Nem ​vagyunk már gyerekek 125 csillagozás

Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

WASHINGTON ​POST – az év fontos könyvei
PARADE – az év könyve (2020)
GOOD HOUSEKEEPING – az év könyve (2020)
USA TODAY – 10 Bestseller, ami ajándéknak is tökéletes
TODAY SHOW #ReadWithJenna könyvklub

Astrid Strick háromgyerekes anya, özvegy, hatvannyolc éves. A kisvárosban, ahol él, tanúja lesz egy halálos balesetnek, ami arra indítja, hogy a továbbiakban őszintébb legyen. Sorra veszi, mi mindenben hibázott, miközben felnevelte a gyerekeit. De ők vajon már készen állnak rá, hogy Astrid felnőtt számba vegye őket?
A Nem vagyunk már gyerekek bölcsen láttatja, mi történik, amikor a testvérek felnőnek, a szülők öregszenek, és a gimnáziumi-serdülőkori élmények, akár tetszik, akár nem, végigkísérik az életünket.

„Elmés megfigyelések, fanyar humor, nagy szív…” – Sunday Times
„Kedélyes és lélekteli mélyfúrás mindennapi viszonyainkba” – Daily Mail
„Napsugaras irodalom.” – New York Times
„Annyi kedvesség, megbocsátás, humor és… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
XXI. Század, Budapest, 2021
334 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635680320 · Fordította: Szabó Olimpia
>!
XXI. Század, Budapest, 2021
382 oldal · ISBN: 9789635680337 · Fordította: Szabó Olimpia

Enciklopédia 21


Kedvencelte 2

Most olvassa 20

Várólistára tette 149

Kívánságlistára tette 103

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Suba_Csaba P>!
Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

Egy olyan családtörténet ez, amelyben az LMBT mindegyik betűje szerepel valamilyen formában. 68 éves főhősnőnk, Astrid egy ismerőse halála kapcsán újragondolja az életét és megpróbál a gyerekeivel és unokájával őszintébb lenni. Szép sorban megismerjük a családtagokat, küzdelmeiket. Számomra túl sok súlyos témát érint ez a könyv és bár olvasmányos stílusban van találva, nekem az volt az érzésem, hogy a szerző szándékosan szuszakolta bele a könyvébe ezeket. Szinte biztos vagyok benne, hogy külön kibontva erősebb hatást gyakoroltak volna rám, mint így felhalmozva. Mindemellett a történetben maradtak számomra megválaszolatlan kérdések is. Voltak nagyon erős fejezetek, de felesleges történetszálak is. Sokszor az volt az érzésem, mintha nem is ugyanaz a szerző írta volna az egyes fejezeteket.
Őszintén szólva nem tudom jó szívvel ajánlani mindenkinek ezt a könyvet. De aki most a pride hónap kapcsán szeretne egy LMBT történetet olvasni, az tehet vele egy próbát!

>!
XXI. Század, Budapest, 2021
334 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635680320 · Fordította: Szabó Olimpia
4 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

Annyi mindenről szeretett volna szólni ez a könyv, hogy végül nem igazán szólt semmiről sem.

Emma Straub úgy gondolta, hogy a biztonság kedvéért szépen egymás mellé sorakoztatja a mostanában népszerű és nemzetközi szinten is nagyobb olvasóközönséget bevonzó összes hívószót, megfűszerezi oldalanként 1-2 márkanévvel, vagy filmes idézettel és kész is a regény. Pedig a történet igazán ígéretesen indul, mikor a 68 éves özvegy Astrid egy halálos közúti baleset szemtanújaként rádöbben, hogy az ő élete is véges, ezért elhatározza hogy végre őszintén beszél a 3 gyerekével. Aztán 330 oldalban összesűrítve az írónő olyan témákat sorakoztat fel, mint a másság, az egyedülálló anyaság, az abortusz, pedofília, bullying, hűtlenség, a gyász, vagy a társadalmi és vallási csoportok közötti különbségek. Több évtizedes családi traumákat rejtő élettörténetek, különböző életutak, amelyek közül egyik szál sincs igazán kifejtve és az egyes karakterek is meglehetősen klisészerűek.

Az alapvetően pozitív életszemélélete és a kissé fanyar humora miatt valóban illik rá a „10 bestseller, ami ajándéknak is tökéletes” jelző, azonban ezt kiegészíteném annyival, hogy főként a chick lit kedvelőinek.

5 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!
Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

IMÁDTAM ezt a könyvet! Egy család életén keresztül számos komoly és nehéz témát dolgoz fel, elgondolkodtató, de mégis könnyed és szórakoztató módon.

Halál, öregedés, szerelem, iskolai zaklatás, feldolgozatlan traumák, közvetlenség, őszinteség hiánya. Mindenféle témát találunk ebben a történetben, miközben a szereplőkkel együtt döbbenünk rá a dolgokra, világosodunk meg, a saját életünket is nagyító alá vehetjük kicsit.
Szeretem az ilyen jellegű könyveket, mert mindig egy kis bátorságot, biztatást adnak, motiválnak, ráébresztenek nagy igazságokra, amiket szeretünk a szőnyeg alá söpörni. Legyünk bátrak, őszinték, nyitottak, toleránsak, éljünk a mának, és ne legyenek titkaink, vállaljuk fel az életünket, küzdjünk magunkért, de akár másokért is. Hogy ezt meg tudjuk-e tenni, attól függ, mennyire nőttünk fel, mennyire nem vagyunk már gyerekek.

Gondolatok, érzelmek, szimpatikus, szerethető karakterek, hibák és jóvátételek, belső vívódások, szülők és gyerekek, kapcsolatok és emlékek. Jó stílusban, jó humorral megírt, kellemes, keserédes olvasmány.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2021/05/emma-straub-nem-v…

meseanyu P>!
Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

Nagyon nekem való történet volt, végig az járt a fejemben, hogy olyan a hangja, mint Franzennek, csak kicsit könnyedebb és kevésbé túlírt. Olyan problémák jönnek elő, esősorban a testvéri, szülői kapcsolatokban, amelyek mindannyiunk életében előfordulhatnak, és számomra ez volt a lényeg, nem az extrémebb vonatkozások. Persze azok is érdekes szálak voltak, hiszen szeret az ember olyan dolgokról is olvasni, amik nem érintik. Az LMBTQ problematika pl. elég töményen jelen van, szépen, empatikusan megjelenítve. Talán az empátia a kulcsszó, ami miatt igazán tetszett ez a könyv. Nincs ítélkezés, mindig ott a lehetőség a megbocsátásra, a kisiklott dolgok helyrehozására.

3 hozzászólás
Kabódi_Ella P>!
Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

„A felnőtté válás nagyrészt arról szól, hogy az ember elhatárolja magát a gyerekkori élményeitől, és úgy tesz, mintha nem is számítanának, utána pedig lassan ráébred, hogy pedig csakis ezek a fontosak, mert kilencven százalékban ezek határozzák meg ki ő.”

Az édes amerikai álom. Nincs még egy hely a világon, ahol ennyire hinnének abban, hogy minden álom valóra váltható. Számukra a határ a csillagos ég. Mi meg, szegény többiek, a világ összes más tájáról csak nézzük ezt a vakító csillogást és sóhajtozunk. Persze, tudjuk, hogy mindez illúzió, de néha olyan jól esne az ilyen gyermeki vakhit nekünk is.

Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek c. regénye édes-bús, bölcs, mégis naivan optimista. A történet egy csendes, átlagos amerikai kisvárosban játszódik. A főszereplő egy hatvannyolc éves özvegy, Astrid Strick, aki szemtanúja lesz egy halálos balesetnek. Ez a váratlan tragédia ébreszti rá, milyen véges az élet, és arra ösztönzi őt, hogy átértékelje az életét. Rajta, és három gyermekén keresztül korunk legvitatottabb kérdései kerülnek górcső alá: a másság különböző formái, gyermekkori traumák, iskolai bántalmazás, házasságtörés, gyermekvállalás egyedülálló nőként. A család ugyan egység, de önálló individuumokból áll. Meglepő, mennyire másként ítélik meg, mi üt rajtuk örökre sebet és mi törlődik ki az emlékeik közül, mint jelentéktelen. Gyerekként egészen más dolgokat tartunk lényegesnek, és talán, ahogyan az ember öregszik, ez a korai éleslátás visszatér hozzánk.

Az írónő kategorikusan fogalmaz, kevés pátosszal él, helyenként elég szókimondó, és valami fekete irónia is át- meg átszövi a szöveget. Ez utóbbit szerencsére nem viszi túlzásba, így stílusa nem alpári, inkább csak finoman pikáns. Lassan bontakoznak ki a különböző bonyodalmak, de a végén mind szépen megoldódik. Annyi csupán a baj, hogy mindez szinte varázsütésre történik. Így felmerült bennem a kérdés, hogy szabad-e ilyen mértékű demagógiával nyúlni ezekhez a súlyos témákhoz? Bevallom, emiatt a meseszerű konfliktuskezelés miatt helyenként hamisnak és éretlennek éreztem ezt az írást. Persze meglehet, hogy az elmúlt évek során én lettem egyre cinikusabb, mert nagyon szép történet ez. Minden úgy van, ahogyan lennie kell. A szomorú tény, hogy a valóságban ez korántsem működne ilyen zökkenőmentesen, nem változtat azon, hogy ennyire egyszerűen is lehetne élni.

Szeretem ennek a regénynek az üzenetét. Azt, hogy vállald fel magad, mert az élet iszonyúan rövid, és ha mindig másoknak megfelelve éled, elsuhan melletted. Észrevétlen maradsz te is, meg a vágyaid is. Az ember hajlamos rá, hogy azt fogadja el és azt szeresse, amiben önmagát látja. Ebben rejlik a birkaeffektus vitathatatlan ereje. A szeretet káprázata azonban nem valódi szeretet. Erről próbál beszélni ez a regény, és ezt viszont jól csinálja. Fajsúlyos témái ellenére élvezetes olvasmány, mert nem sokkoló és depresszív, hanem szórakoztató, izgalmas, kellemes kikapcsolódást nyújt, ugyanakkor erősen gondolatébresztő. Kifejezetten bájos történet, és valójában teli van szeretettel, megértéssel és empátiával. Reményt kelt az olvasóban, és ezt nagyon fontosnak tartom, mert sokszor ez minden, ami marad nekünk. Esélyt kell adni az álmainknak, hogy valóra válhassanak, még akkor is, ha nem vagyunk már gyerekek.

Eredeti bejegyzés a blogomban:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2021/05/emma…

Amadea>!
Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

„Napsugaras irodalom” – lehet olvasni a vidám, sárga könyv borítóján és ezúttal az ajánlás nem csupán hangzatos reklámszöveg. No, nem kabátkönyv, hanem olyan kis feelgood komfortolvasmány, ami olyan kellemes, mint egy meleg fürdő a fárasztó nap végén, leheletnyi, de nem mélybe karmoló odamondogatásssal.

Emma Straub regénye banális közhellyel indít; a főszereplő Astrid Strick egyik ismerősét (akit nem különösebben kedvel), Barbarát, elüti a busz. Habár finoman szólva nem voltak közeli kapcsolatban, Astridot mélyen megrázza az eset, sokkal mélyebben, minthogy azt bevallaná magának. Ha szemtanúi leszünk egy (hirtelen) halálesetnek, olyan, mintha kapnánk egy hidegzuhanyt és egy istenes pofont – elgondolkozunk, hogyan kellene élni, és a „kellene” alatt nem a lehetetlen társadalmi elvárások tüskés béklyóit értem.

Astrid hatvannyolc éves, szóval a legideálisabb korban van az újrakezdéshez. Nem kell gúnyos aláfestést képzelni az előző mondathoz, hiszen az élet folyamatos újrakezdések sorozata (csak úgy ontom magamból az obligát bölcsességeket vasárnapra, amikor végre kialszom magam) és Astrid öntudata elég szilárd alapokon nyugszik ahhoz, hogy a kora ne töltse el alattomos rettegéssel – nem is látja magát öregnek, hiszen még aktív életet él, nem szorul mások segítségére és van még benne annyi kraft, hogy meghatározatlan ideig nála vendégeskedjen tinédzser unokája és a szemébe mondja felnőtt gyerekeinek, hogy mit bánt meg. Valljuk be, ehhez nem kevés gerincc és lelkierő kell.

Ahhoz az interjúkban olvasható kijelentéshez, hogy a megkérdezett nem bánt meg semmit, mindig szkeptikusan viszonyulok, mert ilyen egyszerűen nem létezik. Astrid, miközben félelemmel vegyes bátorsággal, életében először felvállalja az érzéseit és képes itt és most kimutatni őket, nem pedig egy fontossági sorrendet követve elfojtani azokat, elkezd élni, amivel sikeresen megfertőzi a családtagjait is.

Olyan aranyosan csetlő-botló könyv ez, tele olyan emberekkel, akik végre kimondják és felvállalják, mit akarnak, még ha nehéz út is áll előttük. Lehet, hogy nem fog sikerülni vagy katasztrofális kudarcba torkollik, de neki kell futni és kész – sajnos ez is benne van a pakliban, és a mesékkel ellentétben a tiszta erőfeszítést nem követi automatikus megdicsőülés.

A befejezés túl cukormázas és hiteltelen lett az én ízlésemnek, túl sokszor hangzott el a „nem rólad szól”-kitétel, mintha valami mantra lenne, amivel mindent el lehet intézni; de lehet, hogy a végére a történet elvégezte a munkáját, kicsit kisimítgatta az összegubancolódott idegvégződéseimet, helyreállt a cinizmus-hormonszintem és készen álltam a szokásos rideg valóságot tükröző olvasmányaimra.

Porcsinrózsa>!
Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

Ez a könyv nem azt adta, amit a fülszövege alapján vártam, és nem úgy adta, ahogyan azt vártam. Egyszerre volt könnyed, levegős, és helyenként nagyon is sűrű, fojtogató.
Az írónő sokat markolt, mindenről akart írni egyidőben, így aztán kicsit elsikkadt a lényege, mivel ezer felé aprózta a történetet.
Helyenként kissé csikorgóan hamiskás volt, persze, azért olvastatta magát. Bármennyire is szabad szellemű, liberális a szereplők gondolkodása, nem tudta velem elhitetni, hogy ennyire lazán lehet elfogadni, felfogni egy családon belül az élethelyzeteket. Bőven volt itt olyan szituáció, amely okot adott a konfliktusokra, az élesebb szóváltásokra. E helyett olajozottan ment minden, már ami a megértést, az elfogadást illeti. Jó lenne, ha így mehetne, a valóságban azért távolról sincs így.
Az LMBTQ vonalat erősen túltolta, bár diszkréten kezelte, mégis kissé sok volt, tömény volt ez az oldala is a regénynek.
Ami tetszett benne, az a cím és a tartalom közötti ellentmondás. Gyakran viselkedtek ugyan gyerek módjára, ám a könyv végére azért felnőttek a szereplők. Azt is megmutatták, hogy nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy jó szülők legyünk. Elég, ha csak önmagunkat adjuk, de abban legyünk természetesek és őszinték.
Talán egy újraolvasással majd jobban összeáll bennem a kép, így elsőre kissé hézagos. De azért tetszett, sok átgondolásra érdemes mondata volt.

Wandamaci__könyvkuckója P>!
Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

A Nem vagyunk már gyerekek egy rendkívül érdekes könyv, kétféleképpen is értelmezhető, ami bennem a végéig versengett egymással és nem nagyon tudom eldönteni melyik nyert.

A könyvvel Claphamba, egy álmos kisvárosba utazhatunk el, és egy kis időre clapham-ivá válunk mi is. Egy család szemszögéből követjük végig a városka és az élet szövevényes szálait.

Számtalan téma megjelenik: másság, önálló gyermekvállalás, szerető státusz, tinédzser kor. Sok szempontból gondolatindító történet.

Sok helyen a tálalással volt a bajom, mivel egy mély könyv így számomra annyira nem illettek bele ezek a 18+ jelenetek főleg nem ezzel a stílussal. Tudom, tudom, nehéz humorral megfogni, ez most sem sikerült.

Más szemszögből viszont ráláthatunk, hogy egy családban egyének mennyire másként élnek meg dolgokat és akár egy fél füllel hallott mondatot évekig sérelmezhet valaki, ami csak burjánzik utána, mint egy gennyes csomó.
Sok szempontból felnyithatja a történet a szemünket és elgondolkodtat. A szereplők megfogalmazzák azokat a gondolatokat, amelyeket csak magunkkal merünk megvitatni és ráébreszt, hogy mindenki rendkívül hasonlóan, hasonló gondolatokkal igyekszik átevickélni az élet tengerén, így pont ebben rejlik a könyv igazi értéke.

Bővebben:
http://wandamaci.blogspot.com/2021/04/emma-straub-nem-v…

cintiatekla P>!
Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

Rengeteg szálon fut a sztori, egy ideig zavaró, de ahogyan összeérnek olyan érzésem volt, hogy imádom. Talán nem is lehet spoiler nélkül megfogalmazni, hogy mennyi mindenről szól. Ha egy szóban kellene elmondani, akkor azt írnám, hogy az életről. Mert az élet is kicsit kusza, kiszámíthatatlan, de végtére is tudunk alakítani rajta.

Viszonylag könnyed regény, ám ha hagysz időt neki, és elgondolkodsz rajta, akkor nagyot tud ütni a felismerés. Ha egy letehetetlen és mély mondanivalóval bíró kötetet keresel, meleg szívvel ajánlom a Nem vagyunk már gyerekeket.

Bővebben: https://www.gyorgytekla.hu/…

theodora P>!
Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

Nagyon szerettem ebben a regényben 'lenni', annak ellenére, hogy komoly témák bukkannak fel (mint például a zaklatás, a másság felvállalása, stb), de egy ideális állapotot mutat be a könyv, ahol ha merünk bátrak lenni és kifejezni az érzéseinket, akkor nem lesz baj. Emiatt ajánlom nehéz időszakokra (is) – meg tudja melengetni az olvasó szívét.

Ha mélyebben szeretnél elmerülni a felvetett témákban akkor ez nem a te könyved, de ha szeretnél egy könnyed családregényt, ami szépen mutatja be egy amerikai család szedett-vedett életét, akkor ez a te történeted is lesz! Külön tetszett, hogy egy amerikai kisváros mindennapjaiba is bepillanthattam.


Népszerű idézetek

Suba_Csaba P>!

Sajnálom, ha úgy érezted, hogy nem mondhatod el nekem.

234. oldal

Bea_Könyvutca P>!

[…] ha valaki attól fél, hogy nem elég jó szülő, az általában arra utal, hogy elég jó szülő.

231. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Nagyszülőnek lenni azért áldás, mert az ember már tisztában van az összes teendőjével, és van is ideje, hogy elvégezze őket.

39. oldal

Bea_Könyvutca P>!

A serdülőkor közepén mindenki csak arra vágyik, hogy bebújhasson egy nagyobbfajta kő alá, hogy ne rá irányuljon a reflektorfény.

106. oldal

Wandamaci__könyvkuckója P>!

A felnőtté válás nagyrészt arról szól, hogy az ember elhatárolja magát a gyerekkori élményeitől, és úgy tesz, mintha nem is számítanának, utána pedig lassan ráébred, hogy pedig csakis ezek a fontosak, mert kilencven százalékban ezek határozzák meg ki ő.

65. oldal

Bea_Könyvutca P>!

… ha valami nem megy elsőre, akkor neki kell veselkedni újra, nulláról.

44. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Wendy mindig is szerette az anyját – már a maga módján, ahogy az ember egy repülőgépet szeret, amiért nem kapja telibe a hegyoldalt –, a fiúk születése után azonban meg is becsülte.

136. oldal

Kapcsolódó szócikkek: anya
Bea_Könyvutca P>!

Nem kell tökéletesnek lenned. Még csak megjátszanod sem kell, hogy tökéletes vagy.

311. oldal

Bea_Könyvutca P>!

A coming outról úgy szoktak beszélni, mintha egyetlen esemény volna, mintha arról szólna az egész, hogy kivel akar szexelni az ember, pont, vége. Pedig léteztek más dolgok is, amelyekről beszélni kellett. Annyi mindent irányít a félelem.

95. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Most már hallotta, milyen zenét hallgatnak elöl a szülei, Paul Simont, a világ liberális szülőinek hivatalos előadóját. August néha elgondolkodott, létezik-e vajon egy kézikönyv, amit akkor adnak az embernek, amikor szülővé válik, hogy megtudhassa belőle, mik azok a zenék, könyvek és filmek, amiket szeretnie kell (Aretha, Chabon, dokumentumfilmek), meg hogy milyen ételekről kell váltig állítani, hogy finomak, amikor pedig nem azok. (házi készítésű hummusz, vöröslencseleves).

44. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hummusz · Paul Simon

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Lucy Score: Amin sosem leszünk túl
Vi Keeland – Penelope Ward: Rebel Heart – Lázadó szív
Sarah Adams: Gyakorlat teszi a mestert
Vi Keeland: Fiatal szerető
Vi Keeland: A beosztott
Lynn Painter: Mr. Téves Szám
Emma Chase: Egy ágyban a herceggel
Susan M. Boyer: Délvidéki pezsgés
Mia Sosa: A legrosszabb esküvői tanú
Penelope Bloom: His Banana – Bekapnám