Bonhoeffer 12 csillagozás

Pásztor, mártír, próféta, kém
Eric Metaxas: Bonhoeffer Eric Metaxas: Bonhoeffer

Dietrich ​Bonhoeffer életrajza a magyar olvasóközönség számára egyedülálló hiánypótló munkaként mutatja be a huszadik század egyik legkiemelkedőbb hősét: a pásztort, a mártírt, a prófétát, a kémet, aki fiatalságával, megalkuvást nem ismerő bátorságával és briliáns intellektusával szembeszáll magával Hitlerrel is. Meghatározó, mélyen megindító történet az övé. A nácizmusban testet öltő embertelen, gonosz szörnyeteggel szemben álló erkölcsi diadal expozéja ez a nem csupán Amerikában, de Németországban is óriási olvasótáborral rendelkez mű. Az elkelő arisztokrata családból származó német ifjú, miután egy harlemi gyülekezetben felfedezi az igazi hit tiszta tüzét, Németországba visszatérve az elsők között emel szót Hitler és a nácizmus ellen. Később lelkipásztori hivatása ellenére kettős ügynökként vesz részt a Führer elleni összeesküvésben. Elvei és hite mellett kitart mindhalálig. A rendkívüli élettörténet rendkívüli módon is ér véget: 39 éves korában az ekkor már vőlegény Bonhoeffert… (tovább)

Róla szól: Dietrich Bonhoeffer

>!
Immanuel Alapítvány, Budapest, 2014
594 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155246159 · Fordította: Berényi György, Kriszt Éva
>!
Immanuel Alapítvány, Budapest, 2013
644 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155246159 · Fordította: Berényi György, Kriszt Éva

Enciklopédia 1


Kedvencelte 4

Most olvassa 3

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

csabosz>!
Eric Metaxas: Bonhoeffer

Eric Metaxas: Bonhoeffer Pásztor, mártír, próféta, kém

Soha nem olvastam még olyan ötszáz oldalt meghaladó könyvet, aminek egyetlen oldalát sem éreztem feleslegesnek. Szinte minden oldalon előbukkan egy levélrészlet, ami megakadályozza, hogy a szerző elrugaszkodjon attól, ami valóban történt.
Egészen másképp gondolok ezentúl a hitleri időkre, és egészen másképp fogom kézbe venni a pocomon levő többi Bonhoeffer-kötetet.
Eric Metaxas kiváló író, igen jól érzi, mi lenne már túl sok, és elkerüli az ilyen csapdákat. Nagyon olvasmányos a könyv. Jézust csak ilyen odaszánással és hittel érdemes követni, ahogy Bonhoeffer tette!

2 hozzászólás
Futóhomok>!
Eric Metaxas: Bonhoeffer

Eric Metaxas: Bonhoeffer Pásztor, mártír, próféta, kém

Dietrich Bonhoeffert eddig is (az Etikát és a Börtönleveleket olvastam Tőle) inspiratív teológusnak tartottam, akinél a hangsúly a Biblia folyamatos tanulmányozásán, a párbeszéd készségen (üdítő a nyitottsága a katolicizmus felé) és a keresztény hit közösségben való megélésén van. Örültem tehát ennek az átfogó életrajznak, bár Metaxas csaknem 600 oldalától visszahőköltem picit, tudván, hogy Bonhoeffert a negyvenedik születésnapja előtt a nácik kivégezték. Mégis azt kell mondanom, sikerült ezt a könyvet úgy megírni, hogy minden megemlített történelmi, egyházpolitikai, családi momentum valóban a protestáns lelkész és az ő sorsával súlyosan összefonódó korszak lehető legárnyaltabb bemutatását szolgálja.
Metaxas stílusa egyébként rendkívül olvasmányos, alaposak a lábjegyzetek, az egy-két bulváros alcímet is megbocsátottam, mivel a Bonhoeffertől hozott idézetek annyira jól vannak kiválasztva, hogy a könyv végére világos ívben látjuk D.B. teológiáját; értjük megharcolt döntését, hogy hathatós közreműködésével a keresztények egy csoportja hivatalosan is kihirdeti (a Barmeni Nyilatkozatot lehozta teljes terjedelmében a London Times) az elnácisodott Birodalmi Egyháztól a függetlenségét, Ő maga pedig kettős ügynöki szerepet vállal az ellenállási mozgalomban.

Nesztiq>!
Eric Metaxas: Bonhoeffer

Eric Metaxas: Bonhoeffer Pásztor, mártír, próféta, kém

Összességében tetszett. Nekem nem volt az a regény jellegű könyv, és valahogy nem is érintett meg annyira. De ezen kívül tényleg jó volt. Akár ismeretszerzés céljából is, mert ezáltal belülről, egy német ellenálló szemszögéből is láthattam a háborút. Tetszett Bonhoeffer kitartása, hogy nem hátrált meg akkor sem amikor szinte senki nem támogatta, mert tudta, hogy Isten előtt helyes amit tesz.

Pont ma olvastam a Zsoltárokban egy igét, amiről ő jutott eszembe és ahogy bíztatta spoiler a körülötte lévőket.
„Átmenvén a Siralom völgyén, forrássá teszik azt; bizony áldással borítja el korai eső. Erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon.” (Zsolt. 84:7-8)

Andriska>!
Eric Metaxas: Bonhoeffer

Eric Metaxas: Bonhoeffer Pásztor, mártír, próféta, kém

A nácik átértelmezték a kereszténységet, de nem azért, hogy egy másik kereszténységet hozzanak létre, hanem azért, hogy az eredetit ezáltal meggyengítve, végül eltöröljék azt.
Voltak akik szembeszálltak ezzel a törekvéssel, közülük az egyik leghíresebb személyről, Dietrich Bonhoeffer evangélikus lelkészről szól ez a rendkívül alaposan és olvasmányosan megírt könyv.

pelika_Bp>!
Eric Metaxas: Bonhoeffer

Eric Metaxas: Bonhoeffer Pásztor, mártír, próféta, kém

Felkavaró!
A német történelemnek olyan részleteit tudtam meg a könyvből, melyeket még soha nem hallottam. Borzalmas és felemelő is volt a könyvet olvasni.


Népszerű idézetek

Futóhomok>!

Ha én határozom meg, hogy hol találom meg Istent, akkor mindig egy olyan Istent találok majd, aki valamiképpen rám hasonlít, aki a kedvemben jár, aki a saját természetemhez kötődik. Ám ha Isten dönti el, hogy hol lehet megtalálni, akkor ez úgy történik majd, hogy nem fog azonnal tetszeni a természetemnek, és egyáltalán nem felel meg az ízlésemnek. Ez a hely pedig Krisztus keresztje. És mindenkinek, aki meg akarja találni Őt, a kereszt lábához kell mennie, amint a Hegyi Beszéd parancsolja. Ez egyáltalán nem felel meg a természetünknek, hanem a szöges ellentéte. Mégis ez a Biblia üzenete – nem csak az újszövetségben, hanem az ószövetségben is.

138. oldal

Eric Metaxas: Bonhoeffer Pásztor, mártír, próféta, kém

jendre P>!

Ha rossz vonatra szállsz, semmi haszna hátrafelé rohanni a folyosón

177. oldal

Eric Metaxas: Bonhoeffer Pásztor, mártír, próféta, kém

Futóhomok>!

Sokkal könnyebb elképzelnem egy imádkozó gyilkost vagy prostituáltat, mint egy önhitt alakot imádkozni. Semmi sem áll oly mértékben hadilábon az imával, mint az önteltség.

70. oldal

Eric Metaxas: Bonhoeffer Pásztor, mártír, próféta, kém

jendre P>!

Az egész világban mindig csak egy igazán jelentős óra van – az, amelyikben éppen most vagyunk.

82. oldal

Eric Metaxas: Bonhoeffer Pásztor, mártír, próféta, kém

Futóhomok>!

Istenem, hozzád kiáltok kora reggel,
segíts imádkozni, gondolataimat összeszedni,
egyedül nem vagyok rá képes.
Bennem sötét van, nálad azonban világosság,
egyedül vagyok, ám te nem hagysz el
kishitű vagyok, nálad a segítség
nyugtalan vagyok, nálad a békesség
bennem keserűség, nálad türelem
nem értem útjaid, de te tudod, milyen úton kell mennem.
(D. Bonhoeffer 1943 karácsonyán a tegeli börtönben írt imája a rabok számára)

454. oldal

Eric Metaxas: Bonhoeffer Pásztor, mártír, próféta, kém

pelika_Bp>!

Betege volt [Canaris admirális] Hitler gengszterségének. Egy spanyolországi útja során, miközben nyitott tetejű kocsijával áthajtott a vidéken, kocsijában felállva a hitleri köszöntésre lendítette karját minden útközben elhaladó birkanyájnak, amely mellett elhaladt: „Soha nem tudhatod – mondta –, hogy a párt valamelyik nagyfőnöke nincs-e ott a tömegben.”

388. oldal

Eric Metaxas: Bonhoeffer Pásztor, mártír, próféta, kém

2 hozzászólás
Futóhomok>!

Úgy kell tudnunk beszélnünk a hitünkről, hogy a kezek gyorsabban nyúljanak ki felénk, mint ahogy mi meg tudnánk tölteni azokat. D. Bonhoeffer

275. oldal

Eric Metaxas: Bonhoeffer Pásztor, mártír, próféta, kém

Futóhomok>!

Ez volt a kulcs: az embernek nagyobb buzgósággal kell Isten tetszését keresnie, mint a bűnt kerülnie.

452. oldal

Eric Metaxas: Bonhoeffer Pásztor, mártír, próféta, kém

Futóhomok>!

Henning von Tresckow tipikus porosz volt, akiben erősen élt a becsület és a tradíció tisztelete, és aki már korán megvetette Hitlert. A tisztek közül ő volt az első a fronton, aki felvette a kapcsolatot az összeesküvőkkel. Amikor értesült a komisszárparancsról, azt mondta Gersdorff ezredesnek, hogy amennyiben nem tudják meggyőzni Bockot a rendelet eltörléséről, „a német népet olyan bűn fogja terhelni, amit a világ száz év alatt sem felejt el.” Azt mondta, hogy ezért a bűnért nem pusztán Hitler és annak belső köre lesz felelős, „hanem te és én, a te feleséged és az enyém, a te gyermekeid és az enyémek.”

387. oldal

Eric Metaxas: Bonhoeffer Pásztor, mártír, próféta, kém

Tündérke P>!

Épp itt az ideje, hogy szakítsunk az állam cselekményei iránt tanúsított teológiai alapú önuralmunkkal – amely végtére is nem más, mint félelem. „Emeljetek szót azokért, akik nem szólhatnak.” Az egyházban ma kik azok, akik felismerik, hogy ez a legkevesebb, amit a Biblia megkíván tőlünk?

249. oldal

Eric Metaxas: Bonhoeffer Pásztor, mártír, próféta, kém


Hasonló könyvek címkék alapján

Christian Feldmann: Élet az árral szemben
Gergely Jenő: Főpapok, főpásztorok, főrabbik
Michael Hesemann: A pápa, aki szembeszállt Hitlerrel
Heather Morris: Az auschwitzi tetováló
Brunhilde Pomsel – Thore D. Hansen: Goebbels titkárnője voltam
Hetényi Varga Károly: Szerzetesek a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában I.
Otto Carius: Tigrisek a sárban
Otto Skorzeny: Kommandós vállalkozásaim
Adolf Galland: 104 légigyőzelmem
Hans-Ulrich Rudel: Stuka pilóta