Az ​álom (Rougon-Macquart család 16.) 13 csillagozás

Émile Zola: Az álom Émile Zola: Az álom Émile Zola: Az álom Émile Zola: Az álom

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1889

>!
118 oldal · ISBN: 9786155292927 · Fordította: Fái J. Béla
>!
Népszava, Budapest, 1922
208 oldal · Fordította: Hajós Kornél
>!
Singer és Wolfner, Budapest, 1909
144 oldal · Fordította: Fái J. Béla

2 további kiadás


Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Émile Zola: Az álom

A Mouret abbé vétke után a második csalódás a sorozatból. Ha nem lenne olyan részletgazdagon és szépen (és hosszan) megírva, elmehetne Romana-füzetnek is. Nem vagyok vevő az ilyen epedezős, romantikus marhaságokra történetekre.
Zolát persze mindennek ellenére most is csodáltam. Ahogyan részletezte a hímzéseket, kelméket, hímzőfonalakat, technikákat! És ahogyan megoldotta a befejezést – spoiler

3 hozzászólás
NannyOgg>!
Émile Zola: Az álom

Amúgy a könyv az érzelmesebb-spirituálisabb vonalat képviseli a naturalista-kegyetlen helyett, úgyhogy nem annyira nekem való, de ez volt az a pont, ahol rádöbbentem, mennyi embertelen kutatómunkát kellett Zolának a regényeibe fektetnie, hacsak nem bányász-földműves-politikus családban nőtt fel, ahol szabadidejét rövidárú-értékesítéssel és a tradicionális hímzéstechnikák elsajátításával verte el. Ráadásul biztos a vágathajtó nagybácsija, a rosszlány nénje meg az álmodozó, erényes unokahúga is mind neki önthették ki a lelküket, hogy mindegyiküket ilyen hitelesen vissza tudta adni.

janetonic P>!
Émile Zola: Az álom

Zola szomorúan szép meséje a hitről és a csodákról. Üdítő volt olvasni Saccard ügyködései után egy egészen más világról. Ráadásul nagyon régi kiadást olvastam (1889!), és a régies nyelvezet miatt sokkal könnyebb volt elképzelni ezt a világot. Kicsit mellékszálnak tűnt a többihez képest, csak lazán kapcsolódik a Rougon-Macquart-okhoz, talán ezért is ért meg kevesebb kiadást és ezért olyan nehéz beszerezni.

Zolesz P>!
Émile Zola: Az álom

Valóban olyan ez a regény mint egy álom.
Olvasás közben sokszor nem tudja eldönteni az ember, mi a valóság, mi pedig csak a csillámporos képzelgés, a derengő vízió, a csalóka káprázat.
Érdeklődve olvastam az értékeléseket. Kíváncsian nézelődtem, hogy milyen hatást tett, milyen lenyomatokat hagyott ez a regény.
Merthogy, az én tetszésemet tökéletesen elnyerte. Igen, tudom, valóban nem az a tipikus „Zolás” történet, de én ezt nem bántam egy cseppet sem. Az író másképpen beszél, és nem a megszokott módon mesél. Viszont mint mindig most is gyönyörűen ír. Csodaszépen, lélekmelengetően. Én nagyra értékelem, hogy kicsit elkalandozott a szokásostól.
Kérdezik, hogyan is illeszkedik bele az Álom a Rougon-Macquart regényciklusba.
Bizony nem sokban. A főszereplő által csupán.
Angelika azaz Angélique Rougon ugyanis Sidonie Rougon lánya, Pierre Rougon unokája.
(Sidonia 1851-ben hozza világra Angelikát… akit bead egy lelencházba.)
A családfa elemzésével itt végeredményben be is fejezhetjük a kapcsolódási pontok elemzését, és a „mi mivel függ össze” elméletek gyártását. Zola Álma az író szabadsága is egyben. Mintha kicsit mást szeretett volna papírra vetni. Mintha egy picikét spirituálisabb vizekre vitte volna őt lelkének vitorlása. Azt hiszem jó szelet fogtak ki azok a vitorlák. Nekem mindenesre ez a „kirándulás” jólesett. Nem mondom, hogy a regény nem volt szűk keretek közé szorítva, de a leírások, az egésznek a hangulata olyan szinten ragyogta körül a történetet, hogy az mindenért kárpótolt. Végig azt éreztem, hogy valóban egy rózsaszín derengésen át olvasom a sorokat. Nem, én nem mondanám, hogy Romana füzeteknek is elmehetne…. merthogy én olyat nem olvastam. Nekem sok esetben inkább Shakespeare jutott az eszembe róla…

Nem igazán értem, hogy Zola Álmát miért nem adták ki már majdnem száz éve. Talán tényleg lehet benne valami, hogy ez a fajta mellékszál, és ez a fajta mesélés kevésbé illeszkedik bele a világirodalom egyik legnagyobb naturalistájának regényei közé, de véleményem szerint ha valamelyik bátor kiadó újra felkarolná és a könyvespolcokon újra elérhető lenne, sok ember örömét lelné ezekben a gyönyörű sorokban, mint ahogyan ez nálam maradéktalanul meg is történt.

kolika >!
Émile Zola: Az álom

Mintha nem is Zola írta volna! Nem nagyon fedeztem fel a jellegzetes zolai vonásokat, amiért megszerettem az író műveit. Teljesen kilóg az eddig olvasottak közül. Meglepő volt számomra,hogy a Rougon Macquart regényciklusban helyet kapott ez a mű.
Tetszett a fentiek ellenére a leírások részletessége, habár a téma nem kapott meg annyira. Az mindenképpen érdekes, hogy így is tudott írni, nemcsak a nyers valóság visszaadásában volt mester.

Emese_O>!
Émile Zola: Az álom

Hát… nem kimondottan a szokásos Zola. Nekem ez túl gejl. :D Azoknak ajánlom akiket érdekel a hímzés, mert nagyon részletesen ír a technikákról :) Talán pont ezért nekem Chevalier: A hölgy és az egyszarvúval volt rokon…

Esmeralda P>!
Émile Zola: Az álom

Én ezt nem értem. Mi ez már megint? spoiler Szerelem, Álom…ezeket miért irta Zola ebbe a regényfolyamba?


Népszerű idézetek

Zolesz P>!

A mások hibája nem mentené a mienket.

194. oldal (MEK)

Zolesz P>!

Várt még egy percig, nyugtalankodva ama bánat miatt, melyet leánya előtte rejteget, és homályosan sejtve a bajt, maga is gyöngéd izgalommal lévén eltelve. Azután pedig lement, mint ahogy feljött, keze jól ismervén minden fordulót s a sötét házban nem hagyva maga után más neszt, mint meztelen lábainak puha súrlódását.

111. oldal (MEK)

Zolesz P>!

Egész valójának tünedezése, lassú enyészés volt ez. Teste úgy imbolygott, mintha két nagy szárny lengetné, világosság látszott kiáradni megvékonyodott arcából, hol a lélek égett.

179. oldal (MEK)

Zolesz P>!

– Jer, az utak most még sötétek, a kocsi tova fog bennünket ragadni az éjhomályban; és mi haladunk folyvást, folyvást, elringatva, elszunnyadva egymás karjában, mintha pehelytakaró alá rejtőznénk, nem félve az éji hűvösségtől; és ha majd megvirrad, folytatjuk az utat a napon, tovább, még tovább, amíg el nem érünk a boldogság országába… Nem fog ismerni senki, egyedül élünk, elvonultan valamely nagy kertnek a mélyében, nem gondolva másra, mint csak arra, hogy minden újabb nappal még jobban szeressük egymást. Lesz benne virág, akkora mint egy fa; gyümölcs, méznél édesebb. És élünk semmiből ez örökös tavasz kebelén, a csókjainkból fogunk élni, én drága lelkem.

189. oldal (MEK)

ppeva P>!

A leányka hosszu ideig támaszkodott a kettős kapunyilás oszlopközébe, melynek pillérjén szent Ágnesnek a szobra áll, e tizenhároméves vértanué, aki szintén olyan kis leány, mint ő, kezében a pálmával s lába előtt báránykával.

Zolesz P>!

– Fáj valami? Nem enyhíthetek rajta? Ha fázol, kezembe fogom kicsi lábaidat és addig melegítem, amíg elég erősek nem lesznek ahhoz, hogy futni tudjanak.

189. oldal (MEK)

Zolesz P>!

Úgy tetszett nekik, mintha az ágyat élénk világosság árasztotta volna el, és újabb fehérségek szálltak föl a nap sugarából, fehér tollakhoz hasonlóan; és a fehér falaknak, az egész fehér szobának a ragyogása olyan volt, mint a hó.
Középen Angelika úgy ült ott, mint egy felújult, szárán fölegyenesedett liliom, s belőle áradt szét ez a világosság. Puha arany-haja fénykört vont homlokára, ibolyaszín szeme mennyeien tündökölt és tiszta arcáról az élet ragyogása sugárzott.

207. oldal (MEK)

ppeva P>!

Nem felelt mindjárt Hubertinenek, hanem tovább eszmélkedett a konyha halotti csendjében, melyben a vízforraló börbitélése is az imént hallgatott el.

ppeva P>!

Az 1860-iki kemény tél folyamán az Oise befagyott, nagy havazások borították el alsó Picardia sikjait; s különösen egy északkeleti vihar karácsony napján csaknem eltemette Beaumontot.

(első mondat)


A sorozat következő kötete

Rougon-Macquart család sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Szabó Magda: Régimódi történet
Jókai Mór: Az elátkozott család
Jókai Mór: Kárpáthy Zoltán
Malonyay Dezső: A tartódi medvehajtás
Török Gyula: A zöldköves gyűrű
Charles Dickens: A Jarndyce-örökösök
Fáy András: A Bélteky-ház
Jules Verne: A névtelen család
Honoré de Balzac: Betti néni