Etta ​és Otto és Russell és James 84% 38 csillagozás

Nagyon szeretem az efféle történeteket, mégha helyenként fájdalmas is, mert így van ez rendjén az életben. Hol felragyogtat minket a boldogság, hol mélybe ránt a szomorúság, a fájdalom.
Etta egy imádnivaló karakter, és a gondolatait is nagyon szerettem. Esendő, néhol szánni való, de nagyon is emberi.

„Mindannyian félünk, az idő nagy részében. Az élet halott lenne, ha nem félnénk. Félj csak nyugodtan, vesd bele magad a félelembe! Újra és újra. De közben ne felejtsd el megőrizni magad!”

Valahányszor egy ilyen könyvet olvasok, ahol a főhős fogja magát és csak úgy elindul, eszembe jut, hogy én is mennyire szeretnék csak úgy elmenni, neki rugaszkodni, neki feszülni a világnak. Nem törődni a dolgokkal, kivenni magam a körforgásból, és csak raknám egyik lábam a másik után. Tudom, hogy sokan megteszik, talán én is megtehetném más körülmények között. Nem tudom, nem merem.
A könyv vége felé volt bennem egy kis képzavar, mert az egyik szituációban majd később is összefolytak a nevek, furcsán felcserélődtek, sajnos nem tudtam a helyükre tenni a dolgokat. Lehet csak nekem nem esett le valami.
Ettől függetlenül hibátlanul szép olvasmány!

Nagyon szép könyv. Kissé talán kiforratlan, de gyönyörű. Egy kis gyöngyszem. Különleges, természetes, őszinte, és nagy-nagy szeretet(ek) van(nak) benne.

Bosszantanak az olyan történetek, amelyekben rengeteg az utalás a múltra vagy a jövőre, de azok nem egyértelműek, így az olvasóra bízza a megoldást. Egy befejezésnél még csak-csak, de egy egész történetet ne nekem kelljen már kitalálni. Néha különlegesnek éreztem az írásmódját, máskor szimplán hatásvadásznak, talán az volt a cél, hogy a demenciát jobban megismerjük és belelássunk ebbe a betegségbe, de így sem teljesen egyértelmű. Egy-egy mellékszereplő megjelenését és hirtelen távozását sem értettem. Maga a sztori Harold Fry valószínűtlen utazására hasonlít (vagy arra a jelenetre, amikor Forrest Gump elkezd futni és csak fut, fut). A legvégén derül ki, hogy miért indult útnak a főszereplő, de a motivációját így sem sikerült teljesen megérteni. Ami miatt talán érdemes elolvasni, az a kanadaiak szerepe a háborúban részek, bár soha nem használ pontos időpontokat, így csak találgatni lehet, hogy a második világháborúról van szó, de ebből is olyan keveset mutatott az író. Sajnos a befejezése nagyon „lecsapott” lett.

„Etta Gloria Kinnick a Deerdale farmról. Augusztusban leszel 83 éves.
Családod:
Marta Gloria Kinnick. Anya.(Elhunyt.)
Raymond Peter Kinnick. Apa (Elhunyt.)
Alma Gabrielle Kinnick. Nővér.
James Peter Kinnick. Unokaöccs.
Otto Vogel. Férj. (Él.)
Russell Palmer. Barát. (Él.)”

Ezt a cetlit viszi magával Etta, a hátizsákjában lévő minimális elemózsián kívül és vág neki Kanadában a 3200 km-es gyalogútnak, hogy eljusson a tengerig, amelyet még sosem látott. Megy, és közben megismerjük a történetét. És Otto, a férje történetét, aki várja, várja türelmesen, hogy Etta végre hazaérjen.
Ettának közben társa is akad, egy hűséges prérifarkas képében, aki beszélget vele, segíti és ellátja tanácsokkal is.

Rossz volt befejezni és hiányozni fog esténként. Szkeptikusan kezdtem neki, mivel a könyvtárban, mint friss sikerkönyvet nyomták a kezembe. És a bestsellerekkel gyakran elutasító vagyok elsőre. De ennek a stílusa megnyert.
Őszinte, nyers, valódi. Nem mézes-mázos, nincs happy end. Az élet van. Úgy, ahogy lehet. Mégis békés, mégis megnyugtató.
Nagyon szép történet. Örülök, hogy találkoztam vele.

Gyönyörű, nagy hatású regény ez az élet kínálta csavarokról, az emberi kapcsolatokról, a sors szerepéről az életünkben és létünk végén az elmúlásról és a visszatekintésről. Gyorsan olvasható, haladós könyv, szép nyelvezete, rövidebb fejezetre tagolva, és az igazán ütős mondatok után hosszabb szünetekkel. Az időskori visszaemlékezés zarándoklattal megspékelve kicsit más formában már ismerős volt a Harold Fry valószínűtlen utazásából. Ettől függetlenül nagyon tetszett.

Gyorsan olvasható szívet melengető könyv az életről, az emberi kapcsolatokról, öregedésről, az elmúlásról. A sok sok emlék, a levelezések, a zarándoklat, a múlt és a jelen, a valóság és a képzelet…én egyszerűen imádtam.

Nagyon kedves, nagyon egyszerű, nagyon elbűvölő. Hihetetlen, hogy több mint 1 évet vártam vele, hogy elolvassam. Pont olyan volt, amilyennek lennie kellett. Kalandos, tanító, elgondolkoztató, vicces, amennyire kell, sötét, amikor szükséges.