A ​Bridgetower-szonáta 2 csillagozás

Sonata mulattica
Emmanuel Dongala: A Bridgetower-szonáta

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Kevesen ​tudják, hogy Beethoven a híres Kreutzer-szonátát egy fiatal mulatt hegedűművész, George Bridgetower számára komponálta. Beethovent annyira fellelkesítette Bridgetower káprázatos hegedűjátéka, hogy azonnal barátságába fogadta, és az új hegedű-zongora szonátáját együtt játszották el a bécsi premieren, 1803-ban. Az eredeti partitúra első oldalán a Sonata mulattica cím szerepel a Bridgetowernek írt kedves, baráti szavak kíséretében. Nem sokkal a közös koncert után a zeneszerző egy átgondolatlan megjegyzés miatt megharagudott Bridgetowerre, a neki szóló ajánlást visszavonta, és helyébe a neves francia hegedűművésznek, Rodolphe Kreutzernek ajánlotta művét. A sors fintora, hogy ő soha nem játszotta el e remekművet, mert a különleges nehézségű hegedűszólamot eljátszhatatlannak találta. Kreutzer neve fennmaradt, Bridgetoweré feledésbe merült. Az utóbbi hiteles élettörténetét eleveníti fel pompás színekkel ez a fejlődésregény.

George Bridgetower 1789 elején… (tovább)

Eredeti cím: La Sonate à Bridgetower

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Ab Ovo, Budapest, 2018
284 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155640278 · Fordította: Pataki Pál

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Angelo Soliman

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs


Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Emmanuel Dongala: A Bridgetower-szonáta

Elképesztő, miket meg lehet találni magyar fordításban. Ennek a könyvnek az írója, Emmanuel Dongala például a Kongói Köztársaságban született és élt majdnem hatvanéves koráig. Szóval most már elmondhatom, hogy onnan való szerzőtől is olvastam. Ráadásul olyan könyvet, amelynek bőven van magyar vonatkozása is. Valószínűleg azért fordították le olyan hamar.

Dunát lehet rekeszteni olyan regényekkel, amelyek európai nézőpontból íródtak az afrikai kontinensről. Olyat, amelyről ennek a fordítottja mondható el, nagyítóval kell keresni. Dongala pedig éppen ilyen regényt írt, méghozzá történelmit. Méghozzá éppen olyan témáról, amelyet neki és nem másnak kellett megírnia. Ilyen mákja jó, ha egyszer akad egy írónak az életben. Tényleg különleges könyv ez. Így még senki nem mesélte el a XVIII-XIX. század fordulójának történetét, a francia forradalomtól Napóleonig.

A két főszereplő – két egymást váltó nézőpont – apa és fia. Az apa fekete, ezért mindenki afrikainak vagy gyarmatokról való felszabadított rabszolgának nézi, pedig Barbadoson született és szabadnak. spoiler A fia még nála is elképzelhetetlenebb a korabeli Európában: fekete apa és fehér anya törvényes házasságából született hegedűművész-őstehetség-csodagyerek, aki Haydnhoz jár iskolába Kismartonban. Nincs mit ámulni azon, hogy tódul a koncertjeire a közönség. Meg azon se, hogy nem fenékig tejfel az élete.

Nagyon fura, nagyon ellentmondásos képet kapunk a korszakról. Aki a fehértől eltérő színűnek született, azt félig se veszik emberszámba – ha közben fantasztikus művész, akkor fölemelik ugyan az egekbe, de ettől még egzotikumnak tartják, nem pedig embernek – aki fehérnek született, de az ük-ükszülei között akadt csak egyetlen fekete, annak naponta a fejére olvassák a családfáját – miközben amúgy gyakorlatilag minden sarkon bele lehet ütközni ilyen emberekbe, akik a legváratlanabb társadalmi pozíciókat foglalják el. spoiler Harc folyik a szabadságért és egyenlőségért, adott esetben premier plánban, de persze nem olyan biztos, hogy mindenki mindenkinek szabadságot akar, és vannak, akik egyenlőbbek a többieknél. Olyannyira, hogy azon lepődtem meg a legjobban, hogy egy-két szereplő tényleg, de tényleg komolyan gondolja ezeket a gyönyörűen hangzó jelszavakat. Annyira, hogy például észreveszi, hogy összefüggés van a nők és a feketék szabadsága (illetve annak hiánya) között, és hogy akár többféle helyzeten is lehetne segíteni egyszerre. spoiler Közben Franciaország egészen átalakul, közben megszületik Haiti, közben megöregszik Haydn, közben meghal Mozart, közben divattá válik Bachot hallgatni, közben elindul Beethoven karrierje, közben felfedezik az Uránuszt és kitalálják a métert.

Dongalának sikerül megragadnia és összefognia ezt a forrongó korszakot, életre keltenie, sőt izgalmassá tennie olyan eseményeket is, amelyek korábban nem érdekeltek, vagy éppen sejtelmem sem volt róluk. Sikerül nagyon is emberként ábrázolnia sok-sok jól ismert, de éppen emberi oldaláról ritkán látott történelmi alakot. Közben pedig tanúságot tennie arról, milyen mélységig ismeri, szereti, érti a zenét. Mindenre figyel, mindennek utánanéz. Tiszteletem.

Hadd legyek már nagyon gonosz: szinte túlságosan is sok mindenre odafigyel. Melengeti a lelkemet, hogy mennyire korrekt, mennyire igyekszik, hogy senkit ne felejtsen ki, különösen, ha olyan emberekről van szó, akiket a történelemkönyvek viszont előszeretettel felejtenek ki. De éppen ezért időnként olyan érzésem volt, hogy nem is regényt olvasok, hanem leckefelmondást hallgatok. Ami pedig egyáltalán nem sikerül neki, az sajnos pont a főszereplők életre keltése. Ezért vonok le egy csillagot. Főleg a gyerek nézőpontjával boldogul láthatóan nehezen. Egy kilenc-tízéves egyszerűen nem így beszél, nem így gondolkodik. Pedig a regény legnagyobb érdeme éppen Frederick de Augustus és George ábrázolása lehetne. Mert vöröslik a fülem a szégyentől, hogy még csak nem is hallottam róluk életemben, pedig jó nagy visszhangot vertek Európában, olyan emberek társaságában, akiknek az életművét ismerem. Arra, hogy ezt a hiányosságomat pótoljam, kiválóan alkalmas a regény. Arra, hogy lélektanilag hiteles képet nyújtson erről a két egyéniségről, sajnos nem.

De élménynek így is nagyszerű élmény. Én meg nagyon gonosz vagyok, hogy ilyenekbe kötök bele. Főleg, hogy a szerző amúgy nem is főállású író, hanem vegyész. Nyugodtan mondhatná, hogy majd akkor kötözködjek, ha én is föl tudok találni amatőr létemre valami környezetvédő csodaszert. Mondjuk, valami olyat, amitől éppen annyi poloska döglene meg, amennyi még éppen nem károsítja a környezeti egyensúlyt. De azon a bizonyos határon innen MIND megdöglene tőle!

>!
Ab Ovo, Budapest, 2018
284 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155640278 · Fordította: Pataki Pál
2 hozzászólás
>!
Dániel_drBéza P
Emmanuel Dongala: A Bridgetower-szonáta

Hogyan lett a Bridgetower-szonátából Kreutzer-szonáta? Ezt és még sok érdekeset mesél el a regény, amelynek középpontjában egy mulatt csodagyerek áll. A történetnek egy kevés magyar kötődése is van, mert a Csodagyerek apja Eszterházy gróf szolgálatában állt. A történet a nagy francia forradalom idejében játszódik, majd a cselekmény áttevődik Londonba és kis kitérővel ott is ér véget. A regény számos konkrét eseményen és dokumentumon alapul, a szereplők valós személyiségek.
Hasznos olvasmány komoly kultúrtörténeti értéke is van.
dr.Béza Dániel
Budapest, 2018.08.06


Népszerű idézetek

>!
Timár_Krisztina ISP

– (…) Mit olvasol?
Frederick de Augustus felolvasta neki a címét: Paul et Virginie.
– Ezt a könyvet vásároltam tegnap este a Palais-Royalban, emlékszel?
– Nagyon is! A kereskedő mondta is, hogy a szigetekről, óceánokról, rabszolgákról szól. Gondolod, hogy ez is olyan jó, mint a Robinson Crusoe, amit most olvasok?
– Nem tudom. Megmondom majd, miután elolvastam. De mindegy is, engem nagyon érdekel minden, amiben szigetekről, óceánokról, rabszolgákról van szó. Menj csak, jó éjszakát!

93. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

– Ezt hallgasd meg! – kiáltotta. – „A népek közül egyedül a négerek fogadják el a rabszolgaságot, mivel az emberiség alacsonyabb fokán állnak, az ő helyük közel van az állati fokozathoz.” Ibn Khaldún írta ezeket a szavakat ebben a könyvében, aminek Bevezetés az egyetemes történelembe a címe – arabul al-Mukaddima.
Olyan erővel csapta le a Mukaddimát tartalmazó kötetet egy asztalkára, hogy az beleremegett (…).
– (…) Az fáj nekem, hogy ezeket a sorokat négy évszázaddal ezelőtt írták, és azóta nem változott semmi. Ma is rabszolgasorban tartják a feketéket. Te és én kivételek vagyunk.

96. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Angelo Soliman
1 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

Frederick de Augustus figyelmét egy regény, a Veszedelmes viszonyok keltette fel. (…) igencsak meglepődött, amikor a könyvárus melegen ajánlotta neki az ő regényét. Szerinte a könyvnek megjelenése óta fenomenális sikere van Párizsban. Mindenki olvasta már, és minden művelt ember tartozik magának azzal, hogy ott legyen a könyvszekrényében. Nagyokat lódít, gondolta Frederick de Augustus. Senkitől nem hallott erről a könyvről, még Brüsszelben sem, ahol – Angelo Soliman javaslatára – majdnem egy teljes hónapot töltött, hogy előkészítse párizsi útját. Azért mégis kezébe vette a könyvet, és lapozgatni kezdte. Konstatálta, hogy levélregény, és rögtön a Pamela, avagy az erény jutalma jutott az eszébe, az angol regény, amit Kismartonban olvasott, amikor a herceg állandó kísérőjeként hozzáférése volt a könyvtárához.

31-32. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Angelo Soliman · Pierre Choderlos de Laclos
>!
Timár_Krisztina ISP

Sokszor kértem már Louise-tól, hogy szabaduljon meg végre Jean-Jacques Rousseau hatásától a nőket illetően, és ne tekintse kinyilatkoztatott igazságnak azt, ami kedvenc könyvében, az Emilben áll.

78. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

Gondolatban újra végigjárta tekintetével az impozáns koncerttermet a padokkal, a páholyokkal, a zsöllyékkel, és amit korábban nem vett észre, most szinte kiszúrta a szemét: mindenki előtt nyitva állt ez a terem, a helyek elosztása nem a születési hierarchia alapján, hanem a jegyekért fizetett összeg nagysága szerint történt. Olyan hely volt ez, ahol az arisztokrácia összetalálkozik a módos polgársággal, ahol testközelbe kerülnek a felső körökhöz tartozó dámák a sikeres színésznőkkel és énekesnőkkel, ahol névtelenek is helyhez jutnak – úgy tűnt, mintha a korábbi társadalmi sorompókat már felemelte volna a pénz hatalma.
A véleménynyilvánítás szabadsága, az egyéniség és a szellemesség felértékelődése, a társadalmi diverzitás – mindez új volt Frederick de Augustus számára. Mint minden elnyomott, azt tudta, mit jelent az, hogy valaki nem szabad, de azt nem, hogy mi a szabadság. Nem szabadnak lenni fizikai dolog volt, amit önmagán érzékelt az ember, ennek a hiánya lehetett a szabadság. A szabadság egyedül a megszabadulás volt a szolgaságban tartó béklyóktól: a rabszolga-kereskedő hajók fedélközén raboskodó négerek lábára nehezedő, súlyos vasláncoktól, az ültetvényen robotolók testét marcangoló ostoroktól, a rabszolgatartó kegyetlenkedéséről. (…) De az a szabadság, amelyet itt fedezett fel Frederick de Augustus, teljesen más volt: ezt csak olyan emberek fundálhatták ki, akik már szabadok. Ez a szabadság elméleti volt, de mégis reális, jóval túlment azon, amiről a szolgaságban szenvedők álmodtak, de őket is magában foglalta. Ott lebegett Párizs levegőjében, és Frederick de Augustus a karosszékében azt forgatta a fejében, hogy ez a szabadság talán még nagyobb változásoknak is az előjele.

37-38. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Párizs · szabadság
>!
Timár_Krisztina ISP

Frederick de Augustus nagyon meglepődött, mikor meglátta, hogy ezek a szenesemberek négerek. Azok ugyanakkor még jobban meg voltak lepve az elegáns férfi láttán, aki nagyon elütött a tömegtől gazdag ruházatával, és akinek az oldalára csatolt török szablya különösképp kiemelte impozáns megjelenését. Üdvözlésként bólintottak felé, de Frederick de Augustus feszengve elfordította a tekintetét – maga sem tudta igazán, hogy miért. Párizsba érkezése óta most először találkozott feketékkel. Vajon afrikai vagy kreol négerek? Akár így, akár úgy, nem akart közösséget vállalni velük. George viszont rájuk mosolygott, örült ezeknek az embereknek, akik hasonlítottak az apjára. Vidáman integetett nekik.

56. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

E beszélgetések nélkül Frederick de Augustus soha nem értette volna meg, hogy a rabszolgaság és annak a kegyetlensége független a bőrszíntől. Az ír férfi elbeszéléséből tudta meg, hogy az Atlanti-óceánon való átkelés során hasonló kínokat szenvedtek el a rabszolgák, akár Afrika, akár Írország partjairól indult velük a hajó az Antillák felé. Ami még meglepőbb: a fekete rabszolgákkal valamivel jobban bántak, mint az írekkel, mivel tízszer drágábbak voltak, ezért gazdájuk alaposan meggondolta, hogy halálra korbácsolja-e őket. Sőt, az afrikai férfiakat a gazdák tenyésztésre is használták, ír rabszolganőkkel (sokszor nagyon fiatal lányokkal) fektetve össze őket, ugyanis a félvérek piaci értéke magasabb volt, mint a szüleiké.

63-64. oldal

Kapcsolódó szócikkek: rabszolgaság

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Szalatnai Rezső: Kempelen, a varázsló
Michelle Moran: Madame Tussaud
Juliet Grey: A fényűzés napjai
Somlay Szabó József: A státusfogoly
André Castelot: Napóleon
Laczkó Géza: Rákóczi
Per Olov Enquist: Az udvari orvos látogatása
Gabriel García Márquez: A tábornok útvesztője
Victor Hugo: A nevető ember
Ghyczy-Dráveczky Zsuzsa: Asszony a fáraók trónján