Csak ​egy szóval mondd 15 csillagozás

Te vagy a tanúm, hogy éltem
Elvira Lindo: Csak egy szóval mondd

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A könyv két, a harmincas évei elején járó, a társadalom perifériájára szorult nő arcképe, akik gyerekkoruk óta ismerik egymást, és bizonyos értelemben tanúi egymás életének. Találkozásaikat, az együtt töltött éveket, a velük történt leginkább tragikomikusnak mondható eseményeket, különös kapcsolatukat, vitáikat, összetartásukat, mindkettőjük illúziót és csalódásait egyikük, az egyetemet otthagyó, utcaseprőként dolgozó Rosario meséli el többnyire ironikus stílusban. Rosario monológjának célja elsősorban megérteni a történteket, magyarázatot találni a felfoghatatlanra, és eljutni valamiféle feloldozáshoz, megnyugváshoz. A cím a katolikus misék liturgiájának a keresztény világ templomaiban naponta elhangzó mondatára utal: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.”

>!
Noran, Budapest, 2010
282 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632830285 · Fordította: Imrei Andrea

Most olvassa 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 7

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

moni79>!
Elvira Lindo: Csak egy szóval mondd

Elvira Lindo: Csak egy szóval mondd Te vagy a tanúm, hogy éltem

Elég nyomasztó, szomorú, lehangoló, nem könnyen olvasható ez a könyv. Talán a stílusa miatt, talán azért, mert annyi minden sűrűsödik ebbe a nem is olyan sok oldalba. Mindezek ellenére tetszett, és nagyon drukkolok Rosarionak, hogy épen kerüljön ki ebből a helyzetből. Talán most kezdődhet az igazán önálló élete, talán sikerül tisztán látnia, milyenek voltak a szülei, és továbbléphet.

Rixy>!
Elvira Lindo: Csak egy szóval mondd

Elvira Lindo: Csak egy szóval mondd Te vagy a tanúm, hogy éltem

Nagyon érdekes stílusban van megírva, és ez különlegessé teszi.


Népszerű idézetek

Amalaschwinta>!

Milyen furcsák az emlékek, olyan boldogságot élvezünk rajtuk keresztül, amit észre sem vettünk, és nem voltunk tőle boldogok.

Elvira Lindo: Csak egy szóval mondd Te vagy a tanúm, hogy éltem

_selene_ IP>!

Életem legnagyobb vágya az volt, hogy normális legyek.

14. oldala

Elvira Lindo: Csak egy szóval mondd Te vagy a tanúm, hogy éltem

_selene_ IP>!

Esküszöm, semmi érdekem nem fűződik hozzá, hogy sötéten lássam az életet, mama, mondtam neki, semmi érdekem, de bárki, akinek egy csöpp sütnivalója van, az nagyon lecsupaszítva így látja a világot: ez az, amit másoknak adott az Isten, ezt adta nekem, és ezt neked. És nincs másféle igazság az életben, mama, csak ez. Ő azt felelte, hogy ahogy én látom a dolgokat, az ellentmond Isten szavának, meg hogy az Isten próbára tesz bennünket, és igyekeznünk kell kiállni ezeket a próbákat, és ebben az igyekezetben is megtalálhatja a boldogságát az ember.

50-51. oldal

Elvira Lindo: Csak egy szóval mondd Te vagy a tanúm, hogy éltem

Cicu>!

…meg vagyok győződve róla, hogy bizonyos mértékig szükség van lelkiismeret-furdalásra, mert így lehet megelőzni olyan őrültségeket, hogy kioltsd az anyád életét, mielőtt ő oltja ki a tiédet, …

112. oldal

Elvira Lindo: Csak egy szóval mondd Te vagy a tanúm, hogy éltem

Cicu>!

…nem akarok olyan lenni, aki esténként a szobája magányában simogatja magát egy lakásban, ahol besavanyodottanya-szag van

68. oldal

Elvira Lindo: Csak egy szóval mondd Te vagy a tanúm, hogy éltem

2 hozzászólás
_selene_ IP>!

Kár, hogy nem folytattam a pszichológiai tanulmányaimat, mert nagyon jó adottságaim vannak hozzá, de úgy gondolom, igazságtalan, hogy öt évet le kell húzni az egyetemen ahhoz, hogy dolgozhass vele, mikor a pszichológia képesség, és én, szerencsémre vagy szerencsétlenségemre, rendelkezem ezzel a képességgel. Azért mondom, hogy szerencsétlenségemre, mert emiatt nagyon kellemetlen dolgokat meglátok másokban, és ha nem volna ez a hatodik érzékem ennyire fejlett, végtelenül boldogabb lennék. Az intelligencia néha megmérgezi a boldogságot.

56-57. oldal

Elvira Lindo: Csak egy szóval mondd Te vagy a tanúm, hogy éltem


Hasonló könyvek címkék alapján

Hugyec Anikó: Túl hosszú út
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap
Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap
Taylor Jenkins Reid: Evelyn Hugo hét férje
Kim Holden: Bright Side
Ka Hancock: Üvegszilánkon táncolni
Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje
Colleen Hoover: November 9.
Polcz Alaine: Egész lényeddel