Isztambul ​titka marad 14 csillagozás

Emily Marsh Scott: Isztambul titka marad

Törökország ​a világ egyik legfantasztikusabb országa. mindezt kultúrájának, történelmi múltjának és annak köszönheti, ahogyan ötvöződnek benne a nyugati és a keleti tradíciók.
Ebben a fantasztikus kavalkádban jelen van a nyugatias szellemiség és a szigorú tradíciók közé szorított életvitel is, és mindezt csupán néhány kilométer választja el egymástól.
A történet a kurdok lakta Anatóliában kezdődik, megjárja Los Angelest – és kinek így, kinek úgy – de Isztambulban ér véget.
Dilara szüleivel Törökországból települ át az Államokba, ahol nyugalmas életet éltek mindaddig, amíg a lány hozzá nem ment a dúsgazdag, szintén török Kerim Kahramanhoz. A fiatal férfi a szenvedély elmúltával méltatlan helyzetek sokaságába sodorja újságíróként dolgozó feleségét, aki belefáradva házasságába úgy dönt, hogy elválik férjétől.
kerim sajátos eszközökkel harcol azért, hogy megtartsa látszatházasságát.
A Los Angeles Times Dilarát kiküldi Törökországba egy interjú… (tovább)

>!
STB Könyvek, Debrecen, 2013
204 oldal · ISBN: 9789639720435

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

emilia68>!
Emily Marsh Scott: Isztambul titka marad

Ezt a könyvet főleg a borítója miatt vettem meg….nagyon megtetszett. Jó kis történet volt , kikapcsolt….nagyon tetszett egy más kultúrába belátni , olvasni róla.
Dilara szüleivel Törökországból települtek át az Államokba ahol élnek nyugodtan míg Dilara férjhez nem megy..és nemsokkal azután az élete egy rémálommá alakul. El szeretne válni…de a férje Kerim nem akarja elengedni mindenáron meg akarja tartani a látszatházasságot
De szerencsére a szülei támogatásával..és az újonnan jött szerelmével a végére minden jól alakul.

nagy_anikó>!
Emily Marsh Scott: Isztambul titka marad

Szívesen olvasok más kultúrákról. Ebben a könyvben elsősorban a borító volt az ami tetszett. De maga a történet is olvastatja magát. Bepillantást enged egy Amerikában élő – török hagyományait megtartó család életébe. Kerim viselkedése nagyon megdöbbentett, de szerencsére Dilara családja józanul gondolkodott és segített a lánynak. A Törökországban játszódó rész nagyon tetszett, szerettem volna én is ott lenni, járni a bazárok közt. És végül Dilara sorsa is boldogan alakul.

GlassDragon13>!
Emily Marsh Scott: Isztambul titka marad

Ezt a könyvet úgy találtam, hogy konkrétan kiválasztottam az Isztambul címkét az egyik könyv alatt Moly.hu-n, és megnéztem melyiknél van még ilyen. Nem tudom, van itt más is, aki esetleg így talált egy gyöngyszemet?
Nagyon tetszett, persze a török sorozatokat nem meghazudtolóan dráma csavarok voltak benne – maffiás viselkedés, emberrablás, megcsalás, hátba szúrás és rossz, de gazdag férj. Nem bántam. Így is tetszett. Hiszen tele volt török kifejezésekkel, és Isztambulban játszódott. Egy dizi (tr = sorozat) csak épp írott formában. Örültem, hogy Dilarának ennyire támogató szülei voltak. Viszont a barátnőjére piszok mérges voltam, Dilara és a családja is elbújtatta, védelmet nyújtott számára, erre mit csinál, spoiler…Nem Kerim spoiler Dilara amúgy menekülni akart belőle, hanem az, hogy a spoiler ezt. Aztán annak is örültem, hogy a festőt a lány szülei is elfogadták. Illetve tetszettek azok a részek, ahol Merdan anyja találkozik Dilarával, és magában elemzi, hogy milyen jó, hogy a lány ilyen nyitottan, őszintén beszél. Szerintem is az őszinteség egy nagy erény. A múltbéli epizódokat is értékeltem, de nem mindig esett le, hogy azok miért kellettek. Dilara igazi apját, én a lány a helyében nem kerestem volna meg, ha tudom, hogy hogyan viselkedett az spoiler akkor biztosan nem. A vége igazi török lezárás volt, jobbat én sem tudtam volna elképzelni. Aki ismer, az tudja, hogy bolondulok ezért az országért és nyelvért így ez nekem egy valódi kincs ez a könyv!

Ajnácska>!
Emily Marsh Scott: Isztambul titka marad

Nagyon jó a történet amit le ír, jó volt részese lenni a szereplők életének és bele látni más kultúrába. Magát a könyvet kicsit olvasmánynaplóhoz tudnám hasonlítani, amit általánosban olvastam a kötelezőkről. (Mert ugye kötelező volt:)). Nagyon sok kérdésem maradt a könyvben nyitott, az író pedig lezártnak tekintette. Túl messziről indított a szálakat, és a végét nagyon gyorsan lezárta. (pedig lehetett volna egy jó kis krimi belőle egy varázslatos helyen) Nyaraláshoz ajánlom a partra.

Csőrike009 P>!
Emily Marsh Scott: Isztambul titka marad

Ez a könyv egy végtelenül könnyű kis „limonádé”.
Emlékszem rohantam a vonatom után a Nyugatiban, és csak annyi időm, és készpénzem volt, hogy az egyik düledező újságosbódénál felkaptam, és vittem magammal a vonatúton.
Egy kedves, kissé sablonos kis történet volt Budapesttől Debrecenig, de semmi több.

Samsa>!
Emily Marsh Scott: Isztambul titka marad

Ismét nagy élmény volt egy teljesen új országot ”bebarangolni”, a miénktől távoli kultúra rejtelmeit megismerni. A történet által érdekes, tanulságos, örömökkel és fájdalmakkal teli emberi sorsokba nyerhettünk betekintést, mindezt a törökországi viszonyokba beleültetve. Bár maga a történet nem volt kifejezetten élvezhető, eléggé egysíkúra és kiszámíthatóra sikeredett, ennek ellenére is egy könnyed, egyszer olvasható könyvnek mondanám.


Népszerű idézetek

GlassDragon13>!

– Hölgyem a limuzinja előállt – mondta Merdan, és kinyitotta Dilarának autója ajtaját, majd besegítette az ülésre.
– Uram – mosolygott a lány, és kissé teátrálisan bólintott. – Azt hittem sétálni fogunk – csodálkozott.
– Fogunk is, csak előbb el kell jussunk oda valahogy, ugyanis a Hagia Sophia múzeum huszonkét kilométerre van innen.

GlassDragon13>!

Beült az autóba és a távolodó nőt nézte. Köszönöm Allah! – kiáltotta boldogan, majd elindult. Már legalább tíz perce autózott a még ilyenkor is zsúfolt utakon, amikor észrevette, hogy rossz irányba halad. Elnevette magát és ebben a pillanatban tudatosult benne, hogy beleszeretett a lányba.

GlassDragon13>!

– Kislányom tudódjál, hogy nincs lehetetlen. Az, hogy hogyan érzed magad, az egyedül tőled függ. Soha ne felejtsd el, hogy tetteinket érzéseink határozzák meg, érzéseinket pedig a gondolataink. Tehát, ha változtatni akarsz a körülményeiden, akkor először a gondolataidat kell megváltoztatnod. Ha folyton azzal vagy elfoglalva, hogy sajnálod magad, akkor nem marad időd arra, hogy olyan ötleteken elmélkedj, amik előre visznek. Amikor szembe kerülsz egy feladattal, ne arra gondolj, hogy milyen nehézségekkel jár a megoldása, hanem arra, hogy mielőbb megtaláld az utat, ami eljuttat célodhoz.

GlassDragon13>!

– Akkor dugjuk a fejünket a homokba, annak ellenére, hogy tudomásunk van róla? Tudja maga, hogy a médiának mekkora jelentősége és szerepe van a közvélemény formálásában, és ennek folyománya a társadalom hozzáállása. Ha tudnak róla, ha már nem tabu beszélni róla, akkor el lehet kezdeni tenni ellene valamit, de ha kényelemből elhallgatjuk, akkor itt soha, semmi nem fog változni.

GlassDragon13>!

Édesapám mindig azt mondta, hogy tekintsek úgy az emberekre, mintha a nyakukban lenne egy tábla, amire az van írva, hogy: éreztesd velem, hogy fontos vagyok. Én látom az önét. Kérem, vegye észre ön is az enyémet – kérlelte Dilara a nőt, mert komolyan fontos volt neki, hogy jóban legyenek.

GlassDragon13>!

– Ezt nem tehetjük, nem hagyhatjuk itt. Hogyan fogjuk megmagyarázni?
– Ezt nem kell megmagyarázni! Ez Isztambul titka marad – felelte Merdan és elhajtottak.


Hasonló könyvek címkék alapján

Emy Dust: Veszélyes házasság
Veda Sylver: Titkok vihara a Boszporusznál
R. Kelényi Angelika: Szulejmán és a magyar udvarhölgy
Borsa Brown: Az Arab öröksége
Ashley Carrigan: Két lépésre a mennyországtól
Borsa Brown: Légy(ott) Isztambulban
M. Z. Chapelle: Bangkok felett a csillagok
N. Fülöp Beáta: Találkozunk Isztambulban!
N. Fülöp Beáta: Adanai tulipánok
Jókai Mór: Az arany ember