Isten ​a filozófiai gondolkodásban 0 csillagozás

Emerich Coreth: Isten a filozófiai gondolkodásban

Emerich Coreth SJ (1919-) több mint fél évszázada tölti be az innsbrucki egyetem filozófiaprofesszori tisztét. Munkássága felöleli a bölcselet történetének egészét; tudományos alapossága szinte közmondásos. Ez a könyv, melyet a kedves Olvasó a kezében tart, azt a kérdést vizsgálja, hogy az emberi gondolkodás történetének kiemelkedő alakjai miként viszonyulnak Istenhez, illetve, hogy elméleteik és elképzeléseik milyen viszonyban állanak a keresztény istenfogalommal. Az ókor hajnalától, az ember szellemi öntudatra ébredésétől egészen korunkig fésüli át a filozófia történetét a szerző, a tőle megszokott pontossággal és szemléltetőkészséggel. Tartózkodik az elvont, tudományoskodó megfogalmazásoktól, mivel könyvét az érdeklődő, művelt és művelődni vágyó nagyközönségnek is szánta. Ezért jó szívvel ajánlom e művet mindazoknak, akik kíváncsiak a filozófia nagyjainak Istennel kapcsolatos nézeteire és arra, miként vélekedik ezekről a mai keresztény ember.

Eredeti cím: Gott im philosophischen Denken

>!
Kairosz, Budapest, 2004
284 oldal · ISBN: 9639568694

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Bolyki László: Kegyelem és kalmárszellem
Weöres Sándor: A teljesség felé
Hamvas Béla: Scientia sacra
A magasztos szózata – Bhagavad-Gítá
Anthony De Mello: A csend szava
László András: Tradíció és metafizika
Valpola Ráhula: A buddha tanítása
Anthony De Mello: Szárnyalás
Søren Kierkegaard: A keresztény hit iskolája
Anthony De Mello: A szeretet útja