Házi ​borászkodás 1 csillagozás

Eperjesi Imre: Házi borászkodás Eperjesi Imre: Házi borászkodás

Aligha ​van olyan település hazánkban, ahol ne foglalkoznának házi fogyasztás- ra szánt borok készítésével. A szőlő-borosgazdának általában a saját bora ízlik a legjobban, melyhez lelkileg is kötődik.
Nekik szól Eperjesi Imre könyve, aki a szőlő és a bor iránti szeretetét szülőváros- ából, Gyöngyösről és a szülői házból hozta magával. Saját telepítésű, 50 éves szőlőskertjében több évtizedes egyetemi borászati oktatói tevékenysége során, majd nyugdíjas korában továbbra is szinte napi kapcsolatban van a szőlővel, pincéjében érlelt borával. A szőlő és a bor ugyanis állandó törődést, felügye- letet igényel, hogy ez a nemes nedű minél finomabb, élvezetesebb lehessen. Tapasztalatait, borkészítési praktikáit, tudását, elhivatottságát, a szőlő és a bor iránti szeretetét adja át azoknak az olvasóknak, akik bort szeretnének előállíta- ni saját vagy vásárolt szőlőből, mustból. Könyvében kiemelten ír a szőlőről is, abból a megfontolásból, hogy a jó bor alapja a jól megválasztott terület… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Házunk táján Mezőgazdasági, Mezőgazda

>!
Mezőgazda, Budapest, 2019
186 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632867441
>!
Mezőgazda, Budapest, 2013
ISBN: 9789632866871

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

zotya_kovacs>!
Eperjesi Imre: Házi borászkodás

Érdekes, olvasmányos könyv nem csak hobbi borászoknak. Aki saját fogyasztásra kíván bort készíteni, annak nélkülözhetetlen!


Hasonló könyvek címkék alapján

Bauer Barbara: A fekete rózsa
Dlusztus Imre – Kaiser Ottó: Borpincék
Kundermann Gergely: 7 csepp borvidék
Bede Béla: Magyar borvidékek
Kántor Endre: Szepsy István
Gubicza Ferenc (szerk.): Balatonvin Borlovagrend a Balatonfüred-Csopak Borvidéken
Mercz Árpád: Budafok – Borváros
Csepregi Pál – Zilai János: Szőlőfajtáink
Rácz László – Cs. Varga István: Borkultúra – kettős tükörben
Alkonyi László – Gajdócsi Levente – Roznik Ferenc – Szilágyi Péter – Szittnyai Zalán – Tóth Róbert: Borbarátok 7x7 Birtok – 49 Birtokleírás