Rejtett ​hibák 15 csillagozás

Elsebeth Egholm: Rejtett hibák

A korábbi életétől megcsömörlött, frissen elvált Dicte Svendsen diákkora helyszínén, a jütlandi Aarhusban kezd új életet. A 40. születésnapját két barátnője társaságában ünneplő újságírónő a várost átszelő patakban kosárba rejtett, halott újszülöttet talál. A kisfiú mellett a Korán egy lapját fedezik fel… Dicte mellett a két barátnő is félelmetes eseményekkel szembesül. Anne, az ázsiai származású szülésznő a kórházban az egyik csecsemő homlokán a „halál” feliratot fedezi fel, míg a várandós, félig svéd Ida Marie gyermekét a szülés után egyszerűen ellopják. Összefüggnek-e az események? Mi áll a háttérben? A főszereplők a nyomozás során saját múltjukkal is kénytelenek szembenézni.

>!
ISBN: 9786155373053
>!
XXI. Század, Budapest, 2013
336 oldal · ISBN: 9786155373046

Enciklopédia 5


Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
szilva81
Elsebeth Egholm: Rejtett hibák

Gördülékeny krimi volt és sikerült teljesen a végére hagyni a rejtély megfejtését, ami viszont elég egyszerűre sikeredett. így kettős érzelem van bennem a regény iránt: egyrészt pozitív és várakozásteljes, azaz maga a rejtély, amire tényleg soká derül fény, másrészt, amikor kiderül, hogy ki és mit tett, akkor csupán annyi jutott eszembe, hogy jéé, ennyi? Egyszer érdemes elolvasni, jók a szereplőábrázolások és szeretem, amikor az írónő a szereplők múltját mutatja be, igaz elég felületesen, de hogy egy közhellyel éljek: a múlt kihat a jövőre.

1 hozzászólás
>!
Szimirza P
Elsebeth Egholm: Rejtett hibák

Nem volt rossz, csak inkább a nyugodt, lassú krimik közé tartózik.

>!
buzavirág P
Elsebeth Egholm: Rejtett hibák

Na igen, nem egy akcióban dús üldözős krimi, hanem egy nyugodt, csendesen csordogáló történet. Dániában már sorozat is készült belőle Ennek ellenére nekem tetszett, hogy miért? Azért, mert a szereplők emberiek, esendőek, hibáznak, sírnak, gyötrődnek, és olyan közelinek tűnnek, hogy akárki lehetne közülünk. A krimi szál sajnos nagyon gyenge, spoiler, itt hangsúly az érzelmeken van.

>!
Belle_Maundrell 
Elsebeth Egholm: Rejtett hibák

Tök jó lehetett volna ez a könyv, ha jobban van megírva, és nem olyan rémesen kiszámítható. Nem volt nagy kunszt rájönni, hogy ki a tettes, se arra, hogy mi volt az indíték. spoiler
Jó, hogy belepillanthattunk a szereplők múltjába, de hiába volt a sok hétköznapi probléma, nem éreztem olyan kidolgozottnak őket, mint sok más skandináv krimiben. Ezen mondjuk az sem segített, hogy szinte mind villámgyorsan és idegesítően szerelembe esnek. De tényleg szinte mindenki, ami nagyon durva. És ha valakinek van házastársa, akkor az garantáltan kész katasztrófa; nem is tudom, melyiket utáltam a legjobban.
Valami a fordítással sem volt rendben (vagy eleve így vagyon írva?), és én sokszor nem is tudtam, hogy most melyik szereplő szemszögénél vagyunk, mert csak a harmadik bekezdésben tűnt fel a neve.
Most úgy tűnik, mintha nagyon lehúztam volna, de azért annyira nem volt rossz. Csak ha már ráírják a borítóra, hogy az írója a dán krimi királynője, akkor igenis jobbat várok. Vagy egy trónfosztást. :P

>!
Fapicula
Elsebeth Egholm: Rejtett hibák

Mostanában (igaz könyvben régebben sem) nem szeretem a véres, trancsírozós krimiket. Ez a könyv pont jó volt nekem a nyaralás alatt. Kicsit bő lére volt eresztve, kicsit sok volt benne a mindenféle szereplő személyes története, de alapvetően tetszett. Lehet, hogy én vagyok a gyakorlatlan, de nem sejtettem meg a tettes kilétét.

>!
GKlara
Elsebeth Egholm: Rejtett hibák

Első olvasásom az írónőtől. Talán elolvasok majd még valamit tőle, kicsit kíváncsi vagyok, milyen kalandjai lehetnek egy kisvárosi újságírónőnek. Ez a regény annyira nem nyűgözött le. Kap még egy esélyt.

>!
smetalin
Elsebeth Egholm: Rejtett hibák

Semmi különös élményt nem nyújtott. Néha úgy kellett rászólnom magamra, hogy olvassam már!!!! tehát, nem igazán kötött le, nem volt benne nagy nyomozás, három nő életéről szólt majdhogynem, kicsi krimivel!

>!
eeszter
Elsebeth Egholm: Rejtett hibák

Jó krimi volt, de semmiféle különösebb extázist nem okozott. Vonaton, várakozási időben… stb. tökéletes.

>!
FruzsinaRacz
Elsebeth Egholm: Rejtett hibák

Annyira összefonodtak a szálak,hogy vajon ki lehet -e ezeket bogozni valaha…?

Az alap bűntények érdekesek, a szereplők magánélete érdekes és elég mély. Jól volt megírva,izgalmas volt, csalafinta, érdekes volt.
Csakhogy ha már az embernek gyereke van,hatarozottan másképp olvassa a( skandináv) krimiket. Kicsit még is feküdte a gyomromat.
De ez nem a könyv hibája. Ez a világ hibaja.


Népszerű idézetek

>!
Belle_Maundrell 

– Nem kapunk a férfiakhoz használati utasítást. Nincs rájuk írva, hogyan reagálnak, amikor szar van a palacsintában. Hisz nem hívhatják Harrison Fordnak az összeset.

82. oldal

Kapcsolódó szócikkek: férfiak · Harrison Ford
1 hozzászólás
>!
Kókuszka 

– Igen úgy lesz. Az ember küzd. Kapaszkodik. Amikor a legrosszabb megtörténik, felveszi a harcot.

237. oldal, 32.fejezet

>!
Belle_Maundrell 

Talán az emlékek mindig utolérik az embert. Talán egyszerűen lehetetlen valamit csak úgy hátrahagyni.

118. oldal

>!
Belle_Maundrell 

Talán túl türelmes is lehet az ember. Talán annyira feladhatja önmagát, hogy végül megszűnik létezni. Talán néha meg kellene engedni magunknak, hogy olyan szempárba nézzünk, amelyben mi magunk tükröződünk.

145. oldal

>!
Kókuszka 

Tulajdonképpen egy jó nap is lehetett volna, ha nem lett volna olyan átkozottul rossz.

7. oldal, 1.fejezet

>!
Belle_Maundrell 

Feltett egy CD-t, azt hallgatta. Queen. Befogta Brian May gitárjának dallamát, amely szétspriccelte a hangokat a térbe, pontosan úgy, ahogy az ég megnyitotta az eső csapját. Egyszerre hallatszott örvendezésnek és fájdalomnak. Mintha a zenész kiszakítana magából valamit.

315. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Brian May
>!
Kókuszka 

– A zene olyan, mint a vallás. Nem hiszem, hogy tudnék élni nélküle.

216. oldal, 29.fejezet

>!
Belle_Maundrell 

– A szerelem akkor is elér, ha nem akarunk tudni róla.

343. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
>!
Belle_Maundrell 

Bo tudta, hogy ez megszokott dolog, de sose értette meg, hogy egy fényképezőgép látványa néha miért van olyan hatással egyesekre, mint egy .45-ös Colt torkolata.

44. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Jussi Adler-Olsen: Palackposta
Peter Høeg: Smilla kisasszony hóra vágyik
A. J. Kazinski: Álom és halál
Poul Örum: Csak az igazat
A. J. Kazinski: Az utolsó igaz ember
Lotte Hammer – Søren Hammer: Elvetemültek
Agnete Friis – Lene Kaaberbøl: Cigányátok
Leif Panduro: Ablakok
Mikkel Birkegaard: Libri di Luca
Agnete Friis – Lene Kaaberbøl: Gyerek a bőröndben