A gyermek Heathcliffet a skót felföld lápos vidékén találják. Mr. Earnshaw szíve megegesik az elhagyott fiún, és hazaviszi házába, ahol lányával, Cathyvel és fiával, Hindleyvel él együtt. Heathcliff az évek múltával beleszeret Cathybe. Ám a féltékeny Hindley mindenáron tönkre akarja tenni, ezért azon a napon, amikor Mr. Earnshaw meghal, az istállóba száműzi Heathcliffet. Nem sokkal később Cathy is elhagyja a házat, feleségül megy a szomszéd birtokos fiához, Edgar Lintonhoz. Heathcliff pedig szépen, lassan kiterveli rettenetes bosszúját…
Harmincéves sem volt még Emily Brontë, amikor megírta a világirodalom talán legkülönösebb szerelmi regényét. Valóság és látomás, természet és lélekelemzés, vadság és szelídség furcsa szövedéke ez a történet, egy romantikus írói lélek vallomása a szenvedélyes szerelemről.
Üvöltő szelek 3330 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1847
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző · Európa Diákkönyvtár Európa · A Világirodalom Remekei Európa · Lazi Könyvkiadó klasszikusai Lazi · Ulpius-ház Klasszikus világirodalom Ulpius-ház · Horizont könyvek Kriterion · Európa Klasszikus Regények Európa · A világirodalom klasszikusai · A világirodalom klasszikusai Európa · Kincses Könyvek · Kapszula Könyvtár Európa · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Örök Kedvencek Menő Könyvek · A kedvenc könyveim Pannon Lapok Társasága · Ifjúsági könyvek Holnap
Enciklopédia 15
Szereplők népszerűség szerint
Heathcliff · Catherine Earnshaw · Hareton Earnshaw · Cathy Linton · Nelly Dean · Edgar Linton · Mr. Lockwood · Isabella Linton · Linton Heathcliff · Hindley Earnshaw
Kedvencelte 921
Most olvassa 237
Várólistára tette 1057
Kívánságlistára tette 658
Kölcsönkérné 14
Kiemelt értékelések
Akár lehetne ez egy szép romantikus regény is, de nem az. Szerencsére, mert így sokkal érdekesebb. Az egész történet, a helyszínek, a szereplők, az élettörténetek, mind szélsőséges benne. Ettől persze igazán olvastatja magát, hiszen mindig várható egy újabb meghökkentő, eltúlzott jelenet, fordulat vagy szereplő.
A regény szerkezete nem éppen hagyományos, hiszen a történet nem kronologikusan halad, és több nézőpontból ismerhetjük meg az eseményeket. Számomra az tette az egészet élvezhetővé, hogy ilyen egyedi a narráció, hogy kívülről, mindig egy mesélőn keresztül lehet követni az eseményeket, mert egyébként a szereplőket a szélsőséges személyiségük, viselkedésük miatt nehéz lett volna végigkísérni.
A gótikus regényekre, kísértettörténetekre jellemző motívumai, illetve Wuthering Heights (Szelesdomb) atmoszférája, és Heathcliff viselkedése egészen nyomasztóvá teszi a hangulatát. Ennek ellenére van benne valami, ami tovább olvastatja. Talán az, hogy olvasóból mi is Ellen Dean történetének hallgatóivá válunk, és muszáj megtudnunk, mi vezette a szereplőket a könyv elején megismert életükig.
Felváltva olvastam Sőtér István (1940) és Feldmár Terézia (2006) fordításában. Az előbbi messze jobban tetszett, a stílusa sokkal jobban visszaadta a mű hangulatát. Meglepő módon éppen a korábbi fordításban maradt meg a beszélő nevek eredeti alakja. Nekem ez a változat tetszett jobban, mert így adták inkább vissza a helyszínt. Mivel a személynevek az újabb változatban is lefordítatlanul maradtak, így számomra nem érvényesült a többi sem.
Mindenesetre megértettem, hogy miért sorolják ezt a legfontosabb regények közé, és miért olvassuk még közel két évszázaddal később is. Nyomasztó, nyugtalanító, de közel sem közhelyes és nagyon is elgondolkodtató lélektani történet. Mindenképpen megéri adni egy esélyt az írónő egyetlen, de annál hatásosabb regényének.
Egyszerre évtizedeket felölelő családregény, szívet tépő szerelmi történet, hátborzongató gótikus irodalmi gyöngyszem vagyis egy örök érvényű, lélektani elemekkel teletűzdelt klasszikus.
Nem annyira hosszú, én mégis nehezen haladtam vele, amikor először olvastam, hiszen a régies fogalmazásmód és kifejezések zöme cseppet sem könnyítette meg a dolgomat.
A könyv mégis azért olyan népszerű mind a mai napig, mert a benne szereplő karakterek nincsenek túlidealizálva, sőt gyarlók, esendők és sokszor kegyetlenek, gonoszak is, mint maga az emberiség, pont ezért még most is végtelenül aktuális a mondanivalója.
Heathcliff és Catherine Earnshaw kettőse igazi fogalom, párosuk az egyik legmeghatározóbb duó az írott irodalom történelmében. Ők ketten ugyanis annyira szerették és annyira gyűlölték egymást, hogy mindenkit – szó szerint – mindenkit elpusztítottak és tönkretettek maguk körül. Egymásról nem is beszélve…
Kapcsolatuk egyszerre volt lehengerlő, csábító, mérgező, valamint gyalázatos, mégis szívszorító, romantikus és bámulatos.
A regény kitűnő példája annak, hogy a szerelem mennyire pusztító erejű tud lenni, főleg ha mellé végtelen bánat, bosszúvágy és önzőség társul.
Én magam sosem kedveltem egyik szereplőt sem, mégis szántam őket. Képtelenek voltak túllépni a kicsinyességükön, így végül mind meg is itták ennek a levét, hiszen egész életüket boldogtalanul, szeretet nélkül élték le. Ez nagyon szomorú. :(
Gondolom senkinek sem árulok el nagy titkot, amikor leírom, hogy kettejük se veled – se nélküled viszonya nem végződött túl jól és igazi tragédiába torkollott, ahonnan már nem volt visszaút.
Leginkább azoknak ajánlom, akik szeretik a lassan építkező történeteket és képesek toleránsnak lenni ilyen énközpontú szereplőkkel.
Bővebben: https://klodettevilaga.blogspot.com/2019/09/konyvkritik…
„nem fogok nyugodni addig, amíg velem nem leszel.”
Eddigi molyságom egyik legmeghatározóbb olvasási élménye volt és megannyi érzés, gondolat övezi. Bárcsak minden kedvenc soromra emlékeznék és minden mondatot meg tudnék fejteni maradéktalanul. Végletekig szerettem még keserű és nyomasztó valója ellenére is. Vagy pont emiatt. Az évek során ez majd kiderül.
Kedvenc.
Nehezen találtam rá a könyv hangulatára, de nem adtam fel, és ó, milyen jól tettem. Egyszerre szerettem és gyűlöltem, ami igazán passzol a könyv hangulatához és mondanivalójához, a benne előforduló eseményekhez.
Zseniális volt, annyira magával ragadott. Komor, és szomorkás, éppen erre volt most szükségem. Örülök, hogy a kezembe vettem, örülök, hogy egy ilyen tökéletes regényt olvashattam.
Még középiskolában olvastam a könyvet és érdekes módon nekem akkor is tetszett.Amikor megláttam, hogy ilyen gyönyörű kiadásban újra meg fog jelenni, nem volt kérdés, hogy ez nekem kell. Most, hogy jópár év után újraolvastam, mintha egy másik regény lett volna a kezemben, viszont azt kell mondjam, hogy ez a történet még mindig rabul ejt. Nem egy habkönnyű, romantikus nyári olvasmány, kavarognak is bennek rendesen az érzések, csalódottság, szomorúság, dühös vagyok és kiábrándult. És bármily meglepő én Heathcliffel tudok azonosulni. Teljesen megértem az indulatait, a bosszúvágyát, hisz kihasználták, megalázták, sárba taposták az érzéseit. Cathy egy elkényeztetett úri kislány, aki szerelmes a férfiba, de nem meri vállalni az érzéseit, nem mer szembe menni a társadalmi elvárásokkal. Magát a korszakot is nagyon szeretem és biztos, hogy fogom még újraolvasni ezt a különleges, szerelmi történetet.
Aj, nehéz mit írni erről a regényről.
Röviden: generációkon átöröklött szenvedés.
Két részről közelíteném meg. Emily Bronte stílusa kiváló, jó volt olvasni a sorait, de a tartalommal nehezen tudtam azonosulni.
A Jane Eyren felbuzdulva gondoltam a másik Bronte nővér kötetével is avatok még egy kedvencet. Tévedtem.
A mű olvastatta magát, vártam, hogy mi lesz a végkifejlet, de ennyi erkölcsi romlottságot és nyomorúságot már nehezen tolerálok.
Egy igazán értékelhető karaktere van, akinél nem találtam jellembeli kicsinyességet: Edgar Linton.
A főgonoszunk, Heathcliff jelleme valahol a 0 és a mínusz végtelen között vándorol. Mindenkinek vissza akarja adni azt az igazságtalanságot, amit gyermekként elszenvedett.
Catherine Earnshaw egy borzalom, mindenki életét megkeseríti.
Valamiért még Nelly karakterével sem tudtam igazán azonosulni.
Lockwood egy biodíszlet, hogy legyen kinek elmesélni a régebbi korok történetét.
Isabella valószínűleg elmezavarban szenvedhetett, hogy elment Heathcliff-fel.
A mű stílusa és a viszonylag pozitív befejezés miatt nem tudtam igazán leértékelni a művet, de egyszer bőven elég volt belőle.
Az ember az egyetlen olyan lény, amely egyszerre képes szenvedélyesen szeretni és mélységesen gyűlölni.
Catherine és Heathcliff szerelme erre a tökéletes példa. Akik számomra főszereplők voltak a műben, nem pedig főhősök, hiszen híján voltak a nemes és tiszteletreméltó tulajdonságokkal. Voltaképp egyik szereplő sem volt szerethető és ezzel az írónő egy sötét, nyomasztó atmoszférát teremtett a könyvben. Plusz a helyszín, Szelesdomb a maga szélsőséges időjárásával és könyörtelen vadvilágával tökéletesen hozzátett a történet hangulatához.
Összeségében nem tagadom az Üvöltő szelek értékét a világirodalomban. DE engem mégsem volt képes elvarázsolni a kaotikus szereplőivel ez a vontatott, gótikus mű.
Sajnos pontosan két teljes hónapnyi idő kellett ahhoz, hogy elolvassam ezt a művet. Elég jól indultam vele, hiszen eleinte nagyon tetszett. Viszont a közepe felé számomra túl rideggé vált, és egyszerűen semmi kedvem nem volt folytatni.
Azonban nem adtam fel, valahogy sikerült, sok-sok szenvedés árán, de túljutottam a nem tetszős részeken. A végén már egy papíron számoltam vissza a maradék oldalszámokat, és a történet újra magába szippantott. Igaz, itt is két hét kellett 145 oldal elolvasásához, de sikerült! El nem tudjátok hinni, milyen boldog voltam, amikor befejeztem.
Rengetegszer megkaptam, hogy ez a könyv nem nekem, egy tizenötéves, huszonegyedig században élő lánynak való. Sőt, azt is mondták, hogy még anyukámnak sem, aki mellesleg szintén a könyv hangulata miatt hagyta félbe régebben.
De persze, mikor hallgatok én az ilyen megjegyzésekre?
A mű nagyon szépen és korhűen ábrázolja az akkori időt és világot. Hideg, szeles és komor, pontosan olyan, mint amilyennek egy ilyen stílusú 19. századi Angliában játszódó történetnek lennie kell. Lehetséges, hogy tényleg nem nekem való, de én mégis nagyon szerettem. Még a sok kínlódás árán is. Mert megérte! :)
Nehezen találok szavakat.
Imádtam és gyűlöltem.
Néha átnyúltam volna a lapokon, hogy megrázzam Heathcliffet, máskor megöleltem volna.
Fájdalmasan gyönyörű, zsigerbe markoló, szívfájdító. Aki elolvassa, sose felejti többé.
Régen voltam utoljára Szelesdombon. Érdekes módon, nem annyira a könyvre, mint egy filmélményre emlékszem, bár abból sem sok maradt meg mára, csak annyi, hogy nagyon szerettem – ahogy akkoriban szerettem a Jane Eyre-t vagy a Rebeccát is. A kilencvenes évek elején a román tévében, mintegy a lemaradást pótolandó, halomra sugározták a régi meg újabb filmeket, jókat, kevésbé jókat, művészfilmektől szappanoperákig minden elérhetőt. Egy ideig ezeken éltünk. Rengeteg csemegével kényeztettek abban az időben.
De vissza a könyvhöz: olyasfélére alakult a vele való viszonyom, mint a szereplőié egymás iránt. Egyszerre szeretem és gyűlölöm, egyszerre látom tőlem idegennek és velem végérvényesen összefonódónak, egyszerre vonz és félek tőle. Voltak pillanatok, amikor azt mondtam magamban – két és fél csillag, max. három. Máskor csillagos ötösre értékeltem. Hullámzó érzésekkel olvastam, a végén meg voltam győződve róla, hogy ez nem az én regényem, most meg, miközben írni akarok róla, lépésről lépésre győz meg arról, hogy mégis…
Mert mi is ez a regény? Romantikus szerelmi történet? Áááá, közel sem. Valami sokkal ősibb, elemibb, nyersebb és kegyetlenebb valóságról van itt szó. Ösztönök és szenvedélyek olyan borzongató üvöltéséről, amely nem fér be a habos-babos rózsaszín történetek keretébe. Mitikus nagyságok és misztikus borzongások kavarognak benne, őrültnek tűnő furcsa és félelmetes alakok népesítik be. Egyszerre gótikus rémregény és realizmussal átitatott romantikus regény. Közben meg lényegbevágó társadalmi, de metafizikai kérdéseket is felvillant.
Pár szereplője egy hasító, hideg szelektől huzatos, embergyűlölőknek ideális helyen néz farkasszemet önmagával, szenvedélyeivel, vágyaival, megalkuvásaival. Néha úgy tűnik, ez utóbbi engedi szabadjára a szeleket – a megalkuvás a társadalommal, elvárásokkal, előítéletekkel. Ezek határozzák meg a szereplők egymáshoz való viszonyulását, ezek döntenek vonzalomról, gyűlöletről, megalázásról, az emberi lélek eltorzulásáról. Hányszor változik meg egy-egy szereplő viszonyulása a másikhoz, amint kiderül, hogy ez utóbbi a társadalmi létra alacsonyabb lépcsőfokán áll. Ez áll a hirtelen és látszólag motiválatlan érzelmi változások, az önmagukat, érzéseiket megtagadó választások mélyén. Ha ebből a szempontból tekintünk Heathcliff „sátánian” sötét, kegyetlen karakterére, már-már megértjük őt és Monte Cristó-i visszatérését és bosszúhadjáratát. Közben meg ő is beleesik a csapdába, gyűlöli az embert azért, aki, és nem engedi meg önmagának szeretni őt önmagáért. A mindenkire kiterjedő, tomboló őrület mindaddig tart, amíg végül meg nem történik az, aminek meg kell történnie: egymásra talál, ami együvé tartozik – még akkor is, ha ez nem jelent harmonikus beilleszkedést a világ rendjébe. Még az életen túli elképzelt rendbe sem. Heathcliffék örökre száműzöttek maradnak ebből. Sok szempontból sötét, komor és rideg világot tár elénk ez a regény. Gótikus vagy horrorregények nem szoktak borzongást kiváltani belőlem. Ez elérte. Félelmetes erőket mutat fel – talán sokszoros nagyításban –, melyek bennünk szunnyadnak, mindannyiunkban, közben meg azt is, hogy ezeknek semmi keresnivalójuk a konformizmusba igázott világban, ahol a viharokat csendes szellővé szelidítik és nyomorítják. Ha meg mégis erőre kapnának – őrületként, démoniként, sátániként tekintenénk rájuk, és emiatt azzá is változnának. A lezárás a következő generációba vetít ki egy lehetséges megoldást, egyféle kompromisszumot, kiegyezést.
És ami még rendkívül érdekes és a megírás idejében modern megoldás: az elbeszélői nézőpontok megsokszorozása, az elbeszélői perspektíva összetettsége és főként a két fő elbeszélő alakja. Lockwood, a bérlő, az „objektív” szemlélő, a külső társadalom képviselője egy fikarcnyival sem kevésbé ijesztő és félelmetes Heathcliffnél (nem viselkedésében, hanem gondolkodásmódjában, elbeszélői megnyilvánulásaiban), sőt – rokonlelket vél felfedezni ez utóbbiban. Deanné, a történetbe beavatott, és erre hatással is lévő elbeszélő által előadott történetet fikcióként érzékeli – egy ponton Heathcliff és Cathrine alakját (regény)hősnek és hősnőnek nevezi. A történetet kívülről szemlélő, közben meg a Szelesdomb vidékén rendkívül otthonosan mozgó, sőt ezzel kérkedő, ezzel büszkélkedő Lockwood talán a legborzongatóbb figurája a regénynek. Heatcliff őszinte és nyílt vadsága, kegyetlensége sokkal elfogadhatóbbnak és megbocsáthatóbbnak tűnik, mint a nyárspolgári köntösbe bújtatott, de titkoban kajánul torz lelkét melengető bérlő.
Népszerű idézetek
[…] mi az, ami nem őt juttatja eszembe? Nem nézhetek erre a padlóra anélkül, hogy lábának nyomát ne látnám rajta. Minden felhőben, minden fában az ő arcát látom, őt rejti az éjszaka, ő bukkan elém a nappal csalóka fényeiben. Jelentéktelen férfi- és női arcok, a saját arcom, mind gúnyosan őrá emlékeztetnek. Az egész világ körülöttem azt bizonyítja szüntelen, hogy létezett, és én elvesztettem őt!
33. fejezet
Akármiből teremtettek is lelkeink, az övé és az enyém ugyanabból van.
Ám a becstelenség és erőszak kétélű fegyver: néha súlyosabban sebzi meg a hozzá folyamodót, mint az ellenséget.
170. oldal
Ezt a könyvet itt említik
- Anne Frasier: A testolvasó
- B. M. Grapes: Jóslatok hálójában
- Barbara Taylor Bradford: A szív hangján
- Becca Prior: Stockholm-szindróma
- Ben Elton: Vakvilág
- Berkesi András: Akik nyáron is fáznak
- Camilla Läckberg: Ezüstszárnyak
- Carmen Martín Gaite: Nubosidad variable
- Cassandra Clare: A herceg
- Cassandra Clare: Az angyal
- Charlotte Brontë – Emily Brontë – Anne Brontë: Brontë minden napra
- Christopher Moore: Csak egy harapás
- Dodie Smith: Enyém a vár
- E. M. Cioran: Füzetek 1957–1972
- Emily Giffin: Zűr van, babám!
- Emma Chase: Királyi szerető
- Eva García Sáenz de Urturi: Vízáldozatok
- Fan Wu: Február virágai
- Gergely Ágnes: Árnyékváros
- Guillaume Musso: Az angyal hív
- Guillaume Musso: Az éjszaka és a lányka
- Hilary Davidson: Az utolsó lélegzet
- Hisham Matar: Egy eltűnés anatómiája
- Holly Smale: A lány, aki mindig mindent félreért
- Jack Higgins: Windsor akció
- Janet Skeslien Charles: A párizsi könyvtár
- Jason Matthews: A Kreml jelöltje
- Jean Webster: Nyakigláb Apó
- Jeanette Winterson: The PowerBook
- Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
- Jenny Carroll: Fedőneve: Kasszandra
- John Irving: Fohász Owen Meanyért
- Joseph O'Connor: Árnyjáték
- Joshua Foer: Einsteinnel a Holdra
- Julie Buxbaum: Három dolgot mondj
- Kamarás István: Olvasatok
- Karin Slaughter: Apja lánya
- Karin Slaughter: Összetörve
- Karina Halle: A féktelen trónörökös
- Kazuo Ishiguro: Árva korunkban
- Kerstin Gier: Az álmok első könyve
- Kody Keplinger: The DUFF – A pótkerék
- Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. – Barátok
- Libba Bray: The King of Crows
- Lois Duncan: Sötét folyosók
- Marilynne Robinson: Háztartás
- Markus Zusak: Az üzenet
- Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
- Megan Abbott: Fogd a kezem
- Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése
- Milly Johnson: Teaház a sarkon
- Nancy Springer: A titokzatos levél esete
- Pierdomenico Baccalario: Az időkapu
- Rachel Cusk: Körvonal
- Rakovszky Zsuzsa: Boldog vég
- Raymond Chandler: Az emeleti ablak
- Raymond Chandler: Raymond Chandler összes Philip Marlowe története
- Rivka Galchen: American Innovations
- Robert Bryndza: Utolsó lehelet
- Rubin Szilárd: Római Egyes
- Sam Savage: Firmin
- Sarah Dessen: Lock & Key – Kulcsra zárt szív
- Silvia Moreno-Garcia: Mexican Gothic – Mexikói rémtörténet
- Stephen King: Kedvencek temetője
- Stephenie Meyer: Eclipse – Napfogyatkozás
- Stephenie Meyer: Twilight – Alkonyat
- Térey János: Boldogh-ház, Kétmalom utca
- Truman Capote: A fűhárfa / Álom luxuskivitelben
- Upor László (szerk.): Titkosírás
- Virginia Woolf: A pille halála
- Virginia Woolf: Saját szoba
- Virginie Grimaldi: Csillagfényes utazás
- Vivien Holloway: Végtelen horizont
Hasonló könyvek címkék alapján
- Virginia Woolf: Mrs. Dalloway 79% ·
Összehasonlítás - Virginia Woolf: Clarissa ·
Összehasonlítás - Dallos Sándor: Aranyecset 92% ·
Összehasonlítás - William Somerset Maugham: A festett fátyol 88% ·
Összehasonlítás - William Somerset Maugham: A színes fátyol 87% ·
Összehasonlítás - William Somerset Maugham: Színes fátyol 86% ·
Összehasonlítás - Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya 90% ·
Összehasonlítás - Bridget Collins: A könyvkötő 84% ·
Összehasonlítás - Jane Austen: Tartózkodó érzelem 82% ·
Összehasonlítás - Susan Kay: A fantom 95% ·
Összehasonlítás