Cameron ​Post rossz nevelése 109 csillagozás

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Amikor ​a tizenéves Cameron Post szülei autóbalesetben váratlanul meghalnak, a lány első, sokkoló reakciója a megkönnyebbülés. Az suhan át az agyán, hogy hála az égnek sosem fogják megtudni, mit tett pár órával korábban: a legjobb barátnőjével csókolózott a szénapadláson.
Cam a szülei halálát követően a mélyen vallásos nagynénjéhez és jó szándékú, de reménytelenül régimódi nagyanyjához költözik. Tudja, hogy attól kezdve egészen más lesz az élete. A Montana állambeli Miles Cityben a túlélés két legfőbb alapszabálya: olvadj be, és hagyj békén másokat! Cam mindkettő tökéletes szakértője lesz – de az érzéseit és vágyait nem tudja magában elfojtani.
Egy napon a kisvárosba költözik Coley Taylor, a gyönyörű és hibátlan cowgirl, aki az iskola legmenőbb srácának a barátnője. Coley és Cam között váratlan, intenzív barátság alakul ki, amely, úgy tűnik, akár több is lehet, mint barátság…
De amikor ez már-már reális lehetőséggé válik, Cameront hideg zuhanyként éri a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

Tagok ajánlása: 16 éves kortól

>!
Athenaeum, Budapest, 2019
440 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632932132 · Fordította: Todero Anna
>!
Athenaeum, Budapest, 2019
440 oldal · ISBN: 9789632938912 · Fordította: Todero Anna

Enciklopédia 12

Szereplők népszerűség szerint

Cameron Post


Kedvencelte 14

Most olvassa 9

Várólistára tette 199

Kívánságlistára tette 215

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

>!
Bea_Könyvutca P
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Ez egy olyan könyv, amit ajánlanék a középiskolába, kötelező vagy ajánlott olvasmánynak. Egyrészt mert azokról a dolgokról szól, ami a tinédzsereket érdekelheti, önmaguk és szexualitásuk felfedezése, a középiskolai élet, zaklatás, barátság, szerelem, másrészt pedig a homoszexualitás témája és elfogadása, más szemszögből való megtapasztalása. Segíthet elfogadóvá és megértővé tenni a fiatalokat abban a korban, amikor még talán sokkal könnyebb, mint egy felnőtt esetében.

Ez a könyv az önmagunk és mások elfogadásáról szól, ne akarjunk senkit megváltoztatni, főleg ne átnevelni, merjük vállalni önmagunkat, olyannak, amilyenek vagyunk, ne azzal foglalkozzunk, hogy mások mit szólnak hozzá, hiszen nem ők élik az életünket, nem tudják milyen gondolataink, érzéseink, születési adottságaink vannak, ezért semmi közük a mi életmódunkhoz, akkor meg pláne, ha gonoszsággal és előítéletekkel közelednek.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2019/03/emily-m-danforth-…

>!
Amadea
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Cameron Post egy virgonc tinilány egy amerikai kisvárosban.
Cameron Post és a barátnője egy forró nyári napon megcsókolják egymást.
Cameron Post tudja, hogy ezt más lányokkal is megtenné, de fiúkkal nem tudja elképzelni.
Cameron Post szülei ugyanezen a napon halálos autóbalesetet szenvednek.
Cameron Post gyámja a mélyen vallásos nagynénje lesz.
Cameron Post az Isteni Ígéret nevű bentlakásos iskolába kerül, ahol hozzá hasonló, szexuális elhajlásoktól szenvedő fiatalokat gyógyítanak, hogy Istennek tetsző életet éljenek.

Hozzáteszem, a közel tízezer dolláros tandíjat a Cameron Post taníttatására szánt összegből fizetik. Ezen a ponton nagyon szerettem volna az eszméletvesztésig verni az ájtatos nagynénit – de ez a könyv nem ilyen egyszerű.

Sokáig kerülgettem, mert egyszerre vonzanak és taszítanak a hasonló történetek, olvasás közben is evett a stressz, hogy szerencsétlen lányból mikor kezdik el kiűzni az ördögöt, de ez nem a szokásos szadista szektás történet (SzSzSzSz, éljen az immár négyszeres alliteráció – bár úgy néz ki, van ilyen verzió is: Garrard Conley: Eltörölt fiú). Tulajdonképpen borzasztóan frusztráló, hogy az iskolában-gyógyítóközpontban az egyik vezető végig abszolút szimpatikus figura marad, attól függetlenül, hogy nyíltan bevallja, korábban homoszexuális volt, aki rátalált a helyes útra. A nagynéni otthagyja a munkahelyét és Cameronhoz és idős, beteg nagymamájához költözik, hogy gondját viselje az unokahúgának, akit alig ismer. Zokogva hagyja ott Cameront a gyógyítóközpontban és a neki írt levelekben kifejezi, mennyire bántja rossz viszonyuk és hogy Cameronnak igaza van, ő is hibás – igen, a nagynéninek (aki egyébként egy fiatal, csinos nő, nem egy besavanyodott matróna) viszolyogtató elképzelései vannak az emberi természetről, mi számít jónak vagy rossznak, de erőszakossággal nem lehet vádolni, max. némi sunyisággal. A regény vége felé válik igazából szimpatikussá, ami kényelmetlen kettős érzést keltett bennem. Cameron persze gyűlöli őt, és egyetlen alkalmat sem hagy ki, hogy ezt ne éreztesse vele, ami miatt a későbbiek fényében a bennem lévő kettős érzés tovább erősödött.

Ha csupán a regénybeli viselkedését vesszük alapul, a nagymamájára Cameron még inkább dühös lehetne, de egyszerűbb mindenért egy ismeretlen rokont hibáztatni, akinek a személye összekapcsolódik a tragédiával – hiszen ezután semmi nem lesz ugyanolyan, Ruth, a nagynéni nem tudja korrigálni ezt az óriási törést Cameron életében, és a lány (aki még csak tizennégy-tizenöt éves) ezért is neheztel rá. De a nagymamával szemben magában tartja minden kikívánkozó megjegyzését, aki semmit nem tesz, hogy ne tegyék ezt az unokájával (és haragszik rá a viselkedése miatt), és eszébe sem jut, hogy Cameron talán nincs jól és kevés megnyugvást ad, hogy az évfordulón kimennek a temetőbe. „Jól megvagyunk, nem igaz, Prücsök?” Nem, nincsenek jól. És soha nem is lesznek – nem úgy, mint azelőtt.

Nagyon érett hangvételű regény a Cameron Post rossz nevelése, árad a sorokból a gondtalan, nyári napok hangulata, a mindent tompa szürkeségbe öltöztető depresszióé, amikor Cameron csak van, dolgozik a babaházán és lehalkítva nézi egyik kikölcsönzött filmet a másik után, és csak próbálja túlélni a napokat. Amikor érzi, hogy Ruth és a vőlegénye az ő életéről hoznak döntéseket és csak hagyja. Amikor tudja, hogy rossz döntést hoz, de szándékosan erre az útra lép.

Nagyon pozitívan csalódtam ebben a könyvben, érzékeny, sokszínű, elgondolkodtató tartalommal, a young adult jobbik végéről.

2 hozzászólás
>!
Niitaa P
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2019/01/emily-m-danfort…

"Emily M. Danfort története gondolkodásra és önvizsgálatra ingerli az olvasót. A sorok között elveszve folyamatosan a saját érzéseinket vizsgálgatjuk. Az események fokozatossága megadja a lehetőséget, hogy a kevésbé elfogadóbb személyiséggel rendelkezők is kitárják szívüket Cameron felé, hogy együtt fedezzék fel – nézőponttól függően – a homoszexualitás tisztaságát és bűnösségét egyaránt.
A 2019-es év egyik legmeghatározóbb olvasmányát tartottam a kezemben. Cameron Post története új utat nyit meg az LMBT irodalom rögös ösvényén. Szükség volt rá, hogy valaki papírra vesse. A szerző gondolatai szépen elevenednek meg a lapokon. Érzékletesen fejezi ki magát, mellőzve a nagyratörő motívumokat, melyek pont az ellentétét érjék el, mint amit szolgálnának.
Nem tökéletes, egyáltalán nem az. Vannak hibái, kisebbek és nagyobbak egyaránt. Akadnak benne kisebb ellentmondások, jelenetek, amelyeken még lehetett volna csiszolni, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy pont ettől vált tökéletessé, ettől lett emberibb.
Engem teljes mértékben meggyőzött, s noha voltak olvasás közben hullámhegyeim, mégis teljesen pozitív élménnyel zártam a könyvet. Több, mint érdemes elolvasni. "

5 hozzászólás
>!
Málnika P
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

”Néha elgondolkodom, mennyire másképp alakultak volna a dolgok, ha más döntést hozok, de az ember nem megy vele semmire, ha túl sokat rágódik ilyeneken.”

A Cameron Post rossz nevelése egy igen elgondolkodtató, ugyanakkor nagyon olvasmányos regény homoszexualitásról, vallásról, gyászmunkáról és bűntudatról. Miközben kemény témákat érint, a tinédzser lány életét olyan valósághűen tárja elénk, mintha vele együtt élnénk át az eseményeket. Cam lányokhoz való vonzódását pedig rendkívül természetesen jeleníti meg. Egyetlen hiányérzetem volt csak olvasás közben, amiért gondolkodtam, hogy levonok tőle fél csillagot, de végül mégsem teszem, hogy a főszereplőtől sokkal több érzelmet vártam volna. Úgy tűnik, mindent túlságosan magától értetődően vesz tudomásul spoiler, ez számomra nagyon nehezen volt befogadható, és csak a végén értettem meg ennek az okát.

A történet nagyon fontos mondanivalót közvetít az elfogadásról, amely miatt nemcsak kamaszoknak, hanem felnőtteknek is jó szívvel ajánlható. Remélem a könyv nemcsak azokhoz fog eljutni, akik eleve pozitívan állnak az LMBTQ témájához, és a maga sokszínűségében látják a világot, hanem azokhoz is, akik azt hiszik, csak nekik lehet igazuk és jogunk van beleszólni mások életébe. Cameronhoz hasonlóan mindenkinek a saját útját kell járnia, bármi legyen is az, a többieknek pedig ezt tiszteletben kell tartania.

>!
moskatanita IP
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Sejtettem, hogy megrázó lesz ez a könyv – hogy ne lenne megrázó, ha részben egy homoszexuális fiatalokat átnevelő vallásos iskolában játszódik, aminek már a gondolatára is elönt a düh. Felfoghatatlan, hogy tehet ilyet valaki egy gyerekkel,és hogy gondolhatja, hogy ez a „javát szolgálja”. Arra viszont nem számítottam, mi ráz majd meg a legjobban: hogy mennyire hétköznapinak tűnik a könyv. Hogy ezeknek a fiataloknak épp próbálják eltaposni az identitását, de közben bármiféle harsányság nélkül ők mégis csak átlagos tinédzserek, akik ilyen körülmények közt is azzal foglalkoznak, amivel az átlagos tinédzserek szoktak. Hogy mennyire próbálnak normálisak lenni egy ennyire abnormális helyzetben.

És nem tudok nem arra gondolni, hány helyen tapos bele valakinek a fejlődő identitásába egy átlagos iskola is. Hogy mekkora felelősség egy gyereket felnevelni, és felismerni, hogy a szülőnek nem valamiféle kiterjesztése a gyerek, hanem önálló emberi lény önálló véleménnyel és vágyakkal. Hogy bármekkora közhely is, a szeretetnek nem az a dolga, hogy bárkit megváltoztasson.

Több mint fél éve fejeztem be ezt a könyvet, és nem tudok szabadulni tőle. Még ha többségünket nem is így próbáltak megváltoztatni és eltaposni kamaszkorunkban, de valahogyan másként valószínűleg igen. „Neked nem szabad erre a pályára menned.” "Neked nem szabad vele randiznod." „Rendes lány nem így.” Az igazi férfi nem úgy." „Csak a javadat akarom.” "Majd megérted és hálás leszel, ha nagy leszel." „Az én szüleim is így csinálták.”

A Cameron Postot minden szülőnek a kezébe adnám, aki valamiért elfelejtette már, őt hogyan csorbították a szüleik vagy az iskola a szeretetük nevében.

>!
AniTiger MP
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Nem lett kedvenc, de érdekesnek tartom Cameron Post kamaszodásának történetét, ahogy az Isteni Ígéretben végzett munka megismerése is az volt. Meg furcsa. Meg borzasztó. Gyomron bokszoló. Az ott tanuló diákokat nagyon megkedveltem – bár a kedvenceim Adam és Jane voltak –, és élveztem minden egyes olyan részt, ahol egyre több apróság derült ki róluk.

Eléggé megrázott, hogy vannak olyan helyek, ahol a másságot, vagyis a nem heteroromantikus vonzódást, illetve a nem heteroszexuális vágyat betegségnek és bűnnek tartják, amit gyógyítani kell. Padlóra küldött a gondolat, hogy ilyesmi létezik. Ráadásul a történetben az iskola vezetője, Lydia valami elképesztő módon unszimpatikus volt már az első pillanattól fogva. spoiler Képtelen vagyok felfogni, hogy a vallás nevében létrehoznak és fenntartanak iskolákat, amik meggyűlöltetik kamaszokkal (vagy bárkivel) az identitásuk egy részét…

Rengetegszer kaptam azon magam, hogy azon merengek, vajon mennyiben lenne más ezeknek a fiataloknak az élete, ha nem küldik el őket megjavulni, hanem csak hagyják, hogy önmaguk legyenek? Különleges élmény volt, de az elbeszélést unalmasnak, vontatottnak találtam, az én ízlésemhez túl szerteágazó volt a stílusa. Sok dolog nem futott ki sehova, és a végén is kiakadtam egy kicsit…

Bővebben a könyvről és a filmről…
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2019/02/cameron-p…

>!
Athenaeum, Budapest, 2019
440 oldal · ISBN: 9789632938912 · Fordította: Todero Anna
>!
rebeka202 P
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

„(…) amit meg akar változtatni nem változtatható meg, olyan, mint a magasságunk vagy a fülünk formája vagy valami ilyesmi (…)”

Soha nem ítéltem el azokat, akik az azonos neműekhez vonzódnak. Soha nem értettem, hogy miért kell elítélni őket? A vallás miatt? Mert a Biblia azt írja, hogy az tisztátalan, mocskos dolog? És ezt ki mondta? Nem, nem vagyok vallás ellenes, sem ateista, sőt katolikus vagyok és gyakorolni is szoktam a vallásomat, noha nem olyan gyakorisággal és hévvel, mint ahogyan az elvárható volna. De valahogy nem tudom a vallás egyes részeit megérteni, és logikát találni bennük. Ahogyan ezt. Homoszexuálisok mindig is voltak a történelem során. Ez nem a modern világ egy következménye, hanem ez örökké létezett, csak lehet, hogy jól titkolták. Réges-régen, voltak idők, amikor még természetesnek is hatott a dolog.
Ez a könyv rengeteg dologról szól. Aki azt hiszi, hogy egy leszbikus lány egzotikus kalandjairól, majd megtérítéséről fog szólni a történet, akkor hatalmasat téved. Ez a könyv egy leszbikus lány mindennapos küzdelmeiről, önmagára találásáról szól.

A történet nem napjainkban játszódik, hanem a ’90-es években, amikor szerintem még erőteljesebben elítélték azokat, akik az azonos neműekhez vonzódtak. Így történt Cameron esetében is. Szegény kislány nem önmaga választotta a leszbikusságot, hanem Ő ilyen. Így született, így látta meg a napvilágot és szépen lassan kezdi megismerni, hogy mit is jelent az, hogy jó érzés, ha a legjobb barátnőjével csókolózik. Számára ez nem furcsa, nem rendellenes, nem ostorozza magát miatta, nem sír, nem őrjöng. Csak a környezete szerint undorító és mocskos, ami Ő. Nagyon rossz volt olvasni, ahogyan mindenki elítéli szegény kislányt, lenézik, bűnben fürdőzőnek nézik. Holott Ő, csak Ő…
„– Nem gondolok magamra homoszexuálisként. Csak úgy gondolok magamra, hogy én én vagyok.”

Ahogy a fülszövegből is kiderül, nagynénje elküldi egy vallásos átnevelőotthonba, hogy kigyógyítsák a betegségéből. Rendesen gyomorforgató volt azt olvasni, hogy a homoszexualitást betegségként fogják fel… Azért mert kevesen vannak, akik az azonos neműekhez vonzódnak, azért rendellenesség? Akkor mindenki más rendellenes lehet valamilyen téren. Mert nem elég szőke a haja, vagy nem elég magas, nem elég formás a füle, a nyaka, az álla… bármire rá lehet fogni, hogy betegség, csak mert nem olyan mint az átlag…
Természetesen ez az iskola azért nem épp olyan, mint amit elképzelünk. Nem egy katona rendet megkövetelő intézmény, de megvannak a maga szabályai. A vallás és a Szentírás az alapja az egész átnevelőprogramnak, de szerintem hatalmas kamu az egész. Ahogyan Cam is fogalmazta: áltudománnyal próbálnak itt gyógyítani. Semmi értelme. Nevetséges. Pénz csalás. Átverés… Egy nagy kalap semmi. Hogy is lehetne valakit kigyógyítani egy olyan dologból, amivel együtt születik. Ami a része. Ez nem egy daganat, amit egy műtét során kiszednek valaki testéből… Sajnos ott is több kevesebb sikerrel (Ruth…).
Az intézmény módszerei egyszerűen nevetségesek voltak. És egyértelműen értelmetlenek: „– Az előbb magyaráztam el. Ennek az egész $@!% helynek az a célja, hogy meggyűlöltesse velünk saját magunkat, mert ez kell a változáshoz. Gyűlölnünk kell azt, ami vagyunk, meg kell vetnünk.”
Komolyan?? Egy vallásos táborban úgy nevelnek, hogy gyűlöld azt, aki vagy. Gyűlöld azt, ahogyan téged Isten megteremtett. Isten mindenkit egyformán szeret. Isten mindenkit tökéletesnek teremtett… most akkor hogy is van ez?? Valahogy számomra a vallás néhol erősen ellentmondásos tud lenni, és ebben a könyvben eléggé kicsúcsosodik, hogy például hol is…
Az egész nevelőotthonosdi egy erőltetett dolog volt. Rá akarták erőltetni a vallást, a hitet a gyerekekre, be akarták mesélni nekik, hogy csak úgy tudnak kigyógyulni ebből a betegségből, ha hisznek Istenben. Ezt már olyan szinteken űzték, hogy már majdnem az őrület határáig kergették a gyerekeket vele. Csak az hihet Istenben, aki heteroszexuális? A leszbikusoknak nem létezik Isten? Nem értem.

A történet áramlását meglehetősen befolyásolja az írói stílus. Ezzel kapcsolatosan teljesen pozitív az élmény. Az írónő valami lehetetlenül csodálatosan építette fel a történetet. Az alapoktól kezdte, egyetlen részletet sem hagyott ki. Mélyen belemártózhattunk Cameron lelkivilágába, de mégsem zárkóztunk be oda teljesen. Szemmel kísérhettünk a gondolatait, de mindemellett a külvilág visszajelzéseit is. A szerzőnő stílusa rendkívül magával ragadó, csak úgy sodródtam a történettel, és egy percre sem tudtam leállni. Nagyon tud bánni a szavakkal, a képekkel, az érzésekkel.
Biztosan nem az utolsó könyv, amit kézbe veszek majd tőle.

És végül, órákat lehetne a vallás témáról beszélni kitérni ide, kitérni oda. Belefűzni a regény gondolatait. Vagy esetleg a vallást belefűzni a regény által közvetíteni szánt üzeneteibe.
Ez a könyv rengeteg dologról szól. Nagyon sokat tud adni. Megtanít önmagad elfogadására. A másság elfogadására. Picit elgondolkodsz a valláson is. Nem Istenen és a hiten. A valláson. A kettő az kicsit különbözik.
Érdekes… még meg kell emésszem. Többet kell róla gondolkodjak és forgassam az agyamban a szavakat, amiket olvastam, mert rettentő elgondolkodtató. Talán ezért is lett egy kicsit kusza, amit írtam..

„– Csak azt mondom, hogy néha megeshet az emberrel, hogy teljesen kikészít valakit, miközben elvileg segíteni próbálna neki, csak rosszul csinálja.”

25 hozzászólás
>!
cseri P
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Meglepődtem, milyen olvasmányos, érdekes volt ez a könyv. Mivel Cameron Post pont velem egyidős, már csak emiatt is, igaz, hogy egy elég poros montanai kisvárosban, de mégiscsak az amerikai középiskolások életét éli, ami végtelenül más, mint egy kelet-európai vidéki középiskolás életét élni. Persze itt nem ez a lényeg, hanem a homoszexualitás. Azt érzékelem, hogy az írónőnek borzasztóan fontos volt ez a könyv. Biztosan ezért sikerült Cameron Post alakja ennyire tudatosan önmagát felvállaló, határozott egyéniségnek. A szemléletemet ugyan nem formálta, mert sosem gondoltam, hogy bárkit is át kellene nevelni a szexuális irányultsága miatt, az ilyen átnevelős iskolákról meg magamtól is el tudtam képzelni, hogy borzalmasak, és szemétség ide küldeni egy gyereket.

>!
Zsoofia
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

A kötet feléig azt hittem, hogy ez lesz az év első öt csillagos olvasmánya, aztán persze nem lett az. Szip.

Először is, a könyvet nyilván az veszi először a kezébe, akit az LMBT-kérdéskör érdekel, és az bőven megkapja azt, amit keres. A történet első fele Cameron tapogatásait a saját definiálása, ennek a közösségtől való elrejtését és a bűntudatának nagyon durva internalizálását mutatja be, gyönyörűen, őszintén. Ezen kívül a történetben nem csak az ő identitásával találkozunk, rengeteg embert prezentált – tökéletesen bemutatva, hogy az egyforma emberek vonzzák egymást. Vagy erőszakkal egy helyre terelik őket, hogy belevágják őket a sablonba. A táborban felbukkanó karakterek között volt mozgáskorlátozott, túlsúlyos, illetve nemzetiségi karakter, tökéletesen bemutatva, hogy a nemi identitásukért általában nem azokat az embereket ütik a legjobban, akik más kisebbségben nincsenek benne. És javítsatok ki, ha tévedek, de Adam egy pánszexuális nembináris karakter? Imádtam.

A másik nagyon pozitív dolog, amit értékeltem benne, az a tinédzserek szexualitásának kezelése. Mindenki tudja, hogy a tinik szexelnek, nem kell ezen mit szépítgetni, de ennek a bemutatása minden túlszexualizáltságtól mentesre sikeredett. Ti is emlékeztek azokra a könyvekre, amik két leszbikusról szóltak és egyértelműen férfiaknak írták őket? Itt erről egyáltalán nincs szó, szerencsére. Őszinte, ügyetlen, kitartó, szégyenkező, titkolózó, pont olyan, amilyennek lennie kell.

Egy jelenet eszméletlenül megragadott benne, amikor Cameronnak már a töke tele volt Ruth-szal, és a narráció prózából hirtelen drámába váltott. mondván neki nincs kapacitása a lényegen kívül mást feldolgozni. Ütött rendesen. Nagyon jó írói húzás, taps-taps.

Habár soha sem éltem Montanában, sikerült átadnia a szerzőnek ezt a farmvárosi hangulatot is, a rezignáltságot, az ezekben mégis megbújó pozitív pillanatokat.

A történet viszont nem hibátlan. Kezdem kapásból azzal, hogy túl hosszúnak érződik, és ezek mellett lényegében nincs vége. Mármint oké, az önostorozásos történetszálra nagyon szép pontot tesz, de hogy a karakterekkel mi történik, az egy hatalmas kérdőjel, és nem fogadom el azt a választ, hogy mindegy. Tekintve, hogy mennyi tervezést meg munkát öltek bele, és milyen meghatározó élmény miatt indították el az egész projektet, rohadtul nem mindegy, hogy mi a vége.

Ami miatt viszont a csillagos lehúzást kapja, az az Ígéret túlságosan is pozitív bemutatása. Főleg a mai korban egy csöppet sem vagyok elnéző azzal, ha egy ilyen intézményt akár csak morzsájában is pozitívnak akarnak beállítani, és a „jót akarnak csak rosszul” kifogást maximum szülőknek nézem el, nem orvosoknak/magántanároknak, akiknek évi tízezer dollárt fizetek, és alapból az egész konszenzus egy profán hülyeség. Vannak karakterek, akik tudják ezt a baromságot a helyén kezelni, de vannak, akik nem. Az ő történetének tükrében leírni azt, hogy dehát jót akartak, csak csók a halottnak. Ha már állásponot képvisel, azt tegye erősen.

Ettől függetlenül egy nagyon erős könyvről van szó, amit szeretnék mindenkinek lenyomni a torkán, annak ellenére, hogy valószínűleg a kötet felénél ebbe a tevékenységembe bele fog betegedni, és én nem fogok bocsánatot kérni érte. Sajnálom, hogy ez a kötet azokhoz nem fog eljutni, akiknek tényleg be kéne bizonyítani, hogy az átnevelő táborok embertelenül károsak. A tényleges olvasóközönség, a LMBT-emberek és szimpatizánsok ezt pontosan tudják, és bele fognak fulladni a kényelmetlen undorba.

1 hozzászólás
>!
White13
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Az egyik legjobb regény, amit valaha olvastam.
Fantasztikusan megírt mű, mely egy tinédzserlány érzéseit, világhoz fűződő viszonyát meséli el, Cameron „hangja” remek, egyszerre torokszorító és elgondolkodtató az egész történet.
Kötelezővé tenném mindenki számára.

Igen, nem lehet normális dolog az, hogy a 21. században még komolyan gondolja valaki azt, hogy valakit ki lehet gyógyítani a homoszexualitásból.
Több empátia kellene az emberekbe, az a helyzet.
Mert nekem soha senki nem fogja tudni megmagyarázni, hogy egy fiatal kamaszt (az amúgy is necces korszakában) hogyan képesek bántani, mocskolni az emberek, még több lelki terhet rátenni – mintha nem lenne elegendő a mássága. (később sem normális, amikor mindennek elmondanak valakit, természetesen.)

Legyünk nyitottabbak, elfogadóbbak és megértőbbek! Nem kell mindent érteni, megérteni, pláne nem kell mások értékrendje szerint élni a saját életünket – de kötelességünk lenne empatikusnak lenni más embertársainkkal.

Szeressétek, olvassátok Cam történetét!


Népszerű idézetek

>!
Málnika P

Néha elgondolkodom, mennyire másképp alakultak volna a dolgok, ha más döntést hozok, de az ember nem megy vele semmire, ha túl sokat rágódik ilyeneken.

183. oldal, 10. fejezet

>!
Málnika P

Ha csak ülünk, és rágódunk rajta, nem lesz belőle semmi.

368. oldal

>!
Málnika P

De attól, hogy az ember gondol valamit, az még nem lesz igaz.

374. oldal

>!
White13

– Semmi sem írja elő, hogy örökre ott kell maradnunk, ahol születtünk – felelte. – Attól még nem lesz rossz ember valaki, hogy ki akar próbálni valami újat.

61. oldal

>!
Málnika P

Összeszorult a gyomrom, ahogy akkor szokott, amikor az ember rájön, hogy valami fontos dologban hülyén döntött, és azon tűnődik, nem lehet-e, hogy ez csupán egyike annak a sok-sok hülye döntésnek, amit ebben a fontos dologban hozott, és nem azt jelzi-e, hogy előbb-utóbb az egész összeomlik a sok egymásra halmozott, hülye döntés súlya alatt.

429. oldal

>!
Niitaa P

– A meleg ruhának semmi köze a melegséghez.
– Ez jó lenne pólófeliratnak – állapítottam meg. – Nagyon frappáns.

290. oldal

>!
Niitaa P

– Ugye tudod, hogy csak az unalmas ember unatkozik?

115. oldal

>!
Niitaa P

Hogyan is állíthatnám magamról, hogy áldozat vagyok, amikor olyan hevesen vágyom a bűnre?

97. oldal

>!
White13

Az, hogy meg tudsz birkózni valamivel, még nem jelenti, hogy jót tesz neked.

357. oldal

>!
M_Annie_99

Hagytad, hogy sebezhető legyél, és a változáshoz sebezhetőségre van szükség.

313. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Marni Bates: Itt a vége, lúzer véle!
Jennifer E. Smith: Vajon ránk talál a szerencse?
John Green: Alaska nyomában
Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi
Sarah Dessen: Tökéletes
Sarah Dessen: Egy felejthetetlen év
John Green: Csillagainkban a hiba
Julie Buxbaum: Három dolgot mondj
John Green: Teknősök végtelen sora
Ann Brashares: Négyen egy gatyában