A ​pénz (Rougon-Macquart család 18.) 78% 25 csillagozás

Már a vége felé járok a Rougon-Macquart sorozatnak, igaz, amikor hozzáláttam, azt gondoltam, a megjelenés sorrendjében kell olvasni. Ezt például negyedikként, rögtön a harmadiknak olvasandó második kötet, A hajsza után, nem pedig tizennyolcadikként. Így elég nehéz volt visszaemlékezni ennek a kötetnek a főszereplőjére, hiszen A hajsza-t több mint 7 éve olvastam. spoiler
Mindenesetre ezek a kötetek még akkor is élvezhetőek, ha az ember csak úgy leemel egyet a sorozatból a polcról.
Kicsit félve nyúltam ez után a könyv után, hiszen a tőzsde, a pénzvilág nem éppen a kedvenc témáim egyike. Tartottam tőle, hogy száraz lesz és unalmas, mint valami végtelen matematikai levezetés. De nem, egyáltalán nem. Zola hozza a legjobb formáját, élvezetesen mesél, fűzi a történetet, és közben iszonyatosan sok háttérinformációt oszt meg az olvasóval. És ez az, ami miatt talán még a meseszövésnél is jobban tisztelem és becsülöm Zolát. A tudás miatt, ami ezekben a kötetekben fel lett halmozva. Nem volt akkoriban se számítógép, se internet (hogy bárminek egy-két kattintással utánanézhessen), még írógép se. Ő tollal, papírra rótt sorra sort, egybefűzve kacskaringós családtörténetet, a több mint száz évet felölelő francia történelmet, a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek életét. Arisztokraták, kispolgárok, kereskedők, gazdagok és szegények, papság, a pénzvilág kis- és nagystílű szereplői, prostituáltak, kocsmatöltelékek, parasztok, bányászok és még sorolhatnám, mindenki helyet kap ebben a sorozatban. És Zola nemcsak „mesél” róluk, de minden egyes könyvben szakértelemmel ír szereplői környezetéről, munkájáról, életmódjáról. Mindenről ír, válogatás nélkül, a legsötétebb nyomor és a züllés ugyanúgy része a műveinek, hiszen az is az élet része.
Hamarosan sorra kerítem a sorozat következő, számomra eddig kimaradt kötetét, a A mestermű-t. :)

Több szempontból is érdekes ez a könyv.
Az első és legfontosabb, hogy aki nem konyít a gazdaság, pénz, tőzsde kérdésköréhez, az muszáj utánanézzen, hogy jobban értse a dolgokat. (Ez szerintem egyébként a hétköznapi élethez hasznosítható ismerethez juttat. Bár Zola aligha ezen célból írta regényét.)
A második és legalább ennyire fontos dolog, hogy a műben kitűnően ábrázolják az antiszemitizmus eszméjének izmosodását (a zsidók – akik egyértelműen gazdagok – a hibásak mindenért, szegénységért, banki dolgokért, be-nem-fektetésekért, stb.) A vége felé olvasható Saccard nagy gondolatmenete erről, s az is teljesen világos, hogy a szürke, halkabb háttérhangok, amelynek képviselője közbeveti a maga cáfolatát, úgysem jut el az eszme kidolgozójához… nem fér a képbe.
A harmadik szintén nagyon fontos gondolatmenet, vagy inkább kép, amint a szocializmus eszméje egy szemétdomb mellett megszületik és ki is dolgozza a kitalálója. Félelmetes.
A negyedik szintén izgalmas, hogy a gazdagok milyen látszatsegítséget nyújtottak a nélkülözőknek, pompás segélyező intézmények nyitása, és néhány ember megsegítése erős kontrasztban áll az igazi nyomortelep magas lélekszámával…

Mindazonáltal ez a regény roppantmód unalmas. Érdemes végigolvasni, de elszántság kell hozzá.

Nagyon jó olvasás volt, habár nem az egyszerű, könnyen olvasható, szórakoztató olvasmányok közé tartozik. Egy komplett tőzsdei kisokos bújik meg a sok szereplőt felvonultató történet. Tökéletes jellemábrázolások, a mindent átitató pénzimádat, a hatalomért való vágyódás, és sajnos sok kisember csúfos anyagi bukása. Annyira tudtam, hogy mi lesz a történet vége, Zola pedig oly mesterien fokozta a feszültséget, hogy szinte izgultam a szereplőkért.

Körülbelül annyi közöm van a tőzsdéhez, mint lábbal festéshez, úgyhogy őszintén bevallom, egy kukkot sem értettem a világbankos részekből. Egyszerűen kikapcsolt az agyam, ha megláttam, hogy „részvény”. A mellékszálak viszont nagyon lekötöttek, ellensúlyozták a Saccard pénzügyeiről szóló részeket, úgyhogy összességében nem is volt rossz.
Csak én érzem úgy, hogy így a sorozat végére Zola kicsit pozitívabban áll a dolgokhoz? Ebben a kötetben feltűnően kevés volt a nyomor, és a végső nagy krízisből is optimistán, vagy legalább is kevésbé földbe döngölve jöttek ki a szereplők.
Caroline-t és Saccard-t megszavazom a sorozat legösszetettebb szereplőinek. Caroline a felvilágosult, nagy tudású, talpraesett, de mégis érzékeny és nőies nő – szerintem a legmodernebb nőalak a Rougon-Macquart ciklusban. Saccard pedig A hajsza kisstílű, szerencsétlen spekulánsa után most egy mindig talpraállni képes, okosan taktikázó, (túl) vakmerő megszállott, aki igazából nem a nyereség, hanem a játék miatt játszik. Bónuszként szeretettel üdvözöltem viszont Maxime-ot, aki szintén nagyot változott A hajsza óta, ugyanis az egykori androgün selyemfiú most kb. az egyetlen szereplő volt, aki bölcsen kimaradt az egész tőzsdecécóból. Kifejezetten kedveltem.

Kegyetlen. De tényleg. Elég pontos képet ad a pénzvilágról, de azért ilyen fokú determinizmus már igazán sok. Aminek meg van a lehetősége, hogy rosszra forduljon, az Zolánál okvetlenül rossz irányba fog menni. Nagy vonalakban a kegyetlen igazságot tárja elénk, de azért az ember szeretné hinni, hogy a valóság nem teljesen ez.

Uhh ez nem volt könnyű menet… A tőzsde sosem érdekelt, a pénzügyek sem, és ebben a könyvben tényleg a pénz a főszereplő. Nagyon lassan sikerült csak végigolvasni. Saccard, Hamelin, Caroline alakja méltó volt a Zola szereplőkhöz, de őszintén szólva sok mellékszereplőt még a könyv végére sem tudtam beazonosítani, csak homályosan. Saccard amúgy időnként emlékeztet a főnökömre….

Nem pusztán a tőzsdei folyamatok végtelenül részletes leirása miatt nem tetszett, ezeket a részeket egy idő után egyszerűen átlapoztam, de valahogy az emberi mellékszálak sem voltak meglepőek, érdekesek vagy drámaiak. Drámai persze, spoiler de ez annyira nyilvánvaló volt az első pillanattól kezdve, hogy nem hozott a vége semmilyen érzelmi változást.

Talán az volt az érdekes, spoiler Bár ez gondolom ma is sokszor igy van…

Nem értettem meg, de legalább beleláthattam a tőzsdézők fejébe… A pénz tényleg mindenkit elvakít, kivéve aki ellent tud neki állni.
Ahhoz képest, amit elsőnek gondoltam, nagyon érdekes volt és olvasmányos, sőt, még tanultam is belőle ;)

Zseniális könyv a pénz hatalmáról, sőt, sokkal inkább a pénzt hajszoló emberek világáról. Nagyon jó lélekrajz, és nagyon jó korrajz a XIX. század párizsi tőzsdéjéről.
Csak ajánlani tudom.

Ezt a könyvet mindenki számára kötelezővé tenném, aki tőzsdézésre adja a fejét. :) Gyönyörűen összegzi, mire számíthat az, aki a szerencsejáték ezen verzióját választja. Saccard számomra még szimpatikusabb lett, mert habár gátlástalanul cselekszik, mégis teljes szívvel hisz abban amit csinál. (Vagyis a pénzben :D) Eleinte kicsit tartottam a könyvről, mert írták előttem, hogy aki nem jártas a tőzsdében, annak nagyon száraz lesz, de szerintem kifejezetten érdekes volt ezt a világot is megismerni. [Spoiler] és imádtam azt a részt amikor rajtakapták szeretőjével, szinte magam előtt láttam a burleszkbe illő képsorokat :D [/spoiler].