Nehéz lehet az élet egy olyan családban, ahol az ember fiúnak készült, de lánynak születik. Az anyai szeretet, mint olyan, csak egy eltorzult, hideg formában létezik, ha egyáltalán van, míg az apa nem riad vissza a gyermek bántalmazásától sem. A családon belüli erőszak nagyon is valós, erre pedig E. Palton önéletrajzi regénye a Néma bűnök egy kiváló bizonyíték.
Néma bűnök 31 csillagozás
Enciklopédia 1
Kedvencelte 2
Várólistára tette 41
Kívánságlistára tette 26
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
„Van egy mag, akiknek megvan a lehetősége a változásra és a változtatásra. Ők azok, akik soha nem bíznak magukban, de bármilyen iskolában, munkahelyen megállják a helyüket, kérdés nélkül segítenek apróságokban és nagy dolgokban is az utcán vagy bárhol. Ultra érzékenyek szociálisan, tehetségük pedig szerteágazó. Általában nem fejezik be az iskolát, mégis olyan újításokat hoznak, melyek alapjaiban változtatják meg a világot. Nem sikerül nekik semmilyen rendszerbe vagy vallásba túlságosan belemenekülniük. Valahogyan zsigerből érzik, hogy mi igaz, és mi a szemfényvesztés.”
A fenti idézettel kezdem ezt a számomra rendkívül fájdalmas, de annál nagyobb energiával íródó értékelésemet. A kiemelt szöveg teljes tartalmával egyet kell értenem, és ezen személyek felé tisztelettel meghajtom a fejem.
Mikor, egy igaz történet alapján készült regényt olvasok, főleg ha a tartalma rendkívül fájdalmas, mindenképpen háromféleképpen nézem az adott könyvet. Az első ilyen természetesen az írástechnika, hogy az író miképpen adja át az eseményeket olvasójának. Ez esetben nehezen volt olvasható, mert az írónő laza stílusa teljesen eltér a kötet tematikáját tekintve. Nagyon nehezményeztem, hogy egy – egy rész el van humorizálva, mikor annak jelentősége sokkal mélyebb, és úgy éreztem önmagát gúnyolja ki eme stílussal. Bár az egész könyvre kivetül ez a meglátásom, a könnyedséget megértem, mert sok olvasó számára emészthetetlenségig fajult volna a benne leírtak. Én, aki számos tragédiát láttam, átéltem, és olvastam, viszont nehezményezéssel, sem mint könnyedséggel fogadtam ezt a hozzáállást…
Bővebb értékelés a blogomon:
https://konyvelvono.blogspot.com/2020/11/emilly-palton-…
Már egy ideje olvastam a könyvet, de még mindig emésztem a benne foglaltakat. Volt szerencsém előben is találkozni az írónővel és egy nagyon életvidám kedves, közvetlen embert ismerhettem meg (na jó kb 5 percig beszéltünk szóval nyilván nem ismertem meg a szó szoros értelmében, de ez a kép alakult ki bennem). Ezek után olvastam el a könyvét, és nagyon megdöbbentett hogy egy ilyen gyerekkor után, amikor az ember ilyen brutális dolgokon megy keresztül, hogyan tud mégis ennyire nyitni az emberek felé. Minden tiszteletem az Övé :) Na de a könyv. A nyelvezete eleinte kicsit fura volt nekem, kicsit naplós mégis olvasmányos. És bár az elején leírja hogy ugrálni fog az időben néha mégis nehéz volt követni. Aztán ahogy haladtam az olvasással egyre jobban beleéltem magam, és alig tudtam letenni. Kíváncsi voltam mi lesz ennek a családon belüli erőszakkal, kiközösítéssel teli, mégis szerethető történetnek a vége. De nem kaptunk teljes befejezést, nagyon várom a folytatást, remélem lesz :) Sajnos kevés emberhez jutott el még az értékelések alapján, remélem több emberhez is eljut, olvassátok! :)
A történet teljes egészében az írónőről szól. Mindarról, amin keresztülment, s mindazokról az érzelmekről, amelyek keringtek benne. Úgy vettem elő a művet, hogy tudtam hatással lesz rám. Lehet, hogy dühös leszek vagy sírni fogok, de semmiképpen sem hagy impulzus nélkül. S ez be is bizonyosodott!
Megdöbbentő végig olvasni ezeket a sorokat és közben nehéz is nem eggyé válni azokkal az érzelmekkel, tettekkel, amik az orrunk előtt lezajlanak s mi csupán egy apró szösszenetet láthatunk belőle.
Ez az alkotás bevezetett egy világba, ami sokszor tűnt szomorúnak és kiábrándítónak, ám egytől egyig a valóságot mutatja meg az olvasó számára. A kegyetlen valóságot, ami mellettünk játszódik.
Ezért csak megköszönni tudom.. Megköszönni Emilly Paltonnak, hogy elég erőt és bátorságot érzett magában és kiírta a lelkéből mindazt, ami nyomasztotta.
Ajánlom minden kedves olvasónak!
A teljes értékelésem itt olvasható: https://anarchiakonyvblog.blog.hu/2019/07/06/emilly_pal…
Az igaz történeteken alapuló könyvek értékelése mindig fejtörést okoz nekem. Ha nem tetszett, akkor érzéketlen vagyok? Ha tetszett, akkor meg szadista? Egy keserű sors lehúzható-e a pocsék írástechnika miatt, és fordítva?
Jelen könyv sorai viszont teljes olvasási élményt nyújtottak, így dráma ide, vagy oda, jár az öt csillag.
Akárcsak Émile Ajar az önéletrajzi alkotásában, úgy az írónő is képes volt könnyedséget vinni a mondatokba, ehhez legtöbbször a szarkazmus volt az eszköze. Úgy ír nehéz és súlyos dolgokról, hogy közben nem terheli a fájdalmát az olvasóra.
Drámai sorsok esetében ez a könnyed, néhol már humoros szarkazmus nagyban tudja oldani a feszültséget.
Nem mondom, hogy minden esetben tudtam szeretni a főszereplőt, voltak pillanatok, amikor nem igazán szimpatizáltam vele, mégis teljesen megértettem.
Kik voltak a bűnösök? Ha választanom kell, minden esetben a felnőtteket mondanám, és itt nem csak a szülőkre vagy a tanárokra gondolok.
Szülők: no comment, őket nem lehet megválasztani. A legnagyobb befolyással bírnak, és ennek legtöbbször nincsenek a tudatában.
Tanárok: sajnos az oktatásban mindig is voltak, és mindig is lesznek ilyenek, mert akárcsak a legtöbb munka esetében, az ott dolgozók is előbb-utóbb belefásulnak a munkába. spoiler Szerintem nincs olyan ember, aki ne tudna példákat mondani a kivételezésre, mégis durva, hogy ilyen szélsőséges esetek megtörténnek. Hasonlókat – szerencsére nem saját bőrön – én is láttam már, és a legszomorúbb, hogy ilyenkor a diák pártját fogó pedagógus is elvágja a lehetőségeit.
Diákok: az ő viselkedésük volt az, amiért nem tudtam haragudni. Az éretlen, általános iskolás gyerekek látásmódja még nem annyira tág, hogy a megszokottól való eltérést kezelni tudják. Ebben a szülők lehettek volna a segítségükre, mondhatni, minden nevelés kérdése. Ezek a gyerekek még vágynak a visszacsatolásra, a pozitív megerősítésre, és egy náluk érettebb, reálisabban gondolkodó gyerek, aki már kiesett az álomvilágból, kezelhetetlen. Van, aki tart tőle, van, aki kihasználja a kirekesztettséget, a lényeg: sorsokat tehetnek tönkre, pusztán gyermeki dacból, mert még tudatlanok.
Becsülöm a főszereplőt, amiért mindezek után megőrizte önmagát, nem adta fel és bebizonyította, hogy igenis sokat ér. Örülök neki, hogy az élete során talált egy olyan pontot (vagy személyt?), ahonnan visszatekintve képes volt ilyen stílusban szavakba önteni az életét.
Nagyon várom a folytatást, és mindenkinek csak ajánlani tudom a könyvet.
Egy kihívásra kerestem egy könyvet, ezt választottam.
Szívesen olvastam volna tovább, kicsit befejezetlennek érzem a könyvet. A szülei nagyon szigorúak voltak. Egy idő után az édesapja elkezdett enyhülni a lánya iránt, viszont az édesanyja nem. Valahogy egyszerűen nem bízott meg a lányában, de a többi gyerekével sem volt jó a viszonya. Az írónőnek nehéz gyerekkora volt, de mégis erős maradt.
Az elmúlt egy évben sok hasonló témájú könyvet olvastam, és megmondom őszintén, ennek a megfogalmazása volt a „legkönnyedebb” – már ha nem bántó ezt a szót egy ilyen mély téma esetén használni. Pár óra alatt elolvastam úgy, hogy minden betűje sorra került, nem ugráltam a sorok között, nem lapoztam, nem untatott. Talán egy kicsit közel is éreztem magamhoz ezt a sorsot, a fizikális bántást leszámítva. Ráadásul eszembe juttatott egy másik kis körtelányt, akit szintén a testvérei hoznak-visznek négy-ötévesen…
Nekem tetszett ez a lazaság, ahogy fogalmaz az író néhány helyen – bizony sokszor kell némi, akár önmagunk felé irányuló szarkazmus, hogy az embernek legyen kedve a másnaphoz is.
Akit érdekel a családi bántalmazások vagy a túlzásba vitt szülői szigor témája, azoknak mindenképpen ajánlom elolvasni. És ismeretlenül is ölelés Neked, kedves Lili!
Vajon a borítón a névben és a címben kiemelt M N az írónő valódi nevének monogramja? :)
Először is szeretném megköszönni az írónőnek a könyvet.
A Könyvhéten volt szerencsém személyesen is találkozni vele, ahol jól kifaggattam pár dologról, amik megmozgatták a fantáziámat. A Néma bűnökről a megjelenés előtt hallottam, egy kedves ismerősöm hívta rá fel a figyelmem. Akkoriban eléggé magam alatt voltam, ezért simán visszautasítottam. Mégis, egyre jobban kezdett érdekelni. Leginkább a róla hallott pozitív vélemények fogtak meg, és az, hogy számomra ismerős témát boncolgat. A szülők viselkedése, szerepe meg ezeknek a kihatása a gyerekük életére.
A regényről tudni kell, megtörtént eseményeket elevenít fel. A szép pillanatoktól kezdve, a fájdalmas emlékeken keresztül. Ezekről fontos beszélni, hiszen másoknak is ismerősek lehetnek azok a történések, amiken a szerzőnek keresztül kellett mennie. Más róla hallani és más átélni.
Hogy végül mi vett rá arra, hogy elolvassam?
A válaszom az, hogy maga az élet.
Egyszóval, én imádtam a könyvet, és nagyon várom a folytatást.
Bővebben itt: —-> https://krvilagakonyvek.blogspot.com/2018/10/emilly-pal…
Köszönöm @Emilly_Palton, hogy útjára indítottad a könyved. Örülök, hogy jelentkeztem erre az utazókönyvre is. Több életrajzi könyvet olvastam már, illetve igaz történeten alapuló műveket is, ám ez a kötet ismét egy új oldalról mutatta be ezt a műfajt. Egy olyan történetet kaptam, melyet több embernek kellene olvasnia. Sajnos kevesen veszik a kezükbe és olvassák, nem sokszor jött szembe velem az interneten, amit sajnálok. Az írónő az életét írja le, iskolás korától kezdve, az első szerelemig. Szívesen olvastam volna tovább. @Emilly_Palton nagyon szépen bánik a szavakkal. Bár vannak megrázó, szomorú részek, mégis gyönyörűen van megírva mindaz, amin keresztülment. Egy erős személyiségnek ismertem meg a könyv elolvasása által. Olyan erő és pozitivitás sugárzik a sorok között, melyet nem mindenki érezhet, főleg nem azok után, közben, amiket átélt. Érzelmekben gazdag, izgalmas történet, a maga módján. Voltak szerethető és kevésbé szerethető karakterek, csak úgy, mint minden könyvben. Egy olyan kötetet olvashattam, amely néha lesokkolt, néha megdöbbentett, volt hogy boldog voltam, de szomorú is. Szóval érzelmeket váltott ki, lekötött, szórakoztatott és tanított. A történet által jobban megismerhettem az írónőt. Jó szívvel ajánlom mindenkinek!
Mikor először megláttam a könyvet, féltem tőle. Nem tudom miért. Sokáig gondolkodtam, hogy mi legyen. De mikor a szerző a csoportba ki tette, hogy utazókönyvet indít, rögvest jelentkeztem rá.
És most itt vagyok. Kiolvastam, és írnom kellene róla véleményt. Kicsit gondban vagyok, hiszen egy memoár, mesélős történet szerző egyes életszakaszaiból olvashattam el.
Néha volt vicces rész, máskor szinte tapintható volt a feszültség. Számtalan film, sorozat és könyv készült már családon belüli erőszakról, mint fizikai, és mint lelki terrorról. Sajnos mi magunk nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy ítélkezzünk.
Bővebben itt olvashatod el:
https://www.hungarybooks.hu/2019/03/utazokonyv-emilly-p…
Nem egy könyvet olvastam (tizenhat év alatt) és ezek közül nem is egy komolyabbat mert vagyok olyan mazochista, hogy ezeket imádom – de ez más. Annyira különleges, intenzív, fájdalmas és hatalmas élmény; nagyobb, mint bármi, ami eddig hatással volt rám. Már az első pár oldalban a lelkem minden érzelmi skáláját kiütötte.
Nem is tudom, hogyan kezdjem.
Nagyon régóta kívánságlistás volt ez a könyv, már azelőtt is, hogy megjelent volna. Bár eleinte nem is tudtam, miről fog szólni – csak láttam az írónő pár posztját, aki már akkor is nagyon szimpatikus volt egyébként. Amikor végül elolvastam a könyv tartalmát, és kiszúrta a szemem az, hogy önéletrajzi, ledöbbentem. A téma miatt is, de főként azért, mert Emillyt egy szarkazmussal, hatalmas humorral megáldott nőnek „ismertem meg”.
Végül egy évbe telt, mire a kezembe foghattam a könyvet, de teljesen megérte. Az előszót elolvastam, és automatikusan majdnem tovább is lapoztam … de éppen egy másik könyvet olvastam, és nekem egyszerre kettő nem megy, legalábbis egy időben nem. Maximum ha az egyikről váltok a másikra egy kicsit – és most is ez volt a helyzet, annyira nem hagyott nyugodni.
Kellett ez az egy év, hogy felkészüljek rá lelkileg, bár nem tudom, erre mennyire lehet, mert így is teljes sokkban vagyok.
Az írásmódja olvasmányos, naplószerű, és tényleg ugrál az időben, bár ez engem nem zavart. Benne van a szarkasztikus humor, minden boldogság és szívfájdalom és a gyomorforgató rettegés.
Ez nem olyan, mint más könyvek, ahol írok az íróról, a borítóról* , a karakterekről és a történetről.
Alapvetően akkor is az érzelmeimet írom le, azt, hogy milyen hatással volt rám a könyv; de ez most nehéz. Mert igaz, mert megtörtént, és ki tudja, hány emberrel történik meg a mai nap is. És annyi érzelem van most bennem, amit nehéz megemészteni – csak kavarognak, és én is azt kérdezem: miért?
A karaktermegalkotásról itt nehéz szót ejteni, hiszen a „főhős” maga az író, a többi karakter főként a családtagjai, barátai, ismerősök és ismeretlenek, akik segítették vagy bántották az évek során, a történet pedig maga az élete – nem valami, amit kitalált, valami, ami igaz lehetne, hanem amit átélt. Igazi hullámvasút, a szó szoros értelmében: hangosan nevettem, aztán ledöbbentem, mosolyogtam, elszorult a szívem, levegőt sem mertem venni, sírtam, dühöngtem, meghatódtam, reménykedtem, összetörtem, sokkot kaptam. És ez így végig, váltakozva.
Letaglóz a tudat, hogy ez igaz. Hogy valóban megtörtént. Hogy ilyen van és megtörténhet.
Sok könyv tanított már meg arról, hogy nem minden fekete és fehér – minden a szürke árnyalata. De talán semmi nem mutatta meg annyira, mint Em apjának a személye. Egy szülő van, hogy szigorúbb az átlagnál, főleg ha rendőr (ez amúgy egy nagyon durva kontraszt szerintem a történtekkel szemben) vagy katona, bár én ezt a saját édesapámnál soha nem éreztem. Valahogyan ő külön tudta venni a kettőt, nem folytak egymásba a határok: a munkahelyén katona, otthon viszont férj és apa. A kettő nem ugyanaz. De hogy miért nem fekete és fehér az ő helyzete?
Hiszen nem helyes az, hogy kezet emel bárkire, nem is akárhogyan, már hogyan is lehetne az? Nem, tényleg nem az. Rosszul is voltam, mikor ezeket a részeket olvastam. DE. Rengeteget hozzáadott az, amit Em közben leírt nekem róla. Ennek tudatában végig kettős érzésem volt vele kapcsolatban: tudtam, hogy borzalmas, amit csinál, de azt is, hogy sok-sok évvel később talán megpróbálhatta volna ezt helyrehozni, ha nem szól közbe az élet. És bármennyire szörnyű és elfogadhatatlan, mert szerintem az, és nincs is rá igazán mentség – az, amit tett, akkor is, szerintem tragikus, hogy ez az esély elveszett, és sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha.
Valamint valahol mélyen ő mégis szerette és törődött a lányaival, akkor is, ha a haragját nem tudta kezelni, és ez szinte megbocsáthatatlan tetteket szült.
Akivel kapcsolatban viszont egyértelműbbek az érzéseim, az az a nő, aki Em édesanyjának mondhatná magát – de nem az. Mert egy olyan nő, akire ezt a szót nem lehet használni. Én legalábbis nem tudom, sajnálom. Sohasem fogom megérteni, miért, és nem is akarom. Tudom, hogy valószínűleg a férjével bántották egymást lelkileg és neki sem volt egyszerű, hogy kötelessége volt, ami másnak egy gesztus (gondolok itt a kávécsinálásra), de a probléma az, hogy a gyerekeiről gondoskodni már nem tartozott ezek közé. Az, hogy a szintén gyerek nővéreid nevelnek fel inkább, nem az anyukád, az egyszerűen… hihetetlen. Hihetetlen, hogy valakiben ennyi keserűség, érdektelenség, szadista közöny legyen, és semmi anyai szeretet. Nekem ő sokkal de sokkal rosszabbá vált azáltal, amiket tett vagy éppen nem tett, amiket mondott, vagy ahogyan viselkedett. Tényleg felfogni sem tudom ezt, és nagyon fáj. Nagyon fáj, mert én, aki megtapasztalhattam, milyen határtalan és erős egy anya szeretete és támogatása – bele sem akarok gondolni, hogy ez valaki számára nem egyértelmű, nem létezik… szerintem egy igazi anya él, hal, öl a gyerekeiért – akár szó szerint is. De lehet, ez csak az én véleményem.
Em két nővére olyanok voltak, akár a tűz és víz – és nekem is a „menedéket” biztosították, ahogy olvastam a nehéz időszakokról, nem csak neki, amikor átélte.
Aki még igazán közel került hozzám, az Ricsi és talán Anita. Leginkább az előbbi.
És spoilermentesen is, fáj érte a szívem. Egy kicsit talán magamra emlékeztet abban, hogy én is mindig ott és azon segítek, akin csak tudok. Ha ismertem volna, valószínűleg imádtam volna. Nevettem és zokogtam miatta. Többet nem tudok írni.
* A borító gyönyörűséges, kifejező, és a regény egy egyszerre szívszorító és reményteli momentumát idézi számomra – bár az egész történet hangulatát átadja, főleg így olvasás után. Imádom. A könyvet is imádtam, már amennyire lehet ezt a szót használni ebben az esetben.
Egy egyedi, megrázó, szarkasztikus, egyszerre hétköznapi és költői szépséggel megírt iromány ez, démonokról, akik bennünk és köztünk élnek, és a fényről az alagút végén, arról, hogy talán a legkilátástalanabb helyzetben is van remény. De ez még messze nem a történet vége – gyermekkortól az első szerelemig, és úgy érzem, a java még csak ezután jön.
Ha találkozom az írónővel, márpedig tervezem, akkor egy hatalmas ölelés mindenképpen lesz – adok és kérek is. Mert bár lehet, hogy nem érzi, de akkora lelkierővel rendelkezik, ami számomra igazán példaértékű.❤
Népszerű idézetek
Mert a saját világom sokkal fontosabb annál, hogy mások mit gondolnak rólam, vagy hogyan tudom őket kihasználni, ezért leszarom a hatalmat.
Tanley Milet
3. oldal
Mindent éreztem, láttam, hallottam, amit a főszereplő, itt nem bántott senki. A könyvek lettek a barátaim.
Van egy mag, akiknek megvan a lehetősége a változásra és a változtatásra. Ők azok, akik soha nem bíznak magukban, de bármilyen iskolában, munkahelyen megállják a helyüket, kérdés nélkül segítenek apróságokban és nagy dolgokban is az utcán vagy bárhol. Ultraérzékenyek szociálisan, tehetségük pedig szerteágazó. Általában nem fejezik be az iskolát, mégis olyan újításokat hoznak, melyek alapjaiban változtatják meg a világot. Nem sikerül nekik semmilyen rendszerbe vagy vallásba túlságosan belemenekülniük. Valahogyan zsigerből érzik, hogy mi igaz, és mi a szemfényvesztés.
Tanley Milet
3. oldal
Az életben nem a halál a legrosszabb, ami történhet. Az élet az, amelyben nem jut az ember számára hely.
Állandóan vittem és hoztam a könyveket, amiket onnantól kezdve faltam. Nem volt olyan, amit ne akartam volna elolvasni, ami ne érdekelt volna. Bármilyen témában is íródott az adott mű, nem érdekelt, csak az, hogy olvashassak. Egy teljesen új, szép világ tárult a szemeim elé, ahol minden lehetséges, csak az író fantáziáján múlt, hogy milyen korba, időbe és helyszínre kalauzol el. Mindent éreztem, láttam, hallottam, amit a főszereplő, itt nem bántott senki. A könyvek lettek a barátaim.
Egyik nap az egész családnak sikerült egy időben az asztalhoz ülnie. A fatert, mint jó kopóhoz illik, kivételes szimattal áldotta meg a sors. Így neki is feltűnt a vejjelölt túlontúl sok szabadideje. Már nagyon szúrta édesapám oldalát ez a talány.
– Eccsém, te mióta nem dolgozol? – kérdezett rá.
– Megvan az már két hónapja is.
– Miért? – érdeklődött tovább.
– Tudod, tériszonyom van, és legutoljára úgy megszédültem, hogy elküldtek orvoshoz. Így most táppénzen vagyok.
– Az más. Értem. – A család szép csendben eszegetett tovább. Eltelt már vagy öt perc, mire apám felkiáltott:
– De hát te ács vagy!
Emilly Palton: Néma bűnök 50. oldal
Akkor még nem érdekeltek a könyvek, az irodalom és az olvasás. Azt is, amit végül hazavittem, csak azért választottam, mert megtetszett a borítója.
Eltelt jó pár nap, mire otthon a kezembe került a könyv, amit tőle kaptam. Gondoltam, hogyha már odaadta, akkor illő is lenne belekukkantani. Azt hiszem, ekkor szerelmesedtem bele a könyvekbe, ami a mai napig tart.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér / Engedjétek hozzám jönni a szavakat ·
Összehasonlítás - Szaszkó Gabriella: Engedj el 98% ·
Összehasonlítás - Oravecz Imre: Ondrok gödre 94% ·
Összehasonlítás - Vida Gábor: Egy dadogás története 94% ·
Összehasonlítás - Lontai Léna: Könnyező liliomok 94% ·
Összehasonlítás - Závada Pál: Természetes fény 94% ·
Összehasonlítás - Benkő László: Porladó szövetség 95% ·
Összehasonlítás - Farkas Anett: A 33-as beteg 91% ·
Összehasonlítás - Borsa Brown: Sapho 91% ·
Összehasonlítás - Csernovszki-Nagy Alexandra: Lina múltja 91% ·
Összehasonlítás