Love ​me, Dylan! – Szeress, Dylan! (Dirty Souls – Piszkos lelkek 3.) 44 csillagozás

Elyn Vee N.: Love me, Dylan! – Szeress, Dylan!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A Piszkos lelkek sorozat kiegészítő sztorija.

„Amikor Hunter Blake-et a nap huszonnégy órájában azzal hecceltem, hogy az univerzum előszeretettel cseszik ki vele, akkor még nem gondoltam, hogy cserébe velem is megteszi, majdnem ugyanezt! Amikor átléptem a helyi gimi kapuján, és elindultam önvédelmi órát tartani a kölyköknek, még nem tudtam, mi vár rám odabent. Nem tudtam, hogy életem megrontója teljesen magához láncol majd az igéző kék szemeivel. Nem tudtam, hogy totálisan ellepi életemet a káosz, attól a naptól fogva. Semmit nem tudtam! De az élet kifürkészhetetlen, és akkor rúg seggbe, amikor a legnagyobb szükséged van rá. Szóval, jó nagy szarban vagyok most!”

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
PublishDrive, 2020
40 oldal

Kedvencelte 2

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 19

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vikcs>!
Elyn Vee N.: Love me, Dylan! – Szeress, Dylan!

Annyira rövid voooltt!!! Akarok még Dylan-t, nem volt elég belőle!!!
Komolyra fordítva a szót, ez a rövidke novella is zseniálisan fel volt építve, valamint a szereplőket is ennyi idő alatt a szívünkbe zárhattuk. :)
Köszönöm @loveyourdemons, hogy a köszönet nyilvánításban is benne lehettem ♥♥♥

2 hozzászólás
L_B_Mariann>!
Elyn Vee N.: Love me, Dylan! – Szeress, Dylan!

Ez is nagyon tetszett! De miért novella?! Miért?! Regény formájában sokkal jobb lett volna! :-( Ez csak egy kis betekintést jelentett arra, hogy milyen Dylan. Bírtam a pasit és Abby is szimpatikus volt!
Ajj de hiányozni fognak nekem a sorozat szereplői! Igazán megkedveltem mindenkit. ;)

turanett P>!
Elyn Vee N.: Love me, Dylan! – Szeress, Dylan!

Dylan, Dylan… Kinevetted Hunter, de te is ugyanabba a csapdába estél. Könnyed, szórakoztató, DE! Rövid! Dylanből ennyi nem elég. Jó kis sorozat volt, de én még igényelnék egy Kevin részt is. Én nagyon bírtam a srácot. Ő is megérdemelne egy kis szösszenetet. :)

Pesu>!
Elyn Vee N.: Love me, Dylan! – Szeress, Dylan!

Lehetne bármelyik részre is 5 csillagnál kevesebbet adni? Még a novellára sem! Ez is csodás, mint az egész Piszkos lelkek sorozat! Ha jó pasikról akartok olvasni, akik még nagyon édesek is, akkor ezt a sorozatot ajánlom! ;) nagyon ajánlom!!
Az írónő egy zseni, én mondom! Olvassatok tőle amennyit csak tudtok! :))
Nagyon köszönöm neki a bizalmat, hogy elküldte nekem ezt a novelláját is! ❤

Trice29>!
Elyn Vee N.: Love me, Dylan! – Szeress, Dylan!

Egy rövid szösszenet, Dylen többet is megért volna. Történetnek nagyon kevés, igazából egy bevezetőt kaptunk levezetőnek.

beecebocaღ>!
Elyn Vee N.: Love me, Dylan! – Szeress, Dylan!

Huuuu. Hát ha az előző rész kevés volt, akkor erre nem tudom mit mondjak. Tudom tudom novella, de annyira olvastam volna még tovább. Maga a történet nagyon édes volt, imádtam, csak túl rövid. Bár ha jól van megírva a történet, akkor minden könyv rövid. Nagyon szerettem az írónő Piszkos lelkek sorozatát, csak ajánlani tudom mindenkinek!♥

meteoritastar>!
Elyn Vee N.: Love me, Dylan! – Szeress, Dylan!

Nem tudok sokat írni erről a történetről, mert sajnos túl rövid volt. TÚl RÖVID!!!!
Pedig ezek a karakterek, ez a történet megérdemelt volna több oldalt is. Nagyon szimpatikusak voltak és a körítés is.
Tetszett.

Momo89>!
Elyn Vee N.: Love me, Dylan! – Szeress, Dylan!

Ez a kis novella méltó lezárása a sorozatnak. Ettől függetlenül szomorúan veszek búcsút a szereplőktől. Nagyon megszerettem őket. Hiányozni fognak. :'( ♡

Karinaa7 P>!
Elyn Vee N.: Love me, Dylan! – Szeress, Dylan!

Ez nagyon rövid volt. Már az első könyv elolvasása után érdeket Dylan, de ez tényleg nagyon rövid lett ahhoz, hogy rendesen megismerjük őket, de viszont Abby lett a kedvenc női karakterem.

Pandaland P>!
Elyn Vee N.: Love me, Dylan! – Szeress, Dylan!

Köszönöm ezt a lehetőséget is @loveyourdemons! ♥

Csak hogy idézzek mást, aki már írt ehhez a könyvhöz értékelést: „Annyira rövid voooltt!!! Akarok még Dylan-t, nem volt elég belőle!!!” Hasonlóan érzek, mint Vikcs. :D Maga a novella szerintem remekül fel van építve és a stílus most is fantasztikusra sikeredett. Sikerült megmelengetnie a szívemet és mosolyt csalnia az arcomra. Imádom, hogy mennyi mindent képes ilyen kis rövidke történetbe belesűríteni az írónő, viszont talán pont emiatt maradt egy pici hiányérzetem, mert úgy érzem, hogy ebben a történetben, a szereplőkben is több rejlik, mint amennyit kaptunk ebben a novellában és talán picit jobban is ki lehetett volna bontani ezt a szálat. Külön öröm volt az is, hogy a régebbi szereplőkből is kaphattunk kicsit és megtudhattuk azt, hogy velük mi is van. Nagyon szeretem az ilyet, mert olykor igazán nehéz elengedni egy-egy szereplőt, történetet, ahogy ezzel a sorozattal is lesz. Imádom a megismert szereplőket! ♥

Összességében úgy érzem, hogy remek lezárásra lett a Piszkos lelkek sorozatnak. Nagyon kíváncsian várom, hogy mivel fog még meglepni minket az írónő, mert egyre jobbakat ír. ♥♥


Népszerű idézetek

cozysweatergirl I>!

Ha egyfolytában Ő rá gondolsz, összemosódnak a napok, hetek, de ezek szerint a hónapok is.

1 hozzászólás
BeerSeeGirl P>!

Nem mindig tetszhetünk annak, aki nekünk is, így jobb, ha még időben elsétálunk emelt fővel.

L_B_Mariann>!

… – Bölcs vagy.
– Tudom.
– És öreg.
– Szállj le a kocsimról!

L_B_Mariann>!

Úgy ül abban a kis fából készült fotelban, mint egy király.
Lehetnék a királynő?

Stella_Cohen P>!

A nagyi azt tanította, ha valaki valami jót tesz veled, sose sajnáld ezt mindennap meghálálni neki.

Stella_Cohen P>!

Beszélnünk kell!
Mondtam már, hogy ezt a mondatot utálom a világon a legjobban?


Hasonló könyvek címkék alapján

Bodnár Alexandra – Monos Anett – M. Z. Chapelle (szerk.): Sssh!
Anne L. Green: Elfojtott indulatok (novella)
Anne L. Green: Elvakult szerető
Gaby Roney: Egyetlen érintés
Anne L. Green: A tűzzel játszol
Ruby Saw: A pillangó öröksége
Ruby Saw: Gázt neki, Család!
Ruby Saw: Csak két lépés a kertváros
Ruby Saw: Nézz rám!
B. E. Belle: Mia