A ​számadás (Bíborgyöngyök III.) 24 csillagozás

Erdélyi István (szerk.): Bíborgyöngyök III. – A számadás

Alidax úrnője és első számú ágyasa hat esztendeje gyűjti a Quiron-tenger mellékén szétszóródott bíborgyöngyöket. A fogadás lázában mostanra mindketten elvesztették a mértéket, és bármire készek a győzelemért – nem veszik tekintetbe, hogy harcuk rég túlnőtt a szerelmi csatározás keretein, és a térség évezredes hatalmi egyensúlyát fenyegeti.
Toron és az Északi Szövetség beavatkozása elkerülhetetlen… és csakhamar színre lépnek azok is, akik számára a növekvő kockázat és tét jelenti az igazi csáberőt.

A közkedvelt M.A.G.U.S. minisorozat harmadik köének szerzőgárdája – Keith Alanson, Heidel Dan, Eric van Dien, Harold Barouche, Indira Myles, Mira Sandoval, Norman Fellings, Zelei Gábor és Boruzs Gergely Gábor – a maga sokszínű módján gondoskodik a trilógia méltó befejezéséről.

Eredeti megjelenés éve: 2010

A művek szerzői: Keith Alanson, Harold Barouche, Indira Myles, Boruzs Gergely Gábor, Heidel Dan

Tartalomjegyzék

>!
Delta Vision, Budapest, 2010
512 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639890701

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
Noro MP
Erdélyi István (szerk.): Bíborgyöngyök III. – A számadás

Érzékelhető a szerkesztő-váltás, és nincs olyan novella sem a kötetben, amit érdemes lenne kiemelni. Az alkotógárdában volt bátorság, hogy „nagy kérdésekhez” nyúljon, csak ez többször is úgy nyilvánult meg, hogy fejjel mentek a falnak – például Eligor, vagy az elfvadászok témájában.

>!
nagydviktor P
Erdélyi István (szerk.): Bíborgyöngyök III. – A számadás

Nagy feladat hárult a Heidel Dan-Keith Alanson szerkesztőpárosra a Bíborgyöngyök trilógia lezárásával. A Renier által felépített, és neves írók által továbbfűzött szálakat kellett elvarrják, úgy hogy megugorják a nagyok által felállított mércét is. A kötet számtalan jó ötlettel tűzdelt, kifejezetten élvezetes novelláit, a néhány negatív kilengés árnyékolja. Megjegyzem, ezek egy Valhalla tucatkötetben lehet, hogy nem lettek volna kirívóak, itt viszont az első két kötet, (Kornya Zsolt, meg Gáspár András) volt a kontraszt.

A köteten látszik az igyekezet, a sok munka és az, hogy korlátozott erőforrásokkal kellett dolgozzanak az írók. Magam részéről nem bánom, hogy a főleg „új generációs” írókból álló gárdát a mélyvízbe dobták, mert ez sokakat teljesítményekre sarkallt. Nem kenyerem a novellák külön-külön pontozása, vagy lehúzása, mindenki induljon neki tiszta lappal, aztán derüljön ki számára melyik tetszik és melyik nem.

Mindenképpen említésre méltó az Arel-árvák helyzetének megoldása, a sok szerkesztői és író szál elrejtése, amelyek miatt a kötet mélyebben illeszkedik Ynevbe, mint a novelláskötetek az utóbbi időben. Az Eligoros szál behozása szerintem bravúros, ahogyan a megoldása is, hiszen úgy épít jellemet az eddig csak „Dicsőségcsarnokban” létező Eligornak, hogy nem veszi el egy róla szóló írás lehetőségét senkitől, mégis megszabja a karakter olyan jellemvonásait, amely miatt már érthető miért Eligor a Szövetség legfőbb támasza és kvázi vezetője. A róla szóló novella a kiválóan megoldott feladat kategória.

Amiért kár a kötetben az a két főszereplő kissé hűtlen kezelése. Kornya Zsolt olyan karaktereket alkotott, akik nem csak amorálisak, hanem sok esetben (Iglat főként) nem is kifejezetten szerethetőek. Emiatt az őket kezelő írók érzésem szerint sokszor nem nagyon tudtak mit kezdeni a feladattal, így pl. a négyes leszámolás vagy Iglat keresztje kifejezetten erőtlenre sikerült. A két karakter elsikkadása mellett sok olyan szál van ami elviszi a hátán a kötetet, de ezt a helyére kalapálva, Liliathot és Iglatot továbbra is középpontban tartva a grandiózusabb díszletek mellett a Számadás az egyik legjobb M* antológiává válhatott volna.

Annak aki most kezdi az olvasást azt ajánlom a „Kétség sem fér hozzá” című novellát ugorja át, és helyezze a kötet végére, így válik ugyanis dramaturgiailag és szerkezetileg is teljessé a kötet és a széria is. A Fogadás első és a Számadás utolsó novellája hasonló húrokat penget, hasonló hangulatot teremt, és felkerekíti a mosolyt azoknak is, akiknek a lezárással bajaik voltak.

Tetszett! :)

>!
mongúz
Erdélyi István (szerk.): Bíborgyöngyök III. – A számadás

Sokkal gyengébb, mint amire az első két kötet alapján számítottam. Persze azokat még Kornya úr szerkesztette, ami azért egyfajta zárjegy a magyar fantázia-irodalomban. Erőtlenek és laposak a novellák, a kerettörténet karakterei pedig egyszerűen csak idegesítőek.
Hogy megvettem, annak legfőbb oka – és egyben ez a kötet legnagyobb erénye is –, hogy a MÓKUS történetének ez az első befejezett trilógiája.

>!
Traclon
Erdélyi István (szerk.): Bíborgyöngyök III. – A számadás

Az első két kötethez viszonyítva valóban kicsit gyengébbre sikerült, és sok helyütt én is kapkodónak és összecsapottnak éreztem az egyes történetszálak lezárását. Plusz, néhány novella nagyon nem olvastatta magát, míg az első két könyvben ilyennel nem találkoztam. De összességében egy remek kis könyv lett ez is, és szerintem a befejezés sem méltatlan a trilógiához. A személyes kedvencem (Al Marem) becsempészése a történetbe pedig énnálam különdíjas húzás volt!
Amit viszont végképp nem értettem én sem, az a Kétség sem fér hozzá című írás helye a kötetben. Ez a novella egyértelműen a lezárása az egész történetnek, nyilvánvalóan a legvégére kívánkozna, ehelyett be van szúrva a tetőpont elé. Érthetetlen; a szerkesztő ezt vajon direkt csinálta, vagy csak a nyomtatás lett hibás…? Mindenesetre körülbelül olyan hatást kelt, mintha egy 200 oldalas detektívregény 120. oldalán leírná a szerző, hogy ki a tettes, majd a további 80 oldalon ugyanúgy folyna tovább a nyomozás…

>!
Action
Erdélyi István (szerk.): Bíborgyöngyök III. – A számadás

Az első két kötet jobban tetszett, főleg 1-2 Heidel Dan novella volt számomra követhetetlen (pl. Boszorkánycsók, Hagyomány), bár az tény, hogy a többi írása jó lett. Keith Alanson és Norman Fellings párosa viszont határozottan jó, már a Vihar Ibara felett c. kötetben is meg tudtak lepni humorukkal. A történet vége érdekes, én másra számítottam. Mindenkinek ajánlom a könyvet, ha olvasta az első két részt. De azért kíváncsi lennék, Kornya Zsolt hogy fejezte volna be a történetet.

>!
Marcus P
Erdélyi István (szerk.): Bíborgyöngyök III. – A számadás

Ahogy az a csillagos értékelésemből is látszik, számomra hatalmas csalódás volt ez a könyv, több szempontból is. Elsősorban a több nagyon alacsony színvonalú írás bekerülése nem tetszett, de az egész történetvonal, a szerkesztés, illetve a számos korábbi szál elvarrása sem sikerült jól. Utóbbiak nekem inkább tűntek problémalesöprésnek, mint valódi, frappáns lezárásnak. De nézzük az egyes novellákat.

Heidel Dan: Tharr szeret – Elvileg ez egy prológus lenne, de valójában csak egy szimpla novella. Ez később is jellemző a kötetre, az átkötések egyáltalán nem azok, így a történeteknek keretet semmi nem ad, csak az Alanson-Fellings-féle két novella. Maga a Tharr szeret korrekt iparosmunka, de nem több: egy durva összecsapás egy fogadóban, komolyabb történetszálak nélkül. 3/5

Keith Alanson & Norman Fellings: Az osztó nem játszik – A Vihar Ibara felett kötetben közönségsikert aratott írópáros novellája felvázolja az egész bíborgyöngyös sztorit, más funkciója nem nagyon van. Így feleslegesen hosszú, és nem segít rajta az erőltetett humorkodás sem (ugyanezért nekem már az ibarás novellájuk sem annyira tetszett). Az első írás a kötet szerkesztőjéé, ez a második pedig az irodalmi szerkesztőjéé, és egyik sem sikerült túl jól… nem túl jó előjelek. Ha nem novelláskötet lenne, itt már kifordult volna a kezemből a könyv, de így azért maradt a remény, hogy a következő novellák majd jobbak lesznek. 2/5

Mira Sandoval: Ha nő a tét – Ez már egy korrektebb novella a fentieknél, és köze is van a történetnek egy fontosabb bíborgyöngyös szálhoz. Egy kicsit más képet kapunk az eldvordi Arel-árvákról, vagy legalábbis mélyebbet, mint a korábbi kötetekben, de jól megoldotta ezt az írónő. 4/5

Zelei Gábor: Préda – Az egyik legígéretesebb „új” író Zelei, és ennek megfelelően a novellája is jól sikerült. Bár az alapkoncepcióval, miszerint Iglatot ennyire megviselné az igazság, nem feltétlenül értek egyet, de a megvalósításra nem lehet panasz. 4/5

Heidel Dan: Határon innen, határon túl – Az előző novella fényében különösen fájt ez az írás, ami az Arel-árvák és az elfek vonalát zárja le. Egyrészt itt éreztem azt, hogy ezt a szálat nem lehetőségként, hanem problémaként kezelték a szerkesztők, és a lezárás helyett inkább félresöpörték. Sajnos több más szálra is jellemző ez a kötetben. Ami még jobban zavart viszont, az az elfek megjelenése; itt minden szempontból emberi módon viselkednek, a más könyvekből ismert igazi elfes vonások egyáltalán nem jelennek meg. A mélypont a háttérben zajló procedúra, a teljesen hiteltelen elf bürökrácia: szinte már hiányoltam, hogy a sereneya-bizottsághoz benyújtott kérelemre miért nem kértek illetékbélyeget. Ezt a novellát másnak kellett volna megírnia. 2/5

Harold Barouche: Zenél a szél – Barouche hozza a formáját, egyéni hangvételű, nagyon hangulatos írást prezentál, és még a humor is a helyén van mindenhol. Egyedüli hibaként talán azt lehetne felróni a novellának, hogy csak egy újabb gyöngymegszerzős sztori, a végkifejlethez nem tesz hozzá sokat, így a sorozat első vagy második kötetében jobb helyen lett volna. 5/5

Indira Myles: Áldozatok – Az írónőre jellemző „szegény kislány” nézőpontból folydogáló történet egyszercsak brutális összecsapásba torkollik. Ez az összecsapás az, ami megöli az egész írást, gyenge fordulatok váltják egymást, bénábbnál bénább szereplőkkel. Mintha a többi gyenge íráshoz kellett volna alkalmazkodni, mert egyébként Myles egyáltalán nem szokott rosszul írni. 2/5

Heidel Dan: Boszorkánycsók – Az író itt majdnem javít a korábbi írásai által bennem kialakult rossz megítélésén. Egy önmagában élvezhető, korrekt írás lett, amelynek persze megvannak a hibái. Először is túl hosszú, ez a sztori egyszerűen nem érdemelt ennyit. Ez már csak azért is hátrány, mert az itt építgetett főgonosz egy későbbi novellában szinte azonnal elbukik, így maga az építgetés sem indokolt. Probléma a hossz azért is, mert más, értelmesebb történetvonalakkal is ki lehetett volna tölteni az egyébként elég nagy terjedelmet. 3/5

Boruzs Gergely Gábor: Hínár és gyöngy – Szokásos Boruzs-stílusú írást kapunk, biztos kézzel megírt, akciódús történetet, amit ezúttal nem ront el semmi. Hibája (vagy inkább a szerkesztőké), hogy a fő történetszál szempontjából megintcsak időhúzás. 4/5

Heidel Dan: Hagyomány – Két szálon futó történet, amelyeknek szinte semmi köze egymáshoz, simán lehetett volna két kisebb novellaként prezentálni (ha már az átkötés szónak nincs értelme ebben a kötetben). Az egyikben egy toroni nemes készíti elő a terepet a következő novellához, míg a másikban a Boszorkánycsókban megismert boszorkánnyal bánnak el különösebb cécó nélkül. 3/5

Heidel Dan: Titkos találkozó – Dan kicsit összekapta magát, így egy egész hangulatos novellát olvashatunk az Északi Szövetség mozgásba lendüléséről, illusztris szereplőkkel. Mellesleg előkészíti a terepet a kötet egyetlen komolyan vehető (Eligoros) szálának is. 4/5

Eric van Dien: Vad és vadász – Nagyon lazán kötődik az előző íráshoz, érdekes karakterekkel és sztorival, korrekt csattanóval. Van Dien tehetséges novellaíró, kár, hogy a regényeiben ezen nem tud túllépni. 4/5

Heidel Dan: Álomúrnő – Újabb erős novella a szerzőtől, egy epikus (bár a fogadás szempontjából csak mellék-) szál lezárása. Tetszett, csak sajnos a kötet folytatódik. 4/5

Heidel Dan: Kétség sem fér hozzá – Egy egyértelműen rossz helyre került hangulatkép, egy lehetséges lezárása a teljes történetnek. Ha valaki előbb olvassa ezt a kritikát, mint a könyvet, akkor annak javaslom, hogy lapozza át ezt a részt, és az utolsó novella elolvasása után olvassa el ezt az írást. 3/5

Keith Alanson & Norman Fellings & Heidel Dan: Az osztó mégis játszik – Bár nem volt könnyű dolga, de ez a novella szerezte meg végül a kötet abszolút mélypontjának járó kitüntetést. Az eddigi főszereplők komplett idiótaként járatják le magukat, miközben az eseményeknek sincsen túl sok értelmük. Rettenet, és ráadásul ez tulajdonképpen a lezárás (igazából persze nem az, de akkor is). 1/5

Keith Alanson: Profit – Az előző írás továbbhúzása, amelyben felvázolnak néhány lezárási lehetőséget, anélkül, hogy bármelyik mellett egyértelműen állást foglalna. Mondhatni, töketlen megoldás, gyenge megvalósítással párosítva. 1/5

Értelemszerűen aki olvasta az első két kötetet, mindenképpen olvassa el ezt is – netes körökben, ha nem is kirobbanó siker, de a legtöbben megfelelő lezárásnak tartják a trilógiához.

>!
Delta Vision, Budapest, 2010
512 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639890701

Népszerű idézetek


Hasonló könyvek címkék alapján

Gáspár András (szerk.): A Kos és a Kobra éve
Wayne Chapman: Csepp és tenger
Körtvélyes Ákos: Sziréndal
Sarah J. Maas: The Assassin's Blade – Az orgyilkos pengéje és más történetek
Andrzej Sapkowski: A végzet kardja
Soren Ward: Feketepart
Peter V. Brett: A Nagy Bazár / Brayan Aranya és más történetek
Dale Avery: A renegát
Boruzs Gergely Gábor: A korona árnyékában
Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal