Emily Harttól már volt szerencsém olvasni, s már az első debütáló regényével meggyőzött. Tudtam, hogy érdemes lesz rá odafigyelni és igazam is lett. Néhány perce fejeztem be A becstelent és már az elején annyira a hatása alá kerültem, hogy egyszerre akartam mihamarabb befejezni és egyszerre akartam azt, hogy sose legyen vége. Vannak olyan időszakok az életemben, amikor időről időre belecsöppen egy-egy történelmi romantikus és nehezen szabadulok a bűvöletéből. 2021 eleje is ilyen. És nem is lehetett volna szebben folytatni ezt a rajongást, mint a tavaly megjelenő A korona lovagjai első részével.
Maga A becstelen egy gyors lefolyású, erősen addiktív, olvasmányos regény rejtélyekkel és ki nem mondott gondolatokkal. Már az első oldalaknál magához láncolja olvasóit és a folytonos bizonytalanság miatt képtelenné teszi azt, hogy ne akarjunk minél inkább belefolyni a cselekménybe. A kötet, mint már említettem, történelmi romantikus, a 19. századi Angliában játszódik, de nem egy egyszerű romantikus regény, hanem annál jóval több. Titokzatos, furfangos és nem egyszer megdöbbentő. Minden egyes oldallal egyre többet és többet ad magából, egyre jobban megnyílik, s ahogy haladunk vele úgy lesz még letehetetlenebb és még izgalmasabb. Egy perce sincs ideje az embernek arra, hogy unatkozzon, hiszen pillanatok alatt csavar egyet a történeten az írónő és egy újabb talányt vagy épp titkot gördít az utunkba, amit meg kell fejtenünk, amit látnunk kell, mi is lesz a célja, s vajon elérni e azt. Maga a történelmi háttér hiteles, mindenféle gondolkodás nélkül el tudom képzelni magam előtt a kort és úgy pergett le a lelki szemeim előtt a cselekmény, mintha filmet néztem volna. Nemcsak amiatt, mert adrenalinban gazdag a kötet, hanem azért is, mert egyrészt szemléletes, másrészt nagyon szépen van megírva és, mint már korábban említettem, az írónő első regényének az értékelésében, ez az az irány és kor, amiben Emily Hart tündökölni tud.
A nyelvezet és a helyszín miatt olyan olvasni A becstelent, mintha egy Julia Quinn regényt olvastam volna csakhogy Emily Hart a mi, magyar JQ-ünk jó okkal. A becstelen egy kalandos, korhű, igazi romantikus regény egy kis krimivel megfűszerezve. Maga a cselekmény nemcsak visz minket előre, de ha arra van szükség el is gondolkodtat és nem egyszer éreztem azt bárcsak mi is ebben a korban élnénk, bárcsak lennének még igazi úriemberek és bárcsak lennének bálok, összejövetelek, ahol igazi hercegnőnek érezhetjük magunkat.
A cselekmény mellett természetesen a karakterek fogtak meg leginkább. Nagyon jót tett a regénynek, hogy nemcsak egy szemszögből ismerhettük meg az eseményeket, hanem mind a női, s mind a férfi karakter teret kapott a kibontakozásra. Emiatt is szeretem annyira, hogy ez a regény is váltott szemszögű. Imádtam olvasni, ahogy megalkotta az erős, sötét múlttal rendelkező Alexander Wycombot és a szókimondó, ugyanakkor független és erős Isabel Cravent, aki a Craven család legidősebb lánygyermeke.
Tetszett, hogy nem felszínesek, hogy van bennük valami egészen egyedi, és az is külön elnyerte a tetszésemet, hogy az írónő nem engedett könnyen az érzelmeknek és újabbnál újabb akadályokat görgetett az útjukba, amitől egyrészt sejtelmesebb lett a cselekmény, másrészt még titokzatosabb és még szerethetőbb. Isabel már az első oldalakon szimpatikus volt és ez végig kitartott az utolsó oldalakig is, ami azért valljuk be ritka.
Sokszor van az, hogy idegesítő és irracionális a női karakter, emiatt kevésbé élvezhető egy-egy regény cselekménye, de nem Emily Hartnál. Ugyanakkor, amíg Isabellel úgy ahogy kesztyűs kézzel bánt, addig Alexandert jól megnyomorgatta nekünk és egy erősnek tűnő, de belül romokban heverő férfi karaktert alkotott meg az írónő. Úgy gondolom, hogy azokhoz a személyiségjegyekhez, amiket Emily Hart társított egy sötétebb, kegyetlenebb múlt, tökéletesen passzol Alexander karakteréhez.
Nem mondom, hogy ezeket a jeleneteket könnyű volt olvasni, de szenvedés nélkül nincs boldogság, ahogy mondani szokták. Maga a szerelmi szál vágyott volt, imádtam, hogy nem egyből gyúltak lángra a szerelmesek, hanem várni kellett és a bizonytalanságban töltött pillanatok is csak még jobban megédesítették a beteljesülést.
