The ​Scarlet Pimpernel (The Scarlet Pimpernel 1.) 8 csillagozás

Amint elkezdtem olvasni Orczy Emma könyvét, mintha hirtelen egy francia kosztümös-kardozós filmben találtam volna magam, Jean Marais-val vagy Gérard Philipe-pel a főszerepben. Ez a hangulat azután végig elkísért, bár…
1. Egyáltalán nem kardoznak. Az egész könyvben egyszer szerepel a kard szó, egy párbaj kapcsánspoiler.
2. Kizárt, hogy a franciák ezt megfilmesítsék, mert a francia forradalomnak egy igencsak szégyenteljes vonulatát mutatja be: a nemesség elleni terrort.
A könyv tehát a francia forradalom idején játszódik, részben Angliában, részben Franciaországban. A helyszínek száma minimális, valószínűleg azért, mert Orczy Emma először színdarabot írt a történetből 1903-ban, majd a nagy színházi siker után 1905-ben ültette át regényformába.
Néhány unatkozó angol arisztokrata, ki emberbaráti szeretetből, ki sportból, célul tűzi ki, hogy minél több francia nemest mentenek meg a guillotine-tól. Vezetőjük a titokzatos Vörös Pimpernel, akiről csak a közvetlen harcostársai tudják, kicsoda. Igazi szuperhős ő, erős, intelligens és rendkívül leleményes. Szükség is van a leleményességre, mert az éberen őrködő forradalmárok orra előtt nagyon nehéz biztonságos angol földre csempészni a „forradalom ellenségeit”. A Vörös Pimpernel ezt a feladatot mégis mindig hibátlanul teljesíti, sőt, még az üldözők orrát is megfricskázza közben. Egyszer azonban emberére akad: a gonosz Chauvelin minden követ megmozgat, hogy elfogja hősünket. Kettejük csatájának kimenetele finoman szólva is kétséges.
Egyáltalán nem csodálkozom, hogy a történetnek hatalmas sikere volt Angliában: az angolokat (elsősorban az angol nemességet), rendkívül pozitív színben mutatja be, közben az ősellenség franciákat igencsak sötét színekkel festi le. Ebből a szempontból Orczy Emma angolabb az angoloknál is. A sikerhez természetesen hozzájárul az izgalmas történetszövés is, bár sajnos a fordulatok eléggé kiszámíthatóak. spoiler
Volt a könyvben valami furcsa kettősség, ami kicsit zavart. Egyrészt nyilvánvaló hogy nő írta: férfiszerző aligha tért volna ki arra, hogy miközben a női főszereplő a legnagyobb sietséggel készülődik az útra, milyen színű ruhát milyenre cserél. Másrészt mintha nem is nő írta volna: a szerző többször is kifejezi a férfiak felsőbbrendűségébe vetett hitét.
A hibák ellenére érdemes elolvasni, nemcsak azért, mert biztosan nem fogunk unatkozni, hanem azért is, mert igazi kuriózum: egy magyar bárónő írta angolul, angolokról, Angliában.

Egy kis történelem és politika gyerekeknek. Amikor a fülszövegben azt olvastam, hogy korai Bond-történet, jót mosolyogtam ezen a jellemzésen, de aztán kiderült, hogy kicsit sem túlzás. A francia forradalom idején járunk, 1792-ben, amikor Párizsban napi száz arisztokratára csap le a guillotine, és ez az áldozatokon kívül többek között az angoloknak sem annyira tetszik. Egy titokzatos, zseniális hős, egy bizonyos Mezei Tikszem… na jó, Vörös Pimpernel egymás után menti ki az arisztokratákat Franciaországból. Persze sarkában van a francia kormány hű embere, és minden erejével igyekszik leleplezni és elfogni, hogy őt is kivégezhessék végre. Kulcsszereplő a történetben egy bizonyos Marguerite, francia plebejuslány, egy angol lord felesége, aki állítólag Európa legokosabb asszonya (hááát…).

Az első hatvan oldalt végigszenvedtem, lassú volt, vontatott, sehogy sem akart beindulni a történet. Aztán hirtelen felgyorsultak az események, és azon kaptam magam, hogy folyton a könyvre gondolok, meg arra, mikor vehetem már elő, mikor olvashatom már tovább. Nagyon gyorsan rájöttem, ki a Vörös Pimpernel, még az első utalás előtt, és ettől elszomorodtam. Én szeretek meglepődni, szeretem, ha nem tudom kitalálni, mi a turpisság a történetben. Később azért kárpótlódtam: az egyik legváratlanabb, legjobb fordulatot nem láttam előre, és csak akkor értettem meg, mi történt, amikor a számba rágta a könyv. Amellett, hogy csupa izgalom az egész, csupa romantika is, néha röhejesnek éreztem, de azért ki lehetett bírni.

Legtöbbet azon töprengtem, milyen rettenetes, amikor van két ember, mindkettőnek ugyanaz a célja (legyen demokrácia Franciaországban, mindenki legyen egyenlő), csak a módszerben nem értenek egyet (az egyik szerint békésen kellene ezt elérni, a másik szerint minden arisztokratát ki kell végezni), és akkor halálos ellenség lesz ez a két ember, egyik a másik életére tör. Szörnyű, tényleg.

A könyvet az írónő miatt vettem meg, el akartam olvasni azt a regényt, amit egy magyar bárónő írt angolul. Megérte.

Orczy Emma bárónő Magyarországon született, majd családja gyermekkorában kivándorolt Angliába, így ott élte le életét. Férjhez ment, majd írásra adta a fejét. Regényeit angol nyelven írta – amiket később magyarra is lefordítottak.
A bárónő igazán szép és változatos irodalmi angol nyelvet használ, és legsikeresebb regénye egy egészen jó kalandregény. A francia forradalom idején játszódik, és a hangsúlyt a gazdag-szegény és angol-francia ellentétre helyezi. A főszereplőnő Európa legokosabb nőjének van titulálva a regényben többször, ezt mondjuk nem annyira értettem…A vörös pimpernel kilétét kb. a fele után már ki lehet találni, a cselekmény mai szemmel nézve kicsit lassú, picit idejét múlt már az ilyesféle kalandregény. De a műfaj kedvelőinek ajánlott.