll.

3 hozzászólás
>!

– […] Aldyr…! Aldyr! Rosszul vagy, fiam? Mi történt veled? Aldyr…

2 hozzászólás
trombitang>!

A pusztaság az ellenségükké vált, és ők csak egy apró sziget voltak a sötétség hatalmas tengerén, amely körbeölelte őket, és a halál százféle arcáról suttogott a fülükbe.

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Eric Muldoom (szerk.): Sötételf – Vérkövek
Clark Ashton Smith: A sír szava
Andrzej Sapkowski: A végzet kardja
Bodnár Alexandra – Monos Anett – M. Z. Chapelle (szerk.): Sssh!
Bodnár Alexandra (szerk.): Halálosan szeretlek
Ronnie W. A. (szerk.): Csillagtalan
Mo Xiang Tong Xiu: A démoni kultiváció nagymestere 5.
Domokos Anna: Ahogy a szálak összeérnek
Raoul Renier: Az exorcista
Gréger Csaba: Halhatatlanok