Cameron ​Post rossz nevelése 15 csillagozás

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Amikor ​a tizenéves Cameron Post szülei autóbalesetben váratlanul meghalnak, a lány első, sokkoló reakciója a megkönnyebbülés. Az suhan át az agyán, hogy hála az égnek sosem fogják megtudni, mit tett pár órával korábban: a legjobb barátnőjével csókolózott a szénapadláson.
Cam a szülei halálát követően a mélyen vallásos nagynénjéhez és jó szándékú, de reménytelenül régimódi nagyanyjához költözik. Tudja, hogy attól kezdve egészen más lesz az élete. A Montana állambeli Miles Cityben a túlélés két legfőbb alapszabálya: olvadj be, és hagyj békén másokat! Cam mindkettő tökéletes szakértője lesz – de az érzéseit és vágyait nem tudja magában elfojtani.
Egy napon a kisvárosba költözik Coley Taylor, a gyönyörű és hibátlan cowgirl, aki az iskola legmenőbb srácának a barátnője. Coley és Cam között váratlan, intenzív barátság alakul ki, amely, úgy tűnik, akár több is lehet, mint barátság…
De amikor ez már-már reális lehetőséggé válik, Cameront hideg zuhanyként éri a… (tovább)

Eredeti mű: Emily M. Danforth: The Miseducation of Cameron Post

>!
Athenaeum, Budapest, 2019
440 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632932132 · Fordította: Todero Anna
>!
Athenaeum, Budapest, 2019
440 oldal · ISBN: 9789632938912 · Fordította: Todero Anna

Kedvencelte 1

Most olvassa 13

Várólistára tette 102

Kívánságlistára tette 153

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Niitaa P
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2019/01/emily-m-danfort…

"Emily M. Danfort története gondolkodásra és önvizsgálatra ingerli az olvasót. A sorok között elveszve folyamatosan a saját érzéseinket vizsgálgatjuk. Az események fokozatossága megadja a lehetőséget, hogy a kevésbé elfogadóbb személyiséggel rendelkezők is kitárják szívüket Cameron felé, hogy együtt fedezzék fel – nézőponttól függően – a homoszexualitás tisztaságát és bűnösségét egyaránt.
A 2019-es év egyik legmeghatározóbb olvasmányát tartottam a kezemben. Cameron Post története új utat nyit meg az LMBT irodalom rögös ösvényén. Szükség volt rá, hogy valaki papírra vesse. A szerző gondolatai szépen elevenednek meg a lapokon. Érzékletesen fejezi ki magát, mellőzve a nagyratörő motívumokat, melyek pont az ellentétét érjék el, mint amit szolgálnának.
Nem tökéletes, egyáltalán nem az. Vannak hibái, kisebbek és nagyobbak egyaránt. Akadnak benne kisebb ellentmondások, jelenetek, amelyeken még lehetett volna csiszolni, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy pont ettől vált tökéletessé, ettől lett emberibb.
Engem teljes mértékben meggyőzött, s noha voltak olvasás közben hullámhegyeim, mégis teljesen pozitív élménnyel zártam a könyvet. Több, mint érdemes elolvasni. "

5 hozzászólás
>!
White13
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Az egyik legjobb regény, amit valaha olvastam.
Fantasztikusan megírt mű, mely egy tinédzserlány érzéseit, világhoz fűződő viszonyát meséli el, Cameron „hangja” remek, egyszerre torokszorító és elgondolkodtató az egész történet.
Kötelezővé tenném mindenki számára.

Igen, nem lehet normális dolog az, hogy a 21. században még komolyan gondolja valaki azt, hogy valakit ki lehet gyógyítani a homoszexualitásból.
Több empátia kellene az emberekbe, az a helyzet.
Mert nekem soha senki nem fogja tudni megmagyarázni, hogy egy fiatal kamaszt (az amúgy is necces korszakában) hogyan képesek bántani, mocskolni az emberek, még több lelki terhet rátenni – mintha nem lenne elegendő a mássága. (később sem normális, amikor mindennek elmondanak valakit, természetesen.)

Legyünk nyitottabbak, elfogadóbbak és megértőbbek! Nem kell mindent érteni, megérteni, pláne nem kell mások értékrendje szerint élni a saját életünket – de kötelességünk lenne empatikusnak lenni más embertársainkkal.

Szeressétek, olvassátok Cam történetét!

>!
Zsoofia
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

A kötet feléig azt hittem, hogy ez lesz az év első öt csillagos olvasmánya, aztán persze nem lett az. Szip.

Először is, a könyvet nyilván az veszi először a kezébe, akit az LMBT-kérdéskör érdekel, és az bőven megkapja azt, amit keres. A történet első fele Cameron tapogatásait a saját definiálása, ennek a közösségtől való elrejtését és a bűntudatának nagyon durva internalizálását mutatja be, gyönyörűen, őszintén. Ezen kívül a történetben nem csak az ő identitásával találkozunk, rengeteg embert prezentált – tökéletesen bemutatva, hogy az egyforma emberek vonzzák egymást. Vagy erőszakkal egy helyre terelik őket, hogy belevágják őket a sablonba. A táborban felbukkanó karakterek között volt mozgáskorlátozott, túlsúlyos, illetve nemzetiségi karakter, tökéletesen bemutatva, hogy a nemi identitásukért általában nem azokat az embereket ütik a legjobban, akik más kisebbségben nincsenek benne. És javítsatok ki, ha tévedek, de Adam egy pánszexuális nembináris karakter? Imádtam.

A másik nagyon pozitív dolog, amit értékeltem benne, az a tinédzserek szexualitásának kezelése. Mindenki tudja, hogy a tinik szexelnek, nem kell ezen mit szépítgetni, de ennek a bemutatása minden túlszexualizáltságtól mentesre sikeredett. Ti is emlékeztek azokra a könyvekre, amik két leszbikusról szóltak és egyértelműen férfiaknak írták őket? Itt erről egyáltalán nincs szó, szerencsére. Őszinte, ügyetlen, kitartó, szégyenkező, titkolózó, pont olyan, amilyennek lennie kell.

Egy jelenet eszméletlenül megragadott benne, amikor Cameronnak már a töke tele volt Ruth-szal, és a narráció prózából hirtelen drámába váltott. mondván neki nincs kapacitása a lényegen kívül mást feldolgozni. Ütött rendesen. Nagyon jó írói húzás, taps-taps.

Habár soha sem éltem Montanában, sikerült átadnia a szerzőnek ezt a farmvárosi hangulatot is, a rezignáltságot, az ezekben mégis megbújó pozitív pillanatokat.

A történet viszont nem hibátlan. Kezdem kapásból azzal, hogy túl hosszúnak érződik, és ezek mellett lényegében nincs vége. Mármint oké, az önostorozásos történetszálra nagyon szép pontot tesz, de hogy a karakterekkel mi történik, az egy hatalmas kérdőjel, és nem fogadom el azt a választ, hogy mindegy. Tekintve, hogy mennyi tervezést meg munkát öltek bele, és milyen meghatározó élmény miatt indították el az egész projektet, rohadtul nem mindegy, hogy mi a vége.

Ami miatt viszont a csillagos lehúzást kapja, az az Ígéret túlságosan is pozitív bemutatása. Főleg a mai korban egy csöppet sem vagyok elnéző azzal, ha egy ilyen intézményt akár csak morzsájában is pozitívnak akarnak beállítani, és a „jót akarnak csak rosszul” kifogást maximum szülőknek nézem el, nem orvosoknak/magántanároknak, akiknek évi tízezer dollárt fizetek, és alapból az egész konszenzus egy profán hülyeség. Vannak karakterek, akik tudják ezt a baromságot a helyén kezelni, de vannak, akik nem. Az ő történetének tükrében leírni azt, hogy dehát jót akartak, csak csók a halottnak. Ha már állásponot képvisel, azt tegye erősen.

Ettől függetlenül egy nagyon erős könyvről van szó, amit szeretnék mindenkinek lenyomni a torkán, annak ellenére, hogy valószínűleg a kötet felénél ebbe a tevékenységembe bele fog betegedni, és én nem fogok bocsánatot kérni érte. Sajnálom, hogy ez a kötet azokhoz nem fog eljutni, akiknek tényleg be kéne bizonyítani, hogy az átnevelő táborok embertelenül károsak. A tényleges olvasóközönség, a LMBT-emberek és szimpatizánsok ezt pontosan tudják, és bele fognak fulladni a kényelmetlen undorba.

>!
Mariann_Czenema P
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Cameron Post rossz nevelése egyértelműen szól szülői hibákról, gyászról, rengeteg képmutatásról, és egy lány felnövekedésének története. Középiskolai és kisvárosi zaklatásokról is szól, pletykákról, középszerűségről; a vége miatt viszont kiutat mutathat más LMBTQ érzésű fiatalnak.
Mert hogy erre a kiútra, a megoldásra, a lelki együttérzésre biztosan minden fiatal homoszexuálisnak szüksége van, mivel körükben háromszor magasabb az öngyilkosságra való hajlam a piszkálódások miatt.
És ha megmenthető már egy élet, akkor volt értelme ennek a könyvnek, az én ajánlómnak is.
Olvassátok el Cameron Post rossz nevelését, jó szívvel ajánlom!
(bővebben itt:
https://czenema.blogspot.com/2019/02/emily-m-danforth-c… )

>!
M_Annie_99
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Hú. Még mindig teljesen a könyv hatása alatt vagyok. Alig jutok szóhoz, főleg így, pár perccel az olvasás befejezése után. Egyszerűen nem tudom, mit mondhatnék, annyi mindent szeretnék most egyszerre leírni.
Ez az írónő olyan gyorsan felrepült a „legmélyebben tisztelt szerzők listájára”, mint viszonylag kevés, de rám nagy hatással lévő társa. Úgy érzem, képtelenség szavakba önteni azt, amit most érzek a művével kapcsolatban – azzal, amit ad, és ahogyan ad az embereknek.

„Az, hogy meg tudsz birkózni valamivel, még nem jelenti, hogy jót tesz neked.”

Nem hiszem, hogy egy teljesen átlagos kötetről beszélhetünk, ugyanis mielőtt rábólintottam a kérdésre a kiadó felől, miszerint elolvasnám-e ezt az újdonságot, egyre csak azon kattogott az agyam, hogy van – e olyan magyar fordításban is megjelent könyv, ami ténylegesen és ennyire nyíltan számomra legalábbis nyíltan, a női mássággal foglalkozik. Végtére is ez lett a fő ok, amiért igennel válaszoltam, és a lehető legnagyobb kíváncsisággal vetettem bele magam a könyvbe.

„Hogyan is állíthatnám magamról, hogy áldozat vagyok, amikor olyan hevesen vágyom a bűnre?”

És igazából, tudjátok, mit gondolok, visszatekintve magára az olvasás folyamatára?
Azt, hogy ezt a könyvet MINDENKINEK a kezébe kéne adni, egytől-egyig, mert nem lehet elmenni szó nélkül amellett, amiről mesél nekünk.

„(…) és akkor egyszer csak megszólalt a nagyi hangja valami minneapolisi kórteremből, de közben mintha a múltból jött volna, a múltamból, mintha ahhoz az énemhez szólt volna, aki már nem volt többé, és nem lesz soha többé.”

A főszereplőnk a címet is szolgáltató Cameron Post, aki 12 évesen elveszíti a szüleit egy autóbalesetben, és az élete fenekestül felfordul – csak ezt még nem veszi észre. A nagynénje, Ruth veszi a szárnyai alá, aki mélyen vallásos, s ennek megfelelően próbálja igazgatni unokahúga útját az életben.
Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de számomra pont ez tette kifejezetten ellenszenvessé Ruth karakterét, mivel én nem tudok egyetérteni azon nézetek többségével, amit ő vall ebben a könyvben – ez pedig leginkább az identitásra vonatkozó gondolatokban nyilatkozott meg.

„A homoszexualitás bűnének ellentéte nem a heteroszexualitás, hanem a szentség.”

Szó sincs arról, hogy ne hinnék Istenben, vagy megvetném a tanításokat a Bibliában – egészen egyszerűen nem tudom elfogadni azt az állítást, miszerint a homoszexualitás bűn. Meg is kövezhettek ezért, akkor sem fogom így értelmezni ezt a kérdést.

„Hát, lehet, hogy a homoszexualitás pont olyan, mint a gyilkosság bűne, de tulajdonképpen ki is hal meg, ha a homoszexuálisok összegyűlnek bűnözni?”

Ezt az ellenérzésemet némileg enyhítette Cameron nagymamája, aki a maga régimódiságával sokkal rokonszenvesebbnek bizonyult – az pedig csak a ráadás volt, hogy mindig evett valami édességet, még akkor is, ha nem lett volna szabad, majd cukin bevallotta, hogy na jó, egy keveset mégis eltüntetett… :D

„Post nagyi azt mondta, ő már túl öreg a templomba járáshoz, anélkül is simán feljut a mennyországba.

A tini szereplőkkel meggyűlt ugyan a bajom, mert nehezen tudtam azonosulni velük, abból adódóan, hogy már 15 évesen mondhatni rendszeres fű és drogfogyasztóknak lehet őket nevezni. Ezt elég nehezen tudtam elképzelni, tekintve hogy illegális dologról van szó, ezért kifaggattam a témáról a szüleimet, akik „megnyugtattak”, hogy ez egy teljesen reális ábrázolás.

„- Majd ha visszajöttünk, nyugodtan nézzétek meg a szótárban, mit jelent az, hogy esztétikai.

– Nincs valami köze a homoszexuális vonzalomhoz? – kérdeztem, nem olyan hangosan, mint Jane, de azért elég hangosan.

– Mert pont úgy hangzik, mint aminek köze van hozzá, és ha így áll a helyzet, akkor inkább kösz, nem, te bűnös. Engem nem fogsz csapdába csalni!

– Akkor már inkább a spontaneitást kéne megnéznünk – vette vissza a szót Adam, és most már egyértelműen mosolygott.

– Hogyne – bólogattam. – Meg a megközelítést. Meg az igényel szó jelentését. Fura, hogy eddig mindent megértettünk, amit a művész mondott nekünk, kiterjedt szókincse ellenére.

– Én igazából nem értettem – mondta Adam. – Még azt se tudom pontosan, hová megyünk. Megpróbálta elmagyarázni, de túl sok bonyolult szót használt, tudod? Úgyhogy csak bólogattam, amikor úgy éreztem, most bólogatni kell”

Fogalmazzunk úgy, hogy ezek után ezt a részletet figyelmen kívül hagytam, s úgy követtem végig Cameron törekvését másságának elrejtésére. Ez több szempontból is érdekes volt számomra, mivel az én környezetemben nem volt jellemző hasonló szigor ezt a témát illetően, másrészt viszonylag gyorsan bevette magát a köztudatba az LMBTQ fogalma, és emlékeim szerint akkor lehettem 9. vagy 10. osztályos – vagyis teljesen más korban, más közegben nőttem fel, és a nézeteim is a mai világhoz igazodnak ezt illetően. Nem is tudom pontosan meghatározni, hogy milyen érzés volt visszacsöppenni a kilencvenes évekbe, mivel csak a rokonaim és a szüleim emlékeiből vannak elég hiányos ismereteim – mindenesetre egyszerre ért fel egy afféle képzeletbeli túrával ebbe az időszakba, és egy lenyűgöző betekintéssel egy olyan lány gondolataiba és életébe, aki a saját neméhez vonzódik.

„Egyszerűen csak azért szerettem a lányokat, mert semmit sem tudtam tenni ez ellen.”

Magam sem tudom milyen okból kifolyólag, de olyan erős érzelmeket váltott ki belőlem ez a könyv, amire nagyon kevés író volt eddig képes. Szinte kézzelfogható volt a dühöm, és muszáj volt megbeszélnem az olvasottakat olyan ismerőseimmel is, akik más szemszögből tudták megközelíteni ezt a témát, mint én. Az egyik biszexuális ismerősöm örömmel állt a dolog elébe – ennek pedig az lett a vége, hogy mindent a nyakába zúdítottam, majd szépen, lassan megtárgyaltuk az elképzeléseimet, az elejétől a végéig.

„- A meleg ruhának semmi köze a melegséghez.
– Ez jó lenne pólófeliratnak – állapítottam meg. – Nagyon frappáns.”

Tagadhatatlan, hogy egy olyan témáról van szó, amihez kevesen mernek nyúlni, ha írásról van szó, és kifejezetten boldog vagyok, hogy Emily M. Danforth megtette, méghozzá nem is akármilyen módon! A kíváncsiságom nagyobb volt, ezért rákerestem az írónőre az interneten, s mit ne mondja, az államat jó sokáig szedegettem fel a padlóról, mert újra és újra leesett oda. Tudniillik a Rhode Island Főiskola docense, kreatív írást és irodalmat tanít – mindezek mellé pedig feketén-fehéren ott van előttünk a tény, hogy egyetemi évei alatt coming out-olt, felvállalva leszbikusságát.

„- Semmi sem írja elő, hogy örökre ott kell maradnunk, ahol születtünk – felelte. – Attól még nem lesz rossz ember valaki, hogy ki akar próbálni valami újat.”

Ezeket ízlelgetve elkezdtem azon gondolkozni, hogy vajon mennyi lehet a könyv főszereplőjében az írónő személyiségéből – mindenesetre ez nem változtatott a tényen, hogy az egész kivitelezés olyannyira életszagú volt, hogy néha már fájt olvasni. Minden egyes sor a lelkemig hatolt, és a mai napig nem ereszt.

„Hagytad, hogy sebezhető legyél, és a változáshoz sebezhetőségre van szükség.”

Egy olyan remekművet volt szerencsém olvasni, amit egy életre elkönyvelhetek azon regények mellé, amik megváltoztatták valamiben a személyiségemet.
Minden túlzás nélkül állítom ezt, mivel Cameron segít nekünk abban, hogy ráleljünk önmagunkra, és el tudjunk indulni azon az úton, ami nekünk rendeltetett. Megtanulhatjuk tőle, hogy akármilyen múlt is lakozik a hátunk mögött, akármilyen trauma keserítette meg a gyerekkorunkat, ez nem jelenthet akadályt a céljaink elérésében. Vezessen hozzá rögös út, tele keresztény gyógyító iskolákkal, vagy túlbuzgó nagynénikkel, akik hiába hiszik azt, hogy ismernek minket – mert ez nem igaz. Amíg mi nem tudjuk igazán, kik vagyunk, kivé vagy mivé szeretnénk válni, vagy hogy mit is akarunk a nagybetűs Élettől, addig senki sem ismerhet minket igazán, szívből jövően.

„Nem tudom pontosan, miből veszi észre az ember, hogy önmagává vált.”

Végszóként pedig azt szeretném Nektek mondani, hogy ha tehetitek, vegyétek kézbe ezt a kötetet, mert olyan témát dolgoz fel, ami a mai világban egyik leginkább jelenlévő tabu kérdés – mindezt kegyetlenül őszintén, megbotránkoztatóan, és teljesen egyedülálló módon. Kedves olvasóim, én megtaláltam 2019 első kedvenc könyvét – mit gondoltok, Ti is készen álltok Cameron Post történetére?

https://pagebypagewithanne.blogspot.com/2019/02/ertekel…

>!
WerWolf
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Cameron Post rossz nevelése nem egy romantikus szerelmi történet, hanem egy keserédes valóság, melyben az ember nem tud maradéktalanul boldog lenni, ha a társadalmi és vallási elvárásokkal nem összeegyeztethető az élete. És itt nem holmi perverzióról van szó, hanem mindössze érzelmekről. Arról, hogy egy lány rájön arra, hogy a saját neméhez vonzódik.
Emily M. Danforth félig-meddig egy önéletrajzi ihletettségű történetet vetett papírra, hiszen ő is hasonló beállítottságú, mint Cameron Post. Az egyetemi évei alatt tudatosodott benne a szexuális beállítottsága és gondolom, hasonló problémákkal kellett szembenéznie, mint főszereplőjének, Postnak. Ennek következtében sokkal hitelesebben mutatja be az írónő mindazt, amivel egy fiatalnak szembe kell néznie, ha rájön a valódi szexuális beállítottságára.
Ami pozitívuma a regénynek, hogy nem harsogva kiabálja a világba, hogy miken kell keresztülmennie egy fiatalnak akkor ha a saját neméhez vonzódik. Mindössze elmondja, hogy mik azok a dolgok, amikkel szembetalálkoznak és mennyivel nehezebben küzdenek meg az olyan dolgokkal is, amik a hetero társaiknak nem jelent problémát. Figyelniük kell a viselkedésükre, hogy nehogy elárulják magukat, és a beszélgetéseknél is igyekeznek kerülni a témát, nehogy olyat mondjanak, ami esetleg gyanúba keverheti őket. És mindezt miért? Mert titkolniuk kell a családjuk és az ismerőseik előtt saját érzelmeiket.

Bővebben: http://www.letya.hu/2019/02/emily-m-danforth-cameron-po…

>!
cintiatekla P
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Váratlanul jött, és győzött nálam, ugyanis zseniális élmény volt, még akkor is, ha sokszor ökölbe szorult a tenyerem, hogy mégis hogyan történhettek ilyen dolgok a ’90-es évek Amerikájában, ami azért valljuk be, nem a sötét középkor.

Ez a könyv számomra nem csak felejthetetlen élmény volt, hanem azt éreztem, hogy az LMBTQ történetekbe visszaadja a hitem, hogy a témáról lehet úgy is beszélni, amire már-már a művészi érzékenységgel jelzőket is lehetne használni.

Bővebben: http://www.teklakonyvei.hu/2019/01/emily-m-danforth-cam…

>!
Linszyy P
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

A Cameron Post rossz nevelése egy nagyon erős LMBTQ témájú könyv, ami segít nyitni mások nézőponja felé is. Az idei évem eddigi legjobb olvasmánya!

https://youtu.be/1vKuTxuvuuM

>!
adrykacska P
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Olyan témát vett górcső alá, ami tabunak számít a világban. Ezzel a regényével az író méltó vetélytársa lett Jodi Picoultnak. Eddig csak tőle olvastam tabukat döntögető témákat. A szerző erős társadalom kritikát is beleépítette a regényébe, előre borítékolható volt, hogy ki hogyan reagál Cameron titkára, a kortársak többé kevésbé elfogadták, de a felnőttek megvetették, és bűnősnek billogozták meg a szegény lányt. A regény legnagyobb értéke az empátia, amire tanítani próbálja az olvasókat is.

A Cameron Post rossz nevelése egy felejthetetlen regény önmagunk felfedezéséről és arról, hogy találjuk meg a bátorságot ahhoz, hogy a saját szabályaink szerint éljük az életünket. Épp ezért a regényt mindenkinek erősen ajánlom, mert a gondolkodásmódunkat észrevétlenül átformálja. Értékekre tanít, és leplezetlenül beszél a a fiatalok problémáiról.

A teljes értékelés a linkre kattintva elolvasható: http://adrykacska.blogspot.com/2019/01/emily-m-danforth…

>!
duracell
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Főszereplőnk, Cameron életét három felosztásban ismerhetjük meg: az elsőben 12 éves énjét, aki még épphogy elindult a kamaszodás felé vezető úton és próbálja megismerni önmagát és a szerelmet. Ezt a rövid szakaszt, amelyre szüleinek halála nyomja rá bélyegét, a középiskolai évek követik, amelyben már vallásos nagynénjéé a gyámkodás szerepe. Ő az, aki – úgymond – közelebbről is bevezeti az egyház és tanításainak világába. Őszintén szólva ez a rész volt a kedvencem a regényben, pontosan azért, mert az írónő kitűnő érzékkel mutatta be a tinédzser Cameron mindennapjait: nem azt sugallta, hogy nők iránti vonzódása miatt máshogy kéne tekintenünk rá, épp ellenkezőleg, hogy ő is ugyanolyan tizenéves, mint bárki más, ugyanazokkal a problémákkal küzd, és ugyanolyan tiszta a szerelem, amit érez, mint bárki másé. Ez volt az a rész, amelyet legszívesebben minden ember kezébe nyomnék, főleg azokéba, akik ellenzik az egyneműek kapcsolatát, hogy ők is értsék: az, hogy ki kit szeret, nem megkülönböztető alap.

Teljes értékelés: https://konyvmechanika.blogspot.com/2019/02/emily-m-dan…


Népszerű idézetek

>!
White13 P

– Semmi sem írja elő, hogy örökre ott kell maradnunk, ahol születtünk – felelte. – Attól még nem lesz rossz ember valaki, hogy ki akar próbálni valami újat.

61. oldal

>!
Niitaa P

– A meleg ruhának semmi köze a melegséghez.
– Ez jó lenne pólófeliratnak – állapítottam meg. – Nagyon frappáns.

290. oldal

>!
Niitaa P

Hogyan is állíthatnám magamról, hogy áldozat vagyok, amikor olyan hevesen vágyom a bűnre?

97. oldal

>!
Niitaa P

A homoszexualitás bűnének ellentéte nem a heteroszexualitás, hanem a szentség.

237. oldal

>!
M_Annie_99 

Hagytad, hogy sebezhető legyél, és a változáshoz sebezhetőségre van szükség.

313. oldal

>!
Niitaa P

Emlékszem, apám sokszor mondogatta, hogy Montanában két évszak van: a tél és az útfelújítások időszaka.

378. oldal

>!
Niitaa P

– Nem érzed ezt nagy dolognak? – kérdezte. – Úgy értem, túlságosan is nagynak. Úgy tűnik, minél több időt töltünk együtt, annál nehezebb abbahagyni.
– Talán ez azt jelenti, hogy nem kéne abbahagynunk – feleltem.
– Talán ez azt jelenti, hogy el sem kellett volna kezdenünk – mondta erre Coley.

215. oldal

>!
M_Annie_99 

Nem tudom pontosan, miből veszi észre az ember, hogy önmagává vált.

434. oldal

>!
White13 P

Az, hogy meg tudsz birkózni valamivel, még nem jelenti, hogy jót tesz neked.

357. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Timothy Kurek: Kereszt a szekrényben
Francine Rivers: Hang a szélben
Lloyd C. Douglas: „És köntösömre sorsot vetettek…”
John Hagee: Az Ördög-sziget
Christopher Moore: Biff evangéliuma
Frank E. Peretti: Áttörés a sötétségen
Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz!
Mary Doria Russell: Verebecske
Steve Berry: A templomosok öröksége
Lewis Wallace: Ben Hur