Mouret ​abbé vétke (Rougon-Macquart család 5.) 56 csillagozás

Émile Zola: Mouret abbé vétke Émile Zola: Mouret abbé vétke Émile Zola: Mouret abbé vétke Émile Zola: Mouret abbé vétke Émile Zola: Mouret abbé vétke

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Mouret abbé nem más, mint a Plassans meghódítása c. kötetből megismert Serge, Mouret és Marthe fia. Az előző regényből megtudjuk, hogy a mindig betegeskedő Serge, Faujas abbénak hála, megismerkedik a vallással, és élethivatásává választja azt. A regény egy kis faluban játszódik, ahol a fiatal Serge a falu papja. Egy napon (ha jól emlékszem orvosi javaslat miatt, mert ugyanúgy, ahogy az anyja, ő is majdnem beleőrül a vallásba) bejut egy hatalmas kőkerítéssel körbezárt érintetlen paradicsomba, ahol megismerkedik egy fiatal lánnyal, megismerkedik a szerelemmel, a testiséggel, a természettel, és magával a világgal. Egy idő után rájön, hogy ilyesmit nem lehetne csinálnia, hiszen ő pap, és fogadalmat tett. Elhagyja ezt az érintetlen paradicsomot, de állandóan kín gyötri, visszavágyódik az édenbe, vissza a lányhoz, és a saját szellemeivel nem tud megbírkózni.

Eredeti megjelenés éve: 1875

>!
Európa, Budapest, 1985
346 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630735881 · Fordította: Antal László
>!
Európa, Budapest, 1960
306 oldal · keménytáblás · Fordította: Antal László
>!
Európa, Budapest, 1960
310 oldal · keménytáblás · Fordította: Antal László

1 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 10

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Émile Zola: Mouret abbé vétke

Amúgy zolásan kezdődik, egy remekül beállított nagyjelenettel, ahogy azt csak a kaporszakállú mester tudja: Mouret abbé az ürességtől kongó templomban szabályosan és lelkesen misét celebrál. Egyszerű, szép, erős jelenet, ami máris megvilágítja a főszereplő és környezete egymáshoz való viszonyát, az ilyen drámai képekhez ő nagyon ért. A táj bemutatása is stimmel: az artaud-i völgy leírása hibátlan, érzem a talpam alatt a kiszáradt talajt. Aztán Zola sutba dobja a naturalizmust, és elmerül a romantika mocsarában… nem véletlenül: egy átélten vallásos katolikust akar bemutatni Mouret személyében, és vén megátalkodott ateista lévén ilyet csak úgy tud elképzelni, mint egyben mélységesen romantikus embert*, aki a nagy szenvedély eszközével köti magát valamihez, amit objektíven nem tud megérinteni. És egy ilyen figura bemutatásához a romantika eszközei dukálnak. A csapdát pedig, amit neki állít (mert Zolának sajnos mániája, hogy a szereplők azért vannak, hogy csapdát állítsunk nekik), szintén a romantika eszköztárából kölcsönzi: megteremti Albine-t, Rousseau vademberének női megfelelőjét, a féktelen, irányíthatatlan, természetmániás süldőlányt.

És ha ez nem lenne elég, Zola megteremti Paradout, a misztikus kertet, ami nem is kert igazán, hanem az ember vágyainak és félelmeinek projekciója, az ősdzsungel, csapda és menedék egyszerre. Megteremtéséhez felhasználja gyakorlatilag a Dél-Franciaország flórája és faunája című többkötetes mű teljes névmutatóját, valamit egy vagon hasonlatot, ami igazi jelzőorgiát eredményez. Paradou és Albine együtt olyan elegy, aminek igazán nehéz ellenállni. El is időz itt Zola a könyv középső harmadában, hogy aztán visszadobja Mouret-t a való világba – hát elég erős a kontraszt.

Nem a legjobb Zola-regény, az szinte bizonyos. Az író szükségét érzi, hogy a regénytestbe komplett teológiai értekezéseket iktasson a Mária-kultuszról, talán mert maga sem érti, Mouret hogy hihet ilyesmiben. Amúgy a maguk módján jól sikerült értekezések ezek, de megtörik a regény dinamikáját. Továbbá Zola a szenvedélyes hitet mintha csak valamiféle pszichológiai betegség tüneteként tudná elképzelni, én a magam részéről nem feltétlenül értek egyet, de végül is ez csak egy regény, Mouret abbé pedig csak fiktív személy. Paradou sűrű leírásával is lehet problémája annak, aki Zolától nem ilyet várt, de az nekem speciel tetszett. Erős, nehéz, emlékezetes fejezetek voltak ott a sűrű lombok alatt.

* A romantikus keresztényen kívül persze ismer ő másfélét is: a moralista keresztényt. Nincsenek kétségeim, hogy Zola melyik fajtával szimpatizál inkább: Archangias testvér a zolai univerzum egyik legundorítobb figurája. Nőgyűlölő fanatikus, kárörvendő, ostoba impotens, bakkecskeszagú pokolfajzat. Aranyos.

12 hozzászólás
kaporszakall>!
Émile Zola: Mouret abbé vétke

Az eddigi leggyengébb regény a sorozatból. Túlburjánzó természeti képek az elhagyatott birtok, a Paradou bemutatásakor, és csipogó kispolgári álszemérem a plébános és Albine kapcsolatának leírásában. Meg terjengős vallási rajongás. Ráadásul Zola az örökölt terheltséget oly mechanikusan drótozza bele a regénybe, ami a mai olvasónak szintén zavaró. A legjobban sikerült részletek a falu egyszerű népével folytatott beszélgetések: csak itt nem érzek semmi erőltetettséget. És a falusi görény, Archangias testvér ábrázolása is találó.

Ha valaki az egzaltált vallásosság és a természetes ösztönök konfliktusáról akar olvasni, inkább Hauptmann A soanai eretnekét ajánlom, mert Zola e munkája igen-igen sovány.

ppeva P>!
Émile Zola: Mouret abbé vétke

Ez volt az első csalódás a sorozatban. Borzasztóan untam. Egy vallási fanatikus pap szent őrülete + Ádám-Éva bolyongása egy botanikus kertben az Édenkertben. Az első fejezetben még normális keretek közt volt a történet, a második résznél csak hüledeztem (ezt a világtól elrugaszkodott marhaságot!!!), a harmadik résznél kiderült, hogy a papnak „agyláza” volt (szerintem Zolának is…) a második részben, amiből aztán váratlanul magához tért (hála a bűnbeesésnek). Aztán pedig küzd lelkéért a Sátán és az Isten. És az egyik győz. (Nem árulom el, melyikük.)
Biztos vagyok benne, hogy Zolának ezzel az egésszel valami határozott célja volt, de ez most nekem akkor se tetszett – furcsa volt, idegesítő, unalmas, nem hihető a romantikus és őrült részek halmozásával. Az összes jelkép és tanulság ellenére. A tanulság is jórészt levonhatatlan (kivéve a vallás- és papság-ellenességet). Ne kezdjünk ki pappal? Ne menjünk papnak? Ne menjünk szembe a természettel?
A regényből készült filmet láttam, nagyon-nagyon régen, tizenévesen. Akkor tetszett a film. Naggggyon romantikus volt. :)

3 hozzászólás
NannyOgg>!
Émile Zola: Mouret abbé vétke

Minden együtt volt egy kellemes Rougon-Macquart regényhez, amíg a 100. oldal környékén Zola be nem gombázott/el nem vitték az ufók. Onnantól kezdve a szereplőkkel együtt szenvedtem, csak más okból. A következő 100 oldalból kb. 80 oldal a kert aprólékos leírása (nem vicc!), összesen olyan 15 oldal az idegesítő párbeszéd a „- Szeretlek! –Nem, én jobban szeretlek!” kategóriából, és 5 annak a leírása, hogy a két bosszantó karakter a park melyik részében réved egymás szemébe. Egyszerre unalmas, idegesítő és céltalanul nyálas, nem hiszem el, hogy Zola képest volt így félrenyúlni, biztos direkt csinálta. (Mindamellett ebben a parkban én is szívesen elvesznék, annak ellenére, hogy Zola realizmusával nem tudom összeegyeztetni, hogy hogyan érik egyszerre a cseresznye, a narancs és a körte, miért virágzik ősszel a tubarózsa, a nárcisz és az ibolya egy időben.) Ez a rész (a Második könyv) olyan szinten unalmas, hogy nem átallottam előre lapozni, hogy mikor lesz vége (és én sosem lapozok előre!). A Harmadik könyv egy fokkal olvashatóbb volt, bár Mouret abbé 20 oldalas önostorozása és látomásai megint kiverték a biztosítékot, hozzá képes Raszkolnyikov elmélkedése arról, hogy végül is a folyóba ugorjon-e, egy futó gondolat csupán. A főhős egy a) érzékeny férfi, aki nem tudja elfojtani ébredő nemiségét, és válaszútra kényszerül a papi hivatás és a világi boldogság között, VAGY b) egy vallási fanatikus, állandóan nyavalygó, férfiatlan kis lúzer, aki a tettei következményét nem hajlandó vállalni és szexualitását úgy nyomja el, hogy némiképp perverz vonzalmat érez Szűz Mária iránt – nézőpont kérdése, nálam az utóbbi. A következő olvasmányom valami szadista motoros fickóról kell, hogy szóljon, hogy ennyi férfiatlanságot valamiképpen ellensúlyozni tudjon.
Tanulság: a romantika nem Zola műfaja. Ó, és persze minden pasi disznó.

Esmeralda P>!
Émile Zola: Mouret abbé vétke

És megint csak csodálni tudom, mennyire kemény kézzel rajzol Zola.

Az utolsó pillanatig nem tudtam elképzelni, hogy lehet egy ilyen zabolátlan jósággal, virágillattal, erővel és szerelemmel teli lány, meg a sápadt kis pap szerelmét romantikus fordulat nélkül befejezni.

És be tudja fejezni! Kőkeményen.

spoiler

XX73>!
Émile Zola: Mouret abbé vétke

Annyira reménykedtem, hogy ezúttal másképp lesz. De nem, ezek nem tanultak, újból fölkerekedtek, hogy megtalálják a tökéletes boldogság tanyáját, a hatalmas fával. És alatta még a kígyó is előkerült. Az angyal meg persze szagot kapott, és jól kiűzte őket a Paradics Paradouból.

Olvastam egyszer egy könyvet, mely bizonyos fajta epilepsziák által kiváltott istenélményekkel foglalkozik. Kérdés persze, hogy azért látjuk meg a nagyszakállút, mert zárlatos lesz a temporális lebeny, vagy az öreg kíván ezen a csatornán kíván velünk kommunikálni. Esetleg mindkettő.

De ez a két szerencsétlen, (az egyik mert éretlen gyerek még, a másik meg beteg és elmeroggyant), jól megjárták ezúttal is.

Enola87 P>!
Émile Zola: Mouret abbé vétke

Különös könyv ez. Nem mondhatom, hogy nagyon tetszett, de azt sem, hogy nem tetszett. Elolvastam én ennyi. Nagy hatást nem tett rám… Talán kicsit többet vártam, mást vártam…. A leírásokkal, a kert leírásával nem is volt baj, élveztem, de a történet alkulása, főleg a könyv második résztől valahogy nem igazán nyerte el a tetszésemet.

larea>!
Émile Zola: Mouret abbé vétke

Első könyv amit Zolától olvastam és be kell vallanom, hogy csalódtam, mert többet vártam.
Rengeteg a leírás, amelyek már szinte unalmassá váltak, a második könyvről nem is beszélve.
A párbeszédek nem törték meg a könyv monotonságát, nyálasak, semmi lényegre törő,nem volt dinamika. Mindig vártam, hogy történjen valami fordulat, ami földobja a könyvet és talán az utolsó tíz oldalon meg is történt.
Egy gyönyörű szerelmi történetre számítottam, de, hogy őszinte legyek régen vártam már ennyire, hogy befejezzek egy könyvet és elég keservesen értem a végére.

Rincewind P>!
Émile Zola: Mouret abbé vétke

Nagyon jól leírja milyen az mikor a vallásos fanatizmus találkozik az első szerelemmel… Ami nagyon tetszet azok a növényleírások voltak még..

acsferi>!
Émile Zola: Mouret abbé vétke

Zola Rougon-Macquart sorozatának ez a darabja nem a legerősebb, de a paradicsomi állapotot megjelenítő része a regénynek meglehetősen hatásos.


Népszerű idézetek

Kuszma P>!

Zöld tenger szemközt, jobbra, balra, mindenütt. Tenger: a szemhatárig görgeti lombhullámait, és nem áll útjában sem ház, sem fal, sem poros országút. Magányos, szűzi tenger: kiteríti vad szelídségét elhagyatottsága ártatlanságában. Csak a nap járt itt, hempergőzött aranyleplében a réteken, futtatta tünékeny sugarait az ösvényeken, függesztette a fákra tündöklő, finom hajszálait, ivott a forrásból, szőke ajkával borzolva a víz színét. A felülről permetező forróságban úgy élt a kert, mint egy szeszélyes, boldog állat, melyet kicsaptak a világ végére, mindentől távol, szabadon.

Kuszma P>!

A díszkertet valaha egy virágkedvelő úr számára létesítették; a virágágyásokban, az ápolt szegélyekben csodálatosan összeválogatott növények pompáztak akkor. Ugyanazok a növények ma is megvoltak, de népes családokká terebélyesedve maradtak fenn, szétfutottak a kert négy sarkába, falra mászó, iskolakerülő nebulók zajos tanyájává változtatták a kertet, gyanús lebujjá, ahol a természet verbénát és szegfűt öklendez fel részeg gyomrából.

Kuszma P>!

Tudják, ha az ember egészen magára marad, kezdi nagyon különösen szemlélni a dolgokat. A fák megszűnnek fák lenni, a föld emberi arcot ölt, a kövek regélni kezdenek. Alapjában véve csupa szamárság. Olyan titkokat tudok, hogy hanyatt esnének, ha meghallanák. Aztán mihez foghattam volna ebben a vadonban?… Olvastam az ócska könyveket, ez érdekesebb volt a vadászatnál…

Dénes_Gabriella P>!

Nem férj kell ezeknek, hanem bot, plébános uram, bot!

64. oldal, 12.

Dénes_Gabriella P>!

Születésekor kellene megfojtani minden lányt, úgy legalább egyszer s mindenkorra megszabadulnánk tőlük.

31. oldal, 5. (Európa, 1960)

Kapcsolódó szócikkek: előítélet
Dénes_Gabriella P>!

A szoknyájukban hordják a kárhozatot.

31. oldal, 5. (Európa, 1960)

Kapcsolódó szócikkek: előítélet
Nílkantha>!

…a tiszta élet a forrása minden jónak.

208. oldal, Európa Könyvkiadó Budapest, 1960

Nílkantha>!

A vallás kiszorul a falvakból, mert jámbor anyókát csinálnak belőle. Addig tisztelték csak, míg ellentmondást nem tűrő úrnőként parancsolt…

30. oldal, Európa Könyvkiadó Budapest, 1960

Nílkantha>!

…a halál szabadít és tisztít meg minden földi szennytől…

256. oldal, Európa Könyvkiadó Budapest, 1960

Kasztór_Polüdeukész>!

– Ide se figyel!… Huszonhat éves sincs, de csak a maga feje után megy. Igaz, olyan szent életű, hogy példát mutathatna egy hatvanesztendősnek is; de élni alig élt még, tudni sem tud semmit, így hát nem is kerül nagy
megerőltetésébe, hogy olyan tiszta legyen, mint egy angyal.


A sorozat következő kötete

Rougon-Macquart család sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Victor Hugo: A nyomorultak
Honoré de Balzac: Eugénie Grandet
Honoré de Balzac: Goriot apó
Balzac Honoré: Grandet Eugénia
Gustave Flaubert: Madame Bovary
Honoré de Balzac: Vesztett illúziók I–II.
Ifj. Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy
Honoré de Balzac: A szamárbőr
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Megalázottak és megszomorítottak / Feljegyzések a holtak házából
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Sztyepancsikovo és lakosai / Ostoba eset