Bonds ​of Brass (The Bloodright Trilogy 1.) 4 csillagozás

Nincs új a nap alatt, szóval aki olyasmire számít, hogy lerántják a leplet valami előre abszolút nem látható dologról, az valószínűleg csalódni fog. De aki bele tud törődni a kiszámíthatóságba, az szerintem (hozzám hasonlóan) jól fog szórakozni.
A cselekmény elég pörgős, nagyon olvastatja magát, akár egyszerre is végig lehet menni rajta, ha valaki rá tudja szánni az időt, mert tényleg haladós. Sok tényt készen kapunk tulajdonképp már a fülszövegben, és az első két fejezetben. Furcsálltam is, hogy így lelövik a poént az elején, hisz mégiscsak a végén mutat jól egy olyan csattanó, ami felfed egy titkos személyiséget, és végülis igazam lett. :) De még egyszer, a titok itt elég relatív.
Ettian azt hiszi, mindent tud legjobb barátjáról, ám amikor kiderül, hogy mégsem, akkor egyrészt elkezdődik az őrlődés, hogy mennyire bízhat meg abban, hogy most a valós arcát mutatja spoiler, másrészt rögtön indul a menekülés az üldözők elől. Gal szülei okozták Ettian népének a vesztét, de változónak mondanám, hogy milyen mértékben neheztel Gal származásával kapcsolatban, mikor hogy tudja különválasztani az egyént az ellenség fogalmától.
Szerintem jó volt, nekem tetszett, annyira mindenképp, hogy érdeklődjek a folytatás után.

Na véééégre egy jó sci-fi! Olyan sokszor sikerült az utóbbi időben mellényúlnom a választásommal (mint pl a The Disasters és a Winter's Orbit), hogy a könyv elején nem is reménykedtem, hogy valami fel fog érni a The Darkness Outside Us-hoz és a The Illuminae Files-hoz.
De már az elején teljesen megfogott a történet. Igaz, hogy már a legelején ellövik a nagy „poént”, a hatalmas csavart pedig már a könyv negyedénél ki lehetett találni, ezért féltem, mi lesz belőle. De a cselekmény pörgős és gyors, nagyon nehezen tudtam csak letenni, hogy visszatérjek az uncsi világomba.
És végre vannak rendes repülős jelenetek! (*heart eyes, motherrutter*) A Disasters egyik legnagyobb csalódása volt, hogy habár egy pilóta a főszereplő, az első 2 fejezet után nincs semmi repkedés, és hasonló okból nem fogott meg az Aurora Rising sem, jóval kevesebb űrhajózgatás volt benne, mint reméltem. Itt viszont a legelejétől rengeteg időt töltünk a levegőben/űrben, ráadásul technikailag is nagyon jól megírva, ami az én kis többgenerációs pilótacsaládból származó, egész életét egy repülőtéren élő szívemnek nagyon jól esett (hiába na, az alma nem esett messze a fájától.)
De ezt félretéve, a világépítés is fantasztikus, a karakterek is. Bár Wentől időnként a falra másztam, de kb olyan módon, ahogy a legjobb barátomtól is néha. Ettiant azért párszor tarkón vágtam volna, hogy gondolkozzon már, és ne ítélkezzen szegény Gal fölött, tekintve, hogy ő maga mit titkol.
Már alig várom, hogy elkezdjem a következő részt, ugyanakkor nem akarom túl gyorsan letudni, hogy tovább tartson az élmény. Áhhh, ez a baj a jó könyvekkel.