Wuthering ​Heights 67 csillagozás

Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights Emily Brontë: Wuthering Heights

In a house haunted by memories, the past is everywhere… As darkness falls, a man caught in a snowstorm is forced to shelter at the strange, grim house Wuthering Heights. It is a place he will never forget. There he will come to learn the story of Cathy: how she was forced to choose between her well-meaning husband and the dangerous man she had loved since she was young. How her choice led to betrayal and terrible revenge – and continues to torment those in the present. How love can transgress authority, convention, even death. And how desire can kill.

Eredeti megjelenés éve: 1847

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Macmillan Collector's Library, Pocket Penguin Classics – Brontë sisters, Splinter's Classic Lines, Penguin Popular Classics, Penguin Classics Couture Deluxe Editions, Penguin English Library, Vintage Classics, Penguin's Clothbound Classics, Scholastic Classics, Pulp! The Classics

>!
HarperCollins, London, 2017
368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780008195519
>!
Pan Macmillan, London, 2017
416 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781509827800
>!
138 oldal · ASIN: B073QM98F5

30 további kiadás


Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Heathcliff


Kedvencelte 18

Most olvassa 7

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Emily Brontë: Wuthering Heights

Újraolvasás vége.
Nos, Emily kisasszony, minden tiszteletem ellenére tudatom Önnel, hogy az elkövetkező öt-hat évben nem fogom ismét újraolvasni a könyvét. Mi a fenének, mikor oldalanként legalább kétszer nemcsak azt tudom kapásból megmondani, mi fog történni, hanem még azt is, milyen mondat következik in English? Azt viszont továbbra is fenntartom, hogy ez a könyv, ha illik is rá az angol nyelv „romance” szava, semmilyen értelemben nem nevezhető magyarul „romantikus regény”-nek. A kettő nem ugyanaz.

Először is hadd adjak hangot (sokadszor) abbéli meggyőződésemnek, hogy ez a regény nem egy nagy-nagy szerelem története. Zsenge ifjúságom óta – midőn először elolvastam a regényt – mostanáig elég sokat változott a gondolkodásom és a véleményem, de ezt az egyet változatlanul fenntartom: egy foltnyi szerelmet nem tudok felfedezni Heathcliff és Catherine kettősében. Amit ők éreznek egymás iránt, az egészen más, valami nem embernek való ragaszkodás, amelynek a szerelem a „jobb híján” használt metaforája. Itt csak Edgar szerelmes, meg a második nemzedék, no de hát ők mellékszereplők. :) Tőlük nem lesz a regény romantikus.

És a stílusától sem. Gótikus-realista, ha van ilyen kategória.
A rémregények örököse, főleg, ami Catherine-t és Heathcliffet illeti. Semmilyen módon nem illenek bele ebbe a drága jó vidéki Angliába, és valószínűleg ezért annyira megfoghatatlanok, hogy százötven éve idegesítik az olvasóikat. Két rémalak, akik szép lassan legyilkolnak maguk körül mindenkit. Olyan szívtelen tuloknak kell lenni, mint az öreg Joseph, ahhoz, hogy ezt bírja az ember. Edgar tényleg nem normális, hogy pont Catherine-be szeret bele. Visítva kellene futnia tőle. De szegény Isabella a legnagyobb hülye az egész regényben.
És realista, hiszen mindez nem egy középkori itáliai kastélyban játszódik le, hanem a drága jó vidéki Angliában. Voltam ott: szerelmes vagyok Nyugat-Yorkshire megyébe. :) Most is úgy néznek ki a farmok, mint akkor, most is mérföldekre vannak egymástól, és most is birka legel a lápon. Csak ma már autók parkolnak a farmok kertjében, és bevezették a villanyt is, na jó. :) Viszont ettől csak hátborzongatóbb a regény. Heathcliff úgy kínozza halálra a környezetét, hogy végig szigorúan tartja magát a korabeli Anglia társadalmi elvárásaihoz, és végig a törvényekkel összhangban cselekszik. Mert a korabeli angol törvények mindezt megengedték.
Én határozottan nem szerettem volna a viktoriánus Angliában élni. Tudom, tudom, ettől most az ismeretségi körömnek legalább a fele leesett a székről… :D

És mekkora zsenialitás kellett már ahhoz, hogy ezt a történetet pont két olyan emberrel meséltesse el a kisasszony, akik egy árva büdös szót nem értenek belőle?! Ettől minden olvasásnál leesik az állam. Lockwoodot, ahogy halad az idő, egyre korlátoltabbnak és ostobábbnak látom. Na, ő tényleg szórakoztató szerelmi históriának nézi az egész mesét. Nelly meg… most direkt figyeltem, hányszor hazudik, tart vissza vagy manipulál információkat. Hát úgy átlag négyoldalanként. Amit bevall. Azon kívül, hogy Lockwoodnak mit nem mond meg… azt csak a kisasszony tudta. :) Aki minden bizonnyal fülig érő vigyorral írta meg ezeket a bizonyos részeket, és most is jól szórakozik rajtam, ha látja, mit csinálok. :)

Utóirat: Mióta a könyvet megkaptam, masszívan utálom a borítóját. Könyörgöm, mi köze lehet egy kerítésen ülő, sötét, integető alaknak ehhez a regényhez?! Az, hogy esőre áll az idő? Mert az Angliában annyira különleges, mi? No, sebaj, lassan úgyis szétmenőben van a könyv. Ahogy a Penguin Classics tartósságát ismerem, röpke tíz év, és vehetek másikat helyette.

>!
Penguin, London, 1994
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 0140620125
9 hozzászólás
>!
Nymeria96
Emily Brontë: Wuthering Heights

Eleinte nehezen tudtam belerázódni a regénybe, sajnos nem tudott lekötni a történet és a hangulata is túl nyomasztó és lehangoló volt. Az utolsó száz oldalt azonban hatalmas érdeklődéssel olvastam végig, hiszen már alig vártam, hogy megtudjam, hogyan fog zárulni a történet.
A végkifejlet nagyon meglepett, egyáltalán nem ilyen befejezésre számítottam.
A szereplők közül Hareton Earnshaw az egyetlen, akit meg tudtam kedvelni, a többiek nagyrészt ellenszenvesek voltak számomra.
Nem bántam meg, hogy elolvastam, és valószínű, hogy pár év múlva még újra elő fogom venni.

>!
Gedi P
Emily Brontë: Wuthering Heights

Briliáns. Ódzkodtam tőle, mert nem ezt vártam. Austen-féle nyáladzó szerelmes történetet, ami nem a férfiszívemnek való… Erre mit kaptam? Hátborzongatóan sötét ódon gótikus házat, tájat és szíveket…. Tomboló halálos szenvedéllyel kavargó őrült romantikát… Amiről az ember nem tudja, imádja vagy gyűlöli. A művet. A hangulatot. A szereplőket. Angolul nagy élmény volt. Már-már féltem újra belépni Wuthering Heights-ba. Emily Bronte írói bravúrja, a többszörösen összetett narráció pedig csak hab azon a nagyon is vékonyka írói tortáján….

1 hozzászólás
>!
Szentinel
Emily Brontë: Wuthering Heights

Szerelem, gyűlölet, öröm, harag, remény és reményvesztettség lengi be ezt a könyvet, mindez olyan gyönyörűen megírva, hogy lehetetlen nem szeretni. Emily Brontë egyetlen megjelent elbeszélése (melynek megjelenése után egy évvel elhalálozott) megkerülhetetlen pont lett a gótikus regények sorában, én pedig örülök, hogy olvashattam.

A Wuthering Heights ékes példáját adja annak, hogy az 1800-as években az írók nem filmszerű, hanem gyakran színházszerű könyveket írtak. A párbeszédeken végig éreztem némi színpadi behatást, plusz tekintettel arra, hogy a történet legnagyobb része két birtokon játszódik, ott is leginkább egy-egy nagy épületben, nem is lenne nehéz elképzelni színházban. Ezen felül – és ezt szeretem a Brontë nővéreknél – a kisember szemén keresztül láthatjuk, hogyan olvad le a máz a nagyemberekről. Hogyan derül ki, hogy nemesi vérből valók az esetek többségében igencsak esendők és gyarlók. Ebben a regényben például azt láthatjuk, ahogy egyetlen jöttment alak képes kishíján elpusztítani két befolyásos családot.

Történetünk 1801-ben kezdődik, amikor is Mr. Lockwood látogatást tesz Wuthering Heights-on, amit egy barátságtalan úr, Heathcliff igazgat, és nem csak azt az egy birtokot. Lockwood szeretné bérbe venni tőle Truchcross Grange-et, azonban a nem kicsit bunkó tulaj némileg elbizonytalanítja. Ellen „Nelly” Deantől értesül az elmúlt harminc év történéseiről, aki hol nevelőnőként, hol házvezetőként szolgálta az Earnshaw családot, Wuthering Heights eredeti tulajdonosait. Nelly elbeszéléseiből derül ki, hogy mi is történt az Earnshaw-k és a Lintonok (Trushcross Grange eredeti urai) között, hogyan került a családhoz a cigány lelencfiú, Heathcliff, és hogyan tört hatalomra. Ezeknek az elbeszéléseknek Heathcliffen kívül még van pár fontos karaktere. A legfontosabb Catherine Earnshaw, Heathcliff szerelmének tárgya, de fontos szereplő lesz még Edgar Linton és testvére, Isabella és Hareton Earnshaw, Catherine unokaöccse. A történet nem csak egy generációval foglalkozik, tehát az 1700-as évek második felétől kezdve egészen 1802-ig megyünk majd el.

A könyv legnagyobb részében Heathcliffről fogunk majd olvasni, aki egy olyan szinten elbűvölő személyiség, hogy legszívesebben egy műanyag kiskanállal belezném ki. Az ő szála egyértelműen bosszúközpontú, mely leginkább az Earnshaw-k felé irányul a rossz bánásmód miatt. Catherine is szenved, mivel részben ő indította el Heathcliffet ezen az úton egy át nem gondolt kijelentéssel, amit a fiú kihallgatott. Az osztályok közti különbségek miatt nem kelhettek egybe, ezen pedig a lelenc bármi áron, de változtatni akart. Bosszúvágya azonban nem elégül ki, még azután sem, hogy elér ezt-azt. Ez az ember konkrétan addig rombol, addig kínoz, amíg van mit. És ez a vágy nem csökken. Épp ezért gondolom, hogy bár Heathcliff egy utolsó szemétláda, a jobban megírt gennycsomagok sorát erősíti. Motivációja érthető, viszont igencsak nehezen besorolható szereplővé teszi. A tragikus hőstől kezdve a byroni hősig és a zűrzavaros gonoszig mindent el lehet rá mondani. Ebben hasonlít egy másik gótikus gonosztevőhöz, Steerpikehoz, a Gormenghastból. Véleményem szerint ő testesíti meg a regény törzsét és hangulatát adó ridegséget, elzártságot, mely nélkül nem működne olyan jól. Azt tudtátok amúgy, hogy Heath Ledgert Heathcliffről nevezték el?

A Wuthering Heights egy nem túl könnyű olvasmány. Emily Brontë stílusát nem nehéz ugyan olvasni, viszont a nem lineáris történetmesélés és a néhol nagyon fojtogató hangulat miatt megfeküdheti azok gyomrát, akik nincsenek hozzászokva egy ekkora érzelmi utazáshoz. Mindenkinek ajánlom, aki kedveli a jól kidolgozott főgonoszokat, vagy nem bánja, ha egy történetnek egyetlen, őszintén szerethető szereplője sincs. A gótikus és a klasszikus brit irodalom kedvelői nyugodtan tehetnek vele egy próbát, viszont aki szívesebben olvas habos-babos szerelmi történeteket, az nem találja meg vele a számítását. A Wuthering Heights egy kegyetlenül őszinte történet a hatalomról, a bosszúról, a szerelemről, a családról és az igazságtalanságról. Viszont mindezt gyönyörűen tálalta az írónő. Le a kalappal.

4 hozzászólás
>!
Papusz P
Emily Brontë: Wuthering Heights

Szörnyen nyomasztó, a szereplők borzalmasak, tele van fájdalommal és gyűlölettel.
És mégis 5 csillag.
Mert még Heathcliff is tud szeretni a maga módján. Mert Linton annyira idegesítő, hogy földhöz tudtam volna vágni a könyvet, ahányszor megszólalt – vagyis jól meg van írva. Mert nem egyszerűen lávsztori, egymásba szeretnek, bajok, összejönnek, puszipá, hanem ennél jóval bonyolultabb.
Szóval, végül öt csillag, hiába utáltam minden egyes sorát :)

>!
Szimirza P
Emily Brontë: Wuthering Heights

Egyik legsokoldalúbb könyv, mind a történet, mind az érzelmek terén. Nem a szokásos meglátni és megszeretni sablon, hanem jóval több, komplexebb. Van benne szenvedés, gyűlölet, fájdalom, szerelem, vágyakozás. Minden ami ahhoz kell, hogy egy komor, sötét hangulatú történetet egy valódi műalkotássá léptessen elő. A filmet is láttam és szerintem egyik legjobb filmadaptáció.

>!
chibizso
Emily Brontë: Wuthering Heights

Nem is tudom, hogy mit írjak a könyvről. Pedig másodjára olvastam már. Eleinte csak néztem, és próbáltam értelmezni a dolgokat a szótárral, és közben azon gondolkodtam, hogy a drága gyaktanárom miért olvastat velem ilyet. Aztán valahogy ráéreztem a regény ízére, leginkább a második felétől. Elérte a lelkemet, vagy mi a szösz. Amikor először olvastam tizenhat éves fejjel, csak a komplex elbeszélőmódon csodálkoztam, hogy a saját korához képest ez milyen modern. De most, úgy hiszem, megértettem a szereplőket, megismerhettem az emberben rejlő igazi, önző lényt, aki csak azt akarja, hogy szeressék. Ha nem szeretik, akkor a lelke megrothad, és akár úgyis viselkedhet, mint Heathcliff a regényben. Végül is, hálát kell adnom a gyaktanárommal, amiért számon kérte rajtam Bronte regényét: vad, nyers romantika elvadult és nyers, de szeretetéhes emberekről.

>!
Tilla
Emily Brontë: Wuthering Heights

Nem volt ismeretlen a történet, a regénynek mégis sikerült meglepnie. Az elbeszélő személye, a szereplők „szerepe”, az események intenzitása más volt, mint ahogy elképzeltem: íme egy újabb könyv, ami annyival, de annyival többet ad, mint bármely feldolgozása. Brontë az első oldalaktól kezdve belehajítja az olvasóját egy teljesen más, régi világba, ahol mindig felhős az ég és fúj a szél, lódobogást hallani a távolban, halkan dúdolnak a szolgák, porzik az út és meghal, akinek a legtöbb dolga lenne. Különleges élmény volt olvasni, befejezése után is sokáig gondolkodtam rajta, főként azon, hogy mi törthénhetett volna, ha beteljesül Heathcliff és Catherine szerelme, egyáltalán mi jelentett volna számukra beteljesülést. El fogom olvasni máskor is, ez biztos.
És hát Heathcliff szerzett magának személyemben egy újabb rajongót. Szívesen lesimogatnám róla egyenként a tüskéit.

>!
Amanga
Emily Brontë: Wuthering Heights

Harmadszorra olvastam a regényt. Emlékszem, elsőre (kamaszként) kínszenvedés volt, és a második olvasás (huszonévesen) sem értette meg velem, mit esznek az emberek rajta. Nem mondhatnám, hogy most már értem, de megláttam benne, miért örök mű.

Többféle érzelem keveredett bennem, miközben olvastam. Egyrészt a végtelen szomorúság, mert az írónő félelmetes ügyességgel láttatja, mennyire meghatározhatják sorsunkat a körülményeink. Hogy milyen nehéz megtörni a generációkon át a családunkba és belénk rögzült magatartásmintákat, főleg, ha azokat saját makacsságunk, konokságunk is bebetonozta. Másrészt a guta ütögetett a sok szenvelgés, érzelmi zsarolás és önző önsajnáltatás közben. Nem bírtam olvasni Catherine (senior) és Heathcliff párbeszédeit, sem az ifjabb Cathy és Linton szenvelgéseit. Dühített, bosszantott a rengeteg átlátszó érzelmi manipuláció, szívből egyet értettem Nellyvel, amikor azt írta, ő az egyetlen épelméjű a házban. Nem is értem, hogyan hagyhatta meg az írónő ilyen stabilnak, változatlannak a jellemét ennyi parttalanul sodródó, felemésztő érzelgősség közben.
Sok rétege van a műnek, és minden esemény rántja magával a további tragédiákat. A kérdés pedig adódik; megelőzhető lett-e volna mindez valahol? Van-e olyan pontja a cselekménynek, ahol mindez megállítható lett volna?

>!
agivagyok
Emily Brontë: Wuthering Heights

Majdnem ezen úszott el az irodalom vizsgám… :D De attól még nagyon szeretem :)


Népszerű idézetek

>!
encsy_eszter

Whatever our souls are made of, his and mine are the same.

>!
Nymeria96

“I have not broken your heart – you have broken it – and in breaking it, you have broken mine.”

173. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Heathcliff
>!
Amanga

You teach me now how crule you've been – cruel and false. WHY did you despise me? WHY did you betray you own heart, Cathy? I have not one word of comfort. You deserve this. You have killed yourself. Yes, you may kiss me, and cry; and wring out my kisses and tears: they'll blight you – they'll damn you. You loved me – then what RIGHT had you to leave me? What right – answer me – for the poor fancy you felt for Linton? Because misery and degradation, and death, and nothing that God or Satan could inflict would have parted us, YOU, of your own will, did it. I have not broken your heart – YOU have broken it; and in breaking it, you have broken mine.

Chapter 14

>!
judkacag

He wanted all to lie in an ecstasy of peace; I wanted all to sparkle and dance in a glorious jubilee. I said his heaven would be only half alive; and he said mine would be drunk: I said I should fall asleep in his; and he said he could not breathe in mine…

>!
holló_ara

I have a strong faith in ghosts: I have a conviction that they can, and do, exist among us!

241. oldal

>!
papramona

„He’s always, always in my mind: not as a pleasure, any more than I am always a pleasure to myself, but as my own being.”

Chapter 9. - Brontë - Wuthering heights

>!
girl_with_the_albatross

‘If I’ve done wrong, I’m dying for it. It is enough! You left me too: but I won’t upbraid you! I forgive you. Forgive me!’ ’It is hard to forgive, and to look at those eyes, and feel those wasted hands,’ he answered. ‘Kiss me again; and don’t let me see your eyes! I forgive what you have done to me. I love MY murderer – but YOURS! How can I?’

Chapter XV.

>!
holló_ara

I muttered, knocking my knuckles through the glass, and stretching an arm out to seize the importunate branch; instead of which, my fingers closed on the fingers of a little, ice-cold hand! The intense horror of nightmare came over me: I tried to draw back my arm, but the hand clung to it, and a most melancholy voice sobbed, „Let me in-let me in!”

36. oldal

>!
girl_with_the_albatross

My old enemies have not beaten me; now would be the precise time to revenge myself on their representatives: I could do it; and none could hinder me. But where is the use? I don’t care for striking: I can’t take the trouble to raise my hand!

CHAPTER XXXIII


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah Waters: Fingersmith
Daphne du Maurier: Rebecca
Jane Austen: Northanger Abbey (Macmillan Readers)
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe / The Picture of Dorian Gray
Mór Jókai: The Man with the Golden Touch
Maurus Jokai: Timar's two worlds
Alexander Pushkin: Eugene Onegin
Stendhal: The Charterhouse of Parma
Victor Hugo: The Wretched
Jane Austen: Sense and Sensibility (Penguin Readers)