Pumukli ​és Eder mester (Pumukli 1.) 35 csillagozás

Ellis Kaut: Pumukli és Eder mester

Eder mester asztalosműhelyében minden balul üt ki. De mi lehet a baj? Miért potyognak le az asztaláról mindig a szögek? Miért makacskodnak a szerszámok? A kis csínytevő nem más, mint egy kobold, aki hamarosan Eder mester életét is a feje tetejére állítja, és vidám kalandok sora veszi kezdetét.

A rosszcsont Pumukli csaknem hatvan éve bűvöli el a gyerekeket szerte a világon, kalandjaiból készült könyv, rádiójáték és filmsorozat, most pedig új köntösben mutatkozik be a kis olvasóknak.

Eder mester és Pumukli címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1965

Tagok ajánlása: 7 éves kortól

Tartalomjegyzék

>!
Ciceró, Budapest, 2020
128 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634321378 · Fordította: Kincses Edit, Gyárfás Endre · Illusztrálta: Jan Saße

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Pumukli · Eder mester


Most olvassa 4

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 30


Kiemelt értékelések

Nórcsy08>!
Ellis Kaut: Pumukli és Eder mester

Rémlett a régi időkből egy tv sorozat, melynek főszereplője ez a kócos, vörös hajú kis kobold volt. Így nagyon megörültem, amikor a könyvtárban rábukkantam erre a könyvre, nyomban felnyaláboltam.
Ha szabad ilyet mondani, nekem a neveken túl is sugárzott belőle a német mentalitás. Nem tudom megindokolni miért, de nekem olyan „németes” volt a történet. Kalandos kis gyermekkönyv, mely egészen a kicsiktől a nagyokig kellemes kikapcsolódást és izgatottságot nyújt, a kérdés állandó: vajon mi fog történni Pumuklival?
Tanulságos, tanító jellegű könyv. Pumukli fokozatosan ismerkedik az emberek világával, ezzel párhuzamot vonhatunk a gyerekek felcseperedésével. Mi sem születünk úgy, hogy már mindent tudunk a világról, nekünk is meg kell tapasztalni bizonyos dolgokat, meg kell tanulnunk tanulni, a pénzzel és legfőképpen az emberekkel bánni. Pumukli is mindezeken keresztülmegy, mindig tanul valami újat Eder mestertől.
Szerethető történet és szereplők, szívesen olvasgattam volna még tovább a kis kobold felfedezéseit. Néhány részt pedig meg is fogok nézni a sorozatból.

TarkaBarkaVilág>!
Ellis Kaut: Pumukli és Eder mester

Pumukli elvesz ezt, Pumukli elvesz az, nem látják a kis ravaszt.
Gyerekkorom egyik kedvenc mesefilmje volt. Jó volt most a fiúknak olvasni. A történeteket olvasva felelevenedtek a régi szép emlékek.
Pontosan azt kaptuk amire számítottunk. Egy szeleburdi, mindig valami galibát okozó szerethető kobold és a néha morgó de azért csupa szív asztalos mester történeteit.
Egy picivel több illusztrációt vártunk. A hat évesem hiányolta egy kicsit:) Viszont az a pár oldal az valóban gyönyörű.
Én újra rajongó lettem, a gyerekeim még adnak egy esélyt a következő résznek:)

Lady_L>!
Ellis Kaut: Pumukli és Eder mester

Imádom. A gyerek (most éppen 6) is, ennyire hangosan nevetni egy könyvön még sosem hallottam. Kicsit tökéletesebb lett volna, ha egy kicsit többet beszél Pumukli, és egy kicsit többet rosszalkodik, de jól van ez így, a vége meg gyönyörűszép lett. Imádom, ennyi, kell a folytatás, sok-sok folytatás!!!

korneliak>!
Ellis Kaut: Pumukli és Eder mester

A költői vénával megáldott kis kobold egyik kalamajkából a másikba sodorja magát a mérhetetlen kíváncsiskodásával, mindezek mellé összehozza az élet egy rendkívül türelmes, szeretetreméltó asztalos mesterrel, Ederrel.
Apránként olvasva szórakoztató történet, de a végére rájöttem, hogy kiskoromban miért nem szerettem annyira az epizódokat a tv-ben, Pumukli cuki volt meg minden, de fárasztóan túlpörgött minden alkalommal.

2 hozzászólás
Praetorianus P>!
Ellis Kaut: Pumukli és Eder mester

Gyerekkorom egyik nagy kedvence volt a filmsorozat, még ha mára el is szállt felette az idő. Gondoltam, megér egy próbát, hátha kislányom is élvezni fogja. És kérem szépen egyenesen zabálta, hangosan végigkacagta az egészet (mondjuk ehhez kellett egy kis színészkedés is az olvasás közben). Vicces, aranyos, többször pedig tanulságos is, hiszen Pumukli éppen olyan, mint egy kisgyerek. Az ilyen életvidám kis történetekkel még a tanulság is jobban esik :) Egyetlen problémám csak az, hogy talán a célközönség miatt illett volna magyarítani és aktualizálni benne néhány dolgot, főleg a pénzre (ami itt még bőven a Márka volt) és az árakra gondolok. Ezt leszámítva azonban egy zokszavunk sem lehet. Bátran ajánlom minden kisgyerekesnek.

1 hozzászólás
mariannkiss1980 P>!
Ellis Kaut: Pumukli és Eder mester

Pumukli az Pumukli. Gyerekkorom egyik kedvenc meséje, ezért nagyon örültem neki, amikor rájöttem, hogy ez eredetileg mesekönyv volt. A történetek pontosan azt adták vissza, amit a sorozat után vártam. Szeleburdi, néha fárasztó kobold és az esetenként kicsit mérges, de általában inkább vidám Eder mester. Ha lehetne kapni, akkor már a polcomon lenne a többi része is.

Nahar>!
Ellis Kaut: Pumukli és Eder mester

Tulajdonképpen Pumukli egy kisgyerek kobolnak álcázva. :) Emiatt Eder mester bosszáságára és az olvasók örömére sok mmindent meg kell tanulnia az emberek világának működéséről.

Bookaholic77 >!
Ellis Kaut: Pumukli és Eder mester

Nagyon szerettem a Pumukli meséket, és ez a könyv a kezdeteket meséli el, mikor is Eder mester azt hiszi, hogy szellem van az asztalosműhelyében. Azonban Ő nem egy szellem, hanem egy rosszcsont, vörös kis kobold, aki mindig valamiben sántikál. Vicces volt, most felnőtt fejjel olvasni kettejükről. Szívmelengető és humoros helyzetek, kalandok, amikkel megkedvelik egymást. Pumukli az állandó éhes és falánk kobold, azt hiszem, ennél jobb helyre, mint Eder Úr műhelye, nem is kerülhetett volna.

Beus01 >!
Ellis Kaut: Pumukli és Eder mester

Gyerekkorom egyik kedvenc meséje, és most is imádtam :D Szinte hallottam Pumukli hangját és nagyon jó élményeket hozott felszínre. (hozzá kell tenni, hogy Pusztaszeri Kornél kimondott jó választás volt, mint szinkronszínész :D)
A kis csibész kobold kalandjain, csínytevésein jól lehet szórakozni :)

Millázs>!
Ellis Kaut: Pumukli és Eder mester

Rajzfilmjét imádtam gyerekként, kedvenceim közé tartozott. Könyv formátumában nehezen haladtam vele, gyerekeimnek már az elején abbahagytam, jómagam végig olvastam. Jó kis kalandok, vicces a kobold, mégis dagályosnak érzem és keveslem a rajzokat.


Népszerű idézetek

Caledonia_Valley P>!

– A szórakozásért nem jár pénz?
– Nem.
– Csak a szomorú munkáért adnak pénzt?

54. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Eder mester · Pumukli
Caledonia_Valley P>!

– Gazdag lehetsz, hiszen aranyórád van.
– Ha mindig rettegnem kell miatta, akkor tulajdonképpen szegény vagyok!

125. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Eder mester · Pumukli
Caledonia_Valley P>!

A Pumukli nevű kobold Eder asztalosmesternél élt, és él még mindig.

Kapcsolódó szócikkek: Eder mester · Pumukli
Caledonia_Valley P>!

Van már ágyam,
benne lágyan
ring a vállam.
Akadnak-e ilyen boldog
koboldok,
sej, koboldok?

Kapcsolódó szócikkek: Pumukli
Caledonia_Valley P>!

Most már tudom, mit teszek,
holnap iskolás leszek,
teszek-veszek, iskolás leszek.

Kapcsolódó szócikkek: Pumukli
Caledonia_Valley P>!

Járulj hozzá, hozzád, hozzám,
Örülnél, ha nem ragoznám?

Kapcsolódó szócikkek: Pumukli
Bookaholic77 >!

A kobold csak akkor válik láthatóvá, ha hozzátapad valamilyen emberi dologhoz, vagy ha az ember megcsípi vagy elfogja. – Szeme kikerekedett és elsötétült. – Ez a koboldtörvény.

Bookaholic77 >!

Mostantól csak a többieknek vagyok láthatatlan. Neked, aki egyszer megpillantottál, örökre látható maradok. Ez a koboldtörvény. Pedig milyen pocsék érzés ez a láthatóság, igazán pocsék.

Bookaholic77 >!

Ha ez így megy tovább, még te leszel a kobold, én pedig az asztalos!

Caledonia_Valley P>!

Álmodtam… Mivel is?
Fénylővel, mint a tó.
Tisztával, mint a hó.
Így se jó?
Tésztával!
Biztató.

108. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Pumukli

A sorozat következő kötete

Pumukli sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Acsai Roland: Csipkerózsika
Michael Bond: Paddington folytatja
Matt Haig: Az Igazmondó Glimpi
Tony Wolf: Mesél az erdő az állatokról, törpékről, óriásokról, csodatündérekről, manókról…
Otfried Preußler: Torzonborz, a rabló
Miloš Macourek: Matyi és Sári az iskolában
Timo Parvela: Ella újabb kalandjai
Ferenczi Szilvia: A pormanó felbukkan
Berg Judit: Két kis dinó Budapesten
Jill Tomlinson: A gorilla, aki olyan akart lenni, mint az apukája