Codric (Codric) 35 csillagozás

Eric Muldoom: Codric

Codric, Dergánia száműzött hercege a legendás Aranyváros nyomában jár, amikor a sors szeszélye a dirwani pusztaság mélyére veti. Itt egy haldokló barbár civilizáció – a Tűzföld – romjaira talál, ahol ősi nemzetségek vívják egymás ellen véres háborúikat és ahol minden lépés száz halált rejt.
Az egykori zsoldos és rablólovag, emberségét és maradék becsületét hátrahagyva, csupasz acéllal verekszi át magát az egyre tornyosuló akadályokon és a cél érdekében sötét, túlvilági hatalommal lép szövetségre.
Végül, amikor az Őskáosz kapukat nyit a világra és pokoli seregei élén vértengerré változtatja a földeket, szembe kell néznie saját végzetével…

Eredeti megjelenés éve: 2001

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvek Cherubion

>!
Cherubion, 2001
250 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639346098

Kedvencelte 6

Most olvassa 2

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

fekiyeti79>!
Eric Muldoom: Codric

Rémlik, mintha valaki azt mondta volna, Eric Muldoom legnépszerűbb karaktere Codric. Ezt nem csodálom, már csak azért sem, mert Worluk, jelen állapotában sokkal… terjedelmesebb, szerteágazóbb, mint a szerző saját világa, Ammerúnia, így aztán valószínűsítem, hogy Codric történeteit többen olvasták… vagy valami ilyesmi.
Minden esetre engem nem igazán érdekelt a dergániai lovag, a síkszomszéd történeteit részesítettem előnyben, amíg el nem olvastam az Éjféli erdő c. kötetet. Az abban (is) található Démonlovasok c. novella hozta meg a kedvem Codrichoz – mondván, nem is olyan rossz ez! –, úgyhogy uccu neki, fel is ütöttem a regényt.
Minő meglepetés; az említett novellával indul a történet (csak itt 'A Kígyó Lánya' címmel), s az egész sztori ennek közvetlen folytatása. (Nem is baj, mert önállóan lóg egy kicsit a levegőben a befejezése.)
Na szóval; van ez a Codric gyerek, aki megszállottan keresi az Aranyvárost, nem ismer akadályt, bármit megtenne a megtalálása végett. Habár nem igazán vágyik hatalomra, csupán gazdag akar lenni (ki nem), és, hogy fivéreinek bizonyítsa, ő is ér annyit, mint a család bármely tagja. Útja során aztán lépten nyomon csöbörből vödörbe keveredik, de ne kelljen egyedül viselnie a viszontagságokat, társai is akadnak, akikkel karöltve veheti fel a harcot a kölönféle förtelmek ellenében.
Nem mondom, hogy elsőre szimpatikus volt, de nem is éreztem ellenszenvet a karakter iránt, menet közben meg ki is derült, hogy nem olyan lelketlen fajta ő, sőt.
A történet meglehetősen feszes tempót diktál, nem nagyon van benne üresjárat, viszont van egy kis etyepetye, rengeteg vér és minden egyéb gusztustalan testnedv, mutáns pókok, démonlovagok, meg Káosz…
Élvezet volt olvasni; kikapcsolt, lekötött, szórakoztatott, nem is kell több egy jó fantasyhez… DE Lord Mordor?! Könyörgöm! Ezen röhögtem, és csak nagyon nehezen tudtam elvonatkoztatni Középfölde éjfekete földjétől.
Jó, befejeztem! Annak ellenére, hogy nem tökéletes, ajánlott olvasmány, 18 éven felülieknek! :)

Mj.: A kedvenc mellékszereplőm Bagocs, a farkas off. :)

20 hozzászólás
Razor P>!
Eric Muldoom: Codric

Mivel Worlukra én meglehetősen tekervényes úton érkeztem, így talán nem meglepő, hogy Codrickal is a jelenleg kronológiailag utolsó történetében volt szerencsém találkozni a Fagyföld olvasása során. Mivel a Kondornál nem akartam elkövetni ugyanezt a hibát, így nekiugrottam a dergán Farkas elsőként megjelent történetének. Ugyan voltak benne itt-ott furcsaságok – pl. a regény elején spoiler, vagy a könyv végi ostromnál az igeidő változása –, összességében egy kellemes kis dark fantasyt (éljenek az ellentmondások!) kaptam, mely segített jobban megismerni a címszereplőt, ráadásul Worluk egy igencsak elszigetelt részét is bemutatta, nem is beszélve a mutiverzumos kapcsolat felemlegetéséről.

>!
Cherubion, 2001
250 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639346098
28 hozzászólás
Tom_mester>!
Eric Muldoom: Codric

Vannak olyan művek, melyeket szerintem nem mindegy mikor kezd el olvasni az ember. Mármint nem mindegy, hogy 14 avagy 25 évesen teszi ezt. Mert teljesen más élményt nyújthat így öregebb fejjel. Erre tipikus példa ez a regény, melyet még kezdő fantasy olvasóként kezdtem el olvasni az új évezred első éveiben.
Akkoriban unalmasnak, túlontúl komornak és világidegennek éreztem. Azóta, jó pár száz könyvvel a hátam mögött újra a kezembe véve az élmény, amit a könyv nyújtott, teljes mértékben megváltozott.
Most már értettem mindent, éreztem a finom utalásokat a nagy elődök, főleg R.E. Howard irányába.
A történet pergő, izgalmas, egy percig sem ereszt el téged. Valóban tény, hogy tipikus s&s regény, de ez nem von le semmit az érdemeiből, mert az író olyan komor, sötét hangulatot teremt mögé, amit eddig még nem igazán olvastam, talán kivétel Caldwelltől a Fekete lángok.
A szereplők Codric kivételével nem túlságosan kidolgozottak, de mégis úgy érzem ennyi bőven elég róluk.
Codric maga nem éppen az a tipikus hérosz, akit az ember egy regény alapján el tudna képzelni. Bár véleményem szerint egyetlen dark fantasy hős sem az. Elég megnézni például Riviai Geraltot, Sötét Mersantot, vagy Jorg Ancrathot.
A személyes kedvenceim a történetben a Sárkánylovagok voltak, akikről még szívesen olvasnék többet.
A világon (Worluk) belüli kis zárt közösség megalkotása is igen remekre sikeredett, változatos, hátborzongató népekkel és olényekkel.
Gratulálok az írónak a műért!

Dominik_Blasir>!
Eric Muldoom: Codric

Szóval izmos barbárok, hatalmas mágusok, gusztustalan pókok és harcias nők. Meg a nagybetűs Káosz, mindenféle ocsmány rémségével együtt. Egy kicsit régimódinak tűnik? Az is, de ez semmit sem von le az érdemeiből – noha aki a tartalom alapján inkább menekülne, azt nem tartóztatnám, hiszen a Codric egy pillanatig sem ad mást, mint amit ígér. Kisebb-nagyobb aggályaim nekem is voltak, ezt nem tagadom, s azt sem mondanám, hogy teljesen alaptalannak bizonyultak a félelmeim, mégis nagyszerűen szórakoztam. Titka valószínűleg ugyanabban rejtőzhet, mint úgy általában az egész sword & sorcery stílusé: a megfogalmazott témák halhatatlanságában és persze a tisztességesen megírt szövegben.
De van bővebben is: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2013-12-29+…

Pirimari>!
Eric Muldoom: Codric

Nem az én műfajom az már egyszer biztos. Ettől függetlenül húzott magával a történet kíváncsi voltam mi lesz a végkifejlet. Ami roppant mód zavart azok a kiolvashatatlan nevek, de valószínű, hogy ez a műfajhoz tartozik, mert elég gáz lenne Justyn-nal meg Pam-mel. Szófal ezt is kipróbáltam, lehet, hogy még olvasok majd ilyent, de egyenlőre maradok a rózsaszínfelhős, lányos sztoriknál. :D

Allanon>!
Eric Muldoom: Codric

Eric Muldoom írásaiban még egyszer sem csalódtam. Amikor elkezdtem olvasni a Codric című történetét, hirtelen olyan érzésem támadt, mintha már olvastam volna. Pedig csak az eleje benne van a nemrég olvasott Éjféli Erdő-ben. :) Egy jól felépített történetet kaptam, egy kétes érzelmeket keltő hősről, aki nagyon szerette volna elérni az álmait, de valami egészen mást kapott. Tetszik, hogy a karakterekkel kicsit mostohán bánik az író, pont mint az életben, és ettől lesznek emberközelibbek. A cselekmény magával ragad és sodor. Érdekes és izgalmas olvasmány.

3 hozzászólás
Zanbar>!
Eric Muldoom: Codric

Conan, te vagy az?

Annak idején én az „Aranyváros” duológia" lapjain találkoztam egy sokkal érettebb Codriccal, akit a felszínes kalandvágy és vagyon utáni hajszán túl, egy mélyebb, még önmaga számár is titkos cél vezérelt az Aranyváros felé. Bevallom valahol arra számítottam, hogy az ott felvázolt szál – vagyis, hogy valójában miért kutat e hely után – kvázi történetét fogom kapni ebben a kötetben.

Nos, nem így lett.
A „Codric” ízig-vérig kalandregény, melyet elsőként, másodikként és utolsóként is az események sodrása határoz meg. A főszereplő, aki egy igazi „conani” figura – erre később visszatérek, jókora utat jár be a rövidke regény lapjain, a szerény, magányos kezdetektől, a hasonlóképpen szerény, ám talán kissé – de csak egy morzsányit – biztatóbb végkifejletig. Társakat lel és veszít el, eljut az ismert civilizáció határára, a „hegyeken túlra”, ha úgy tetszik, s közben gyors folyású folyamként sodorják az események.
Mivel a kötet kurta, a kalandok száma viszont dús, ez lendületessé teszi a regényt, ugyanakkor rajta hagyja a keze nyomát. Worluk egy jobbára ismeretlen szegletének bemutatása jókora mennyiségű háttér információt igényel, melyet át kell adni a történetben, valahol elszórva az események sűrűjében. Itt számomra nagyon érződött Carter Conanjának világlátása. A főhős egy civilizáció romjai között kóborol, melynek történelme egykoron dicső volt, ám végül romlás emésztette fel, és így lett belőle az, amit a karakter most megismer és az ezzel a „világgal” való interakciók némelyike is nagyban emlékeztetett engem Conan egyes pillanataira.
Ha már Conan. Codric e téren is igazodik a klasszikus kalandor archetípushoz. A felszínen a mohóság, a pénz és hatalom utáni vágy mozgatja, ám amit valójában hajszol az a kaland maga, mely nyughatatlanul űzi a világ egyik sarkából, a másikba, pusztán azért, mert maga a kaland a fontos, nem pedig a zsákmány melyet megszerezhet általa. Ez több ponton is visszaköszön a regényben, önazonossá téve a karaktert.

Ami mellett viszont nehezen tudtam elmenni, az az, hogy a kalandok sora, és az információ „dömping”, valójában milyen hiányosságokat fedett, vagy próbált elfedni a regényben. A „Codric” olyannak érződik, mintha egy dupla ekkora regénynek készült volna, annyi kisebb-nagyobb szál indul ki a főtörténetből, annyi karakterrel dolgozik – sajnos többnyire felszínesen – , hogy az embernek végül hiányérzete lesz tőle. Ugyanez igaz a karakterekre is. Több, sokkal több volt ezekben a figurákban, ám a „korlátozott terjedelem” nem adott nekik teret és időt kibontakozni, és ez a főszereplőnket és a mellékalakokat egyaránt sújtja. Szóval vagy több oldal, vagy kevesebb karakter- és mellékszál kellett volna. Emellett bár a fő történet mesélő szál Codricon van, olykor át-átvált másokra, vagy hirtelen „megjelenik” egy távoli elbeszélő, aki ott és akkor megoszt egy fontos dolgot az olvasóval, lényegében többlet tudáshoz juttatva őt, a karakterhez képest, ám végül keveset, vagy éppen semmit sem kezdünk az adott tudással, mert menni kell tovább és fogynak a lapok. Ez pedig a kiforratlanság érzetét keltett bennem.

A „Codric” afféle „worluki Conan” módjára üzembiztos kalandregény, ugyanakkor végig azt az sugallja, hogy valójában több akart/ több tudott volna lenni ennél, és mint ilyen kettős, hova tovább vegyes érzéseket hagyott bennem a történet végén.

2 hozzászólás
péter86>!
Eric Muldoom: Codric

Nagyon jól eltalált kis regény. Minden a helyén van benne.
Az egésznek van egy kis Conan-es beütése (legalábbis szerintem), tehát nem csak dark a fantasy, de még egy kissé olyan sword & sorcery is.
Az atmoszféra adja magát, a történet kerek, mondhatni letehetetlen. A főhős Codric, zseniális, az az igazi szerethető antihős fajta, akit csak a vagyon motivál, aki hajlandó lenne bárkit eladni ha az érdekei úgy kívánják, és mégis, a humor hiányát leszámítva tiszta Rejtő Jenő (ki látott már Fülig Jimy-nél, vagy épp Fred-nél szerethetőbb gazfickókat?)…
Ha hibákat akarok keresni a sztoriban akkor max apró hiányosságokat vélek felfedezni, feltehetőleg a terjedelem okozta korlátok miatt, illetve egy két furcsaságot. A hiányosságok sorát talán a mellék szereplők kidolgozatlanságában lehet a legjobban megfogni, vagy éppen egyes jelenetek furcsán kurta lezárásával spoiler, vagy épp a Sárkánylovagok pusztítása bemutatásának mellőzése spoiler, a furcsaság pedig nekem kimerült egyetlen jelenetben… Gondolom nem kell nagyon belemenjek. Értem én, hogy van az a mondás, hogy „megáll az ész, ha fel áll a…” na de ennyire spoiler… Viszont az imént elsorolt hibákat tökéletesen ellensúlyozza, a főhős jellemében varázsütésre beálló változás spoiler.
Összegzésképpen azt mondom, remek kis könyv, talán megérte volna kicsit nagyobb terjedelműre engedni a sztorit, hiszen valamivel nagyobb lapszám mellett, talán jutott volna hely az általam említett hiányosságok orvoslására. De ez csak egy kis fanyalgás, a könyv így is szinte kiált, hogy azonnal szerezzem be Codric következő kalandját, és szó ami szó, rég olvastam, már ennyire jól eltalált könyvet Worluk világán.

4 hozzászólás
Ashencold>!
Eric Muldoom: Codric

Az egyik legkomorabb, legsötétebb Worluk világán játszódó regény. Van egy olyan érzésem, Raoul Renier Pokol c. remekműve hatással volt a születésére. Bár semmiképpen sem koppintás. A nomád világról, a kegyetlen pók- meg kígyótörzsekről mindenesetre rögtön a kráni puszta ugrott be. Hozzáteszem, Worluk dirwani nomádjait is imádom a Nincs kegyelem óta :). Az Őskáosz nagyon jó ötlet, ahogy Codric maga is igazán érdekes karakter. Sajnos a borító, akárcsak az Yvorl halott vagy a Bölcsődal esetében, számomra elég elriasztó lett. Pedig ezek mind jól sikerült Káosz-írások.

getthefrakout>!
Eric Muldoom: Codric

Az egyik első fantasy, amit olvastam, ezért számomra nagyon különleges ez a könyv. Mai fejjel újraolvasva persze megvannak a maga hibái (az író figyelhetett volna arra, hogy a főgonosz neve ne Mordor legyen, mert akárhogyan, de az embernek akaratlanul a gyűrűs kaland ugrik be róla), ennek ellenére egy rendkívül kalandos, fordulatos történetet mesél el. Codric meg remek főhős, nem az a tipikus lovag, inkább amolyan antihős. Több könyvhöz sajnos nem volt szerencsém a főszereplésével, de remélem ez nem marad így.


Népszerű idézetek

Pirimari>!

Nem a Káoszt szolgálom, Yhebé. sem a Rendet, sem az Egyensúlyt. – A lord megbocsátóan elmosolyodott. – Az én uram felette áll mindegyiknek. Én csak úgy hívom: a Változás. Ez a legtalálóbb név. Mindent elpusztít ugyanis, ami az útjába kerül. De miután mindent lerombolt maga mögött, mindet újra felépít; csak másként. a kezdet kezdetén ő volt a Mindenség; de nevezhetjük akár Őskáosznak is. Belőle születtek a világok. Most a világok megértek a változásra. Az Őskáosz visszaveszi mindazt, amit adott és valami újat hoz létre a régi helyett.

187. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz
Gabriella Eld: Holt szemek és színarany
Aurora Lewis Turner: Lloyd, a belső szörnyeteg
Adèle Dan: Démoni ketrec
Zsivicz Norbert: Zárt Birodalom
Koppány Tímea: Ködcsempész
Raoul Renier: A kívülálló
Imre Viktória Anna: A tébolyult doktor
G. F. Lancer: Fekete kéz
Raoul Renier: Acél és Oroszlán