Someday, ​Someday 93% 19 csillagozás

„Someday isn't a day of the the week. It doesn't come around automatically. You gotta go out there and get it."
My oh my!
Ez volt a legszebb M/M romantikus, amit eddig 2020-ban a korona évében olvastam.
Akkor is, ha ez a könyv szétzúzta a szívemet. A történet végére sikerült Emmának mosolyt csalnia az arcomra és most is mosolygok. Nagyon sokszor megszakadt a szívem Max és Silas miatt, hiszen annyi megpróbáltatást kellett elviselniük és gyakran segítő szándék helyett, csak falakba ütköztek. Nagyon szép történet volt két férfi szerelméről és a könyv legfőbb üzenete az elfogadás. Hiszen szép szó a feltétlen szeretet, azonban nem feltétlen működik akkor, ha a szülői, vagy a társadalmi megítélés nem ítél valamit „normálisnak”. Az egyik szereplő (Max) élete már eleve szociálisan hátrányosan indult, mivel az utcán nőtt fel, míg a másik (Silas) a felső tízezer köreiben, jó anyagi körülmények között nőtt fel, ám annál nagyobb tagadásban, hazugságban. spoiler
Szerintem a szerelem, az szerelem, amit mindenki megérdemel, és mindenkinek joga van hozzá! A történet és az írás is többet érdemel, mint 5 csillag. Aki még nem olvasott semmit az írónőtől és van rá lehetősége, az minél előbb kezdje el, mert óriási tehetség.

Istenem, ez a könyv egy csoda!
Egy fájdalmasan gyönyörű és szívfacsaró történet két férfiről, akik nemi irányultságuk miatt, tinédzser korukban, bejárták a poklot és azóta is szenvedtek a következményektől. Hajléktalanság, drogfüggőség, gyógyszerfüggőség és PTSD lett a eredménye annak, hogy a családjaik nem fogadták el őket.
Már az első pár fejezet után éreztem, hogy ebből kedvenc lesz. Max azonnal beférkőzött a szívembe. Hét év után talpra állt, ápolóként dolgozott és így találkozott Silas-szal.
Az érzelmeim egyik végletből a másikba csaptak át. Undorodtam Silas homofób apjától és megvetettem Max szüleit. Ugyanakkor átjárt a boldogság, amikor a kapcsolat Max és Silas között egyre mélyebb és egyre erősebb lett. Kétségkívül Silas számára okozott nagyobb nehézséget a fizikai kontaktus kialakítása. Megtörték és megalázták tinikorában, de Max rendkívül türelmes volt. Emma Scott gyönyörűen ír és karakterábrázolásból is csillagos ötöst érdemel! A cselekménybe szintén képtelenség belekötni, Silas családi vállalata körüli bonyodalom tovább fokozta a könyv élvezeti értékét. A romantikus jelenetek érzékiek voltak, de nem túl részletesek. (Nem úgy, mint pl. a Him c. könyvben. Bár én azt is nagyon szerettem.)
Teljesen a könyv hatása alatt vagyok, nehéz elengedi a szereplőket. Az utolsó jelenetig zakatolt a szívem. Kész csoda, hogy még egyben van! :D

Emma Scott újra és újra képes felülmúlni önmagát, és 2019-ben kétszer is képes volt levenni a lábamról. Az írónő ez alkalommal bebizonyította, hogy M/M műfajban is kivételeset és kiemelkedőt tud alkotni. Max és Silas története nem egy kis könnyed olvasmány. Sokszor volt fájdalmas és megrázó, ugyanakkor önzetlen és gyönyörű pillanatoknak is a tanúi lehettünk. Feledhetetlen könyvélmény volt.

Max Kaufmann fiatal élete során rengeteg mindent élt át. Miután a szülei tinédzser korában rajtakapták egy másik fiúval, kirúgták otthonról és az utcára került, ahol hajléktalanság, addikció és számos felfoghatatlan és lélekfacsaró dolog várt rá. Végül egy civil rendőr talált rá, és ő segített neki talpra állni. Azóta eltelt néhány év, és Max diplomás ápoló lett, emellett pedig más függőségben szenvedő embereknek próbál segíteni.

Max és Silas egy anonim függők csoportban találkoznak először. Silas egy rejtélyes férfi, aki eleinte semmit nem árul el magáról, de később egy alkalommal bevallja, hogy egy bizonyos fájdalomcsillapító rabja volt hosszú időn keresztül. Az igazi meglepetés akkor jön el, amikor kiderül, hogy Max új munkaadója, aki egy gazdag, Sclerosis multiplexben szenvedő gyógyszergyár tulajdonosa, nem más, mint Silas apja. Silas azonnal attól kezd el rettegni, hogy Max elárulja a titkát, de akkor még nem is sejti, hogy Max Kaufmann a legönzetlenebb és legjobb ember, akit a sors az útjába sodorhatott, és ő lesz, aki segít neki újra megtalálni a fényt az életében.

Silas egy nagyon komplex karakter. Akárcsak Max, ő is borzalmas dolgokon ment keresztül, amelyek olyan mély nyomokat hagytak benne, ami miatt úgy érzi, hogy soha nem lehet már egész és boldog. Az egyetlen boldogságot autista bátyja, Eddie jelenti az életében, aki az egyik kedvenc szereplőm volt a könyvben. A történet nagyon-nagyon komoly témákat érint, és sokszor egészen felkavaró és szívfacsaró volt. Emma Scott írásmódja ez alkalommal is lebilincselő volt, a karakterformálása pedig minden eddigit felülmúlt.

Max és Silas története elgondolkodtató, olykor fájdalmas, máskor gyönyörű volt, és nem egyszer hagyott könnyek között. 2019 egyik legjobbja volt számomra.

Emma Scott miért törőd össze szívem a történeteiddel? Lehetnél egy kicsit mondjuk nem ennyire kegyetlen? Ez a történet úgy de úgy fájt. Olyan nagyon de nagyon mérges voltam Silas apjára az egész világra akik ennyire elítélik két azonos nemű közt a szerelmet, hogy üvölteni tudtam volna. Meg tudtam volna folytatni Silas apját esküszöm és ezt nem csak úgy mondom. Bizony isten agyon csaptam volna ha be tudtam volna kúszni a lapon köze. Olyan nagyon gyönyörű volt Max és Silas története a sok szenvedés és fájdalom ellenére, olyan nagyon szép. Szívem tele szeretettel irántuk. Jajj Emma Scott nagyon nem szeretlek és ugyanakkor nagyon de nagyon, hogy ilyen csodákat tudsz írni.

Tökéletesebb nem is lehetne! Emlékszem, mikor megjelent a könyv, meglepett, hogy Emma Scott M/M könyvet írt, de egyben nagyon örültem neki. Látni, hogy az írónő írjon bármit, bármilyen helyzetről, párról, az mindig kitűnik és különleg a maga módján. *-*
Max és Silas kapcsolata gyönyörű volt és egyben szívszaggató. Utáltam mindkettejük szüleit, egyszerűen undorító, hogyan bántak és mit műveltek velük. A sok szörnyűségtől csak még jobban kitűnik Max és Silas mérhetetlen ereje. Képesek voltak túlélni mindazt, amin keresztülmentek, újra kitárni a szívüket és bízni, szeretni, megbocsátani. Annyira megérintő volt az egész. Ez a két férfi tényleg mindennél jobban megérdemli a boldogságot. Öröm volt végigkövetni a történetüket.

Ó, és hadd ne felejtsem el! Eddie a legédesebb cukorfalat a világon! ^-^

Ez volt az a könyv, amiről azt hittem, hogy talán nem fog tetszeni, de a végére imádtam!!! @Szilvi00 :)
Őszintén szólva az LGBTQ történetek nem állnak túl közel hozzám, egyszerűen általában nem tudom beleélni magam a szerelmi történetbe. Az elején féltem, hogy ezzel a könyvvel is így leszek, de ezt a történetet és a szereplőket lehetetlen volt NEM SZERETNI. :)
Rettenetesen szomorú, ami a 2 főszereplővel történt 17 éves korukban, de mindketten hihetetlenül nagy utat tettek meg. Max már majd hogy nem túl tökéletes volt. Silas karakterfejlődése hihetetlen, Eddie pedig óriási MVP. A szülők összetörték a szívemet.. de a végére kiderült, hogy még NEM KÉSŐ. Tetszett Max felfogása ezzel kapcsolatban, hogy sosincs túl késő, de nem tudom én mennyire törtem volna magam, hogy elfogadjon a családom 7 pokoli év után…

Sokáig gondolkodtam azon, mi a bajom ezzel a könyvvel. Hiába érdekelt a cselekmény, nehezen csúszott és volt egy pont, mikor erőltetnem kellett magamat, hogy ne hagyjam félbe és fejezzem be az olvasást, mert… érdekelt ugyan a sztori, de mégis valami nagyon zavart benne.
Aztán rájöttem, hogy az a bajom, hogy olyan szerző írta a könyvet, aki normál esetben férfi és női főszereplő közötti romantikus történeteket ír, és én nem véletlenül olvasok kevés ilyen történetet. A legtöbb ilyen könyvnek nem fekszik számomra a dinamikája, a karakterek közötti kapcsolat alakulása, sőt, maguk a karakterek túl sokszor idegesítenek. Ebben a regényben pedig hiába két férfi a főszereplő (és a cselekmény szempontjából is nagyon fontos, hogy férfiak, hisz ez adja minden konfliktus alapját), mégis végig olyan érzések kavarogtak bennem, mint mikor egy nekem nem tetsző heteroszexuális kapcsolatról olvasok. Max volt a szegény de gyönyörű, lábtörlőként használt „nő”, akibe kétszer többször rúgtak bele, mint amit normális ember elfogad és elnéz, de néha mégis idegesítő volt az elvárásaival és hisztijével. Silas pedig volt a gazdag, macsó „férfi”, aki éppen megvalósítja magát (bár eddig csak úszott az árral), addig Max várjon türelemmel, rágja engedelmesen a sarokban a neki vetett csontokat – és aki kétszer többször volt bunkó, mint amit sanyarú múltjára tekintettel el lehet fogadni, és bár igyekezett, hogy megváltozzon, mégis, nem tudott szimpatikussá válni a szememben.
A legjobb karakter az egész könyvben Silas autista bátyja volt, őt nagyon megszerettem.
Összességében nem volt ez rossz könyv, csak nem nekem való.

Ez a könyv egy csoda volt! Valamiért nagyon, de nagyon megfogott. Talán a karakterek, vagy az alaphelyzet, vagy talán mindkettő az írásmóddal együtt szinte az első oldaltól kezdve magával ragadott, egészen a végéig. Silas és Max mindketten megjárták a maguk poklát, amiből nehezen lehet szabadulni, ha lehet egyáltalán teljesen. A két főszereplőn kívül Eddiet nagyon szerettem. Az egész sztori minden költői túlzása ellenére valóságosnak tűnt, és bizony nem egy helyen meg is ríkatott. Bár az epilógus némileg hollywoodira sikerült, ez semmit nem von le a könyv értékéből. Örülök, hogy rátaláltam erre a könyvre, és egészen biztos, hogy az írónőtől is fogok még olvasni.

Az elmúlt hónapban elég sok LGBTQ könyvet olvastam és voltak köztük jók, de ezen a könyvön kívül csak egy tudott még megfogni. Az teljesen más eset nem is kell most róla szót ejteni.
Szóval jó volt. Rég olvastam már olyan igazi, rendesen megírt, értelmes, jó LGBTQ könyvet.
Nagyon szerettem a srácokat. Nem volt felesleges drámazás, hiszti. Átmentek dolgokon, de egymásra támaszkodtak és túljutottak rajta. ♥
Most itt ülök egy kis olvadt pocsolyával a szívem helyén és csak mosolygok. Nem telik tőlem értelmesebb értékelésre.

Csillagozást félretéve, amelyből egyértelműen látszik, mennyire tetszett a regény, el kell mondanom, hogy egészen másra számítottam. Valami komolyabbra. Mármint ez inkább ekte romantika, abból is a legjobb, de a Goodreads-en bepillantottam pár értékelésbe – részemről a marhaság – és kevesebb erotikát, több személyes harcot vártam. Ám jó volt ez így, mert ha a témákat nézzük, a sok „akció” nélkül nagyon lehangoló lehetett volna, és ebben a t*kony őszi időben kinek van hozzá kedve, hogy tragédiát tragédiára halmozzon bármilyen könnyedség nélkül?
Első olvasásom az írónőtől, és ha a többi könyve is ilyen, akkor engem megvett magának. Szép történetvezetés, jól felépített sztori, remekül kidolgozott karakterek. Ami szem-szájnak ingere… Egyetlen dolog volt, amit nem tudtam a fejemben tartani: a főszereplők életkora. Nálam végig 30 körüliként jelentek meg, nem tudtam elképzelni, hogy a húszas éveik eleje felé vannak. Vagy csak én ismerem a korosztály éretlenebb verzióit? Mondjuk az adott személyeknek nincsenek is olyan tapasztalataik, mint Silasnak és Maxnek, akik megjárták a poklot. Szörnyű belegondolni, hogy ami velük történt, az a valóságban mennyi emberrel megesik. A 21. században!
Egyébként a mellékszereplők is brillíroznak: Faith, Rachel, és Eddie. Utóbbit nagyon kedveltem. És a vége, habár kissé túl tökéletesnek tűnik, azt üzeni, mindig van remény a változásra.