A ​Nap gleccserei 3 csillagozás

Erdei Lilla: A Nap gleccserei

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 2007

Tartalomjegyzék

>!
Stádium, Budapest, 2007
236 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639156630

Enciklopédia 8


Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina IP
Erdei Lilla: A Nap gleccserei

Egyetemista koromban láttam egy plakátot, amelyen író-olvasó-találkozót hirdettek. Az író egy nagyon fiatal lány volt, valamelyik dél-magyarországi (békési?) faluból származott, és mágikus realista novellákat írt. A találkozóra nem mentem el, a név pedig kirepült a fejemből, amit utólag nagyon sajnáltam.
Amikor felfedeztem itt A Nap gleccsereit, elsősorban abban reménykedtem, hogy őt találtam meg. A könyvben előrehaladva aztán egyre fogyott a bizonyosságom (túlságosan „városiak” ezek a novellák és kisregények, és mágikus realizmust legfeljebb nyomokban tartalmaznak), de az utószóból kiderült, hogy Erdei Lilla egy csongrádi (!) faluból való, és ez a második kötete, amely már az én diplomázásom után jelent meg – lehet, hogy mégiscsak ő volt? Utánanézek én még annak az első kötetnek.

A kötet méltatója azt írja, hogy „ez a tinédzser úgy ír, mintha máris bölcs öreg lenne, akinek sok-sok tapasztalata van a Gonosz hatalmáról”. Arról tuti. Az elvont gonoszságot nagyon jól ismeri. A hétköznapit – meg úgy általában a hétköznapokat – kevésbé. A lélektani indokoltság szinte mindenütt megvan, és ritkán hibázza el – arról tud keveset, hogy a külvilág hogyan működik. Így aztán arra hagyatkozik, amit sejt róla, az pedig igen gyakran sztereotípiákon alapul. Például nyilvánvaló okokból elég gyakran játszódnak a történetek iskolában, de az eseményeknek csak azt a részét tudja többé-kevésbé hitelesen ábrázolni, amelyet egy diák láthat – vagyis időnként inkább fantáziálhat. De ez önmagában nem von le a mű értékéből. Nem is kérhető számon a szerzőn, hogy ezt tudja. Majd megtanulja.

„Fantasztikus láttató erő, drámaiság, érzéki-érzékletes nyelvezet és empátia jellemzi.” A láttató erő stimmel, a drámaiság is, az érzéki-érzékletes nyelvezetből időnként túl sokat is adagolt – többek között ezért nem adtam rá öt csillagot –, az empátia viszont… elég egyoldalú, hogy finoman fogalmazzak.
A rosszindulat, a frusztráció, a gyengeség, a gyávaság, a szorongás, a morbiditás lép itt fel teljes erővel. Az élet csak ezekből áll, az elme csak ezeket dobja a felszínre. Ezekről Erdei Lilla tényleg rengeteg mindent (ha nem „mindent") tud, és jó alaposan körbe is járja. Visszatérő (időnként sztereotip) szereplői a gyerekkorukban megkínzott, testi gyengeségüket és gyávaságukat holtig cipelő szerencsétlenek, a zseniális barátjuk árnyékában éldegélő örök másodhegedűsök, a mitikussá növelt, túlságosan és erőszakosan védelmező anyák (apa nincs), és a felnőtt korukig gyerekkori otthonukban ragadt fiúk. (Női nézőpont egyáltalán nincs, és úgy általában elég mostohán bánnak ezek az írások a nőkkel. Igaz, hogy a férfiakkal se jobban.) Mindenki torz, mindenki groteszk, mindenki jól fejlett komplexusokkal küszködik, gyakran alaposan el is vannak rajzolva a szereplők – ez vagy használ az írásnak, vagy nem, de többnyire „vagy nem” –, egyesek már karikatúrára emlékeztetnek.
Összességében „minél rövidebb, annál jobb”. A rövidebb, egyetlen ötletre épülő novellák (a nyitó írás, az „Olvadás”, aztán a továbbiakban a „Mosolygó Mooney” és "A képromboló") kitűnően sikerültek, méretükből adódóan nem is lehetett se őket, se a főszereplőiket nagyon túlírni. Ettől még helyenként ezek is túlírtak, de nem fájdalmasan. Látszik rajtuk a szerző kora: ennyi idősen én se bírtam soha megállni, hogy mindent el ne mondjak és le ne írjak, amit csak tudok – később tanul meg törölni az ember.
A címadó „A Nap gleccserei” című kisregény vad, szürreális álom, igazi expresszionista lidércnyomás. „A Neptunusz negatív rezgései”-t kár volt beletenni a kötetbe, több sebből vérzik, mindenfajta gyermekbetegséget megkapott, nem is értem, minek tették bele, mikor még az utószó is közli, hogy – főleg az Olvadáshoz képest – mennyire sikerületlen. Igaz, hogy megvan benne minden, ami a többi írásban is, de minden második sorában túlteng, túlcsordul, mállik, szétfolyik. „A zseni”, az viszont tényleg rendben van, a hosszúsága ellenére is. Ügyes volt a szerkesztő, aki a végére tette. Az előtte álló kisregény olvasásakor legfeljebb három csillagra akartam értékelni a kötetet, ettől szépen visszacsúszott négyre. „A zseni” igazi modern gótikus kisregény, ismeretlen helyen álló ódon házzal, őrült tudóssal, sok vérrel, még több sablonnal, de azért elég rendesen meg tudott lepni. Gaston Leroux kisregényére emlékeztetett.

Úgy általában ez a kötet elég gyakran lepett meg. Még a legalacsonyabb színvonalú írásokra is jellemző volt, hogy szinte soha nem az történt, amit vártam volna. (Kivéve, ha arra számítottam, hogy most valaki valakit megöl. Az tutira bejött.) Ezt mindenképpen a javára kell írnom.
És elég gyakran emlékeztetett klasszikus gótikus művekre, Edgar Allan Poe rémtörténeteire vagy Gaston Leroux-ra. A pszichologizáló novellákban ("Emberekről és kutyákról", "A kötél") meg Csáth Géza-áthallásai voltak.
Összességében, ha ennyi komor és ijesztő és morbid szöveget nem is jó (és nem is fogok többet) egyvégtében végigolvasni, megérte megismerkedni Erdei Lillával, biztosan fogok még olvasni tőle.

8 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Timár_Krisztina IP

El-elfog olykor a rettegés, hogy egy napon összefutok egy gyerekkel vagy koldussal, az utca filozófusával és teológusával és matematikusával, aki lelkem legrejtettebb zugaiba lát.

128. oldal (A Nap gleccserei)

1 hozzászólás
>!
lzoltán IP

     – Az egyszemélyes ágyak nagyon keskenyek. (…)

125. oldal, A Nap gleccserei

>!
Timár_Krisztina IP

Tizenöt éve irtózom a hóemberektől, duzzadt hordóhasuktól, merev, mohó szemüktől. A hóemberek sosem pislognak.

15. oldal (Olvadás)

4 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina IP

(…) nekünk nem kellett félnünk, mert a szörnyűséges Krumpliember valaha éppolyan kisfiú volt, mint én, éppolyan turkálva utálta és mohón falta a kolompért, ahogyan én.
Egy nap a szülei elmentek a vásárba. Otthon kellett maradnia, épp büntetésben volt, mert becsempészett egy nyulat az istentiszteletre. Lassan besötétedett, ő csak várta, várta haza szüleit, de azok soha többé nem jöttek. A fiú napokig, hetekig, évekig várt, de amikor már az éhhalál kerülgette, a ház teteje, falai is beáztak és mohába dőltek körülötte, az erdőbe futott. Árvaként cseperedett fel, mint holmi növény a csalitban, eső itatta, anyaföld etette. Ha holdas éjszakákon meglátták a burgonyaföldeken, hanyatt-homlok iszkolt vissza a fák közé. Ruhái lefoszlottak róla, testén csak saját lombos indáit viselte; hatalmasra és rettentő erősre nőtt, még beszélni is elfelejtett.
Csak angolokat bántott.

47. oldal (Mosolygó Mooney)

>!
lzoltán IP

     – Részeg vagyok – suttogtam. – Teljesen be vagyok állva.
     – Tudod, mikor jön el az apokalipszis? – fecsegett barátom. – Ha majd az utolsó részeg is kijózanodott, ha majd a világot csupa absztinens fogja benépesíteni. Amikor az ember leszokik mindenről, amiről le lehet szokni. Hahaha! Ezt jegyezd fel. Hasznosnak bizonyulhat, ha egy szenvedélybeteg lány emlékkönyvébe valami igazán frappánsat akarsz írni. (…)

122. oldal, A Nap gleccserei

>!
lzoltán IP

     – Megmondtam, hogy aludj! – szólt parancsoló hangon.
     – Egyszerűen nem bírok.
     Tűnődve nézett rám.
     – Ó, az álom… – motyogta. – A halálhoz hasonlatos.
     – Én ezt nem mondanám. Szeretek aludni, épp az a baj, hogy jelenleg képtelen vagyok rá.
     – A régi népek hitték, hogy ha alszol, más vér folyik az ereidben, mint nappal. Néhol ma is hiszik, hogy a halál oka nem már, mint az éjjeli, úgynevezett „fekete” vér túltengése. Felfalja a „fehér”, nappali vért, és túlsúlya örök álomba taszít. – Egy percre elhallgatott, majd halk, de valahogy félelmetes hangon mondta: – Nemcsak az álom hozza a fekete vért, hanem a fekete vér is az álmot.

198-199. oldal, A zseni

>!
Timár_Krisztina IP

Munkája megkönnyítése végett újfajta eszközöket talált fel. Akadtak gömblombikok, amelyek koncentrikus gömbhéjakként burkolták be egymást, mint a hagyma rétegei, s lelkesített a gondolat, micsoda kísérletek végezhetők bennük; megragadott a spirálisan kígyózó csövek látványa, amelyek egy miniatűr hordágyra emlékeztető valamit fontak körül. Gyötört a kíváncsiság, amikor arra gondoltam, vajon miféle tudományban mélyedt el barátom, amihez ilyen eszköztár kell.

198. oldal, A zseni

Kapcsolódó szócikkek: hagyma · tudomány
>!
Timár_Krisztina IP

Körülbelül kétszázötvenszer háromszázas, monumentális mű, megfeketedett temetői ezüstkeretben. Leskelődő volt a festmény címe: a vásznon fehér ruhás hölgy ült a padon, az éjszakai matt szürkeségében, utcai lámpa fakó fényében; felette ázott lombú fekete fák, málló ház fala, fénytelen ablakok. Az utca sarkán, a távolabbi lámpa fénykörének elmosódó határán cingár, csuklyás alak figyelt sárga, torz arccal, lesunyt fejjel, háta mögé rejtett kézzel. Különös, szuggesztív mű volt, esetlen formáival valami bizonytalan módon megelőzte korát; szén, aszfalt, sár és elefántcsont árnyalataival festett életkép, sötét és úgyszólván színtelen látomás – de rejtélyes eszközeivel mélyen a tudatba költözött és ott gyökeret eresztett a mélyebb rétegek felé; sötét barlangok felé, az ember legprimitívebb, legkevésbé vadregényes, legkikerülhetetlenebb félelmei közé.

85. oldal (A képromboló)

1 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina IP

… A többi emberi tulajdonságot, a szeretetet, haragot, örömöt, hálát, még a szerelmet is meg lehet magyarázni ösztönökkel, evolúcióval, mirigyek működésével, érdekekkel vagy konvenciókkal – de az igazi, irracionális, kimódolt gonoszságot, mely a világ pusztulására tör, s ezzel végső soron a saját pusztulására is, nem lehet visszavezetni az ember biológiai vagy társas jellegzetességeire. Honnan ered hát? Ez érdekel engem, ezt kutattam két éven át!

201-202. oldal, A zseni

Kapcsolódó szócikkek: gonoszság · hála · harag · öröm · szerelem · szeretet
>!
Timár_Krisztina IP

Luimneachban egy Baile Átha Cliath-i címet kaptam; itt sikerült összekaparnom némi útiköltséget, tőzeges ládákat rakodtam, vasárnaponként lurkóknak báboztam beázott bódékban, Fionn harcosainak történetét, meg a Sörissza Jack pokoljárását, aki zsebre vágta az ördögöt aranypénz alakjában, és elsőként vájt üreget egy karórépa belsejébe, hogy az világoljon neki a feneketlen sötétségben.

54. oldal (Mosolygó Mooney)

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Mihail Bulgakov: Morfium
Lugosi Lou: Látod Uram, mit csináltál?
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A köpönyeg
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A köpönyeg / Az orr / A revizor
Barry Yourgrau: Egy ember kiugrik a repülőből
Simon Róbert (szerk.): Mai perzsa elbeszélők
Clarice Lispector: Minden történet
Talamon Alfonz: Talamon Alfonz művei