Emberi ​játszmák 79% 372 csillagozás

F. Várkonyi Zsuzsa a Tanulom magam című könyvében rengetegszer hivatkozik Berne-re és az Emberi játszmákra. Sőt, hát valójában az egész könyve a Berne-féle tranzakcióanalízis, tranzakcionális játszmaelemzés kibontása, bemutatása, helyenkénti továbbgondolása. Azt a könyvet nemrég fejeztem be, és nagyon szerettem, ezért akartam elolvasni a nagy elődöt is. Kár volt sietni vele.

F. Várkonyi könyve után én azt kell mondjam, nem szerettem ezt. Próbálok arra gondolni – és valószínűleg ez a magyarázat is arra, miért nem – , hogy Berne majd 60 éve írta ezt a könyvet, pszichiáterként elsősorban többi pszichiáter kollégájának szánt segédkötet gyanánt. Értem én, hogy annak idején megrengette az egész pszichoterápiás szemléletet Berne forradalmi elmélete, de mivel elsősorban nem laikusoknak szánta ezt az írást, ezért nekem F. Várkonyival összehasonlítva sokkal kevésbé volt követhető, sokkal kevésbé volt részletes (inkább olyan érzésem volt, mintha egy egyetemi előadáson készült jegyzetet olvastam volna, ahol csak címszavakban jegyzetelik le, amit a professzor éppen előad), és a szemléltető példák is néha furák, 2017-ben már teljesen más helyzetekkel írnának le egy-egy játszmát. 3 csillag.

–
2020-as Update: egyetemre újraolvasás után se lett jobb véleményem. Sőt.

Alapmű. Mindenkit érint, mindenki tanulhat belőle.
Kötelezővé tenném még érettségi előtt.

Év elején részt vettem egy ún. „pozitív fegyelmezés” tréningen, ahol röviden bemutatták, hogyan működnek a játszmák elsősorban a tanár/szülő-diák kapcsolatokban. Ekkor kezdett el érdekelni ez a könyv, mert szerettem volna ezekről többet megtudni. Aztán a nyáron, a megvásárlás után azonnal belelapoztam a Terápiás hazugságokba, s rögtön az első oldalakon az egyik pszichiáter említi a másiknak, hogy fontos könyv, és el kellene olvasnia (mert az még nem tette meg). Úristen, gondoltam, ez egy jel, hogy nekem is össze kell kapjam magam!

Hát mit ne mondjak? Döb-be-net! Nem az a kérdés, hogy mi a játszma, hanem inkább, hogy mi nem az? Sok-sok játszmát felismertem a családomból is, melyeket teljesen komolyan játszottak és játszanak a mai napig, 100%-os átéléssel. (Bizonyos) embereknek a játszmák, melyekbe beleragadnak a konkrét valóságot jelentik, s el sem tudják képzelni, hogy éppen más is lehetne a hozzáállásuk, és lehetne felnőttként viselkedni.

Még fájdalmasabb, amikor magamon veszem észre a játszmát, pláne amikor épp benne vagyok, és mintegy kívülről látom magam, mégsem tudok azonnal kilépni; vagy amikor utólag kapcsolok, hogy játszma volt, és én besétáltam a csőbe. De jó tudni ezekről, segít résen lenni. Figyelmesnek lenni és felnőtt válaszokat adni talán nem „természetes”, de hosszú távon a legkisebb energiaveszteséggel járó stratégia.

Talán lehetne egy kicsit kevésbé száraz, és jó lett volna, ha a 60-as évektől bővült volna a leírt játszmák köre, de mindenképpen alapmű, melyet minden tudatos életre vágyó embernek érdemes lenne olvasnia.

Alapmű azoknak, akik az emberi kapcsolatokról pszichológiai vonatkozásban olvasni szeretnének. Nem a legkönnyebben emészthető példánya a téma népszerűsítő irodalmának, ugyanakkor szemléletes példákat is hoz. Aki újdonságként ismerkedik meg a könyvben a játszmák mibenlétével, annak minden bizonnyal „ébresztőként” hat. Kicsit elkeserítő is lehet belegondolni, mennyi játszmát űz az ember, mennyi ilyen játszmába sodródunk bele vagy vesz minket körül.

Na, pont a legjobbkor olvastam. Ha nincs semmiféle külső kényszerítő vagy siettető körülmény, általában minden könyvvel ez a helyzet. Önsiettetés, az ugyan most volt itt, de még így is úgy érzem – a legjobbkor volt ez most.
Ez a könyv is olyan, mint az összes kedvenc non-fiction könyvem: semmi olyat nem mond, amit ne tudnék (csinálnék, látnék, gondolnék stb.), de nevet ad a dolgoknak és jelenségeknek (vagyis itt: a játszmáknak, időtöltéseknek és rituáléknak), amiket eddig nem neveztem sehogy, és ez jó, mert ezentúl könnyebb lesz gondolnom/utalnom rájuk. (Vagy esetleg megszabadulnom tőlük.)

Nem mondanám, hogy a könyvben csalódtam, inkább az emberekben. Ezek a játszmák, amiket a könyv tanúsága szerint én is játszom, undorítóak. Berne kihozta belőlem az „utálomazemberiségetésmagamatkülönösen” hangulatot, úgyhogy az utolsó pár oldalt már inkább átpörgettem, mint olvastam.

DE a tartalom lehangolóságától eltekintve: igényes, érdekes, jók a hétköznapi példák, többnyire érthető, rendezett áttekintés. Viszont a folytatásához nem hozta meg a kedvem.

Egy tanfolyamon ajánlotta ezt a könyvet a pszichológus, egészen konkrétan alapműként jellemezve. Nem egyszerű olvasmány, még annak ellenére sem, hogy egyértelműen inkább laikusoknak lett szövegezve. A fülszövegben beígért „aha”-élmény már az első fejezetben is többször talált meg, és az olvasás végeztével teljesen új perspektívát kaptam. Azóta is, ha szembejön velem egy-egy példa, már más szemmel tudok tekinteni ezekre a mindennapos játszmákra. Mindenkinek ajánlom én is a könyvet!

Összességében nagyon tetszett, sőt hasznos is volt: több esetben magamra ismertem, és bár többnyire nem voltak meglepőek ezek a felfedezéseim (hiszen egészen jól ismerem magam), de jópofa volt orvosi szemszögből, rendszerezett és lecsupaszított módon szemlélni önmagamat, és kinevetni szánalmas kis gyarlóságaimat. A könyv könnyed stílusú, a példák jórészt nagyon szellemesek. Egyetlen negatívuma a kötetnek, hogy néhány esetben komoly szakképzettséget követelt volna az adott leírás megértése, egyes utalások szakirodalmi tájékozottságot feltételeztek. Persze erre tulajdonképpen a fülszöveg felhívja a figyelmet, és egyébként csak ritkán fordul elő, úgyhogy jár a jeles osztályzat.

SPOILER!

„Egyes szerencsés embereknek megadatik valami, ami nem szorítható be a viselkedés egyetlen osztályába sem, s ez a tudatosság; valami, ami felülemelkedik azon, amit a múlt beprogramoz, s ez a spontaneitás; valami ami több jutalmat nyújt, mint a játszmák, s ez az intimitás. De mindhárom ijesztő, sőt kockázatos lehet azoknak, akik nincsenek rá felkészülve. […] Ez azt jelenti, hogy az emberi faj számára nincs, de tagjai számára van még remény.” – „because it's doomsday kid, it's doomsday.” Haha.

Az egyetemi éveim alatt sok pszichológiát tanultam, mind a mai napig sokat olvasok a témában. Sajnos ez a könyv spoiler nem túl kedvező egy laikus számára, sokkal inkább szakkönyv jellegű. Ugyan példákkal próbálta elmagyarázni az emberi játszmákat, de még így is néhol nehezen volt érthető. Talán később újra a kezembe veszem, mondjuk egy újabb kiadásban.