Gyermek és ifjúsági képregények mondhatjuk úgy, hogy nincsenek túlreprezentálva a piacon. Az előző években viszont elindult egy vonal, ahol ez is előtérbe kerül, egyre több ilyen és ehhez hasonló képregényt adnak ki, és úgy érzem, végre elkezdtek ezzel is foglalkozni a kiadók. Így került kezembe ez a kötet is, és eszméletlenül semmit sem tudtam róla azon kívül, hogy képregény, bosziról szól, és van benne macska.
A történet Lunáról szól, a kicsit különc lányról, aki a suliban megismerkedik Charlieval, egy kicsit esetlen fiúval is, ám ugyanezen nap kiderül, hogy boszorkány is. A történet ezután két szálra bontható: Luna, ahogyan megismerkedik a boszorkánysággal, a varázslatokkal, és ősei történetével, miközben egy ős szelleme egy macska testében jön vissza hozzá segíteni útját. Közben pedig Charlieval készülnek a színdarabra, és egy viszonylag normális tiniéletet próbál kihozni a helyzetből.Nem könnyű a boszorkányélet, ugye?
Számomra nagyon érdekes volt benne a varázsvilág bemutatása. Egyrészről nagyon tetszett, hogy nem csak egy könnyed történet volt: igenis az ősök szenvedtek, rossz volt a sorsuk, és próbáltak egy olyan helyet találni, ahol végre megnyugodhatnak, otthonuknak nevezhetnek. Valójában ez a varázsvilág fő konfliktusa is: egy helyen maradjanak, ami számukra mondhatni tökéletes, de nem történik semmi, vagy éljenek a világban, emberek között, érzelmekkel. Lunának is meg kell hoznia a döntéseit, választ kell adnia a kérdésekre, melyik világban élne szívesen, és főleg arra, melyik világot ismerje meg jobban.
A varázslat mint olyan nagyon érdekes: érzelmekre reagál a varázslat (amit mondhatunk klisének is akár, de ebben a környezetben szerintem kevésbé volt az), így nem az volt a fontos, hogy magát a varázslatot tanulja meg, hanem, hogy az érzelmeit tudja kontrollálni. Márpedig ebben az életkorban valójában nem is olyan könnyű az érzelmeket kontroll alatt tartani, és közben megtanulni a varázslatot is irányítani. Érdekes a könyvben, hogy anya és lánya is fájdalmat okoztak szerettüknek spoiler és így próbálnak a varázslattól picit elrugaszkodni, hiszen érzik, látják, mennyire veszélyes ez.
A kötetben nagyon fontos, és egyik fő szála az anya-lánya kapcsolat. Az anya védelmezése, és így információk elhallgatása, közben a lány kíváncsisága, mindez egy olyan környezetben, ahol valójában csak egymásra számíthatnak. Egyrészt Luna apa nélkülisége is sokszor megjelenik, így a végére spoiler, másrészről látszik, hogy valójában mindenki egy kicsit perifériára teszi a családot, így valódi, mély kapcsolatot egymással alakítanak ki.
Ehhez kapcsolódóan érdekes, mennyire feminista kötetről is van szó: valójában három nő életét mutatja be (nagymama, anya, lánya). Mindhármuknak döntéseket kell hozniuk, első kettőnek a döntések mértéke nem csak saját magáról szól, és ezt kellett elfogadni, és ezzel együtt élniük is. spoiler. Közben viszont azt is látjuk, hogy az erős nők mellett a (női)összetartás is pont ugyanolyan fontos. Anya és lánya végig kitart, és egymással vállt-vállnak vetve küzd a mindennapokban (szó szerint és átvitt értelemben is), miközben láthatjuk, hogy a nagymama spoiler
A másik fő szál Charlie és a színdarab. Nagyon érdekes volt, hiszen két furcsa, nem mindennapi személy találkozik, és sok közös van bennük (például, hogy mindketten apa nélkül nőttek fel), de közben egy nagy családi ellentét is (gyakorlatilag tökéletes Romeo és Júlia történet, Shakespeare óta a legdrámaibb formában). Nagyon tetszett, hogy a két családot bemutatja a történet (amelynek szerves része a boszorkányőstörténet is), és hogy végig fenntartja vele a feszültséget.
A színdarab pedig önmagában is nagyon érdekes jelenség: Luna fő célja, hogy a színdarabban szereplő személyek kicsit közelebb kerüljenek a valós történelmi személyiségekhez. Közben láthatjuk, mekkora hatással volt egy elképzelt szóbeszéd (a győztes leírása a vesztes felett), hogyan torzítja el valójában a valóságot az irreális kitaláció. Egyrészről ebben nagyon tetszett a történelem kifordítása, másrészről pedig, hogy Luna célja végig az, hogy emberekként emlékezzünk mindkét félre: a boszorkányégetőkre és a boszorkányokra is, mégis a kisváros a boszorkányokat végletekig eltorzítja, és embertelen szörnnyé manifesztálja. Szörnyeknek viszont nincsenek céljaik, álmaik, vágyaik, szeretteik. A szörnyeket lehet bántani, a szörnyek kiirtóját pedig lehet hősként ünnepelni. Csak kár, hogy nem minden ennyire fekete és fehér.
Na jó, aki eddig eljutott, az most kérdezhetné, hogy ez tényleg gyerekeknek való, és komolyan most vágja fel az ereit vagy majd elég később is. Valójában pedig az eddig említett dolgok nagyon szépen helyezkednek bele a történetbe és egy nagyon humoros köntöst kapnak. Minden fájdalom, és szenvedés kap egy olyan humoros külsőt, amitől bár érezzük az egész súlyát, de mégsem lesz valójában szomorú, vagy elkeserítő a végeredmény. Az egyik kedvenc példám erre Mr. Laszlo spoiler, aki meghalt, de egy kóbor macska testében tér vissza. Egyrészről a halál is már egy súlyos teher, másrészről ott van az is, hogy a szerelmét hagyta hátra. Ám ez a szerelem kifejezése macskaként is megmarad, hogy döglött egereket szállít az illető küszöbére. Hát nem romantikus? És közben mégis nagyon humoros, nagyon önfeled szórakozás, amiben érezzük, hogy azért mégis komoly dolgokat hagyott hátra. Mr. Laszlo alapvetően végig kicsit oldja a feszültséget, nem csak azért, mert macska bőrben félig a kóbor macska lelkével él együtt (és így nagyon humoros macskás dolgokat láthatunk tőle) hanem azért is, mert személyisége is kicsit bohókás, könnyedebb.
Ha valaki megkérdezné, miért tetszik ez a történet, nem csak a feminizmust, de a diverzitást is elsőként emelném ki. A képregényforma előnye, hogy úgy is látjuk a bőrszínt, hogy nincs leírva, említve a karakterek között. Márpedig a főszereplő család bőrszíne sötét, és a történetben nincs egy egérfarok-végnyi említés se a bőrszínre. Nagyon tetszett, hogy a boszorkányok között is látható volt, hogy vannak sötétebb és világosabb bőrűek, és mégis megvolt közöttük az összetartás, és ez nem jelentett problémát. A bőrszín mellett pedig ott volt az LMBTQ szál is: egyrészről megmutatkozik spoiler másrészről ott van spoiler. Ami pedig számomra a legfontosabb, hogy az anya karaktere kicsit… kerekded. Mondhatjuk ducinak is, bár nagyon arányos, inkább erős testfelépítésűnek mondanám, mégis nagyon jó volt, hogy súly szempontjából is sokféle karakter megmutatkozik. Igen, a két főszereplő nagyon magas, nagyon vékony, de közben tetszett, hogy nem ez volt az alapvető, az elvárt, hanem más súlycsoport is megmutatkozik. Emellett pedig mindegyik (bőrszín, LMBTQ szál vagy a szereplők súlya) a történetben egyáltalán nem fontos, nem lesz központi kérdés, megjelenik, ott van a háttérben, és ennyi. Szerintem ez nagyon jó, és fontos módja az érzékenyítésnek.
A képregény formailag nagyon érdekes: alapvetően már belelapozás alkalmával is látszik, hogy ez fiatalabb (lányoknak) szánják. Legtöbb oldalon kevés a buborék, és a szöveg, csak a magyarázó oldalakon van sok szöveg, de az is gyorsan vált vissza a rövidebb szövegekhez. Nagyon egyszerű a panelezése is, egyértelmű végig, könnyen követhető.
A rajzolása érdekes, ez is egyszerű, de máshogyan egyszerű. Nagyon könnyed stílusa van, jellegzetes karakterábrázolások, nagyon egyszerű vonalvezetés, inkább formákkal dolgozik, és nagyon jól. Ami nekem furcsa volt, hogy a szereplőknek jellegzetes koalaorra van a történetben, ezt pedig néhány beállításnál elég furcsán hatott. Ettől függetlenül nagyon tetszett ez a tökéletesen egyszerű, de sokat mondó rajzstílus. Külön kiemelném a színkezelés fontosságát: ifjúsági képregény, vagyis alapvetően nagyon színes (és eszméletlenül tetszett ez benne), de közben a színeknek jelentésük is van (Hekáté ami világos, élénk, sokszor hideg színeket látunk, a való világ, ami sokkal színesebb, mélyebb színek vannak benne) és ezzel szépen tud játszani a képregény.
A kiadói munkáról is ejtenem kell egy kis szót. Nagyon meglepett, hogy teljesen könyv formában kaptunk egy képregényt, ez valljuk be, nagyon ritka, amikor nem sokkal szélesebb, magasabb, vagy valami tök más formája van. Nyilván ez az eredeti képregény pozitívuma is. Emellett az is nagyon jó, hogy keménykötésű könyv, ekkora oldalszámnál kellett is, így könnyen lapozgatható lett a könyv, ez is nagyon tetszett benne sok más képregényhez képest. Emellett viszont elsőre furcsa volt a sima „könyves” papírra nyomtatni, és nem fényesre, de nagyon hamar megszoktam. Nyilván más érzés így lapozgatni, de így is príma volt, jó minőségű. A kiadó kötetén látszik, hogy most kerültek bele a képregénykiadásba. Nem teljesen profi, de a hibákat inkább gyakorlott képregényolvasók fogják észrevenni.
Alapvetően szerintem az év egyik legjobb képregénye, amit olvastam, ha nem a legjobb, pedig erős a mezőny Nimona, Locke and key, Egyetemre mentem, ez csak néhány erős cím ebből az évből, és A kis boszi naplója mégis ezek mellett a címek mellett adnék helyet. Mert jó, mert gyerekeknek szól, mert rengeteg mindent mond a képpel, és még annyit a szöveggel. Mert profi képregény az első paneltől az utolsóig. Zseniális, és remélem sokan pont annyira fogják szeretni, amennyire én is szerettem olvasni és akkor a sorozat is folytatódni fog (mert igen, van egy sorozat, aminek érdekel, mi lesz vége!)