Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Dicsőségre ítélve 27 csillagozás
Tudták, hogy a biztos halálba küldik őket.
Az Afrika-Korps délen a szövetséges erőket szorongatja. Hogy harcvonalukat kiegyenesítsék, a szövetségesek színlelt manőverre készülnek északon. A cél: elhitetni a németekkel, hogy nehézpáncélosok felvonultatásával készülnek támadni, holott csupán egyetlen zászlóaljat irányítanak a területre. Amennyiben a németek bedőlnek a blöffnek és átcsoportosítják erőiket északra, ennek a csapatnyi embernek kell felvennie a harcot egy egész német páncéloshadtest ellen.
A feladatra a Tobrukot megjárt ausztrálokat, a „harcos ötvenötösöket”, Numerella szülötteinek alakulatát jelölik ki. Nem elég, hogy a csalétek szerepét osztják rájuk, nekik maguknak kell kiszivárogtatniuk a hírt. Így Arnold (Corpus) Christy és Doc Home, a két „szabadságos katona” Kairóba indul és gondoskodik róla, hogy a mindenütt jelen lévő német besúgók fülébe is eljusson: a szövetségesek átfogó támadást készítenek elő.
És 1942 szeptemberének egyik csípős… (tovább)
Eredeti cím: Glory Thrown In
Eredeti megjelenés éve: 1959
Enciklopédia 1
Kedvencelte 3
Most olvassa 3
Várólistára tette 9
Kívánságlistára tette 1
Kiemelt értékelések
Egy jó háborús regény a II.VH egy szakaszáról. Egyértelmű üzenete, hogy a háború embertelen, mindenkinek rossz. Egy Afrikában küzdő ausztrál haderő, abból is egy kisebb csoporttal együtt élhetjük át az emberfeletti megpróbáltatásokat, amelyeket bár senki nem kíván a háta közepére sem, mégis szomszédunknál történik, élhető át a Harmadik Évezredben újra, szinte testközelből ez a borzalom. Mégis erkölcsi kötelesség a mindenkori agresszor ellen fellépni!(De persze megdumálhatjuk az ukránok oldalán harcoló magyar feleségét, hogy férje mondjon le magyar állampolgárságáról!!!???)
Nagyszerű regény ez, még ha Eric Lambert magyarul megjelent három műve közül én ezt a saját rangsoromban a harmadik helyre is sorolom.
Mindenképp háborús alapmű, aki szereti a témát, annak nem szabad el mennie mellette.
Népszerű idézetek
A gyalogos egy földbe vájt keskeny lövészárokból látta a sivatagot. Öt nem emlékeztette festményre. Benne élt, beleásta magát, hogy menedéket találjon; az körülvette őt, ő pedig belélegezte. A “festői” lett volna a legutolsó jelző, amivel illeti, ha egyáltalán eszébe jut, hogy másnak nevezze, mint – “átkozott”-nak.
1.
A németek azt gondolták, hogy Egyiptom az övék. Csupán a kimerült nyolcadik hadsereg állta útjukat, beszorulva a quattarai teknő és a Földközi-tenger közötti résbe. Mussolini egy elsőrangú rezesbandával Tobrukba repült, hogy diadalmasan bevonuljon Kairóba. Közvetlenül a front mögött teherautók várakoztak, papírzászlókkal megrakodva, amelyekkel majd a felszabadított lakosságnak integetnie kell. Az Afrika-Korps jól értesült katonái azt sem tartották fontosnak, hogy beássák magukat, miközben a diadalmas bevonulásra készülve a városok előtt táboroztak, így lepte meg őket a kilencedik ausztrál hadosztály, amikor egy éjszaka betörve a résbe, lemészárolta az óvatlan németeket, és visszavette tőlük a Tel El-Aisa, azaz Jézus dombja néven ismert területet, amelyet másnap s még jó néhány napig azután is tartott a rátörő harckocsik és gyalogság ellen, amíg a németek be nem látták végül, hogy Egyiptom “mazsolája” egyelőre még nem az övék.
1.
A brit sznobságot megértette az ezredes. Az a vérében van valakinek. De ez a sznobság, amely kizárólag hatalmas földbirtokokra és rengeteg pénzre épül, egyszerűen közönséges. A kíméletlen tülekedés Numerellában, csupán hogy megismerkedhessenek az alkirállyal, gyakran ingerelte őt gúnyolódásra: – A világnak egyetlen más sznobja sem vetekedhet az ausztráliai sznobbal!
2.
…kinevezek szakaszparancsnokká három tiszthelyettest az állásokból.
– Értem, uram, és mely tiszthelyetteseket, ha szabad kérdeznem?
– Greent, Brittont és Rogerst.
– Nem Home-ot, uram?
– Doc Home-ot? Semmi esetre sem. Miért nevezném ki?
– Ön azt mondta, hogy ő a zászlóalj legjobb tiszthelyettese, uram.
– Igen. S ő lenne a zászlóalj legrosszabb tisztje
2.
– Hogy mennek a dolgok, Arnold?
– Hát… csak úgy. Hogy van a felesége?
– Kitűnően. Maga megkapta a hadiérmet.
– Nagyon köszönöm, és küldje vissza.
Az ezredes vigyorgott és leült egy lőszeresládára. Christy vele szemben
helyezkedett el.
– Azt fogja tenni, amit parancsolnak; tehát megjelenik és feltűzzük magára,
akár a többiekre.
– Hajlandó erre fogadni?
– Bármilyen összegben!
Christy rövidre vágott kócos haja, amelyet ha csak tehette, nem fedett be
semmivel, finom aranyos port gyűjtött magába. Elkeseredetten megrázta a
fejét.
– Ezek a gyerekes hitegetések nem nekem valók. Játsszák ezeket a
játékokat nélkülem.
– Nem szeretné, ha elintézném a leszerelését? – kérdezte az ezredes
segítőkészen.
– Nem, köszönöm. Én belenyugodtam a háborúba, és mindenbe, amit az
jelent, de megtagadom, hogy bevonjanak a háború cifra kirakataiba. Elég
nevetséges vállalkozás ez anélkül is. hogy szalagokat lengetnénk körbe vagy
komikus ceremóniákba keverednénk.
A kutya mintha minden elképzelhető megpróbáltatáson átesett volna. Szeme mozdulatlanul, szenvedőn kidülledt. Ha az ember valamilyen kutyafajtára akart gondolni vele kapcsolatban, akkor a szalonagár jutott eszébe. Kiálló bordái pengére hasonlítottak, s mintha a bőrét készülnének átdöfni. A tompora is leffedt volt, mintha kiakasztották volna száradni.
Ama nap előtt, hogy El-Alamein felé húzódtak, a Don-század egy főépület romjainál táborozott le Berg El-Arab mellett. Ezekből a romokból mászott elő ez a lény lekushadva, meggörbülve, reszketve, kecses lépésekkel, mintha büntetendő cselekményt követne el, valahányszor lábacskájával a földet érinti.
Doc Home kővel dobta meg, hogy utána ő kapjon egy követ a rohamsisakjára. Docot megkerülve az állat egyenesen Christyhez ment, aki a második követ dobta.
– Hagyd őt, az ártatlant… – morogta Christy.
– Megvéd a bombáktól – mondta Charlie Mann, és húskonzervjének a felét a kutyának adta…
A kutya a Don-században maradt, kivéve a Jézus-domb körüli harcok idejét, amikor hátrahagyták a tartalék századdal egy lőszeresládához kötözve. Többé-kevésbé Christy kutyája volt, elismerten az ő védelme alatt állt, ami Charlie Mann szerint jelentett valamit a Don-században.
– Miért ne dezertálnék? – kérdezte Hajmeresztő John. – Ti, hapsik, erkölcsösek vagytok, de én nem.
– Belőled még szenátor is lehet egy szép napon – jegyezte meg Christy, aki csatlakozott hozzájuk az ócska fedezék árnyékában.
Doc Home mohón hajolt feléje, hosszú vágású szeme fényes csíkként húzódott hegyes arcában. Profilból az orra tökéletes ívet alkotott. Arckifejezését Christy gyakran hasonlította egy zsákmányt sejtő beduinhoz.
– Corpus – kérdezte –, miért nem mész politikusnak? Hiszen te lázadó vagy.
– A politikában nincs helye lázadónak – vetette ellen Christy. – A politika a konformistáknak való, a szélhámosoknak és köpönyegforgatóknak.
2.
Az esti tömeg színesen hullámzott előttük. Egyiptomiak, görögök,
levanteiek, franciák, zsidók, és közöttük elszórva a brit egyenruhás katonák –
józan figyelmeztetésül, mi történik tőlük nyugatra.
– Nézz rájuk – elmélkedett Doc. – Ha Rommel beveszi Kairót, ezek
zászlókkal vonulnak elé és mint felszabadítót üdvözlik.
– A zsidók nem – mondta Christy. – Emlékezz a ciklongázra, amit abban a
raktárban találtunk, a WestPoint 27. mellett. Fogadok, hogy azoknak a
szegény ördögöknek szánták.
– Azt hiszed, igaz mindaz, amit Hitlerről feltételeznek, hogy mit művel
Németországban és másutt?
– Emlékszel azokra a menekültekre, akik átjöttek a szíriai határon?
Hallottad, hogy ugyanazt mondják, mint én.
– És mit fognak csinálni az ausztráliaiakkal? Mi elég rosszul bántunk
velük. Én soha nem ejtettem foglyot, kivéve egy éjszakán Tobrukban, amikor
ki akartak kérdezni egy fritzet.
– Minket tisztelnek, mi realisták vagyunk. Ha összebalhézunk, legtöbbször
nincs rá emberünk, hogy hátravigyék a foglyokat – tehát lelőjük őket. A
németek megértik ezt. Azt hiszik, olyanok vagyunk, mint ők. De nem vagyunk
olyanok. Mi tudunk nevetni.
– Mit fognak csinálni a fritzek a háború után? Miután győztünk, úgy értem.
– Miből gondolod, hogy győzünk?
– Miért, azt hiszed, elveszítjük?
– Hm. Nem is egy mód van arra, hogy az ember elveszítse a háborút. A
háborúval az a probléma, hogy abban a pillanatban, amint az utolsó golyót
kilőtték, a hősök tehetetlenekké válnak.
– Melyik folyó az? – kérdezte Doc érdeklődés nélkül.
– Na, gondolkodj!
– A Zambezi?
– Még te sem lehetsz ilyen tudatlan!
– Hát persze, hogy tudatlan vagyok – ismerte el Doc nyájasan. – Nincs
ugyan általános műveltségem, de ismerem az összes leshelyeket, és tudom,
hogyan lehet kipréselni egy kis szórakozást, ami kétszer olyan fontos, mint azt
tudni, hogy melyik város mellett milyen folyó van, meg minden lócitrom,
amivel megtöltötted a koponyádat.
– Igazad lehet!
– Hát persze, hogy igazam van. Emlékezz vissza, mit mondtam neked:
egyél, igyál és légy vidám…
– Tudom, mert holnap meghalhatunk. És mi van, ha nem halunk meg?
– Akkor megint enni fogunk, inni és szórakozni. Nézz rám! Én nem
izgatom magam azon, hogy tudatlan vagyok, vagy hogy nincs szakmám… Hát
persze, néha megkérdezem magamtól, hogy mit is csinálok a háború után? Hát
majd amennyire csak lehet, értékesítem háborús személyi lapomat, és
bedolgozom magam valami kellemes helyre.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság 92% ·
Összehasonlítás - Örkény István: Tóték 88% ·
Összehasonlítás - Alistair MacLean: Kémek a Sasfészekben 88% ·
Összehasonlítás - Joseph Heller: A 22-es csapdája 86% ·
Összehasonlítás - Hans Hellmut Kirst: Farkasok 96% ·
Összehasonlítás - Hans Hellmut Kirst: Tisztgyár 91% ·
Összehasonlítás - John Hersey: Harangot Adanónak 88% ·
Összehasonlítás - Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five 87% ·
Összehasonlítás - Garai Imre: Sláger ·
Összehasonlítás - John Hersey: Az adanói harang ·
Összehasonlítás