A ​tiltott álmok városa 64 csillagozás

Emmi Itäranta: A tiltott álmok városa

Eliana ​a Szövők nagynevű házában éli mindennapjait, és gyakorolja különleges mesterségét, miközben szörnyű titkot hordoz magában: birtokolja az álmodás képességét. A sziget vezetői olyannyira tartanak az álomlátóktól, hogy azokat, akik álmodnak, munkatáborokba zárják.

A látszólagos biztonság szövedéke, melyet Eliana a mindennapok rutinjából maga köré sző, felfeslik, amikor egy csupa vér, eszméletlen lányt találnak a Szövők háza előtt, akit támadói megfosztottak a beszéd képességétől. Az egyetlen kulcs a titokzatos lány kilétéhez egy láthatatlan tintával készített tetoválás a tenyerében: Eliana. Vajon mi köze van a szövőlányhoz? Miért éppen Eliana nevét viseli magán? Mi köti össze a két lányt?

A sziget múltját szörnyű titok övezi, amit a korrupt, elnyomó hatalom minden eszközzel rejteni próbál. Hamarosan Eliana élete is veszélybe kerül. Ha meg akarja menteni magát és mindazokat, akik fontosak számára, fel kell élesztenie önmagában azt az erőt, amit egész addigi… (tovább)

Eredeti cím: Kudottujen kujien kaupunki

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Metropolis Media

>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155859472 · Fordította: Varjasi Csilla
>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
280 oldal · ISBN: 9786155859489 · Fordította: Varjasi Csilla

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 127

Kívánságlistára tette 73

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Emmi Itäranta: A tiltott álmok városa

A fantasy rendszeresen nyúl vissza a különböző mítoszokig és gyakran komplett mitológiákat vagy mondaköröket dolgoznak fel a szerzők. Itäranta regénye – messze nem direkt, vagy túl könnyen felismerhető módon – a régi görög mítoszokból és hiedelemvilágból merít és az azokból ismerős motívumokat transzformálja át egy első látásra modernnek tűnő, de valójában meghatározhatatlan fejlettségű korszakba.

A regény nyelvezet kifinomult, a történetszövése ráérős, de a szép lassan kibontakozó minta csak első ránézésre tűnhet egyszerűnek, valójában sokkal mélyebb, metaforikus szintje van, mint ahogy azt vélni lehetne.
De ahogy mondtam, a regény nem egyszerűen a görög mítoszok leképezése. Sokkal inkább mondanám egy olyan, a lélek mélyére merülő személyes drámának, aminek keretét olyan ősi, szimbolikus tartalommal is rendelkező motívumok képezik, amelyek mélyen beépültek az emberiség, és különösen az európai civilizációk kultúrájába. Nem véletlen, hogy annak idején a pszichoanalízis úttörői is előszeretettel használták fel ezeket a mítoszokat és legendákat, amikor a különböző emberi szorongásokat és ösztönöket kellett magyarázni és közérthetővé tenni.
Néhány referenciapont, amit szerintem érdemes szem előtt tartani olvasás közben és elgondolkozni azon, hogy egy-egy esemény, helyszín vagy szereplő hogyan feleltethető meg ezeknek: Atlantisz, Erósz, Thanatosz, Hüpnosz és fiai, különösen Morpheusz és Phantaszosz, a Moirák és a sorsfonatok, Arakhné mítosza, Léthé, a feledés folyója, Sztüx és Akherón az alvilág folyói és az egész regényen végigvonuló vízmotívum.

A könyv szerintem bizonyos értelemben megtévesztő olvasmány. Értelmezésében, a mondanivalójának mélyéig történő lehatoláshoz nem szabad hagyni, hogy a költőien szép nyelvezet a szöveg felszínén ringassa az olvasót, mert a lényeg itt is a mélyben burjánzik…

gesztenye63>!
Emmi Itäranta: A tiltott álmok városa

Igazán kiforrott, cizellált írásmód. Szinte lírai, sejtelmesen lágy képekben festett világépítés, és ügyesen bontakozó drámai ív a történetvezetésben.
Adott a bölcs vezetőink, a Tanács által irányított, szabályozott életterű pihe-puhe, biztonságos élettér, a Szigetünk, meg valahol, a messze távolban felködlő idegen Szárazföld…
Aztán adottak még a lakók, polgártársaink, akik szépen, rendezetten betagozódnak a Sziget valamely funkcionálisan kialakított Házába és esténkén békésen alusszák az igaz birkák álomtalan álmát, vagy óvatlanul elkapják az álompestist, és akkor bizony, uccu neki, irány az elszigetelés…
No és meg ne feledkezzünk a Sziget rejtélyekbe burkolózó múltjáról, a Hálók Népéről, és a bizonyos rendszerességgel elöntéssel fenyegető tengerről se…
Minden adott tehát ahhoz, hogy Eliana és szereplőtársai komfortosan belakják ezt a senkinek sem kívánt, ámde rendkívül elegánsan felépített világot, de akkor végül is mi bajom volt a regénnyel…?
Összességében egy szép kerek, megfelelő arányokkal dolgozó, weirdbe hajló, elegáns disztópiát írt a kiváló szerző, amelyben még a romantikus LMBT szál is rendkívül ízlésesre, fátyolosan áttetszőre sikeredett.
Amitől azonban nálam a büdös életben nem kerül egy ilyen darab 4* fölé, az éppen ez az elegáns távolságtartás. Csak lihegek – a végtelen úszástól halálosan kimerülve – a Sziget sziklás partján és kétségbeesetten nyarvogok, hogy engedjetek be, hadd játsszak én is veletek…
…de senki nem hallja meg a hangom, mindenki levegőnek néz, mintha nem is léteznék… És ettől ők is idegenek maradnak számomra és az utolsó lap, utolsó sorának utolsó írásjegye után könnyedén engedem el őket, hiszen soha nem voltak az enyéim, és én soha nem lehettem egy közülük.

Természetesen ez egy szubjektív értékítélet, mindettől függetlenül, feltétel nélkül ajánlandó, hiszen értékes regény. Az igényes fordítói munka pedig ugyancsak gratulációt érdemel.

marschlako>!
Emmi Itäranta: A tiltott álmok városa

Emmi Itäranta első regénye, a Teamesternő könyve számomra az év sci-fije lett, amikor olvastam. Nem meglepő, hogy új regényét is nagy reményekkel vártam, s nem is kellett csalódnom benne. Gyönyörűen megírt, sajátos hangulatú könyv, pont olyan atmoszféra-orientált olvasóknak való, mint amilyen én vagyok. Nem lehet azt mondani, hogy gyors vágóképekkel dolgozna, s a körmünket rágnánk le izgalmunkban, ellenben nehéz szabadulni a világából: magába olvaszt, s napokig a Fátyolszövők házában bolyongtam még akkor is, amikor már rég befejeztem az olvasást. A végén felpörögnek az események, de bennem éppen ez hagyott némi hiányérzetet, kissé elütött a korábbi, szinte meditatív vonulattól. Mindenesetre látatlanban is vevő leszek az írónő következő könyvére.

Qedrák P>!
Emmi Itäranta: A tiltott álmok városa

A könyv olvassa után kicsit az az érzésem támadt, mintha egy randi előtt a lány a nővére képeit küldte volna el nekem, és így érkezett volna meg a találkozóra. Én pedig felfedezem az arcán azokat a vonásokat, amelyek megtetszettek a testvérében, majd megtalálom a saját értékeit is, de végső soron az az élmény maradt meg bennem, hogy nem azzal találkoztam, akire vártam.
Valahogy így tudnám leírni a viszonyomat, ami A teamesternő könyve és A tiltott álmok városa iránt érzek. Ha valaki nem akar csalódni, én egyértelműen az utóbbival kezdenék.

Pedig ennek a műnek is számosak az erényei. Kezdjük mindjárt azzal, hogy aki beleszeretett Emmi Itäranta költői képeibe, annak most is törlést kell kérnie maga alatt. A szerző már-már ipari mennyiségben használja a hangulatfestő és hangutánzó szavakkal, színes-szagos hasonlatokkal, természeti képekkel teletűzdelt mondatokat. Csodálkozom is egy kicsit, hogy Itäranta miért nem a költészetbe próbált meg betörni, vagy valami édes-bús finn heavy metal együttesnek dalszöveget írni.

Talán még soha nem olvastam még ilyen finoman megírt, gyöngédségében is megkapó LMBT-szerelmi szálat. Azok közé tartozom, akik kiütést kapnak a kvótamelegek szerepeltetésétől, amennyiben ordít róluk, hogy a nemi identitásuk csak azért került bele az adott műbe, hogy ki legyen pipálva egy tétel egy képzeletbeli listán, amiből nem következik semmi. Eliana és Valeria szavak nélküli szerelme, közös élményeik és céljaik, finom kommunikációjuk, egymásra találásuk és hirtelen elszakadásuk olyasmi, amiért azt hiszem érdemes elolvasni ezt a könyvet.

Talán a legszebb rész az, amikor Eliana belülről tapasztalja meg az elnyomó rendszer megbélyegzettjeinek a sorsát. Amikor a döntésének életre-halálra szóló következményei lesznek, és amikor a rá jellemző, egyébként inkább beletörődő és sodródó magatartása ellenére sem adja fel az emberségét.

Tetszett még az is, hogy az írónő bizonyára kapcsolatba kerülhetett a tanulmányai során a magyar nyelvvel, mert magyar nevű szereplők is felbukkannak a könyv lapjain, de hogy ez hol és milyen formában történt, arra a rövid kereséseim nem adtak választ.

A bevezetőből kiderült, hogy azért akadnak itt gondok, ami miatt én ezt a könyvet csak a Teamesternő sápadt visszfényének gondolom. A disztopikus környezet egyes elemei egyszerűen hiányosak, az arctalan elnyomók még a legvégén sem jelennek meg, tetteik okára csak következtetni tudunk. Más elemei, mint például a rendszeres könyvégetés, egyszerűen csak teátrális semmitmondás, aminek nincs következménye és nincs funkciója. Bekerült, mert egy disztópiában könyveket szoktak égetni, és punktum.

A szerző nemcsak azt mutatta meg, hogy hogyan kell ízlésesen és következetesen bemutatni egy LMBT-szálat, hanem azt is tökéletesen demonstrálta, hogy mi az az eset, amikor unottan sóhajtok fel, hogy „ezt miért kellett?”. Mert a történet egy pontján az egyik szereplőről kiderül, hogy transznemű. De ennek az információnak nagyjából semmilyen jelentősége nincs, körülbelül egy oldalban el is intézik két másik fontos értesüléssel együtt, a szereplő további sorsa pedig az ismeretlenség homályába vész. A transzneműségnek itt annyi szerepe és funkciója volt, mint egy focilabdának Orbán Viktor random kampányfilmjében.

A már-már weirdbe hajló fantasyelemek pedig egy kicsit a levegőben lógva maradnak. A Fátyolszövők Házának eredetmítoszát megkapjuk, Az idő gyermekei rajongók előnyben, de én ennek ismeretében már kicsit csodálkozom a Szövőnő vagy éppen Eliana reakcióin.

A kiadónak egy kicsit több energiát kellene fektetni a magyar szöveg gondozásába, mert bár hibák mindenütt akadnak, sajnos ebben a kötetben az írásjel-problémák, illetve a mondathibák (pl. kétszer szerepel az alany) sajnos megütötték azt a szintet, hogy egy kicsit bosszankodjam miatta. Cserébe legalább a borító szebb lett, mint a másik könyvé, és értelmet is kap a történet során.

A négy csillag inkább négyes alá csillag. Jobban örültem volna egy hasonló műnek, mint amilyen a Teamesternő volt.

1 hozzászólás
pat P>!
Emmi Itäranta: A tiltott álmok városa

Jó ez, jó ez, tulajdonképpen nincs hibája, csak…. annyira nem nekem írta ezt a könyvet a máskülönben kifejezetten szimpatikus és tökéletesen írásképes Emmi Itaranta, hogy csuda.

A nyelvezete hajlékony, szépséges, szinte varázslatos – nagyon passzol a lenge, laza mozdulatokkal felskiccelt, minden porcikájában valahogy megfoghatatlanul, baljósan mágikus hangulatú világhoz, meg a (nagy átlagban) közepesen elveszetten bolyongó, tágra nyílt szemű, ifjú női főhősökhöz.
Olyannyira egyben van a szöveg a fenti szempontokból, hogy még én is (az érzéketlen és túl-intellektuális olvasó prototípusa) csak bőven a kötet felén túl kaptam észbe: hé, ennek az egésznek miért nincs, illetve mikor lesz már valami értelme? Oké, hogy Tanács, meg Torony, meg Megbélyegzettek, és juj, de disztópia, de mi az értelme ennek az egésznek? Miért van ez így? Mi tartja fent? Miért szövik szakmányban azokat a firhangokat, pláne csak szigorúan megszabott mintákkal? Mitől több ez, mint egy fiataloknak való tucatfantasy-kliségyűjtemény? (Ja, meg egyébként időnként a történet is kifejezetten izgi, majd' elfelejtettem.)
Az utolsó 10% aztán nagyjából választ adott a kérdéseimre (mondom, nagyjából – azért elég egyszerűcske maradt végig), úgyhogy végül is életben hagytam a könyvet. Sőt, érzelmes-szép történetfűzést, lírai hangvételt, melankólikus elmerengést kedvelő olvasóknak kifejezetten ajánlom is.

5 hozzászólás
ViraMors P>!
Emmi Itäranta: A tiltott álmok városa

Még mindig a szigetről álmodom.

Ide s tova 3,5 hónapja azt gondoltam, emésztem még egy kicsit a könyvet, mielőtt értékelem, aztán persze jó ideig halogattam… spoiler Hiba volt, de azért megpróbálok valami értelmeset írni róla.

A tiltott álmok városa nagyon szépen, hangulatosan megírt, lassan, szinte vízszerűen hömpölygő történet. Számomra az öntudatra ébredés története.
Eliana – bár titkolja álomlátó mivoltát – a Szövők házában, egy kontrollált, biztonságos burkot jelentő közegben él. Ezt a biztonságot bolygatja föl a fülszövegben is emlegetett ismeretlen lány érkezése és kényszeríti rá Elianát, hogy a titkok nyomába eredjen. Hogy szembe nézzen saját magával, az álmokkal, a sziget múltjával és megpróbálja meglelni a jövőt.
Még egyszer kiemelném, hogy a regény nagyon szép. Itäranta remekül ír, a fordítás is jó lett, elütést is csak egy-kettőt találtam a könyvben. Ugyanakkor nekem kevés volt. Szerettem volna többet tudni, főleg az álmokról, a külvilágról és arról, ami a mélyben rejtőzött.

3 hozzászólás
Popovicsp87 P>!
Emmi Itäranta: A tiltott álmok városa

A tiltott álmok városát sokkal hangulatosabb kötetnek éreztem, mint a szerző első történetét. Jobban olvastatja magát, főszereplője is szimpatikusabb.
Tetszett a könyvbéli „kasztrendszer”, az egyes Házak között nincs átjárás, mindenki csak a saját dolgával kell, hogy törődjön. A rendszer csúcsán a Tanács áll, ami a szigetlakók életét szabályozza, néha diktatórikus eszközökkel.
Főszereplője, Eliana szövőnőként dolgozik. Emellett Álomlátó is, ami a lakhelyéül szolgáló szigeten bűnnek számít, az álmodó embereket elkülönítik, nehogy a „normálisak” elkapják tőlük az álompestist. Kicsit emlékeztetett a szerző előző regényére.
A dolgok akkor kezdenek bonyolódni, amikor Valeria képében egy néma lány kerül Eliana mellé.
A regény nagyon szépen van megírva, története lassan halad a végkifejlete felé. Külön köszönet a fordításért, sokszor nagyon szép eszközöket használtak.
Azonban a második felére valahogy elvesztette a varázsát. A szigetről jó lett volna többet megtudni, sok szálat jobban ki lehetett volna fejteni, mert valahogy nem éreztem a súlyukat. A vége is eléggé egyszerű lett, sajnos itt olyan dolgok kerültek elő, amiknek előzőleg nem nagyon volt nyoma.
Az LMBT részeket teljesen feleslegesnek éreztem, a semmiből jönnek és a történetre nincs nagyon kihatásuk.

>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155859472 · Fordította: Varjasi Csilla
4 hozzászólás
Paulinusz_Tünde P>!
Emmi Itäranta: A tiltott álmok városa

„Néha beszélgetünk. De legtöbbször megosztjuk a csendet.”

Úgy gondolom, hogy ez a százalék nem túloz, mert valós problémák vannak a könyvvel.
Nincs kidolgozott háttérvilág, nem tudunk meg semmi olyat a világról, hogy mi miért van, miért történik ez meg az, vagy mi vezetett idáig. Ami pozitívum, hogy szépen ír, szépen fogalmaz, költői szintre hozza a mondatokat.
Információt nem nagyon kapunk semmiről, ezért csak olvassuk a „furcsa világ cselekményeit”, de igazából nem értünk semmit. Lehetséges, hogy a háttérben meghúzódó mondavilágot nem látom át teljesen, bár felfedezni véltem egy-két apróságot a háttérben. Egyedül az álmodás lényege fogott meg, talán ha ezt jobban kifejti, előzményt mesél nekünk hozzá, akkor jobb lett volna a történet kerete.
A másik könyve sokkal összeszedettebb, kiforottabb, érthetőbb és szerethetőbb.

Bíró_Júlia>!
Emmi Itäranta: A tiltott álmok városa

Emmi Itäranta gyönyörűen ír. De tényleg. Különösképpen a víz bármiféle megjelenési formájáról – tengerfenéktől a kora hajnali ködökig- és a főhősnője mind kevésbé plátói szerelméről az új jövevény iránt. Tényleg járhatna a -minimum- Ezüst Fokozatú Queer Pacsi, ha nem tartogatnám szőrös szívem szőrös mancsai között még négy-öt regényig, avagy addig, míg akár a Mindenkori Főszereplő, akár a Másik, Aki a Vágy Titokzatos Tárgya, elkezd valamiben különbözni a többi akárkitől, azon kívül persze, hogy Titkai Vannak. Azok ugyanis egy Itäranta-regényben mindenkinek vannak, sőt Vannak. Az egész cselekményt az mozgatja, hogy hol és mikor és hogyan találkozik Mindenki Mindenki Titkaival. Amit amúgy Juli Egyszerűen Imád, feltéve, hogy most akkor befejezi a nagybetűzést, keressünk más eszközöket a nem biztos, hogy valóban igazán lényeges dolgok erőteljes hangsúlyozására a mindenkori titkolózás mértéke, a titkolózás nyomán kialakult gyakorlatok és a nagy erőkkel eltitkolt valóság a szereplők elszánt és lelkes háromszögelési folyamatai végére összeáll és egyensúlyba kerül. Tudjátok, amikor egy vagy több vagy még több jelenség elsőre furának és érthetetlennek, esetleg indokolatlanul látványhajhásznak tűnik, de a magyarázatot kereső mindenkivel együtt visszafejtve a történések fonalát bocs el lehet jutni egy kezdőpontig, ahonnét az egész folyamat logikusnak, de legalábbis mutálódott igazságnak tűnik fel. spoiler spoiler spoiler Ez pedig itt olyannyira nem történik meg, hogy egy-két héttel az olvasás után a legizgalmasabb és leginkább emlékezetes dolognak az éneklő medúzákkal való gyógyítás tűnik. Igaz, azért önmagában is megérte.
Ettől még a szöveg álomszépen, ráérősen hullámzik, majdnem végig öröm ringatózni a felszínen és kicsivel alatta, és csakugyan szakad a szív a gondolatra, hogy ebben a hajszálfinoman felskiccelt világban bármi is pusztulhat vagy eltűnhet végleg, legyen az ember, állat vagy szövési technika. Sokáig nem hiányzik semmi abból, ami a szigetlakók életéből megmutatkozik, ahogyan a saját álmaiból is ritkán hiányolja az ember a logikát vagy a vezérlő motívumon túli részleteket. Csak aztán, amikor a szöveg pár csettintős-villámlós megvilágosodás által kívánja megteremteni az összhangzó Aha-élményt, kicsit lefejelődnek az oldalak, és bánatos sóhajjal pörögnek a lapok a felejthető és feleslegesen kihagyásos epilógusig.
Kívánságlista-esélyesből olvasás végére valaki légyszi fénymásolja ki az első két fejezetet lett. Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, aki szeret szürreális és szépséges helyszíneken mentálbolyongani, vizeket és labirintusokat álmodni, és mindeközben a főszereplőktől nem vár kellemetlenül sok cselekvést.

8 hozzászólás
WerWolf>!
Emmi Itäranta: A tiltott álmok városa

Egy város, egy sziget, ahol tilos álmodni. Akit mégis azon kapnak, hogy álmodik, azt vagy száműzik a szigetről, vagy a Megbélyegzettek Házába viszik, hogy elkülönítsék a többi embertől.
A nyugalmas hétköznapokat felkavarja egy támadás áldozata, egy lány, aki saját vérében fekszik a kövezeten. Még életben van, amikor Eliana rátalál, bár már elég vékony szál köti ehhez a világhoz.
Emmi Itäranta történetvezetésének köszönhetően lassan bontakoznak ki az események, de minden egyes fejezettel kicsit közelebb jutunk a titokhoz, azaz, hogy miért is tilos álmodni, és hogyan érik el az embereknél, hogy ne jöjjön álom a szemükre. Persze, vannak kivételek, akiken nem segít a talizmán és semmi más babona, így ők lesznek az Álomlátók, akik az álompestist terjesztik.
A furcsaságai ellenére sikerült bevonzania a történetnek, és bár nem tudtam, hogy merre haladunk, még oda nem értünk, élvezettel olvastam minden fejezetet. A lírai megfogalmazás, a leírások, melyeknek köszönhetően egyre jobban megismertem a várost és a benne lakókat, félelmeikkel, örömeikkel és titkaikkal együtt, egyszerűen lenyűgözött. Azt tudtam, hogy nem lesz egy pörgős regény, mégsem unatkoztam egy pillanatig sem. A fordulatok pedig még inkább arra ösztönöztek, hogy olvassam tovább, mert ott volt az ígéret a sorok között, hogy a végére fellebben a fátyol a titokról és megismerhetem az okokat.

Bővebben: http://www.letya.hu/2019/03/emmi-itaranta-a-tiltott-alm…


Népszerű idézetek

gesztenye63>!

Néha beszélgetünk. De legtöbbször megosztjuk a csendet.

194. oldal

1 hozzászólás
gesztenye63>!

Már ha lehet egyáltalán beszélni a Fátyolhálók Házában külső és belső térről: itt gyakran változnak a határok. Csak a hálótermek és a cellák állandóak. Azok kőből épültek, mert szilárd falak közé kell zárni az alvást, nem kóborolhat szabadon.

49. oldal

BBetti86 >!

Mert rövid az időnk, és törékenyek a napjaink, kezünknek a világon hagyott nyoma csak a miénk, mégis minden határon túl mutat.

280. oldal - Utolsó mondat

marschlako>!

Visszateszem a könyvet a polcra. Az idő vasfoga rágja a falakat, miközben a távolban belekapaszkodik a tenger a szélbe, és sosem áll meg. Idegen szobákban nyomokat karcolnak a tollak a papírba, és ujjak között futva, új formát öntenek a fonalak, majd rögtön el is vesztik.

79. oldal

6 hozzászólás
BBetti86 >!

Néha elengedhetetlen, hogy egyedül lépjünk a sötétségbe, és keressük az utat visszafelé – válaszolja a Fonó. – Hogy napfényre hozzunk valamit, amit másképp nem lehetett volna megtalálni.

256. oldal - 16. fejezet

>!

[…] mikor a nap foszladozó széléből kilógó szálak végigsepernek az égen […]

130. oldal (Metropolis Media, Budapest, 2019.)

kókuszzserbó>!

Fényszínű levelek úsznak a víz végtelenségében, és ha szél fodrozza a tükrét, elsodorja őket a tél felé.

234. oldal

kókuszzserbó>!

Nem riaszt e sejtelem, hanem átlátszik és ragyog, mint egy felrepülő szitakötő szárnya.

234. oldal

kókuszzserbó>!

Fenn áll az álomsziklán, felemeli a kezét, és az álomtenger meghallja a hívást, amelyről ő nem is tudja, hogy valójában a rég letűntek hívása. Ragyognak körülötte a Mindenség Hálójának az égből és a csillagokból alkotott fonalai, és várják az érintését: húzz meg egy fonalat, és minden lebomlik.

102. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Lynette Noni: A gyógyító
Anna Banks: Nemezis
Victoria Aveyard: A kettétört birodalom
Victoria Aveyard: Üvegkard
Holly Black: The Wicked King – A gonosz király
Stephanie Garber: Volt egyszer egy összetört szív
Soman Chainani: Az én váram
Stephanie Garber: Caraval
Christopher Paolini: Elsőszülött
Sabaa Tahir: Szunnyadó parázs