Párizs ​gyomra (Rougon-Macquart család 3.) 116 csillagozás

Émile Zola: Párizs gyomra Émile Zola: Párizs gyomra Émile Zola: Párizs gyomra Émile Zola: Párizs gyomra Émile Zola: Párizs gyomra Émile Zola: Párizs gyomra Émile Zola: Párizs gyomra

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​Párizs gyomra a párizsi Vásárcsarnok regénye. Ellendarabja Victor Hugo A párizsi Notre-Dame-jának. Ahogy Hugo, a francia romantika atyja, a középkor szellemét próbálja visszavarázsolni a Notre-Dame-nak, ennek a templom-ősnek a felidézésével, úgy idézi meg Zola, az irodalmi naturalizmus magvetője, a modern Vásárcsarnok szellemét, hogy hirdesse az új művészetet, a begyöpösödött nyárspolgári ízlés ellen lázadó impresszionizmust. A harsogó színekben, vad zsivajokban és émelyítő szagokban tobzódó hatalmas Vásárcsarnok a színtere annak a társadalmi-politikai konfliktusnak, amely a Cayenne-ből menekült forradalmár, Florent és az élet nyárspolgári örömeit élvező, kövér hentesmesterné, a \szép Lisa\ között feszül. Két világnézet, két magatartás, két jellem ütközik itt meg. Ellentétük Zola tollán a Soványak és Kövérek allegorikus párviadalává tágul, és a \sovány\ Florent vereségéhez vezet. Zola, az elnyomottak, az üldözöttek ügyének bátor szószólója ezzel a művével is elszántan harcol a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1873

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa · Émile Zola művei Európa

>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2012
400 oldal · ISBN: 9789633299340 · Fordította: Szini Gyula
>!
Európa, Budapest, 1984
332 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630733463 · Fordította: Antal László
>!
Európa, Budapest, 1980
292 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630721481 · Fordította: Antal László

3 további kiadás


Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Borsika · Charvet · Claude · Florent · Lisa · Méhudin anyó


Kedvencelte 4

Most olvassa 8

Várólistára tette 59

Kívánságlistára tette 12

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

SteelCurtain >!
Émile Zola: Párizs gyomra

Szenzációs karakterekkel ajándékozott meg Zola. A történet pontosan behatárolható időben zajlik, mégis bátran kijelenthető, hogy valójában kortalan. Kortalan az a társadalmi réteg is, melyet akár kispolgárságnak, akár alsó-középosztálynak neveznek, jellegzetességeit tekintve semmit sem változik. Majmokat megszégyenítő utánzási hajlam. A tömegmanipuláció legkezdetlegesebb, ám máig igen hatékony eszközének, a pletykának kivont kardként való alkalmazása. Kizárólag a látszat számít, a valóság csak akkor érdekel bárkit is, ha azt olykor egészében, többnyire azonban mint pletyka-alapanyagot további felhasználásra alkalmasnak találnak. Ha a valóság unalmas és tisztességes, akkor az pusztán annyit jelent, hogy hosszadalmas, nehéz munka vár a valóság átszabóira. Nincs új a nap alatt, mert ez a társadalmi réteg már réges-rég megteremtette a maga virtuális világát, melyben nap-nap után megszakítás nélkül él. Ebben a térben nem kizárólag a vagyon határoz meg mindent. Lehet valaki koldusszegény, ha fenn tudja tartani a látszatát az idetartozásnak, s elegendő rosszindulattal tud ármánykodni, akkor számára mindig terem hely a nap alatt. Zola mindamellett kiemeli ennek a rétegnek azt a szürke masszáját is, mely távol áll minden becstelenségtől. Ők bezárkóznak szűk kis világukba munkájukkal és családjukkal. S ez a becsületes bezárkózás olykor kártékonyabb, mint bármi más, amire lehetőségük lenne.

kaporszakall >!
Émile Zola: Párizs gyomra

– Jó napot, Lisa asszony.
– Jó napot, monsieur Kaporszakáll, mivel szolgálhatok?
– Egy kis májas hurkát szeretnék venni, meg pár szelet karajt, szombatra.
– Pont jókor jön: ezt a finom hurkát itt, ni, tegnap töltöttük! A disznót is tegnap vágtuk, minden belsőség friss. Vigyen egy kis májat is, kisütve pompás!
– Köszönöm, de egymagam kisétű vagyok, elég lesz a kettő, amit mondtam. Ámbár lehet hogy vasárnapra veszek majd valami halat is… A barátnője, Normand mindig kirukkol valami csemegével.
– Mit hallok? Ön képes annál az álszent, szemforgató ribancnál vásárolni?! Aki háromnapos döglött hallal csapja be a vevőit, és ha reklamálni merészelnek, még verekszik is? Csak annyit mondok, jó uram, legyen óvatos. Nehogy a halvacsora után ön is meg legyen halva!
– Meglep az ön rossz véleménye, korábban mindig dicsérte… Csak nem vesztek össze?
– Hát mit lehet várni egy olyan elvetemült némbertől, aki a legnagyobb forgalomnál besétál ide, és hangos megjegyzést tesz az árum minőségére. Méghogy én büdös húst árulok! Nem is tudom, hogy merészelte… No de engem se kell félteni; alaposan lehordtam az a repedtsarkú pontyszemű halasmacát! Többet nem teszi be ide a lábát, az biztos!
– De hát önök korábban barátnők voltak, agyba-főbe dicsérték egymást, – hogy történhetett ez?
– Tudja, a háziszerzőnk, Zola úr így rendelkezett. Ő minden regényében teremt valami konfliktust, oszt összeugrasztja a szegény népet. A férfiak a kocsmában politizálnak meg verekednek, a nők meg itt a Vásárcsarnokban pletykálnak, és áskálódnak. Hát hiába, no, muszáj, hogy a cselekménynek is legyen sava-borsa, nem csak a kolbásznak…
– Értem. És nem neheztel Zola úrra emiatt?
– Már hogy neheztelnék? Ő teremtett engem, és nem is bánik velem rosszul: csinos, egészséges, kiegyensúlyozott teremtés vagyok, biztos megélhetéssel. Velem jó bánik, nem úgy, mint az éhenkórász, gyomorbajos sógorommal, akit még az Ördögszigetre is elkergetett, nyolc évre!
– Igaz is, kitehetné Zola úr mellszobrát a kirakata közepére. Disznózsírból kifaragva úgy festene, mint az alabástrom, sokkal jobban mutatna, mint ez a két aranyhal az akváriumban…
– Hihi, de viccesnek teszik lenni (kacéran risszant egyet a derekahajlásán). Hát mit szólna Zola úr, ha meglátná magát zsírba fagyasztva?
– Szerintem Zola úr ízig-vérig materialista, és egyáltalán nem sértődne meg. Sőt, hízelegne a hiúságának.
– Igaz is, már csak megkérdezem, hogy tetszik ez a regény, a mi történetünk?
– Az eddigiek közül ez a legjobb. Sokkal gyakorlatiasabb, valóságszagúbb, mint az előző kettő, és Önök, a szereplők is sokkal plasztikusabbak, mint az újgazdag körökből szalajtott figurák pl. A hajszából. Már alcímet is adtam ennek a regénynek, én úgy hívnám: A béltraktus románca.
– No ne tessék már tréfálni! Akkor inkább legyen Himnusz a Vásárcsarnokhoz. Meg is érdemeljük, ha nem tudná, mi etetjük fél Párizst! Nélkülünk felkopna az álla…
– Mármint Párizsnak?
– Annak, annak! Mit gondol, meddig bírná éhkoppon ez a rengeteg ember? Addig van itt nyugalom, amíg a hasak gömbölyödnek. Az igazi nyomor, ha korog a gyomor! A sovány ember mind veszedelmes, nézze meg a szúrós, mélyen ülő szemüket: mintha mindegyikük azt latolgatná, mikor haraphat ki belőlünk egy darabot…
– Ami azt illeti, én sem vagyok épp kövér…
– Már mondani is akartam, Kaporszakáll úr, hogy nem ártana pár kilócskát felszednie! Nézze meg ezt a gyönyörű tokaszalonnát, valóságos költemény! Ne csapjunk hozzá belőle pár szeletet a májashoz meg a karajhoz?
– Nem, nem, köszönöm, most elég annyi, amit vettem. Búcsúzom is; üzen esetleg valamit Zola úrnak?
– Hát csak annyit, ha meg nem sértem, hogy máskor ne tukmálja ránk a féleszű sógoromat! Ez a futóbolond egészen felforgatta a nyugodt életünket, mindenféle ostobaságot tervel, még a végén nyakunkra hozza a rendőrséget… Írjon Zola úr inkább a szép töltött dagadóról, a friss bélszínről, a zsenge zöldborsóról, a ropogós retekről, a sült gesztenyéről, a nyársas borjúpecsenyéről, a friss krémesekről, meg a jó kis szilvás lepényről!
– De ez már nem is regény lenne, hanem szakácskönyv!
– Na és mi van akkor? Szakácskönyvből mindig sokkal több példány fogy, mint regényből! Zola úr is jobban járna, meg az olvasók is. Én biz egy regényét sem olvastam, de ha egy jófajta szakácskönyvvel rukkolna ki, az biztosan megvenném.
– Majd megmondom neki. Mellesleg az eddigiek közül még ez a regénye áll legközelebb a szakácskönyvhöz – akad is benne egy-két szakács… De most már tényleg mennem kell; a viszontlátásra, Lisa asszony.
– A viszontlátásra, monsieur Kaporszakáll! Bár ki tudja, találkozunk-e még; Zola úr szeszélyes, lehet, hogy a további tizenhét folytatásban meg sem emlékezik rólunk. Nagy a család, mindenki tülekedik, hogy ő is szóhoz jusson. De jobb is így nekünk, csöndben meghúzódni a regény sarkában, gyűjtögetni a frankokat, jókat enni-inni. Csak semmi lázadás, felfordulás – annak mindig az üzlet látja kárát!
– Minden jót asszonyom, örültem a szerencsének…

JBollok92>!
Émile Zola: Párizs gyomra

Az hagyján, hogy ez a kötet is elvarazsolt, na de az, ahogy a Vásárcsarnok bemutatásra került, hát attól komolyan mondom, spárgába, meg hídba mentem le, de pozitív értelemben. Ilyen érzékletes leírást az ételekről még nem olvastam, de az ezer színben játszó környezet, a magával ragadó karakterábrázolás, a pörgős történet szintén versengenek a dobogóért. Bravó, kedves Émile, bravó, bravó, csak így tovább!

Boglárka_Madar>!
Émile Zola: Párizs gyomra

Le kalappal Zola előtt,fantasztikus ahogy megjeleníti a Vásárcsarnokot. Az ember szabályosan éhes lesz a sok étel olvasása közben.

http://moly.hu/idezetek/586824
http://moly.hu/idezetek/586825
http://moly.hu/idezetek/586828

Ennek a könyvnek az értéke nem a történetben rejlik, hanem a történet színhelyének a leírásában. Les Halles, a párizsi vásárcsarnok olyan maga is mint egy kis város, egy mini Párizs. (írtam is róla egy karcot: http://moly.hu/karcok/640371) Egy zajos, színes forgatag, ahol a boltosok, kofák, árusok között is szabályos hierarchia van, de vannak itt ingyenélők, naplopók, művészek, utcalányok, felkelők, titkos szerveződések. Folyamatosak a pletykák, mindenki tud mindent mindenkiről, vagy legalábbis árgus szemmel figyeli hogy megtudja. A könyvben sok a leírás erről az óriási kavalkádról, szóval aki nem szereti a leírásokat, annak biztos nem fog tetszeni – bár Zola ezt is olyan színes-szagosan teszi, hogy olvasás közben olyan mintha mi is ott lennénk.

Maga a történet – ööö, hát nem dobtam tőle hátast. Florent, akit mondhatunk a történet középpontjának, egy elég naiv figura, spoiler A Rougon-Macquart családot a szép Lisa hentesné, Florent sógornője képviseli, aki Antoine Macquart legidősebb lánya. Nem vált a kedvencemmé, nekem túl rideg a viselkedése, ugyanakkor valahol érthető, ő egy békés, nyugodt, egyszerű életet szeretne, spoiler.
Jó, persze, nyilván kellett bele valami történet, hiszen egyrészt valahogy kapcsolódni kellett a regényciklushoz, másrészt meg ki venne meg egy piacról szóló könyvet, amiben csak leírások vannak?! De amint mondtam, mégis ezek a leírások a legjobbak benne, élveztem olvasni, bár sokszor megkordult a gyomrom. (na, jó, mostanában amúgy is hamar megéhezem)

Mivel már csak ismétlem magam, így zárásképp csak annyit: alig várom a regényciklus következő kötetét!

gabriel93>!
Émile Zola: Párizs gyomra

Nem az én izlésem, nehezen, hosszan olvasható. Ez volt 2019-ben.
Most 2022 van és újra Neki futottam. Nem adom fel, főleg ha egy könyvnek kell betörnie a fejem :D
Fordult velem minden 360 fokot. És az eredmény, hogy megtetszett a történet.
Azért üres hassal senki ne fogjon hozzá!

Kellemes meglepetés! Nem gondoltam volna, hogy még meg is tetszhet ez a könyv.

eme>!
Émile Zola: Párizs gyomra

Na szóval, az úgy történt, hogy Zola bácsi ravaszul behúzott a csőbe már az elején. Mert hát együtt ballagtam én is a sok finomsággal megrakott szekerekkel a Vásárcsarnokba. Majd ott Florent és Claude szemével tapadtam a zöld, piros, sárga és megannyi színű, finom illatú, friss, ropogós zöldségre, a mennyei húsokra, sajtokra, az ő gyomruk korgását éreztem magamban, és bizony nagy volt a csábítás, hogy azonnal rávessem magam mindenre, és degeszre zabáljam magam. A jóllakás vágya fenyegetett. Mert hát hogyan is lehetne a nyálcsorgató, ínycsiklandó tápláléközönnek ellenállni. Aztán lassan kezdem jóllakni a Vásárcsarnokból, kezdődő majd egyre erősödő csömört érezni. A lomha, jóllakott, zsíros légkört bizony nem könnyű megemészteni. Azt hiszem, én is eléggé rosszgyomrú vagyok.
De hagyjuk az emésztésemet, térjünk a regényre. Mindig is kedveltem Zola regényeit, ahogy (néha nagyonis) életízű naturalizmusukat remek impresszionista-szimbolista passzusok, elemek finomítják, oldják. Nincs ez másként itt sem. Ezúttal nem annyira az egyes karakterek ábrázolása, inkább a környezet festése ragad meg. A leírások ereje, a változó szituációval együtt változó képek szimbolikája. Maga a Vásárcsarnok, a művész Claude szemével nézve a korra jellemző egyetlen egyedi épület, nagyon találó szimbóluma a minden földi jót magába kebelező, csak ennek és ebből élő, jóllakott, hizlaló nyugalomban és elégedettségben sziesztázó világnak. Persze nemcsak a Lisa-szerű gömbölyű túlbecsületességből, tisztességből áll ez a nyárspolgári világ – hanem ennek látszatából is. És a háttérben sor kerül egy s másra e látszat védelmében. Ennek a kövér világnak a szemében a sovány, az éhező csak lezülött, nyomorult alak lehet. Az, aki nem lakik jól az anyagival, aki képtelen beilleszkedni, csak gazember lehet. Párizs gyomra nem emészti meg az ilyen alakokat. Kiveti magából. Igaz, az ilyen Florent-típusú soványok nem is nagyon tudnak mit kezdeni a helyzettel, egyrészt elvakultan fanatikusak, másrészt túl érzékenyek a drasztikus megoldásokhoz, meg elegen sincsenek ahhoz, hogy valamit kezdeni tudnának.
Friss, belélegezhető levegő csak vidéken van. Ott, ahol az árut nem elfogyasztják, hanem termelik, ott, ahol az emberek nem Kövérek vagy Soványak, hanem derekak és kész. Párizs gyomra azonban nem hajlandó tudomást venni róluk. Zsíros gőzök fullasztó melegében hízik tovább.

Kallós P>!
Émile Zola: Párizs gyomra

Előzménye a kötetnek, hogy csak és kizárólag Zola miatt vettem még a nyáron három böszömnagy doboz „Milliók könyve” sort, gombért. :) Nem csalódtam! A kötet olyan szinten naturalista, hogy az egy vég nélküli impresszionista vizuális kéjhömpölyben manifesztálódik az olvasó homloklebenyében (be szép képzavar). Még a két elragadó halaskofa közötti cicaharc is eposzi magasságokba van emelve és még azt is megtudjuk, hogy a szép Nomrand nem hord otthon fűzőt mert … Nyilván vannak rétegei a történetnek, de az szóról-szóra értelmezve is tökéletes olvasási élményt nyújt az olvasónak. Ja és a lényeg! Éhesen, diéta közben eszedbe ne jusson kézbe venni! :D Méltó mementója e kötet a hetvenes években elbontott Párizsi árucsarnoknak! Szépirodalom kedvelőknek kötelező darab, a Notre-Dame után szabadon! :)

ppeva P>!
Émile Zola: Párizs gyomra

Hát ez nagyon jó volt!
A jellemek, az emberek is, de legjobban a Vásárcsarnok! Meg lehet kövezni, de Párizs valahogy mindig hidegen hagyott… Ahhoz képest napokig bújtam a régi Párizs térképeit, a Vásárcsarnok és környékének képeit, régi és új leírásokat, teljesen belefeledkeztem a várostörténeti nyomozásba. Az élelmiszerek, húsok, zöldségek, gyümölcsök leírása meg egyszerűen pazar! Úgy írt az ennivalókról, mintha lelkes élőlények lennének. Ahogy a sajtok sóhajtoznak, a húsok és kolbászok mosolyognak – így ír egy igazi gourmand.
A történet és az emberi tényezők is tetszettek, de a csarnok és a körülötte lévő boltok mindent elhomályosítottak.

Lexen >!
Émile Zola: Párizs gyomra

Egyetemistaként felvettem egy órát, ami helyett mást is felvehettem volna, de úgy alakult, hogy ezt vettem fel. A címe alapján az sem volt egyértelmű, miről fog szólni a kurzus, a tanárt nem ismertem, és csak két évfolyamtársam tartott velem. De jókat olvastunk ott. Ezt az egy regényt leszámítva az összes többi mű novella volt. A tanár, mikor ezt befejeztük, végigkérdezte, kinek hogy tetszett. Csak én meg még valaki mondta azt, hogy tetszett. Mindenki más úgy nyilatkozott, hogy unodrító volt és gusztustalan. És hogy a végére mindenféle undoruk és csömörük lett tőle.

Pedig nem is gusztustalan. Ezek a leírások nagyon jók. Leírások, de dinamikusak. A dolgok, amikről szó van, úgy állnak egy helyben élettelenül (egy kupac káposzta, egy rakat hal), hogy nincs benne egy főnév vagy jelző se, csak igék. Álló, élettelen dolgok „csinálnak” valamit a látványuk által. Nekem ez nagyon tetszett, és gondolatban felülvizsgáltam tőle saját írói ambícióimat.

A cím nagyon frappáns.

Viszont nem adok rá öt csillagot, mert maga a történet nem volt olyan, hogy öt csillagot adjak rá. Nem volt vele semmi baj egyébként, de ez a könyv attól jó, ahogy meg van írva, nem attól, amiről szól.

nana1>!
Émile Zola: Párizs gyomra

Nagyon találó a cím a tartalomhoz. A vásárcsarnok tényleg a város élelmezésének központja. Oly szépen vannak leírva az egyes árusító standok, hogy menten meg lehet éhezni olvasás közben. De gyomor is kell ennyi emberi aljassághoz, ami itt játszódik le.


Népszerű idézetek

Boglárka_Madar>!

S körötte a szűk boltocskában gyümölcshalmok tornyosodtak. Hátul, a polcokon végig, dinnyék sorakoztak, bibircsókos kantalup, szürkén erezett sárgadinnye, csupaszdudorú turkesztán. A kirakati kosarakban ízlésesen elrendezett gyümölcs díszelgett, gömbölyödött, mint megannyi rejtőző orca, mint levélfüggöny mögül átsejlő, bájos gyerekarcok; legszebb a pirosló montreuili őszibarack volt, amelynek finom és halvány a bőre, mint az északi lányoké, a sárga, napsütötte déli fajta, melynek a színe a provence-i lányok arcára emlékeztet. A kajszi ámbraárnyalatokban játszott a mohaágyon, s mintha elömlött volna rajta a napnyugta melege, mely fölhevíti a barna lányok tarkóját, ott, ahol a röpke hajszálak göndörödnek. Az egyesével sorakozó cseresznye kínai lányok kicsire csücsörített, mosolygós ajkára hasonlított; a montmorencyi fajták kövér nők húsos ajkai; az angolok hosszúkásak és komolyabbak; a szívcseresznye közönséges húsú, sötét, csókgyötörte ajak; a piros-fehér erezetű ropogós cseresznye vidám-bosszúsan mosolyog. Építészeti szabályossággal, gúlákban tornyosodott az alma és a körte: lányos mellek pirossága, aranyos vállak és csípők szemérmes meztelensége villant ki a páfrányágak közül; a bőre mindegyiknek más volt, az apró édesalmáé mint az újszülötté, a rambúré ványadt, a kálvilnak fehér a ruhája, a kanadai vérpiros, a sütni való alma rezes, a ranett szőke, vörhenyes; aztán a körte, a fehér télikörte, a vajkörte, a jánoskörte, a hercegnők nevét viselő fajták, tömzsik, hosszúkásak, hattyúnyakúak, vaskos vállúak, sárga- és zöldpocakosak egy kis pirossal élénkítve. Arrább az áttetsző szilvaszemek sápkóros szüzek szelídségével mutogatták magukat; a ringlót s az úriszilvát halványan födte az ártatlanság hamva; a mirabella úgy pergett szét, mint egy aranyszemű rózsafüzér, melyet egy dobozban felejtettek pár rúd vanília mellett. És üde illatot árasztott a szamóca is, a fiatalság friss illatát, az aprószemű erdei szamóca még inkább, mint a húsos kerti eper, melyen érzik az öntöző- kanna nehéz szaga. A málna tette teljessé ezt a tiszta illatot. A ribizke, a fekete ribizke, a mogyoró vidám képpel kacagott; a szőlőskosarakból pedig a mámorral terhes, súlyos fürtök bódultan buggyantak ki s kókadoztak a fűzfafonat szélén, lecsüggesztve szőlőszemeiket, melyeket a nap tüzes kéje perzselt pirosra.

Kapcsolódó szócikkek: gyümölcs
NannyOgg>!

– Mondhatsz, amit akarsz – hajtogatta a vénasszony –, gonosz a szeme… No meg nem is bízom a soványakban. Egy sovány mindenre kapható. Egyetlen jóravalót sem láttam még köztük… A hasa ennek is a seggibe esett, az szent, mert olyan lapos, mint a deszka… S hozzá milyen ronda! Én már elmúltam hatvanöt éves, de nem kívánnám az éjjeliszekrényembe se!

153. oldal (Európa, Budapest, 1984.)

NannyOgg>!

A napsugár rézsútosan tűzött be a pavilonba, a sajtok még erősebben bűzölögtek. Ebben a pillanatban a maroilles-i uralkodott; átható párákat eresztett magából, áporodott alomszagot a vajtömbök émelyítő szagában. Aztán mintha megfordult volna a szél; a limburgi sajt halálhörgése ütötte meg a három nő fülét, kínos-keserves hörgés, amilyen a haldokló torkából csuklik fel.

255. oldal (Európa, Budapest, 1984)

s_emese0612>!

– Milyen furcsa is ez. Bizonyára már maga is megfigyelte, nem? Mindig akad valaki, aki fizet az embernek egy pohár italt, de olyat sosem talál, aki egy tál ételt is fizetne.

27. oldal

Nílkantha>!

… nem szabad olyasmibe fogni, amit nem örömest végez az ember.

48. oldal, Európa Könyvkiadó Budapest, 1984

Nílkantha>!

– Az osztályönzés a zsarnokság legszilárdabb támasza.

165. oldal, Európa Könyvkiadó Budapest, 1984

Boglárka_Madar>!

A rátapadó televénytől még zsíros fejes saláta és vajsaláta, keszegsaláta és cikória kitárta ragyogó szívét; a spenót- és sóskacsomók, az articsóka-kötegek, a zöldbab- és zöldborsóhalmok, a szalmaszállal átkötött olasz saláták dombjai végigjátszottak a zöld szín árnyalatainak egész skáláját, a hüvelyek zöld zománcától a levelek haragoszöldjéig; hézagtalan skála volt ez, mely zeller- és póréhagymacsomók zöldje között halt el. De a vezérszólamot most is a sárgarépa élénk s a petrezselyemgyökér tiszta foltjai vitték; amint hatalmas tömegekben széjjelszórva tarkára festették az egész piacot. A Csarnok utca sarkán káposztahegyek emelkedtek; voltak ott hatalmas kelkáposztafejek, tömöttek és kemények, mint fakó vasgolyók; fodroskáposzták, óriási leveleik megannyi bronztányér; vöröskáposzták, melyeket a hajnal kármin és óbíbor foltokkal mintázott, pompás, borvörös virággá varázsolt. A piac másik végén, a Saint-Eustache szögleten, a Rambuteau utca bejáratát narancsszín úritökök torlaszolták el, pocakjukat terpesztve kínálgatták magukat két sorban. S itt-ott megvillant egy kosár hagyma barnás aranya, egy rakás paradicsom vérvöröse, egy kupac uborka fakó sárgája, egy fürt padlizsán sötétlilája; közbül pedig gyászlepelként szétterített nagy, fekete retekcsomók vetettek egy-egy sötét foltot az ébredés lüktető örömeire.

Evione>!

– Szép dolog ez a közjólét – mondta Charvet. – Mindenki éhen döglik.

106. oldal

gabriel93>!

Az ember csak azért ragaszkodik a pénzhez, mert abból él. Jól akarunk élni, ez természetes.

57. oldal

Boglárka_Madar>!

Előtte fehér porcelán tálakon kínálkoztak a megkezdett arles-i és lyoni kolbászok, a főtt nyelvek és oldalasok, a kocsonyába ágyazott disznófej, egy födetlen edényben a fűszeres disznóhúspástétom, egy doboz szardínia, melynek felhasított fémteteje alatt olajtócsa csillogott, aztán, jobbról és balról, a polcokon vagdalt hús és disznósajt, halványpiros főtt sonka és vastag szalonnarétegbe ágyazott vérvörös hús: angolszalonna sorakozott. Voltak ott még kerek és hosszúkás tálak, rajtuk hártyában főtt marhanyelv, szarvasgombával töltött hús, pisztáciás vaddisznófej; még közelebb, Lisa keze ügyében, szalonnával tűzdelt borjúhús, májpástétom, nyúlpástétom sárga cseréptálakon.


A sorozat következő kötete

Rougon-Macquart család sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Honoré de Balzac: Elveszett illúziók
Gaston Leroux: A sárga szoba titka
Pierre La Mure: Moulin Rouge
Émile Ajar: Előttem az élet
Juliette Benzoni: Négy tenger vándora
Eve Curie: Madame Curie
Juliette Benzoni: A szökevény
Malot Hector: Pompon
Eugène Sue: Párizs rejtelmei
Honoré de Balzac: Goriot apó / César Birotteau