A ​Patkányfogó (Rougon-Macquart család 7.) 248 csillagozás

Émile Zola: A Patkányfogó Émile Zola: A Patkányfogó Émile Zola: A Patkányfogó Émile Zola: A Patkányfogó Émile Zola: A Patkányfogó Émile Zola: A Patkányfogó Émile Zola: A Patkányfogó Émile Zola: A Patkányfogó Émile Zola: A Patkányfogó Émile Zola: A Patkányfogó Émile Zola: A Patkányfogó Émile Zola: A Patkányfogó Émile Zola: A Patkányfogó

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A regény egy külvárosi csapszékről, Colombe apó Patkányfogójáról kapta a címét. Ez a csapszék a regényben félelmetes jelképpé mélyül: mint valami iszonyú mocsár, elnyeli Coupeau-t, a szerencsétlenül járt bádogossegédet, elemészti iszákos munkatársait, sírjává lesz Gervaise-nek, a Párizsba szakadt, szánalomra méltó mosónőnek is. Gervaise – a regény főhőse – szívósan küzd a fojtogató sors ellen, de felőrlődik férje és szeretője között, akik irgalmatlanul gyötrik, s lelketlenül kihasználják.

Az emberirtó és A pálinka címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1877

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár Európa · A Világirodalom Remekei Európa · Horizont könyvek Kriterion · A világirodalom klasszikusai

>!
Európa, Budapest, 2004
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630775867 · Fordította: Antal László
>!
Pán, Budapest, 1992
390 oldal · keménytáblás · ISBN: 963796519X · Fordította: Antal László
>!
Európa, Budapest, 1986
468 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630740184 · Fordította: Antal László

9 további kiadás


Enciklopédia 9

Helyszínek népszerűség szerint

Patkányfogó


Kedvencelte 48

Most olvassa 24

Várólistára tette 147

Kívánságlistára tette 39

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Bla I>!
Émile Zola: A Patkányfogó

Olyan ez a regény, mint egy irodalmi szociológiai-tanulmány Párizs egykori munkásságáról, a szerencsétlen alsó osztálybeliekről. A Rougon-Maquart regénysorozat hetedik része egy külvárosi csapszékről, Colombe apó „Patkányfogó”-járól kapta a címét. Ez a csapszék a regényben félelmetes jelképpé mélyül: mint valami iszonyú mocsár, elnyeli Coupeau-t, a szerencsétlenül járt bádogossegédet, elemészti iszákos munkatársait, s sírjává lesz Gervaise-nek is, a Párizsba szakadt, szánalomra méltó mosónőnek. Gervaise – a regény főhőse – szívósan küzd a fojtogató sors ellen, de végül – ha ideiglenesen jobbnak tűnik is sorsa – felőrlődik férje és szeretője között, akik irgalmatlanul gyötrik, s lelketlenül kihasználják. Az alkohol közvetlen és közvetett pusztító hatása is érzékletesen kerül ábrázolásra, erkölcsi tanulság, útmutatás is ez a javából…

Sapadtribizli P>!
Émile Zola: A Patkányfogó

Annyira személyessé vált számomra ez a könyv, hogy nehezen vettem rá magam az értékelésre… Alapjaimban rengetett meg…
Azt hittem, hogy Párizs külvárosának szegénységben megnyomorult embereinek történetét fogom olvasni, sok piszkot, mocskot, feketeséget. E helyett olvastam egy megnyomorult családról, szegénységről, piszokról, feketeségről, de olyan volt, mintha ez a család nem Párizsban, nem több évtizeddel ezelőtt, mégcsak nem is a külvárosban lenne, hanem a szomszédban, vagy éppen a családban – és ez volt ami annyira megrázott engem! Nem bújhattam ki a történetből, hogy á, ez a kor lejárt, vagy ez a közeg távol van tőlem – mert nem! Mert azért jól indultak a dolgok, nagyon is jól! És mégis elcsúszott valami… Szenvedélyesen kerestem, hogy mi is, és miért is… Mert ha ennyire igaz, és személyes tudott lenni, akkor ez a lecsúszás azért ott van az ember mellett, és fenyeget… Nagyon vékony a határ…
Mentem az utcán a központban. Előttem volt egy nő, semmi extra nem volt rajta, vagy vele. Tisztán láttam az arcát, azt a pillanatot, amikor meggörnyedt, erőlködött, és kiszakadt belőle egy nagy ordítás… Kiabált, visított, nem értettem, hogy mit, megrémültek az emberek, és próbáltak arréb menni – én is. Szégyenemben és a miatta érzett bánatomban, hirtelen Gervaise-vé vált szemeben ott az a nő… Abbahagyta a kiáltást, fogta a hátitáskáját, és elment.
Erről szól számomra ez a könyv.

7 hozzászólás
Ikarosz>!
Émile Zola: A Patkányfogó

Zola az egyik kedvenc íróm, pedig nem sok happy endet írt. Ő az emberi nyomorúság krónikása, a gyarlóság és esendőség megéneklője.
Bár ahogy a művei, úgy ez is a korabeli társadalom viszonyai között játszódik, mégis örök. Azért örök, mert valójában az emberről szól, nem konkrét személyekről, és az ember olyan ma is, mint 150 éve.
Ennek a regénynek a legfőbb tanulsága a nyomor újratermelődése, ahogy azok, akik kemény munkával kilábaltak belőle, néhány pillanat alatt visszazuhanhatnak és a legjobb szándékúakat is elnyelheti a mocsár, ha nem vigyáznak.
Manapság, milliónyi létminimum közelében tengődő országában talán sokkal fontosabb ez a könyv, mint elsőre gondolnánk.

R_Kingaa>!
Émile Zola: A Patkányfogó

Végre belecsaptam ennek a hosszú családregény-folyamnak a közepébe, aminek nagyon örülök. Teljesen rabul ejtett Zola írásmódja, és az általa teremtett hangulat. Bár a történetben majdhogynem egy cseppnyi boldogság sem volt, sokkal inkább a nyomor, az éhezés, a tönkrement emberek, a kisiklott életutak, és a káros szenvedélyek kaptak helyet benne. Én mégis nagyon élveztem az olvasást, nem siettem vele, valahogy mindig jó volt visszatérni hozzá.
Azt mondják az alkoholizmus regénye ez. Való igaz, hogy ez áll a középpontban, mint az emberek megrontója. A könyv mégis ennél többről szól. Azokat a helyzeteket, tényezőket mutatja be, amik kihatással vannak az ember életének alakulására, és a döntéseket, amik aztán vagy szárnyalást vagy romlásba taszítást okoznak. Az ember néha, habár tudja, hogy nem helyes, de mégis a könnyebb utat választja. Jól szemléltetik ezt a történet szereplői. Sokuk lesz a döntéseik áldozata, kevés akaraterővel, változásra és változtatásra képtelenül, beletörődve a sanyarú sorsba, és elvesztve az emberi méltóság legutolsó megmaradt morzsáját is, lassan állig süllyedve a nyomor ingoványában.
Számomra mindig érdekesebb a munkásosztályról, és a szegényebb sorsú emberekről olvasni, az ő életük eseményeit nyomon követni. Az ő küzdelmeik valódiak, betevő falatjukhoz általában tiszta kéz tapad. Nem átélik, hanem megélik az életet.
Bár főszereplőnk, Gervaise a szokásosnál is jobban meg volt áldva a férfiakkal, valahogy mindig bevonzotta a problémásat, egészen addig, amíg ez őt magát is a végső romlásba taszította. Ez részint annak tudható be, hogy abban a korban nem az volt a szokás, hogy a nehézségeket válással oldjuk meg, ezért a nők olyan dolgokat is képesek voltak elviselni, amik aztán a vesztüket okozták. Sokuknál nem létezett egy természetes határ, amit átlépve azt mondták volna, hogy: „elég volt”. Gervaise-nél is ez volt a probléma. Sok minden nem az, aminek elsőre látszik. A kezdeti felhőtlen boldogság egyszer szertefoszlik, és marad a valóság.
Zola meglepetésemre úgy írt, akár egy kortárs író, a végletekig szókimondó volt, és nem volt rest kendőzetlenül szemléltetni a dolgokat, nem akart a saját korának és társadalmának megfelelni, csak láttatni akart. Ahogy azt a könyv előszavában is leírta, engem már ott megnyert. A történet nyelvezete sem volt régies és cirkalmas, egyszerű volt és könnyen olvasható, letehetetlenül tálalt tartalommal, amibe mindig visszakívánkozik az olvasó.
Ez a rész volt a felvezetése a regényfolyam következő könyvének, a Nanának, ami hamarosan sorra kerül nálam. Hiszen már időtlen idők óta szemezek vele. De most már egy szemernyit sem tartok tőle, inkább alig várom, hogy olvashassam. Szerencsére néhány éve már a polcomon pihen (a karantén kétségtelen előnye az eddig olvasatlan könyveim számának egyértelmű apadása).
Nagyon ajánlom A Patkányfogót és Zolát is!! :)

Dana>!
Émile Zola: A Patkányfogó

Hiába fogjuk be orrunk, Párizs homályos és haltól, festéktől, munkától bűzlő negyedének átható szaga mindenképp áthatja érzékeinket. Gervaise tragikus és megrázó alázuhanása ebbe a bűzbe magával rántja az olvasót is, ebbe a mocsárba, ahonnan mintha nem vezetne kiút, és ahol olyan könnyű visszazuhanni az ismerős szagba. Embertelen. Vagy istenten. Mindenképp megrázó.

ppeva P>!
Émile Zola: A Patkányfogó

Vitáztunk egyszer, hogy vajon szép-e az, ha a csúnyát szépen írják meg.
Zola ebben a könyvében bemutatta, hogy a sárból is lehet aranyat csinálni… Zseniális volt, ahogy bemutatta a társadalom legalján tengődő emberek, emberroncsok életét.
Hihetetlen bátorság kellett hozzá, hogy 150 évvel ezelőtt ilyen témához nyúljon, és merőben „forradalmi” volt a nyelvhasználat. Érzékletesen mutatja be a főszereplő család felemelkedését a szorgalom, kitartás, szeretet eredményeképp – majd anyagi és erkölcsi lecsúszását, tönkremenését az alkoholnak, lustaságnak, közömbösségnek köszönhetően.
Nagyon érdekes véletlen, hogy A Patkányfogóval párhuzamosan olvastam Prustól A bábut. Hasonló korban íródott, az írók nagyjából kortársak. Prus regényének Varsó mellett Párizs is színhelye – Prus idealizálta Párizst (Varsóhoz képest), Zola viszont bemutatta a város legnyomorúságosabb részeit is. De voltak néhol bekezdések, ahol szinte megzavarodtam, melyik könyvet is olvasom éppen. :)

lilijan>!
Émile Zola: A Patkányfogó

hát nem lett tőle jobb kedvem, de valahogy éreztem, hogy most nem egy könnyed nyári szórakoztató-szennyet (vagy kevésbé szennyet) tartok a kezemben, így brutális, gyomorforgató hangulatától függetlenül igen jó regénynek tartom. az atmoszféraépítés tökéletes, de mégsem nyomja el a történetetet, a tanulságok egyértelműek, de nem szocialista ifjúságnevelő módon távoliak és szájbarágósak, az pedig, hogy így utánajárt a korabeli szlengnek, nyelvi finomságokkal is gazdagította a művet, bár ezt egyértelműbben csak az eredeti nyelven történő olvasás után állíthatnám. ja, és kivételesen sikerült egy olyan alkoholizmus-ellenes regényt írni, amitől tényleg nem támad kedve az embernek inni, ezt garantálhatom.

Traclon>!
Émile Zola: A Patkányfogó

Alighanem rekordot döntöttem azzal, hogy egészen 2010 novemberétől 2013 júniusáig sikerült ezt a könyvet olvasnom. Ennek viszont megvolt az oka.
A könyvnek körülbelül a kétharmadán mindössze két hét alatt szaladtam végig, ugyanis amikor nemrég újra elővettem, hogy haladjak vele ismét egy keveset, annyira elkapott a hangulata, a mondanivalója, a nyelvezete, a cselekménye, összességében az egésze, hogy faltam a lapokat. Hozzáteszem, nem véletlen, hogy az azt megelőző két és fél évben sem hagytam félbe soha, csak parkoltattam az olvasását – időnként 20-30 oldalakat haladva vele –, mert a legelejétől éreztem, hogy csak a megfelelő pillanatban kell, hogy elkapjon, és akkor nagyon fogom szeretni. Ez most végre megtörtént.
Ez a mű igenis szépirodalom. Fantasztikus a fogalmazásmódja (külön ki kell emelni a magyar fordítást is), remekül visszaadja a korabeli emberek gondolkodás- és beszédstílusát, és nagyon erőteljes emberi jellemkritikát ad át. A szereplők mindegyike egytől egyig undorító, ellenszenves figura, legszívesebben gépágyúval lőttem volna halomra mindet. A féktelen, aljas rosszindulattól kezdve (Lorilleaux-ék), az önző, züllésbe vezető hedonista lustaságon (Coupeau) át az álnok, hazug kétszínű, behízelgő képmutató haszonlesőig (Lantner) az emberi lélek árnyoldalának minden aspektusát felvonultatja. Egyedül a főszereplő Gervaise-t tudtam leginkább sajnálni, bár nem egyszer őrá is dühös voltam, amiért nem képes kitörni abból a fertőből és nyomorból, ami lassan, de biztosan ellepi a feje búbjáig. Pedig a segítő kart odanyújtja neki a sors nem egyszer, és ő maga is átérzi, hogy meg kellene ragadnia, végül mégsem teszi, inkább ragaszkodik azokhoz, akik megvetik, lenézik, kihasználják és keresztbe tesznek neki.
Zola leíróképessége pedig zseniális. A kilátástalan, embertelen nyomort ilyen érzékletesen nem sokan tudnák átadni rajta kívül. Amikor a rongyrázó lakomákról írt, szinte magam is úgy éreztem, mintha betegre zabáltam volna magam, amikor pedig a napokon, heteken át tartó nincstelenséget festette le, akkor pontosan éreztem a kínzó éhséget…
Lesz még olyan kötete a sorozatnak, amit kézbe veszek, az már ezek után biztos!

10 hozzászólás
Schanna>!
Émile Zola: A Patkányfogó

Egyértelműen nem az én történetem.

Az írói stílus nagyon jó, olvastatja magát. A történet is jó, bár kicsit talán túl sokat tudtam meg a mosodákról, a mosónők munkájáról. Az akkori párizsi korrajz nagyon tetszett, és bele is éltem magam. Tipikusan a jó és rossz, az alkoholista és környezete életét mutatja be. Gervaise története megkapó, ugyanakkor számomra ott van a „de”. De hiányoltam belőle a párbeszédeket, a katarzist, a bumm-ot. De nem volt. Nem volt olyan rész, amikor emelkedne a pulzusom, mert „jajjj, mi lesz már” vagy amikor tovább ébren maradok, mert „na még egy oldal…”.
Ez nem feltétlenül a könyv hibája. Aki szereti az ilyen stílusú könyveket, annak valóban élmény, nekem a fele is elég lett volna.

2 hozzászólás
dtk8 P>!
Émile Zola: A Patkányfogó

Zolával eddig elkerültük egymást. Vagyis tudtam én róla Karinthytól, meg úgy általában, ezért úgy ültem le olvasni, hogy akkor jöjjön a szenny, a mocsok. Eleve a címéből azt gondoltam, hogy a kocsmában fog játszódni.
Erre megjelenik Gervaise, akit jól pofára ejtenek, de aztán felkel, összekaparja magát, talpra áll. Indul a szerelem Coupeau-val, jön a kis Nana, a bolt, szóval minden kezd klappolni. Úgy megnyugodtam ettől, hogy meg is kedveltem Gervaise-t, és drukkoltam neki, hogy összejöjjön. És így még jobban fájt aztán a mocsok. Gervaise-t a környezete húzza le magával, és válaszképpen ő sorban bányássza elő magából a hét főbűnt. Mikor azt hittem, hogy már nincs lejjebb: volt. Lalie története pedig végképp betette a kaput.
Arra gondoltam, hogy folytatom majd a Nanával, de most egy tíz évet várok még vele.

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

Nílkantha>!

Gyereket csinálni nem nagy sor, felnevelni – ugyebár? –, az a művészet.

101. oldal (Kriterion, 1972)

NannyOgg P>!

A férfiak gyakran egyetlen éjszakáért nősülnek: az elsőért; csakhogy az elsőt követi a többi, és jönnek a nappalok vég nélkül, és jön az egész élet, ők pedig addigra már réges-régen beleuntak…

53-54. oldal (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986)

Kapcsolódó szócikkek: házasság
Nílkantha>!

Aki a mocsokban hever, nem örül, ha rásüt a nap.

371. oldal, Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1972

Nílkantha>!

(…) a gyerek úgy szaporodik a nyomorban, mint trágyadombon a gomba.

150. oldal (Kriterion, 1972)

nuskod>!

Egymás hegyén-hátán, együtt rohadtak; ha pár rohadt alma akad a kosárban, a többi is megromlik.

dtk8 P>!

Istenem, a megszokás elkoptatja a tisztességérzetet is, mint akármi mást.

Nílkantha>!

Mindenhez hozzászokhat az ember, de sajnos, az evésről nem tud leszokni.

386. oldal, Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1972

Sli P>!

S újra meg újra kifakadt a mostoha sors ellen. Nem volt igazságos ez a baleset; ennek nem lett volna szabad megtörténnie, éppen ővele, aki jó munkás, nem naplopó, nem iszákos. Ha más jár így, még érthető.

114. oldal, 4. fejezet (Európa, 1961)

Kapcsolódó szócikkek: baleset
Sli P>!

A Patkányfogó – ehhez nem fér kétség – a legtisztább művem. Gyakran kellett borzalmasabb sebekhez is nyúlnom. Csupán a forma keltett riadalmat. A szavakon háborodtak fel. Azt rótták fel bűnömül, hogy irodalmi érdeklődésből összegyűjtöttem és gondosan kimunkált formába öntöttem a nép nyelvét. Tehát a forma, ez az én nagy vétkem! Pedig e nyelvnek már szótárai vannak, művelt emberek tanulmányozzák, élvezik nyerseségét, fordulatosságát, képeinek kifejező erejét. Valóságos csemege ez a nyelvtudomány búvárainak. És mégsem gondolt rá senki, hogy én egyszerűen csak filológus munkát akartam végezni, amelynek – úgy hiszem – nagy a történelmi és társadalmi érdekessége.
De különben nem védem magamat. Majd megvéd a művem. Igazmondó mű ez, az első olyan regény a népről, amely nem hazudik, és amelynek valóságszaga van. De ne higgye senki, hogy a nép a maga egészében elvetemült, mert hiszen szereplőim sem elvetemültek, csupán tudatlanok, s megrontotta őket a környezet, melyben élnek: a keserves munka és a nyomorúság. Csakhogy előbb el kellene olvasni regényeimet, megérteni őket, átfogó képet alkotni róluk, mielőtt kimondanák azokat a nevetséges és gyűlöletes közhelyeket, melyek személyemről és műveimről keringenek. Ó, ha tudnák, mennyit kacagnak a barátaim azon az elképesztő legendán, mellyel a tömeget szédítik! Ha tudnák, hogy a vérszopó szörnyeteg, az ádáz regényíró – tisztes polgár, tanulmányainak és művészetének élő ember, aki csöndesen meghúzódik otthonában, s egyetlen vágya, hogy minél mélyebb, minél élőbb művet hagyjon maga után! Nem cáfolom meg a mendemondákat; dolgozom, bízom az időben s a jóhiszemű közvéleményben: egyszer talán majd engem is felfedeznek a rám szórt ostobaságok halmaza alatt.

    Párizs, 1877. január 1-én.
                                                                                                        ÉMILE ZOLA

7-8. oldal, Előszó (Európa, 1961)

levendulalány>!

– Elment az eszetek, hogy politikán vesztek össze? … Ingyencirkusz a politika! Érdekel az minket? … Rakjanak oda akit akarnak, királyt, császárt, tudomisénkit, én akkor is megkeresem a magam öt frankját, s eszem és alszom, nem igaz? … Hülyeség az egész!

78. oldal


A sorozat következő kötete

Rougon-Macquart család sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Honoré de Balzac: Eugénie Grandet
Honoré de Balzac: Betti néni
Honoré de Balzac: Vesztett illúziók I–II.
Balzac Honoré: Grandet Eugénia
Charles Dickens: A Jarndyce-örökösök
Charles Dickens: Nagy várakozások
Charles Dickens: Martin Chuzzlewit I-II.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Az ördöngősök
Charles Dickens: Örökösök I-II.
Madame de Lafayette: Clèves hercegnő