Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A kegyelmes úr (Rougon-Macquart család 6.) 43 csillagozás
Zola a Rougon-Macquart család történetének ebben a kötetében a politika boszorkánykonyjáját mutatja meg az olvasónak. Félrehúzza a függönyt, s mi káprázva nézzük a császári trón körül tolongó tarka sokaságot: a minisztereket, tábornokokat, pénzembereket, a december másodiki államcsíny kalandorait és kalandornőit. A regény főhőse Eugéne Rougon, akit a sorozat olvasója már ismer a Rougonék szerencséje és A hajsza című kötetekből. A vidéki ismeretlenség homályából kiemelkedő, közepes tehetségű ügyvéd szédületes pályát fut meg a harmadik császárság idején. A hatalomra vágyók biztos ösztönével jó lapra tesz, s az államcsíny után fölragyog az ő szerencsecsillaga is. Mint III. Napóleonnak félelmetes belügyminisztere a „kegyes úr” kegyetlenül elnyomja az ország népét. Minisztersége alatt a rémület metsző szele süvölt Franciaország fölött. De őt is eléri az uralkodás eszeveszett bajnokainak végzete: ellenségei gyűlölik, pártfogoltjai irigylik, s végül éppen azok buktatják meg, akiket… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1876
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Émile Zola művei Európa
Enciklopédia 1
Most olvassa 2
Várólistára tette 25
Kívánságlistára tette 8
Kiemelt értékelések
Meglepődtem a végén.
Az elején, úgy kábé 85%-áig untam nagyon, nem értettem, és azt gondoltam, tán Zola is megírta a penzumot, oszt' hali. Ami akár igaz is lehet. Viszont az utolsó 40 oldal újraértelmezi a teljes regényt, és a lassan cammogó cselekmény is elnyeri igaz értelmét.
Szerintem rendkívül jól van megcsinálva. Csak hát elszánt olvasó legyen a talpán, aki végigolvas 300 oldalt. :) Én elszánt vagyok, mert eldöntöttem, hogy végigolvasom a ciklust.
Ez volt a hetedik kötet, amit olvastam a Rougon-Macquart család sorozatból eddig, és ez tetszett a legkevésbé. Talán mert a politikai játszmákról szól, és ezektől mindig is viszolyogtam és távol tartottam magam. Meg talán épp most, mikor a csapból is a politikusok szólnak/telefonálnak/üzengetnek, még utálatosabbnak láttam a könyvben ezeket a nyájaskodó, hatalmaskodó, játszmázó, hazudozó kegyurakat és kegyenceket. Mert nem tudtam nem párhuzamokat érezni a 18. század második fele meg a 21. század első évtizedei között… De hát nem is kell ilyen végpontokat adni, a politikai és hatalmi harcok mindig is ilyen mocskosak voltak.
Undor, ahogy viszi a hullám a szemetet hol fel, hol le. Egyszer lenn, egyszer fenn – de a szemét azért még szemét marad…
Érdekes volt, hogy Zola ebbe a regénybe is beleírta magát.
Kiolvastam végre, ez most nem ment olyan gyorsan, és nem csak az időhiány miatt. Nem találtam benne egy szereplőt sem, akit szeretni tudtam volna, és szinte kizárólag a politikai ügyeskedésekről szólt, ami engem még a jelenben sem köt le, nem hogy a regényben. Rougon figurájával alapvetően nem volt bajom, róla is elmondható, hogy a könyv végére szinte személyes ismerőssé válik, még ha nem is annyira szimpatikus mindig. De ez a sok pálfordulás, ügyeskedés és siránkozás a kis udvartartásának tagjai közt… Folyton az jutott eszembe közben, hogy hány ilyen ember van manapság is, és én mennyire nagy ívben elkerülöm őket. Clorinde meg… kifejezetten idegesített. Miatta gondolom azt, hogy ez gyengébb regénye Zolának, nincs jól kidolgozva. Clorinde figuráját egyszerűen nem tudom hova tenni, egy igazán okos és ravasz nő nem ilyen, hanem olyan, mint pl. Becky Sharp a Hiúság vásárában. Pedig mintha hasonlót szeretett volna Zola teremteni, csak akkor nem értem, miért kell elképesztően rendetlennek lennie, miközben úgy tűnik, hogy egy óriási összeesküvést irányít… Mikor eléri a célját, nem olyannak tűnik, mintha egy terv vált volna valóra. Nem is tudom pontosan, mi zavar, egyszerűen csak annyira kusza ez a szereplő, hogy nem tudok megbarátkozni vele. Jöjjön inkább Aristide Rougon, kíváncsi vagyok, vele mi történik A hajszában.
A kegyelmes úr a hatodik könyv, amit Zolától olvastam. Mielőtt elkezdtem volna olvasni már felkészültem egy kegyetlen politikai ambíciókkal bíró ember zsarnokoskodásának középpontba állítására. Így elolvasva kicsit meglapő volt, hogy az előre várthoz képest nem egészen azt kaptam. Pozitívan csalódtam Eugénban, ugyanis bár igaz, hogy hataloméhes és akkor boldog igazán, ha irányíthatja a körülötte élők életét. Mégis ki van szolgáltatva az úgynevezett jó barátoknak, akik csak kihasználják a másikat. Így számomra sokszor ő is csak egy áldozat.
Sok hasonlóság fedezhető fel az akkori világ és a mai emberek között. Sajnos napjainkban is jellemző bogy egyik-másik ember a másikban csak a hasznot látja és máson keresztül gázolva akar érvényesülni. Sajnos ez egy rossz példa arra, hogy csak addig van szükség a másik emberre, amíg el nem érjük amit akarunk és ha valami utána egyszerűen csak eldobjuk. Vagy ha esetleg nem tudjuk megszerezni amit szretnéknk, akkor keresünk egy másik szerencsétlen áldozatot akiknek a hátán feljebb lehet kapaszkodni. Szerintem sok tekintetben nem állja meg a helyét a történet. Mondhatjuk idejét múltnak, de az emberi értékek terén szerintem úgyanúgy időszerűnek tekinthető és kitűnő példa arra, hogy hogyan ne éljünk.
A Rougon Macquart sorozat egy újabb kötete.A főhős Eugéne Rougon,akiről már szót ejtett az író ezt megelőzően is A hajszában.Mint már említettem,a sorozatnak az a pár kötete,amely a Rougon ág legelső leszármazottaival foglalkozik engem untatott.Az a szélsőségesen deviáns életforma,amelynek bemutatása miatt megkedveltem Zola könyveit,ezekből a kötetekből ugyanis hiányzik.Viszont ez a könyv mégis megfogott.Többek között azért,mert nem egy mozzanata valós történelmi tény és kevésbé száraz mint társai.III.Napóleon idején játszódik a történet.Rougon félelmetes karriert fut be,kiaknázva minden lehetőséget.Jól példázza a kor vagy inkább a mindenkori politikai vezetők hatalomvágyát, uraloméhségét.
A mocskos politikáról szólt ez a könyv… úgy érzem, így pár századdal később sem változott ez a világ. Mert ugyebár egy politikus nem azzal jut a csúcsra, hogy remek a politikai programja, hanem azért, mert vannak támogatói. Ha pedig nincsenek, csúfosan elbukik. Nagyon piszkos játszmák játszódnak a történetben, Clorinde-t sokszor képen szerettem volna törölni (elnézést a kifejezésért).
Hiába szólt egy egész könyv róla, mégis úgy érzem nem sikerült megismernem „a nagy embert”. Sőt ami azt illeti félreismertem Eugen Rougont, mert egyáltalán nem ilyen befejezésre számítottam. Vagyis nem így. [Spoiler]Én végig azt hittem, hogy van valami titkos terve, amivel majd a végén jól meglepi ellenfeleit, híveit és engem is. De nem. Ő tenyleg egy álmos hal volt, mint aminek mutatta magát, és mindent a híveinek, illetve a császár bizalmának köszönhetett.[/spoiler] Tetszett Clorinde összetett személyisége, bár nem lett a kedvencem. Mindenesetre szívesen olvasnék arról is, hogy alakult e könyv után a kapcsolata Eugennal.
Népszerű idézetek
A kisasszony olyan lottyadt, mint a szalmafonaton felejtett naspolya.
108. oldal (Európa, Budapest, 1985)
…demokratikus államban nincs helye nemességnek…
306. oldal, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985
A sorozat következő kötete
Rougon-Macquart család sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Stendhal: A pármai kolostor 77% ·
Összehasonlítás - Honoré de Balzac: Betti néni ·
Összehasonlítás - Charles Dickens: A Jarndyce-örökösök 81% ·
Összehasonlítás - Jókai Mór: Az elátkozott család 92% ·
Összehasonlítás - Charles Dickens: Örökösök I-II. 92% ·
Összehasonlítás - Honoré de Balzac: Emberi színjáték I. ·
Összehasonlítás - Honoré de Balzac: Vesztett illúziók I–II. ·
Összehasonlítás - Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Egy halottas-ház emlékiratai I-III. ·
Összehasonlítás - Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Megalázottak és megszomorítottak / Feljegyzések a holtak házából 87% ·
Összehasonlítás - Charles Dickens: Martin Chuzzlewit I-II. ·
Összehasonlítás