Részlet a könyvből:
„1913 október közepén történhetett, hogy családommal töltött brightoni üdülésemet követően ismét megkezdtem orvosi rendeléseimet, és időnként lelkiismeret-furdalást éreztem, amiért öreg barátomat, Sherlock Holmest hónapok óta elhanyagoltam. Egy délután, nem látván már pácienst előszobámban, közöltem feleségemmel, hogy a Baker Streetre megyek. Hűvös volt, esőre állt az idő, hát ernyőt is vittem magammal. Útközben eszembe jutott, hogy telefonon is felhívhattam volna hajdani lakótársamat, hiszen legutóbbi látogatásomkor az előszoba falán láttam a készüléket. Én magam azonban idegenkedtem egy állomás felszerelésétől – bár a telefontársaság többször felajánlotta szolgálatait –, megvallom, féltem az éjszakai hívásoktól. Azért emlékszem olyan elevenen e gondolataimra, mert midőn kissé zihálva megmásztam az első emeletet és Billy beengedett, Holmest az előszobában találtam telefonálás közben. Hallottam szabadkozását, mivel újabb ügyek vállalását végleges… (tovább)
Sherlock Holmes furcsa esete a feltalálóval 6 csillagozás

A következő kiadói sorozatban jelent meg: 13 forintos könyvek Népszava
Várólistára tette 4
Kívánságlistára tette 2

Kiemelt értékelések


Sherlock Holmes és dr. Watson szokásos esete, a Holmes logikájára és Watson utánajárására alapozva, bár ez esetben Holmes is elég sokat dolgozik az ügyön.
Különösebb gondolkodást nem igényelt, bár az egyszerűnek tűnő eset kicsit sok csűr-csavart hozott magával.
Sok minden feltáratlan maradt a végére, például a szereplő kisasszony hovatűnése, de maga az ügy is lezáratlan maradt.
Nemhiába, hiszen hulla nélkül okafogyottá válik a gyilkos keresése.
Aztán kiderül, hogy mindez csak ámokfutás, egy beteg elme agyszüleménye.
Vagy mégsem?
Mondom én, hogy lezáratlanok bizonyos dolgok.
Nem fog mély nyomot hagyni bennem, viszont feledtette a napi munka után érzett szellemi fáradtságot.


Egy nagyon jó ál-Sherlock Holmes, ennek a sárga füzetsorozatnak talán az egyetlen olvasható darabja. Ráadásul egy valódi esetnek talált ki a szerző megoldást, ami a valóságban megoldatlan maradt…
Hasonló könyvek címkék alapján
- Robin O'Wrightly: Andrea & Andrea 87% ·
Összehasonlítás - Gabriel Wolf: A kibertéri gyilkos ·
Összehasonlítás - Rejtő Jenő (P. Howard): A tizennégy karátos autó 88% ·
Összehasonlítás - Vavyan Fable: Mesemaraton – Emlékfutam 87% ·
Összehasonlítás - Jeszenszky Iván: Hulla hopp ·
Összehasonlítás - Leslie L. Laticel: Síva utolsó ránca ·
Összehasonlítás - Hernádi Gyula: Hasfelmetsző Jack 72% ·
Összehasonlítás - Terry Pratchett: Maszkabál 91% ·
Összehasonlítás - Pamela Branch: Dögölj meg, kedvesem! ·
Összehasonlítás - M. C. Beaton: Hamish Macbeth és az eljegyzési vendég 87% ·
Összehasonlítás