Tesla ​padlása (Akcelerátus-trilógia 1.) 38 csillagozás

Eric Elfman – Neal Shusterman: Tesla padlása

A tizennégy éves Nick Slate apjával és öccsével új városba költözik. Egy tragédia emléke elől menekülnek: néhány héttel korábban leégett a házuk, és a tűzben meghalt Nick édesanyja. Új otthonuk egy távoli nagynénitől rájuk maradt ház, amelynek padlása tele van különös, kacatnak tűnő tárgyakkal. Nick garázsvásárt rendez, és eladja a látszólag teljesen hasznavehetetlen tárgyakat, melyekről azonban szépen lassan kiderül, hogy nem akármilyen szerkezetek: mind valami különleges tulajdonsággal bír. Nick és újdonsült barátai kiderítik, hogy a tárgyak az egykori zseniális tudós, Nikola Tesla utolsó találmányai, és mind egy nagyobb terv részét képezik. A fizikusokból álló Akcelerátusnak éppen ezekre van szüksége a világuralom eléréséhez…

Eredeti megjelenés éve: 2014

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Tilos az Á Könyvek, Budapest, 2014
254 oldal · ISBN: 9786155441752 · Fordította: Illés Róbert

Enciklopédia 4


Kedvencelte 4

Most olvassa 4

Várólistára tette 45

Kívánságlistára tette 55

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

AniTiger P>!
Eric Elfman – Neal Shusterman: Tesla padlása

Cseppet sem klisés, ám jócskán morbid szálakkal teletűzdelt könyv, ami nekem nagyon bejött! Imádtam Nick folyamatos zűrjeit a furcsa, pasztell öltönyös férfiakkal és a gondjait a rossz adataival. Viccesek és életveszélyesek Tesla dolgai, nem kicsit tartom zakkantnak az ürgét, ugyanakkor nagyon bírtam a köré épített sztorit!

Oké, akadnak benne „haláli” pillanatok, engem mégis a vége felé az izgalom túlfokozása zavart egyedül… Túl sok izgalom volt, mire az összes potenciálisan életveszélyben lévő figura körül lépésről-lépésre felépült a saját kis halálcsapdája. Már úgy vert a szívem, hogy majd kiugrott a helyéről. Az egyik ember mérget akart inni, a másikra majdnem rádőlt valami és agyonnyomta és még voltak vagy öten a házban szintén ilyen szituban. OMG. SOKK volt.

A legjobban talán a kocka maffiózók ágyba rejtett spoiler tetszett, hát azon totál kifeküdtem! De imádtam a csavart a baseball kesztyűvel meg az ütővel!

Blogon:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2017/09/akceleratus1.html

>!
Tilos az Á Könyvek, Budapest, 2014
254 oldal · ISBN: 9786155441752 · Fordította: Illés Róbert
pat P>!
Eric Elfman – Neal Shusterman: Tesla padlása

Szerintem is furcsa, de úgy tűnik, én az ilyen kiskamaszoknak írt könyveken sokkal jobban tudok izgulni, mint bármilyen thrilleren, military sci-fin vagy egyeben, amit pedig felnőtteknek írtak.
Ettől a regénykétől is minden bajom volt, hát olyan torokszorítóan izgalmas, kábé az elejétől, hát én rettegtem a főhős meg az öccse meg a mindenki életéért (főleg az a jelenetsor a végén, ááá), és néha kifejezetten paráztam a gonoszoktól. Pedig ugye én már nagy vagyok. Szegény célszemély, remélem, nem marad vissza a fejlődésben….
Továbbá vicces, eredeti, nagyon érdekes, és hát, amiben Nicola Tesla szóba kerül, az csak jó lehet.
Kellenek a folytatások. Remélem, a gyereknek is. :)

Uzsonna >!
Eric Elfman – Neal Shusterman: Tesla padlása

Tesla padlásán nem veszélytelen kutakodni, szerencsére csak a főhős homloka sérült meg, én épen megúsztam. Ez is egy nagyon izgalmas, fordulatos kalandokkal és érdekes kütyükkel teli, rendkívül szellemes és mindemellett tanulságos könyv. Tanulságos, nemcsak a tudományos elméletek megidézése miatt, hanem az élet apró bölcsességeivel is megajándékoz bennünket.
A 12+ megjelölést a könyv hátulján reálisnak tartom.

5 hozzászólás
Nora42>!
Eric Elfman – Neal Shusterman: Tesla padlása

Régóta nálam van ez a könyvtári könyv, nagyon izgatja a fantáziám, de valamiért mindig csak tologatom, pedig nem kellett volna, nem tudott beszippantani, de nagyon élveztem az olvasását. Nick, édesanyja halála után, édesapjával és testvérével másik városba költözik. Az új ház padlásán lévő kacatokat garázsvásáron eladja, majd miután újdonsült barátaival rájönnek micsoda kincsek is ezek, megpróbálják visszaszerezni őket. Kalandos, olvasmányos történet. Ajánlom.

tinuviel89>!
Eric Elfman – Neal Shusterman: Tesla padlása

Jó és izgalmas könyv volt, félelmetes igazságokkal. Felnőtteknek is.

anesz P>!
Eric Elfman – Neal Shusterman: Tesla padlása

borító: 5
tartalom: 5
stílus: 5
szereplők: 5
élmény: 5
mondanivaló: 4

Várakozáson felül tetszett ez az ifjúsági regény. Minden funkcióját ellátta: szórakoztatott, tanított, elgondolkodtatott, elszomorított és megnevettetett. A szereplőket hamar megismerhettük, nagyon más mindenkinek a motivációja. A csúcsjelenetnél jött ez ki a legjobban. Az annyira filmszerűen van megírva, hogy a 10 változó ellenére sem veszíti el az olvasó a fonalat. A fantasy és a tudomány pont megfelelő arányban van vegyítve. Azért Tesla életéről többet is szerettem volna megtudni. Fokozatosan derülnek ki a sötét titkok mindannyiuk életében. Jó, hogy lesz még két rész, így nem kell búcsút venni a szereplőktől.

szilvamag_>!
Eric Elfman – Neal Shusterman: Tesla padlása

Nagyon-nagyon tetszett nekem ez a könyv, igazán élvezetes olvasmány volt, amely egy maréknyi ifjú izgalmas és kicsit sem veszélytelen kalandjáról szólt, melyben úgy gondolom, hogy megvolt minden, ami egy fiatal olvasót (lásd még az idősebbeket is) a fotelhez szegezhet: fantáziadús találmányok, titokzatos tudósok – akik a zsenialitás sötét oldalát képviselik –, egy csapat elszánt középiskolás, izgalom, humor és még egy kis romantika is, úgyhogy szerintem ennél több nem is kell, csak olvassátok, és majd ti is meglátjátok!
Bővebben: http://szilvamagolvas.blogspot.hu/2014/12/eric-elfman-n…

pável>!
Eric Elfman – Neal Shusterman: Tesla padlása

Nem azért csalódtam benne (egy kicsit), mert nem is Tesla valóságos (akár még ma is) csodának számító találmányai kerülnek elő arról a bizonyos padlásról, csupán afféle sci-fi-be illő mütyűrök.. És az is óva intett a feldicséréstől, hogy a mai fiataloknak azt hiszem ennél a kissé romantikusra sikeredett fantasztikus-tudományos kalandregénynél azért már magasabb az ingerküszöbe.

(csak bele', 2014k)

Sicc>!
Eric Elfman – Neal Shusterman: Tesla padlása

Izgalmas, olvasmányos könyv. Nehéz letenni időnként, és nem didaktikus. Ráadásul érdekesek voltak a gyors váltások a szereplők gondolatmenetei között.
De néhol irritált a stílus és az előreutalások. Egyáltalán nem rossz, gondolkodás nélkül adom majd a gyerekek kezébe, csak valamelyik szerző stílusával nem tudtam azonosulni…és Theo „mindig rosszul használom a mondásokat” szokásától is a falnak mentem.
Szóval vegyesek az érzéseim, de várom a folytatás!:)

Kicsibogár>!
Eric Elfman – Neal Shusterman: Tesla padlása

Egy szürreálisan reális valóság lehetősége. Még az én groteszken szocializálódott lelkemnek is abszurd volt picit, mert ijesztő ennek az egésznek a lehetősége.
Persze mindemellett a folyamatosan pattogó humorbonbonok között van egy-egy cseppben elrejtve a bölcs életigazság, szóval összességében nem kell annyira komolyan venni, hisz gyerekeknek íródott…
„A tudomány nem más, mint szemfényvesztés, gyakorlatban alkalmazva.”
Kedvenc idézetem a könyvből jól mutatja a cselekmény mögötti társadalomkritikát, pontosabban a tudósok társadalomkritikáját. Minden elismerésem a könyv írójának, aki vagy a belső körből, vagy nagy fokú intuíciója révén tökéletesen visszaadja ennek a rétegnek a visszásságát – mint itt dolgozó, én is pontosan így gondolom- vagyis mindig van egy „Felsőbb Társaság” aki mindig jobban tud mindent a „felsőbb jó” mögé bújva.
Ezeket szépen beleszőtte a világmegmentő cselekménybe, így nem feltétlenül ez a fő motívum a könyvben, összességében egy fordulatos és szórakoztató ifjúsági könyveről van szó.


Népszerű idézetek

Kicsibogár>!

Az élet apróbb szeletkéit könnyebb megemészteni, mint a vágatlan verziót.

133. oldal

Jesper_Olsen>!

– Biztos, hogy jó ötlet ez? – kérdezte Caitlin lefelé csörtetve a létrán. – Olyan dolgokkal kísérletezni, amiket nem értünk teljesen?
– Ha teljes mértékben értenénk őket, akkor mi értelme lenne kísérletezni velük? – kérdezett vissza Nick.

254. oldal

Kicsibogár>!

A tudomány nem más, mint szemfényvesztés, gyakorlatban alkalmazva.

123. oldal

AniTiger P>!

    – Egy heg nem feltétlenül rossz dolog – jegyezte meg az apja, miközben a felújításra váró ház felé hajtottak, amelyet örököltek. – Egy heg azt mutatja, hogy éltél. Harry Potternek is heg van a homlokán, és nézd meg, mire vitte.
    – Apa, Harry Potter egy kitalált figura! – hördült fel Nick.
    – Nem ez a lényeg – felelte az apja, és az út hátralévő részében addig bizonygatta az igazát, míg végül Danny elhatározta, hogy szerez magának egy heget.

11. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Harry Potter
AniTiger P>!

Azt gondolhatná az ember, hogy a világvége hírének bejelentésére pánik söpör végig a bolygón, és fosztogató csürhe rohanja meg az elektronikai berendezéseket áruló üzleteket, de az efféle káosz kialakulásához idő kell. A Felicity Bonk égitest úgy viselkedett, mint egy váratlan rokon, aki akkor hív fel, hogy értesítsen a látogatásáról, amikor megáll a kocsija a ház előtt, így arra sem marad időd, hogy kitakaríts.
    A világ hétfőn véget ér. Pont. Ennyi.

230. oldal

Jesper_Olsen>!

Létezik-e nagyobb hatalom, mint elkerülni a hibákat, még mielőtt kísérletet tennénk arra, hogy elkövessük őket?

179. oldal

Kicsibogár>!

Az első mesterséges édesítőszert úgy fedezték fel, hogy egy kutató leült vacsorázni, és szokatlanul édesnek találta a kenyeret. Visszakereste az összes vegyületet, amivel aznap kapcsolatba került, és végül megtalálta azokat, amiknek a kombinációja olyan édes, mint a cukor.

103. oldal

Kicsibogár>!

Tudod mit? Ha megtaláljuk Tesla identitásválságot gyógyító konzervnyitóját, te leszel az első, aki kipróbálhatja.

144. oldal

Tilos_az_Á_Könyvek KU>!

Pontban este nyolckor, mondta Petula. Nick nem akarta azt a hatást kelteni, hogy alig várja a találkozót, de mivel a lány azt állította, hogy fontos információ birtokába jutott, ezért Nick öt perccel a megbeszélt időpont előtt érkezett.
Petula természetesen már tíz perccel korábban ott volt.
Mielőtt meglátta a lányt, Nick azt hitte, biztosan eltévesztette a házszámot. A megadott címen egy étterem volt. Nem afféle kiülős kajálda, hanem valódi étterem, ahol a fogások nevetségesen drágák, az adagok nevetségesen kicsik, az étlap valami idegen nyelven íródott, a pincérek pedig elegánsabbak, mint a vendégek.
Petula egyedül ült egy asztalnál, haját új frizurába rendezte, és estélyi ruhát viselt, amit úgy terveztek, hogy kiemelje a nőies domborulatokat, ám mivel nem rendelkezett ilyen domborulatokkal, a ruha úgy lógott rajta, mint egy piros szatén tóga.

Tesla padlása 9. fejezet

3 hozzászólás
AniTiger P>!

    – Pirítóst csinálsz? – kérdezte Danny. – Csak mert találtam egy kis lekvárt a kamrában. Zöld.
    – Az nem lekvár, hanem mentás zselé – felelte Nick.
    – Akkor miért van ráírva, hogy „Eper”?
    – Hmm – hümmögött Nick. – Talán jobb lenne, ha nem ennénk belőle.

34. oldal


A sorozat következő kötete

Akcelerátus-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Soman Chainani: Egy igaz király
Pierdomenico Baccalario: Az első kulcs
Tony DiTerlizzi – Holly Black: Spiderwick krónika
Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak
Catherynne M. Valente: A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt
Brandon Mull: A mesés menedék
H. Vidra Gabriella: A fekete kő titka
Böszörményi Gyula: Az időkút
Kelly Barnhill: The Girl Who Drank the Moon – A lány, aki holdfényt ivott
Trenton Lee Stewart: A Titokzatos Benedict Társaság