Adjon ​az Isten 20 csillagozás

Ötvenhárom „originál haza-ötlet” 2014-re
Erdős Virág: Adjon az Isten

Vers / és rajz / és könyv / és naptár, / amit aján- / dékba kaptál. / De akkor is / bölcsen tetted, / ha, teszem azt, / csak úgy vetted. / Az a fő, hogy / legyen kéznél, / ha időnként / belenéznél, / téli fagyban, / őszi szélben, / kettőezer- / tizennégyben.

Hihetetlen, / tudom, mégis: / elmúlik majd / ez az év is, / ne törődjünk / senkivel, / érjük be a / semmivel, / tartson / – ez a tanácsom – / tavaszig a / karácsony, / s legyen boldog, / mint egy kazán / karbantartáskor, / a hazám.

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
Magvető, Budapest, 2013
64 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631431469 · Illusztrálta: Erdős Virág

Kedvencelte 2

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 5

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Cukormalac P>!
Erdős Virág: Adjon az Isten

Erdős Virág: Adjon az Isten Ötvenhárom „originál haza-ötlet” 2014-re

„Csak” a szokásos EV-szint egy jópofa kivitelezésben… Kedvencem a vége: „olyat, amiért elmennél még a világ végére is.” Pontosan.

>!
Magvető, Budapest, 2013
64 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631431469 · Illusztrálta: Erdős Virág
korkata>!
Erdős Virág: Adjon az Isten

Erdős Virág: Adjon az Isten Ötvenhárom „originál haza-ötlet” 2014-re

Ezt már hallottam a szerző előadásában. 53 ötlet 2014. évre. Kíváncsi lennék rá, hogy van-e olyan ami így is alakult. Aranyosak az illusztrációk. Erről az oldaláról nem ismertem Erdős Virágot. Jó ötletnek tartom amikor a szerző saját maga illusztrálja a művét. Szép kis könyv. Jó a kézbe venni. Könyvtári példányt olvashattam, de ha nem így lenne akkor akár jegyzetelni is lehetne bele. Bár nekem nem lenne szívem. Hiába olyan naptárféle ez a könyv. Meg is lepődtem amikor kinyitottam, nem erre számítottam. Ettől függetlenül tetszett. Csak egy kicsit drágának találom.

krlany I>!
Erdős Virág: Adjon az Isten

Erdős Virág: Adjon az Isten Ötvenhárom „originál haza-ötlet” 2014-re

Ez ilyen hibrid könyv. Verses kötetnek kevés (1 db jó hosszú vers), naptárnak meg sok (imádom az oldalakon lévő verssorokat, de épp emiatt kímélem is, így a naptárfunkcióját nem tudja betölteni)… és én most egy verses kötetnek jobban örültem volna, mint egy menő naptárnak.

encsy_eszter>!
Erdős Virág: Adjon az Isten

Erdős Virág: Adjon az Isten Ötvenhárom „originál haza-ötlet” 2014-re

Gyanútlanul és bután rendeltem meg, azt hittem verseskötet. Aztán kaptam egy menő naptárat. Sebaj. Erdős Virág azért. Meg haza. Senki ne mondhassa, hogy nem támogatom a hont, a hazai könyvkiadást ezzel a vásárlásommal! :)

1 hozzászólás
Dávidmoly>!
Erdős Virág: Adjon az Isten

Erdős Virág: Adjon az Isten Ötvenhárom „originál haza-ötlet” 2014-re

Hátöööizé… ez egy naptár. Versikékkel meg rajzokkal. Igazából egy versikével meg egy rajz változataival. De a legfontosabb: ez egy naptár. Hasonló leforrázottság élményem utoljára a Farkasok a falban esetében volt, viszont ez még olyanabb. Teljes értetlenséggel állok a honi könyvkiadás eme terméke előtt. De ajándék ló és az ő foga, és az Ezt is el (a szerző másik kötete) miatt most amúgy is megbocsájtó hangulatban vagyok.

kata__>!
Erdős Virág: Adjon az Isten

Erdős Virág: Adjon az Isten Ötvenhárom „originál haza-ötlet” 2014-re

Töredelmesen bevallom, hogy egy könyvesboltban olvastam el nem egészen tíz perc alatt. Szóval rövidke, de funkciója szerint naptár. (Erdős Virág is azt írta fb-on,hogy ez NEM egy »új kötet«, csak egy verses/saját-rajzos/jövő-évi-naptáros minikönyvecske.) Aminek tulajdonképpen nagyon kellemes, csak mégse akartam volna beleírni, mert ahhoz számomra túl könyv.

2 hozzászólás
sophie P>!
Erdős Virág: Adjon az Isten

Erdős Virág: Adjon az Isten Ötvenhárom „originál haza-ötlet” 2014-re

Csak úgy a könyvesboltban, egy álltó helyemben eldöntöttem, hogy ez jó ötlet, és biztosan örülnék, ha kapnám, de nem jut eszembe senki, akinek megvehetném, még magamnak sem gondolnám.

Csívia>!
Erdős Virág: Adjon az Isten

Erdős Virág: Adjon az Isten Ötvenhárom „originál haza-ötlet” 2014-re

Négyperces, kedves, vicces. 1 vers az egész, amit jobb lenne hallani, mint olvasni, olyan ritmusa van.


Népszerű idézetek

kata__>!

olyat amiből pont kijön tízmillió szelet
olyat ami félóránként bemondja hogy szeret

Erdős Virág: Adjon az Isten Ötvenhárom „originál haza-ötlet” 2014-re

Twisted_words>!

Parti Nagy Lajosnak
és mindenkinek,
aki szereti.

Ajánlás

Erdős Virág: Adjon az Isten Ötvenhárom „originál haza-ötlet” 2014-re

kata__>!

olyat amibe trollal van beírva hogy magyar
ami tiszta mint a szégyen
ami nincs még de majd légyen
olyat ami nem izgat
és nem éget
és nem ereszt

Erdős Virág: Adjon az Isten Ötvenhárom „originál haza-ötlet” 2014-re

Dávidmoly>!

olyat ami csapást is mér ha kell
nem csak lázat

október 10-16.

Erdős Virág: Adjon az Isten Ötvenhárom „originál haza-ötlet” 2014-re


Hasonló könyvek címkék alapján

Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Petri György: Összegyűjtött versek
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Röhrig Géza: Angyalvakond
Fodor Ákos: Gonghangok
Fodor Ákos: Még: mindig
Terék Anna: Háttal a napnak
Lelkünkből, szeretettel
Fodor Ákos: Dél után