Nana (Rougon-Macquart család 9.) 78% 458 csillagozás

Szerelmes vagyok Párizsba és abba a pikáns, kicsit buja világba amit a XIX. században (vagy korábban) játszódó francia irodalom egy része képvisel. A legjobb Dumas-i hagyomán jött szembe. Tátott szájjal olvastam végig Nana történetét és gyorsan fel is raktam a sorozat többi részét a képzeletbeli várólistámra, nem hiszem hogy egyfolytában menne mind a 20 kötet, de egyszer részenként belevágok. Zola most olyat adott amire nagyon régen vágytam, a selyem susogását hallottam a fejemben, az ékszerek ragyogásától káprázott a szemem, pálcát törni pedig nem vagyok hajlandó senki felett, hiszen Nana tisztán játszott, egy másodpercig sem titkolta sem a múltját, sem a hivatását, aki pedig nem erre számított az csak szamárnak tekinthető.
Két dolgot nem értek:
Egy: miért van ez a könyv ennyire alacsonyan?
Kettő: valójában miért adják fel kötelező olvasmányként? ( hiszen talán csak a fiatal fiúk számára lehet tanulsága, mivel Nana a saját útján annyit ért el amennyit másképpen sehogyan se tudott volna felmutatni) spoiler
Pergő, színes olvasmány, jó volt belenézni ebbe az élvhajhász császári világba, amikor a kurtizánoknak még neve volt, és nem celebnek hívták őket (elnézést a kivételektől)

Ez egy rendkívül aktuális könyv, tessék elolvasni, és levonni a tanulságot. Úgyis nagy divatja van manapság az erotikus könyveknek, akkor már mennyivel (ó, de mennyivel!) inkább ezt, mint a sok ulpiusos tucatmarhaságot.
Borzasztóan öt csillag! Örök érvényű könyv.

Csatlakozom a többséghez a négy csillagommal, noha elviekben ennél kevesebbet adnék. De egyrészről olyan időszakban – nagy sietve „kényszerítve” – olvastam, amikor szívem szerint nem olvastam volna ilyen nagyobb lélegzetű, klasszikust, másrészt elég sokszor untam a történetet (ráadásként a szereplők se igazán fogják meg az embert).

De amiért mégis többet kapott: ha azt nézem, hogy a keletkezési időben ez milyet üthetett az unatkozó polgári és arisztokrata körökben! Hűha, az a pletykálkodás és csámcsogás ezen a sztorin és a jelenetein! Az nem lehetett semmi.. És mivel azoknak a köröknek (főleg a nőknek) igazából nem volt semmi dolguk, mint a gyerekszülés, a komorna és szakácsnő utasítgatása és a hímezgetés-zongorázás-öltözködés… nos, elég idejük volt arra, hogy szép komótosan végigolvassák ennek az 500 oldalnak minden hosszú leírását.

Ráadásul a leírások nagyon érzékletesek, például rögtön az elején a színház hátsó traktusának – és annak minden zugának, illatának (szagának), színének és érzetének leírása annyira hű volt, hogy teljesen ott éreztem magam a szűk folyosókon és én is bekukkantottam a különböző kis öltözőkabinokba-helyiségekbe… Csak a későbbiekben már unalmassá vált a leírások ilyen jellegű ömlesztése, tényleg nagyon kevés a párbeszéd és nagyon kevés a voltaképpeni cselekmény az egész történetben.

Nana pedig nem nő a szívünkhöz. Nem azért, mert prosti, hanem ahogy – amilyen bután – kezeli az életét és a vele járó lehetőségeket.. Hát még amikor a színésszel áll össze, aki még veri is és kihasználja, hát ott én kész voltam…. Amilyen vagyonokat elherdál éveken át! Ráadásul amikor jól megy neki, se veszi magához a fiát (véglegesen), ami nem igazán jó anyára vall (azért a palotában igazán elfért volna az a gyerek úgy, hogy ne lássa, mi zajlik itt-ott a falak mögött). A férfiak pedig… hát, hihetetlen szinte, hogy ennyire h..ék legyenek ők is, egész vagyonukat elherdálva egy olyan nőre, aki úgy bánik velük, mint egy bolhás kutyával… Az egész sztoriban szerintem a leginkább életképes – bár kurtára szabott – szerep Zoét illeti.

Összességében mint történet jó, érdekes és züllött-fülledt világba vezet, csak ugye a megírás idejéből következik a nem túl könnyed olvasmányosság.

Bízom én ebben a Zolában, olyan érdekeseket mutatott már nekem, úgyhogy amikor most kézenfogott, hogy gyere, elviszlek egy jó buliba, megmutatom neked a Nanát, akkor hittem neki, és mentem vele. Végülis a Nana az egyik leghíresebb, nyilván jó lesz. Aztán odaértünk egy hatalmas partiba, rengeteg ember, és akkor elengedte a kezem és lelépett bulizni, engem meg otthagyott egy csomó vadidegen között. És ezek az idegenek egyáltalán nem törődtek velem, meg sem próbáltak bemutatkozni vagy valami, csak pletykálkodtak tovább egy másik nagy rakás vadidegenről, meg folytatták az orgiát. Ami egyrészt rosszul esik az embernek, mert hát ki szereti, ha kiközösítik, és elbeszélnek a feje fölött, másrészt viszont igazán egy szavam se lehet, mert ezek azok a fajta emberek, akiket amúgy is nagy ívben elkerülök. Szóval ott volt ez a sok ember, és mire vége lett a partinak, addigra is legfeljebb ha négy nő meg három férfi nevét sikerült megjegyeznem, a többiek csak a tömeg voltak, mind egyformán erkölcstelenek, hát nem mindegy nekem, hogy melyik kikkel és milyen sorrendben feküdt le?

Szóval ezután a könyv után is ugyanaz volt az érzésem, mint amikor balga módon elmegyek valami buliba, hátha ez majd más lesz: ezek az emberek megérdemlik egymást, igazán nincs miért sajnálnom a nyomorukat.

Nana egy középtermetű, fehér indiai elefánttehén, aranypihékkel és olyan hatalmas, szőttesekkel meg csecsebecsékkel borított arany pamlaggal a hátán, amiben a maharadzsák szoktak utazni. Bárki felülhet rá, akit nem zavar, hogy Nana az összes mogyorót kiveszi a kezéből, de még azt a féltve őrzött zacskót is, amit a belső zsebében tartogat, és igazából két karámmal arrébb a tevéknek szánt. Az utazás amúgy sem tart sokáig, Nana már trappol is tovább a következő látogatóhoz – nála banán van! –, útjában kidönti a fákat, letapossa a cserjéket. Nem gonoszságból, pusztán ügyetlenségből. Csak az állatkerti gondozóval szemtelen egy kicsit, de hát az meg folyton ott lohol a nyomában, Nana akármit is csinál, és féltékeny pillantásokat lövell a Nana hátán 15 perc hírnévben basáskodó látogatókra. De Nana, az elefánt emlékszik még a cirkuszra, az ostorcsapkodásra és éhezésre, és bölcsen úgy látja, hogy ha a sok buta látogató hajlandó odaadni az utolsó szem földimogyoróját is egy rövid elefántogolásért, akkor magukra vessenek, és punktum. Szerintem igaza van.

Nem tudom, miért ez lett Zola leghíresebb könyve, amúgy. Illetve dehogynem: az elefánt a szajha, mint témaválasztás biztos sokat nyomott a latban. Mondanám, hogy „botránykönyv” volt a 19. században, de a saját korában Zola minden könyve „botránykönyv” volt – nem is csoda, sorra leszedi a keresztvizet az összes társadalmi, egyházi és világi rétegről, nyilván bepipul mindenki –, meg mondhatnám, hogy „erotikus” utalások vannak benne, de miután a Szürke-trilógia is „erotikusnak” van feltüntetve, inkább azt mondom, nincsenek.

Szegény Nana, ha nem oda és akkor születik, nem „szajha” lett volna, hanem úrinő befolyásos barátokkal. C’est la vie.

Azt hittem, hogy A kaméliás hölgyhöz lesz hasonló, de a címszereplők foglalkozásán túl nincsen semmi hasonlóság. Illetve még az sem, mert Nana inkább olyan, mint egy white trash celeb.
A többi szereplő is megosztó, leginkább a szánalmas tulajdonságaik vannak előtérben. Talán ez az érdekessége a regénynek, hogy egyetlen szereplőjét sem sikerült kedvelnem.
Ha kicsivel kevesebb álmosítóan részletes leírás lenne benne, még kedvencem is lehetett volna ez a regény.

Érdekes íve volt a történetnek. A francia császárság idejének züllött társadalmába tekinthettünk be részletesen. Színésznőnek nem éppen tehetséges nő a férfiak meghódításának és kihasználásának nagymestere lett. Kétségtelen, hogy hamar fogalmam se lett, hogy ki kicsoda és ki kivel mit tesz, de érdekesek voltak egyes epizódok részletes leírásai és a kritika, amely a párbeszédek alapján ott lapul a sorok között. A lóverseny is érdekes rész, ahol finom párhuzam mutatkozik a ló és Nana között. Nana sorsának alakulása külön megkoronázza a könyvet és annak üzenetét. Olyan könyv, amelynek felfedezni a nagyságát eleinte nem lehet, de ahogy haladunk a vége felé, kiteljesedik a történet, és annak igazi értéke.

Meglepő módon nekem tetszett. Nagyon lassan indult, nyűglődtem az elején rendesen, de aztán végül beszippantott a romlott párizsi világ….
Nem olvastam még Zolától, de tetszett a stílusa, valószínűleg még sort kerítek több írására.
Na és Nana…..tipikus negatív hős, aki mindent megrohaszt,eltör, tönkretesz.. legyen az élet, vagy tárgy, Nana hatására minden elromlik…. Viszont úgy tudom, hogy Zolának ez nem önálló könyve, hanem a Rougon-Macquart család regényciklusának 9. darabja. A sorban Nana előtt van még 8 kötet, amiket még nem ismerek, emiatt nem húznám le Nana karakterét. Az biztos, hogy barátnőmnek nem választanám, mert túl egoista.
Viszont ez a regény is örök érvényű, a mai világ is tele van Nanával, Faucheryvel és Muffatt gróffal. De korunknak is megvannak az élelmes Zoéi, Zizii is.
Örülök, hogy elolvastam, mert a Nana rengeteg későbbi alkotásnak, könyvnek és filmnek is az alapja.emiatt alapmű, ami eddig hiányzott az olvasmánylistámból.
Viszont Zoláról mindig azt hallottuk, tanultuk, hogy naturalista, bevallom, nem értettem miért. A regény utolsó bekezdése után viszont nem volt több kérdésem. spoiler

Nem hozza azt a színvonalat, amit annyira szerettem A Patkányfogóban. Régi írás, klasszikus és nehéz vele azonosulni, vagy megérteni az akkori kort, mert már régen volt az 1800-as évek, de inkább bosszantott, mint szórakoztatott ez a könyv.
Nanát tipikus ostoba nőnek ábrázolja Zola, anyja bárgyúságát, tehetetlenségét eleveníti fel, amit a már előbb említett kötetben is olvashatunk. Abban kicsit jobban is folyik a cselekmény, itt valahogy az egész csak egy nagy ismétlés, annyi különbséggel, hogy Nana csúcsra jut, majd nagyot bukik.
Nem vagyok szakértője a francia 19. századnak, de a könyv alapján egy undorító fertőnek tűnik, amiben mindent lehetett csinálni korlátok nélkül, az emberek meg birka módra hagyták magukat. off

Nagyon örülök, hogy több éve, amikor először akadt kezembe a könyv, nem kezdtem bele. Ehhez még kellett érni, és nem azért mert egy prostituáltról szól, hanem mert Zola olyan zseniális szimbolikával él, hogy néha gyönyörűség máskor megbotránkoztató volt olvasni. Azt mondani, hogy szerettem ezt a könyvet, nos erős volna. Talán egy szereplő volt akit jobban szántam, mint a többit, s lehet kedveltem is egy kicsit. De a többiek csupán megrökönyödést váltottak ki. Noha nem a vágyaik, mint inkább az amiatti lealacsonyodás miatt, ahogy hagyták, hogy lassan mérgezzék meg őket a nők és ez a képmutató és fertőző kor. (Bevallom, keveset tudok a korabeli francia társadalomról, de most biztosan utána olvasok. )
Nana egészen különleges antihős, akin csak ámultam, miközben szántam és megvetettem, néha mégis volt pillanat, amikor majdnem engem is az ujjai közé csavart…
Amiről még muszáj szót ejtenek, az a könyv vége: zseniális, ahogy Nana egész léte ennék a rothadó társadalomnak a megtestesülésévé válik.

Csak 3,5 csillag, mert az elején kicsit nehezen találtuk egymást, sőt igazán nem is sikerült. A szereplők idegesítettek, szinte egytől egyig. Nem az a könyv, amit valaha újraolvasnék, habár mély nyomot hagyott bennem. Zolától viszont biztosan olvasok még. Ugyan, minek kíméljem a lelkem?